Kellemes esti idő van, tiszta az égbolt, tökéletesen lehet látni a csillagokat. Kint állok a sötétben, fürkészem az eget, várva mikor pillantok meg egy hullócsillagot. És mind végig a telefont a fülemhez tartom, amin keresztül barátommal, Iwaizumival beszélgetek. Vagyis ha pontos akarok lenni, akkor most csak egymás halk szuszogását hallgatjuk. Ő játszik valami játékkal, miközben én hullócsillagot várok.

- Mit látsz? - szólal meg Iwaizumi hosszú hallgatás után.

- Csillagokat - felelem egyszerűen.

- Oda fogsz fagyni - jegyzi meg.

- Nem.

- De.

- Akkor gyere ide, és tarts melegen - vágom rá kapásból, mire csak cö-zik egyet. Ismerem annyira a barátomat, hogy ezzel az egy cö-vel le is zárta a témát. Hallom, hogy leteszi a játékát, felkel az ágyról, és matatni kezd. - Nem lesz holnap meccsed? Talán le kéne feküdnöd... - utalok finom arra, hogy nyugodtan abba hagyhatjuk a telefonálást, és aludhat. Miattam igazán nem kéne rosszabb formában teljesítenie a pályán.

- Nem lesz - válaszolja tömöre, mire magamban nyugtázom egy oké-val. - De te menj be, és hozzál ki magadnak egy plédet! Meg fogsz fázni.

- Lemaradok akkor a hullócsillagról - nyöszörgöm, és tényleg egyáltalán semmi kedvem ahhoz, hogy egy takaróért bemenjek.

- Közel két órája állsz kint, nem fogsz semmiről sem lemaradni - szid meg. - Menj be egy takaróért - mondja ismét.

- Nem - makacsolom meg magam, amivel kiváltok egy mély sóhajt barátomból. Szememmel egész idő alatt az eget bámulom, csillagok ezrei ragyognak a fekete égen, így a pillanat, amikor egy szép ívet leíró csillag hasít át az égen, teljesen felpörget. - Ott volt! - kiabálom boldogan a készülékbe, mintha Iwaizumi itt lenne mellettem. - Láttam! Láttam végre egyet!

- Kívánj valamit, édes - hallom meg mély hangját, és hirtelen kiráz a hideg tőle. Veszek egy mély levegőt, lenyugtatom vadul kalapáló szívemet, és megfogalmazom magamban mit is szeretnék.

Bárcsak itt lennél, Iwaizumi.

- Kívántam - szólalok meg.

- És mit?

- Ha elárulom nem fog valóra válni.

- Hátha most - mondoja kedvesen, amitől akaratlanul elmosolyodok. Egy mondattal meg tud győzni.

- Bárcsak itt lennél, Iwaizumi - ismétlem meg hangosan a kívánságomat, mire hallom barátom halk kuncogását.

- Fordulj meg, idióta. - És azzal megszakítja a vonalat. Hátra fordulok, kapunkban ott áll Iwaizumi félmosollyal az arcán, és egy pokróccal a kezében. - Engedj be, hogy megtudjalak ölelni.