Ha beszélsz valakihez az általában meghallgat, és figyel rád. Kivéve Tsukishima, aki ezalól kivétel. Nem számít, hogy miről dumálok, fejére veszi a fejhallgatót, és figyelmen kívül hagy. Két hete játszuk ezt, mert hiába is ilyen tapló, nem tántorít el attól, hogy beszéljek hozzá. Makacs vagyok, tudom, és utálja, hogy ennyire idegesítem.

De a folytonos visszautasítása, és a többi lány beszólogatása egyre jobban rombolja mind kitartásomat, mind jókedvemet. És így ezek arra kásztetnek, hogy a mai beszélgetésünk, vagy inkább beszédem legyen az utolsó.

Az iskola kapuban várom Tsukishimát, akinek ma kivételesen nincs edzése, így rögtön órák után találkozunk. Tsukishima, ahogy meglát fejére teszi a fejhallgatót, és anélkül, hogy rám pillanata elsétál mellettem. Viselkedése olyan, mint mindig, rideg, én pedig mindig kicsattanó vidámsággal szökkenek mellé. Kivéve ma, nyugodtan lépek mellé, és sétálok vele.

  - Tudod, igazán nagy szemét tudsz lenni - kezdek bele, és ahelyett, hogy a mai napomról hablatyolnék, teljesen üás témáról kezdek el beszélni. - Ha nem akarod, hogy zavarjalak elküldhettél volna.

  - ...

  - Persze, ezt se hallod, minek is szentelnél figyelmet egy idegesítő kis csajra, mint én?

- ...

- De azért kíváncsi vagyok, meglepődsz-e, hogyha holnap már nem foglak többet zaklatni.

  - ...

  - Oh, igen, feladom, ha nem esett volna le. Meguntam, hogy százszázalékban figyelmen kívül hagysz, szóval úgy hiszem ideje befejeznem ezt. Akármi is legyen ez.

  - ...

  - Azért az elején még mókás volt, mindig le bírtam olvasni az arcodról, hogy mit gondolsz. Mostanra totálisan poker arcot fejlesztettél ki.

  - ... - Megérkeztünk ahhoz a kereszteződéshez, ahol ő mindig balra fordul, én pedig tovább megyek egyenesen. Most is ugyan így tesz habozás nélkül, de ez alkalommal én is lefordulok csupán azért, hogy elmondjam neki azt, amir nem tudtam.

  - Kaphatnál egy díjat a legnagyobb tapló címével.

  - ...

  - De amúgy önmagamat sem értem. Hogy tudtam megkedvelni azt az idióta pofádat? Egy égimeszelő seggfej vagy. - Ezeket a szavakat leginkább saját magamnak mondtam, mint sem neki.

  - Szóval bele szerettél ebben az égimeszelő seggfejbe?

  - Nem erről dumálok már mióta? - fakadok ki, ahogy ránézek. Tsukishima fél oldalas, sunyi mosollyal néz rám, ahogy leveszi fejhallgatóját. - Mi? - dermedek le. - Te hallottad, amit mondtam? És nem válaszoltál semmit? Hagytad, hogy hülyét csináljak magamból? Két héten át?

  - Eléggé feldobtad a napjaimat - feleli pimasz mosollyal, és akármennyire is tűnik helyesnek, meg tudnám ütni. - Kíváncsi voltam meddig bírod - sétál hozzám, majd lenéz rám, és hajamat fülem mögé tűri.

  - Remélem elégedett vagy, mert két hétig én foglak téged ignorálni! - puffogom, ahogy felfújom az arcomat.

  - Ki fogod bírni?

  - Ki!

  - Akkor nem kellett volna válaszolnod - vigyorog rám, amivel csak még jobban felidegesít. Vállon boxolom, ennek ellenére ő tovább mosolyog rám, ahogy felém hajol, és megcsókol. Rövid, édes, lágy. A szívemet mégis felpörgeti.

  - Ezt direkt csinálok? - motyogom teljesen elvörösödve, miután elváltunk egymástól. - Felidegesítesz, megcsókolsz, a szívemet pedig kikészíted.

  - Az a célom - mondja, és azzal együtt még egyszer megcsókol.