- Maradj velem - fogom meg Bakugo pólóját, miután letett az ágyra. Lent döbörög a zene, a házi buli még nagyban tart, én mégis kidőltem éjjel egykor. Bakugo észre vette, hogy elfáradtam, így felhozott az egyik szobába, most pedig azt tervezi, hogy itt hagy, aminek egyáltalán nem örülök.

Bakugo kissé bosszúsan ugyan, de leül a földre, velem szembe. Kinyújtom ujjaimat egyértelműen jelezve neki, hogy fogja meg a kezemet. A szobában csupán a folyosóról, és az ablakon beszűrődő fény ad némi világosságot, és ennek köszönhetően láthatom Bakugo elvörösödő arcát, miközben dühösen megfogja kezemet. Összekulcsolja ujjainkat, török ülésbe húzza lábait, majd megtámasztja álát kéz fején.

Hiába vagyok fáradt, szemeim nem akarnak lecsukódni, Bakugo zavarban lévő édes arcát szemlélem, amit azonnal észre is vesz, és idegesen rám is szól:

- Aludj már el, ha arra kértél meg, hogy itt maradjak!

- De ha elalszok, elmész - motyogom szomorkásan, mire Bakugo elsőnek ismét elpirul, aztán mérgesen fújtat egyet.

- Nem fogok elmenni! Csak aludj már!

- Honnét tudhatom, hogy nem lépsz le? - kérdezek vissza kissé dühösen, amivel nem csak Kacchant, de jó magamat is meglepem. Valószínűleg a kevéske alkoholtól lehet, amit megittam a buli folyamán. Bakugo idegesen hajába túr, a csökönyös énemmel nem tud mit kezdeni, hiszen tudja jól, hogy addig úgy se fogom békén hagyni, ameddig meg nem kapom azt, amit akarok.

- Csak akkor alszol el, ha biztos vagy benne, hogy melletted maradok?

- Igen! - felelem idegesen, ahogy megszorítom kezét, amikor megpróbálja elengedni enyémet. De mivel kétszer erősebb - minimum - nálam, ezért végül elengedi kezemet, és felkel a földről. - Hova mész? - ülök fel kissé rémülten, úgy figyelem, amint Bakugo az ajtó felé megy. Arra számítok, hogy kisétál rajta, majd bevágja maga mögött, mert elege lett a kis hisztimből, viszont nem ez történik.

- Hallgass már! Rohadt hangos vagy! - kiabál rám, miközben kegyes mozdulattal bevágja az ajtót. A Hold ezüstös fényében látom, ahogy visszasétál hozzám, és megáll az ágy mellett, onnét néz rám. - Arrébb mész, vagy azt szeretnéd, hogy a földön aludjak?

- Bakugo! - ugrok örömömben a nyakába, és nem hiányzik sok, hogy hátra essünk. Szerencsére megoldja, hogy a padló helyett, a matracon landoljunk. Bakugo karjaival szorosan ölel magához, szinte csak annyi helyet hagy, hogy tudjak lélegezni. Átölelem, fejemet mellkasába fúrom, lassan lélegzem be férfias illatát, és egy-kettőre megnyugodok. - Köszönöm - nyomok apró csókot ajkára, mielőtt lehunynám szememet. Így, hogy tudom, hogy nem fog elmenni mellőlem, megnyugtat.

- Most már tényleg aludj... - mondja rekedt hangon, ahogy megsimogatja a hajamat, és csak nem is sejti, hogy mennyire is felgyorsult emiatt a szívem. Nem is értem, hogy tudtam elaludni...