🌼 Együtt teáznátok reggel

Amióta Levivel járok naponta megiszok három csésze teát. Minimum, ha nem többet. És rendszerint Levi tolja az orrom alá, mert amúgy én nagyon is meg vagyok nélkül. De szeretem, hogy véletlenszerűen felbukkan, és akármit is csinálok, abba kell hagynom, hogy vele tölthessek pár percet. Mint például most.

Éppen papírmunkámat végzem, amikor kopognak az ajtón. Mielőtt bármit is felelhetnék, Levi nyitja ki kezében tartva egy tálcát, rajta két gőzölgő teával.

- Hogy haladsz a munkával? - kérdezi, miután leült velem szemben, és odaadta a csészét.

- Annyi van, hogy estére se végeznék, ha folyamatosan körmölnék - kortyolok bele a forró italba. A kellemes íztől és melegségtől máris jobban érzem magam, a több órányi állandó munka után jól esik pár perc kikapcsolódás. - Imádom a tea szüneteket.

- Mindig nyafogsz értük - morog orra alatt Levi, mire vállat vonva elmosolyodok.

- Megszerettetted velem - nézek rá, azonban póker arcáról semmit sem tudok leolvasni. Viszont látva, hogy félre pillant, arra következtetek, hogy zavarban van. Elfojtom vigyoromat, miközben megint bele iszok a teámba.

- Ha nem sietsz, egész éjjel fenn kell maradnod - szólal meg végül elrontva a kedvemet. - Erwinnek mindenkép kellenek ezek a papírok.

- Tudom - bólintok unottan. Lenézek az asztalomon elterülő több tucatnyi papírra, amin különféle szövegek vannak, és lassan kezdik elszívni az összes energiámat.

- Mennem kell - áll fel Levi, mire kissé szomorkásan bólintok. A tálcára teszem a most már üres csészémet, majd újra a papírok fölé görnyedek. - Talán később benézek - szolal meg újra Levi, amitől felvillanyozódok hiszen ez egyértelműen azt jelenti, hogy pár óra múlva megint kopogtatni fog az ajtómon. - És takarítsd ki ezt az egér lyukat, mert förtelmes milyen kosz van itt - folytatja, mire felnevetek. Ha takarításról van szó, akkor még nekem sem kegyelmez.

🌼 Az emberek nem értik hogyan járhatsz vele

Levit ismerve sokan megkérdőjelezik mégis hogyan vagyunk képesek egy párt alkotni, hogyan jöttünk össze és egyáltalán miért vagyok vele együtt. Hiszen mindig morog, kegyetlen, szigorú, egy gyilkológép, egyedül a teát és a takarítást szereti, és aligha van egyhatvan centi. De az emberek csak a felszínt látják belőle, a többségük mindenképp. Vannak, akik olyan jól ismerik, mint én, például Erwin, Hanji, Eren, Mikasa, Armin és az egész 103-as osztag. Mégis közülök is van, aki faggatózik a kapcsolatunk felől.

- A Hadnagy veled is olyan, mint velünk? Vagy elrejti a gyengéd oldalát, és csak nekünk nem mutatja? - kérdezi egyik nap Eren, amikor az irodám takarításába besegít - pontosabban Levi küldte ide. - Vagy egyáltalán, miért szerettél bele?

- Eren, nem fogok válaszolni ezekre a kérdésekre, mert eleve tud rájuk a választ - sóhajtok fel fáradtan.

- De mégis te vagy a barátnője! - erősködik tovább Eren, mire felnevetek.

- Te pedig ugyan olyan idióta vagy, mint amikor idekerültél.

- De... - faggatózna tovább, viszont elakad a szava, amikor megpillantja az ajtóban a hadnagyát, amint rideg tekintettel figyeli.

- Remélem a kezed is úgy jár, mint a szád, kölyök - szidja meg a maga módján Levi, mire elnyomok egy halk kuncogást, és inkább azzal foglalatoskodok, hogy minél tisztább legyen az ablak. - Mi ez a piszok? Ezt tanítottam neked, kölyök? Szart se tanultál az évek alatt - folytatja tovább Levi a szidást, amit részben a béna takarítása miatt, és részben a kíváncsiskodása miatt kap.

Igen, Levi hozzá illően intézi el az olyan embereket, akik túlságosan is sokat szeretnének tudni.

🌼 Ha rémálma van, mindig hozzád megy

Egy-egy nehezebb nap után igazi megváltás lehet, ha bedőlhetünk az ágyba, és reggelig ki se kelhetünk onnan. Ám van, hogy akármennyire is fáradtak vagyunk, nem bírunk aludni az olyan dolgoktól, mint például a rémálmoktól. Bár, aki azt mondja, hogy egyszer sem riadt fel az éjszaka kellős közepén átizzadt ruhával, az hazudik. Egy olyan világban, amiben az emberiségnek titánokkal kell szembe nézniük úgy, hogy több, mint egy 50 méteres óriás bármikor megjelenhet, és áttörheti a falat kedve szerint.

De Levit nem ilyen fajta rémálmok gyötrik. Most is ezért jött át hozzám, mert ismét álmai fogságába került, és a depresszió ismét hatalmába kerítette. Ilyenkor átjön hozzám, készít magának egy teát, olvas vagy bármi addig, amíg úgy nem érzi, hogy tud róla beszélni. Van, hogy egyáltalán nem is beszél róla, van, hogy rögtön beszélni kezd róla. Sose erőltetem a dolgot kivéve, ha borzalmasan fest, akkor addig nem vakar le magáról, ameddig el nem meséli mi is történt. Eleinte persze furcsa volt, hogy amíg én az ágyamba feküdtem, ő a széken ült és teázott. Aztán hozzá szoktam, Leviről beszélünk, akit mindenki a világ legerősebb emberének hívnak, és hogy nincsenek érzései. Baromság, pofán vágnám mindegyik tagot.

Rajtam kívül senki sem látja most sem milyen szarul néz ki. Nem látják a beesett szemeket, a tekintetét, ami a semmibe mered, és olyan érzést kelt az emberben, mintha egy élőhalott lenne. A szívem összeszorul, a sírás kerülget minden alkalommal.

- Levi - szólalok meg halkan. Az ágyamon fekszek, ő pedig egy széken. Nem reagál semmit sem, így felállok, és odamegyek hozzá. Finoman megsimítom a vállát, érintésemre összerezzen, felpillant rám kábán, mire bátorítóan rámosolygok. - Gyere - fogom meg a kezét, és az ágy felé húzom. Befektetem az ágyamra, mellé fekszek, és magamhoz húzom. Átkarolom, játszadozok hajával, tudom, hogy szereti és hogy valamelyest lenyugtatja. - Itt vagyok - suttogom, miközben átkarolja derekamat, és arcát nyakamba fúrja. Megérzek néhány meleg könnycseppet, viszont úgy teszek mintha észre se venném őket, tovább játszadozok hajával.

- Túl jó vagy nekem - mondja rekedt hangján, mire elmosolyodok.

- Megérdemled - puszilom arcon.

🌼 Összevesztek, mert nem engedi, hogy a Felderítő Egység tagja legyél

Sokan öngyilkos hajlamúaknak tartják azokat, akik a Felderítő Egység tagjai vagy legalábbis tagjai szeretnének lenni. Van, aki a leendő tagokat erőteljesen le szeretné beszélni erről, hiszen a falakon kívül nincs semmi más csak titánok, amiknek tálcán felkínáljuk magunkat. Igen, jó magam is a Felderítő Egységbe szeretnék tartozni, viszont egy valaki nagyon is ellenzi ezt.

Levi.

- Nem csatlakozhatsz hozzánk - ismétli meg sokadszorra is a beszélgetésünk óta Levi. Szemet forgatva tárom szét a karomat, miközben az egész szállás tőlünk hangos. Vagyis inkább tőlem.

- Miért? Mert nem vagyok olyan erős, mint te? Ha feltűnt volna rajtad kívül Erwin is és Hanji is azt mondta, hogy érdemes lennem csatlakoznom az Egységhez.

- Nem számít mit mond az a kettő - válaszolja kissé feszültebb hangon. - Ha azt mondom, hogy nem lesz az Egység tagja, akkor nem leszel.

- Hah! - nevetem ki hisztérikusan, és érzem, hogy szemeimet égeti a könnyek, amiket idegességemben hullajtok. - Mégis mi a franc van veled? Eddig bármivel álltam elő, támogattál. Most meg? Fenyegetőzöl...

- Mert nem engedhetem meg magamnak, hogy még egy embert elveszítsek! - kiáltja el magát, amitől összerezzenek. Meglep, mint az, hogy felemelte a hangját, mint az, hogy hirtelen ilyen nyíltan szólt az érzéseiről. - Ez nem valami hülye játék, az életed forog kockán! Ha valamit rosszul csinálsz, bele is halhatsz! Én se leszek mindig ott, hogy megvédjem a seggedet! Nélkülem pedig mihez kezdenél?

- Ez rád ugyan úgy igaz - szűröm ki fogaim között dühötten. - Szerinted én mit élek át valahányszor átmész a kapun?! Szerinted nyugodtan alszok minden egyes rohadt nap tudva, hogy téged bármikor felfalhat egy kibaszott óriás?! Minden nap azért izgulok, hogy épségben haza térj, és nem tudod elhinni mennyire megkönnyebbülök valahányszor meglátlak! Mégis mi a francot képzelsz rólam?! Azt hiszed, hogy magam miatt csinálom ezt a szart, pedig miattad! Kettőnkért! - vágom fejéhez szavaimat, aztán anélkül, hogy bármit is várnék válaszul, kiviharzok a szobából.

🌼 Ha veszekedtek, morcosabb, mint általában, ilyenkor mindig te mész hozzá, hogy újra beszéljétek a dolgokat

Levi alap járaton nem a legkedvesebb ember a világon, ha veszekszünk, ez annál rosszabb. Kettőnk közül ő sokkal morcosabb és hisztisebb. Amíg én szimplán ignorálom az embereket, minden haragomat gyakorlás során kiadom, addig ő mindenkit megbánt, megbüntet, lecsesz, aki hozzá mer szólni. Most persze ne gondolj egy megbeszélésre, mert az maga a pokol.

- Nem beszélnél a Hadnaggyal? - foglal helyet mellettem Eren vacsorakor. Nem emelem fel a fejemet, egyedül a kajámmal foglalkozok, viszont Eren nem hagyja annyiban. - Egész nap a padlót kellett sikálnom, fájnak a térdeim és a kezeim - nyafog tovább. - A wc-t háromszor kellett ma kitakarítanom! A lovaknak is friss szalmát kellett raknom, pedig tegnap este megcsináltam!

- Eren, ha nem maradsz csöndben, nagyon hamar közelről fogod megszemlélni a krumpli pürét - pillantok rá gyilkos tekintettel. A fiúnak pedig több se kell, hogy elhallgasson. Úgy öt percre mielőtt újra neki állna nyaggatni. - Eren, ne hidd azt, hogy a csupasz tányér kellemes érzetet fog kelteni. Sőt rosszabb is - nézek rá unottan, ahogy üres tányérjára bökök.

- Na, ne csináld ezt - kérlel Eren kis kutya szemekkel. - A Hadnagy egyedül rád hallgat, csak te tudsz vele normálisan beszélni.

- Köszönöm a vacsorát - állok fel az asztaltól, miután megelégeltem Eren hisztijét. Felveszem tálcámat, és a konyhába teszem, ahol a ma soros emberek elmossák majd.

- Legalább próbáld megérteni őt! - kiabál utánam a srác, amikor átvágok a többi kadét között, és kimennék a teremből.

Az emberek elkerülnek, így hamar magamra maradok, viszont Eren szavai visszhangoznak a fejemben. És rá kell jönnöm, hogy egyedül magammal foglalkoztam, és nem adtam esélyt Levinek, hogy megmagyarázza miért is mondta azt, amit. Persze, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy nem vagyok mérges rá, ki kell engesztelnie azért, ahogy beszélt velem.

Mielőtt viszont eldönteném, hogy elmegyek hozzá, már az irodája előtt állok. Nyelek egyet, ahogy összeszedem a bátorságomat, és bekopogok. Nem kell sokat várnom, Levi pár pillanat múlva kinyitja az ajtót. Mivel arra számított, hogy Erwin, Hanji vagy más kadét, tiszt zavarja, ezért olyan képet vág, mint aki szívességet tenne azzal, hogy ránéz. Ám amint meglát, megváltozik a kifejezése. Morcossága megmaradt, de inkább az aggódást lehet kivennni.

- Bemehetek? - kérdezem halkan.

- Gyere.

🌼 Az irodájába szoktad megvárni, míg végez a papírmunkával, de mindig elalszol

A papírmunka a legutáltabb dolog a világon számomra - persze, az óriások után -, de Levi is ezt az elvet ossza. Viszont ő sem tehet az ellen, hogy meg kell őket írnia akármennyi idejében tart, vagy akármennyire is szeretné velem tölteni az időt. Bár ezt megoldotta azzal, hogy az irodájába hívatott azzal a cím szóval, hogy segítségemre van szüksége.

Nos, ez a segítség abban nyilvánul meg, hogy teát kell készítenem neki. Ez öt percet vesz igénybe, a maradék időben pedig a fotelba elterülve olvasgatok egy könyvet. Viszont van, hogy a második könyvet végzek ki a nap folyamán, és akármennyire is szeretnék ébren maradni, elálmosodok.

Fáradt pillantásokkal figyelem Levit, a finom arc vonásait, acélkék szemeit, éjfekete hajtincsei, mozdulatait és halvány piros ajkait. Sose fogom megérteni hogyan kaphattan meg a világ leghelyesebb férfiját. A férfit, akitől mindenki fél, érzéketlennek tartják, mégis hálásak nekik, amiért az emberiségért harcol. De sose tudják meg, hogy mennyire gondoskodó, milyen sokat aggódik a beosztottjaiért, a kedves szavakat, amiket éjstakánkánt suttog a fülembe, ahogy megérint és ahogy érezteti velem, hogy az egyetlene vagyok.

- Hé, kelj fel - hallom meg hosszú idő után mély, rekedt hangját, miközben ujjaival finom köröket rajzol arcomra. Szememet dörzsölve pillantok fel rá, látom édes mosolyát, amitől pillanatok alatt elönti a forróság a mellkasomat. Ásítva egyet ülök fel, majd Levi kezét fogva felállok. - Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott - öleli át vállamat Levi.

- Nem baj - motyogom álmosan, ahogy vállára hajtom fejemet, és hagyom, hogy szorosan tartson karjaival. - De most már menjünk aludni.

- Rendben - durozsólja fülembe, meleg leheletétől kiráz a hideg, de ugyan akkor elolvadok tőle. Hümmögök, átkarolom nyakát, kényszerítve arra, hogy kis gyerek módjára vigyen az ágyba. - Tudod, hogy nem érdekel mennyire vagy fáradt, csak akkor feküdhetsz be az ágyamba, ha lefürdesz.

- Tönkre tetted a tökéletes pillanatot - nyöszörgöm, mire csak édesen felnevet, és elindul velem szobája felé.

🌼 Segít bekötözni a sebeidet, és mindig ápolgat téged

Az emberek nap, mint nap szereznek kisebb-nagyobb sérüléseket, van, ami pár nap múlva el is tűnik, és van, ami még két hét múlva is érezni fog az ember. Na, én az utóbbiból szereztem be egy jó nagy adagot. A felszerelésem elhasználódott, nem vettem észre, aminek az lett az ára, hogy a gyakorlás során eltörött a gép, és egyenest a földre zuhantam. Szerencsére megúsztam több tucatnyi horzsolással, zúzódásokkal és lila-zöld foltokkal. Egy pillanat tényleg azt hittem, hogy nekem végem lesz. Viszont ahogy kinyitottam a szememet, szembe találkoztam társaim aggódó arcával, egy hatalmas kő esett le a szívemről.

Azonban én hiába is zártam le ennyivel a dolgot, Levi nem kezelte ilyen lazán. Nagyon nem. Amit Erennek szokott tartani néha napján szent beszédet a jó takarításról, nos, annál sokkal nagyobb letolást kaptam. Ha nem tartott körülbelül negyvenöt percig, akkor semeddig. Viszont szent beszéde közben minden megsérült test részemet lefertőtlenített, bekent, bekötözött, felöltöztett és készített egy teát, amit most még mindig kortyolgatok.

- Értetted, amit mondtam? - kérdezi Levi morgósan, ahogy leül az ágyam melletti székre, és akármennyire is kéne komolynak lennem, akaratlanul is elmosolyodok. Levi észre veszi ezt, nem érti miért van jókedvem, és nem is örül neki. Vagyis per pillanat ebben a szituációban. Mert amúgy bárki másnak beveri a képét, hogyha ezzel nekem varázsol mosolyt az arcomra. - Min mosolyogsz?

- Semmin - rázom meg a fejemet, ahogy elfojtom vigyorogomat. - Sajnálom, hogy aggódnod kellett értem, legközelebb jobban odafigyelek - nézek szemébe, miközben megfogom kezét. - Ígérem - mosolygok rá, amivel pillanatok alatt meglágyítom.

- Chö - emeli fel a kezemet, ahogy puszit nyom rá, majd arcomra. - A fáraszt hozod az emberre, majd úgy teszel, mintha semmi sem történt volna. Az őrületbe kergetsz - kezd el nyafogni, amin felnevetek.

- Szeretlek, nem foglak elhagyni, tudod jól.

- Ajánlom is.

🌼 Van, hogy beszél hozzád, amikor azt hiszi, hogy alszol

Az ablak üvegen halkan kopognak az eső cseppek, az éjszakai sötétség dallamaként. Félig álmosan fordulok oldalamra Levi teste után tapogatózva, hogy hozzá bújhassak, viszont nem találom meg. Kinyitom a szememet, és rögtön észre veszem Levit, amint az asztalnál ülve gyertya fényben iszogatja a teáját, és olvasgat valamit. Nyöszörgésemre felnéz a sorok közül, meglátva, hogy fáradt pillantásokkal várom, hogy visszabújon mellém az ágyba, lerakja könyvét. Szó nélkül fújja el a gyertyát, és hamar azt veszem észre, hogy felemelkedik a takaró. Fél karral közelebb húz magához, én pedig készségesen bújok hozzá. Arcomat mellkasába fúrom, mélyen beszívom kellemes illatát, amitől mint minden alkalommal, most is nyugodtabb leszek, az álom pedig ismét hatalmába kerít. Vagy legalábbis próbál, mivel meghallva Levi rekedt hangját, valahogy nem lesz olyan nagy hatalma, mint előtte.

- Nem tudom elhinni, hogy ilyen békésen bírsz aludni. - Hangjától végig járja a testemet a jól eső bizsergés, viszont úgy teszek, mintha aludnék, kíváncsi vagyok mit is szeretne mondani. - Tiszta kosz minden, és csak nem is zavar téged. Meg se fordul a fejedben az, hogy milyen betegségeket elkaphatunk-e miatt? - kérdezi már-már hisztérikusan. Rá kell harapnom nyelvemre nehogy felnevessek aranyosságán, nem tudom elhinni, hogy tényleg ezt szerette volna elmondani.

- És egyáltalán nem veszed ezt komolyan, azt hiszed, hogy kis szarság nem veszély az életedre, pedig dehogynem, csak idióta vagy, hogy felfogd - morgolódik tovább Levi. Én pedig már egyáltalán nem tartom vissza nevetésemet, helyette már feszülten várom, hogy mivel folytatja, mert tudom jól, hogy ez csak az eleje. - Megígérted nekem, hogy nem hagysz el, de ha megbetegetsz, és meghalsz, akkor megszeged a rohadt ígéredet. Tudom, hogy egyikünk sem szeretné, ezért örülnék annak, hogyha odafigyelnél arra a rohadt tisztaságra - morog, és annak ellenére, hogy minden szót suttog a fülembe, igen is ijesztőnek hangzik - még akkor is, hogyha tudom, hogy engem sose bántana.

- Tisztában vagy azzal milyen kurva sokat jelentesz nekem, hogy érted képes vagyok jobb szemmel nézni erre a mocsadék világra - cirógatja meg finoman arcomat. Ujjaitól, ahol megérintenek, ég a bőröm, egész testemet végig járja a kellemes melegség, amit szavai még inkább fokoznak. - Szerettél, amikor én képtelen vagyok rá, és még most is képes vagy rá, annak ellenére, hogy nálam jobbat is megkaphatnál. De bele pusztulnék, ha valaki másé lennél, nem tudod, hogy milyen szinten a rabod vagyok - suttogja, mielőtt gyengéden megcsókolná homlokomat. Szívem őrült tempóban ver, arcomat elönti a pír, áldom az eget, amiért korom fekete van, ezért nem veheti észre Levi mit váltott ki belőlem. Nem akarom leleplezni magam, ezért ahelyett, hogy bármit is mondanék vallomására, inkább közelebb bújok hozzá, olyan szorosan fonom karjaimat köréje, mintha attól tartanék, hogy eltűnne, arcomat mellkasába fúrom, próbálom elfolytani öröm könnyeimet vigyorommal együtt.

Senki sem tudja Levi milyen valójában, akármennyire is próbálják megismerni, nem fog menni nekik. Még nekem is mutat mindig valami újat, mint például most. Sose tudom mivel is kéne meghálálnom ezt a jószívűségét, de talán ideje lenne, ha a tisztaságot én is előtérbe helyezném, mint ahogy Levi helyezett előtérbe az ő életében.