Orsii-chan kérésére, remélem mindnekinek tetszeni fog:3 

▬

  Ha megismersz valakit, akkor rögtön tudod, hogy utálni vagy szeretni fogod. Én is ebben a hitben éltem, amíg nem találkoztam Katsukival és érte el, hogy egyszerre szeressem és gyűlöljem minden egyes nap.

  Az UA-ba töltött napjaink javarészt veszekedésekkel telt, elég hangosokkal, amiknek a vége az lett, hogy Aizawa-sensei megbüntetett. Így amikor gyakornoskodni kezdtem, azt hittem, hogy végre megszabadulok a szőke kis Sünitől, viszont akkor derült ki, hogy egy helyre jelentkeztünk és nagyon is közös munkákat fogunk végezni.

  E módon kerültem abba a helyzetben, hogy első sorból nézhetem, amint Best Jeanist lefésül Bakugou haját, aki kénytelen ezt moccanás és bármi féle ordibálás nélkül eltűrni. Nyelvemet harapva, remegő vállal fojtom el a nevetésemet. Kezemben telefonom van, egyértelmű, hogy meg kell örökítenem ezt ritka és gyönyörű pillanatot, és hogy később el tudjam küldeni a többieknek.

  - Te mégis mit csinálsz, Nyuszi? - villantja rám vörös íriszeit Katsuki, amitől gyomromban pillangók ébrednek. A becenevemtől még most is pír önti el az arcomat, nem számít, hogy a képességemet akarja ezzel kigúnyolni.

  - Közöd? - szólok vissza, ahogy pimaszul rámosolygok. - Tetszik az új frizurád, ettől kevésbé tűnsz egy idegbeteg gyereknek.

  - MIT MONDTÁL?! - esne nekem, ha Best Jeanist megállítja, amitől még szélesebb lesz mosolyom, csak úgy dagad a májam. - Ezt még visszakapod... - morogja orra alatt, ahogy gyilkos pillantást vett rám, de én csak egy angyali mosolyt villantok rá, mielőtt elsétálnék.

▬

  Frissen sült yakitorit majszolva sétálok Katsuki mellett. Az éjszaka rátelepedett a városra, ami még most is élettel teli, viszont ugyan akkor sokkal veszélyesebb, mint nappal. Best Jeanist kiosztotta nekünk a város ennek a részét, hogy járőrözzünk és hőshöz illően -, tehát nem ordibálva meg robbangatva, ahogy Katsuki - intézzük el, hogyha probléma lenne.

  - Meddig tömöd még a pofádat? - szólal meg Katsuki bosszankodva, miközben a piros lámpánál állunk. Megforgatom a szememet a megjegyzésére, érzem, hogy a harag lassan önti el a fejemet, mielőtt unottan ránéznék.

  - Talán akarsz belőle egy falatot, Süni? Vagy a hajad miatt vagy durcás?

  - Felrobbantalak, ha még egyszer a hajamra teszel megjegyzést, Nyuszi! - mordul rám, ám megfékezi mérgét, amin őszintén szólva nem kicsit lepődök meg. Talán Best Jeanist szavai meg tudtak valahol ragadni a rohadék, megöllek és én leszek az első számú hős között? Azt a mindenit, ez aztán nem mindegy... - Amúgy meg, ha ilyen undorító módon zabálsz, csak rontod a hősök hírnevét.

  - Nem is eszek undorítóan...

  - Ha az neked nem undorító, hogy a fél pofád zsíros, a hajad meg ragad a szósztól, akkor tényleg nem.

  - Nem is vagyok maszatos! A hajam sem piszkos! Ne csesztess már ilyenekkel! - förmedek rá mérgesen, mert azt utálom a legjobban, amikor evés közben zavarnak. Katsuki azonban öntelt mosollyal vigyorog rám, amiről tudom, hogy egyszerre önt el a harag és érzek pillangókat a gyomromban.

  - De meghízol. - Na, tökéletesen megölte a pillangóimat.

  - Mégis mit mondtál nekem?! Van ilyet mondani nekem, te szadista barom?! - kelek ki magamból, és ökölbe szorítom ujjaimat, hogy megüssem. Persze, nem az arcát, mert a végén elájul szegényke és kórházba kell vinni - meg ugye nem akarom, hogy ronda legyen -, hanem mellkasára. Ám Katsuki is elindul felém arcán könnyen leolvasható haraggal. Állkapcsa megfeszül, tekintetével képes lenne gyilkolni, és be kell vallanom, egy pillanatra elbizonytalanodtam. Egy másodperc alatt végig latolgatom magamban azt, hogy talán túl messzire mentem azzal, hogy szadistának hívtam, vagy talán nem kellene megütnöm.

  Viszont ez idő alatt Katsuki csupán egy centire van tőlem, én pedig automatikusan hátra lépek. Vörös íriszeivel hátam mögé néz, és hátra is nyúl, mire egy fájdalmas kiabálást hallok, amit dühöngő hangja elnyom:

  - Mégis mi a szart képzelsz, te perverz állat?! Azt akarod, hogy lerobbantsam a fejedet, amiért lányokat taperolsz az utcán?! Mi a faszt képzelsz?! Takarodj innét és soha többé ne lássalak a közelében, különben megöllek!

  Döbbentem pislogok hol Katsukira, hol a mögöttem álló férfira, akinek a keze vészesen közel van fenekemhez. Hosszúra nyúlnak el azok a percek, amíg leesik mit is szeretett volna, amitől egyszerre fordul fel a gyomrom és önti el a mellkasomat a melegség. Legszívesebben az ütést ennek a tagnak vinném be Katsuki helyett, de mivel hős vagyok, ezért nem törhetem el az orrát. Mások előtt legalábbis.

  Katsuki szorítása alatt megreccsennek a férfinak az ujjai, ezzel egy időben arca fájdalmas grimaszba fordul át és felordít a fájdalomtól. A következő pillanatban pedig már a földre puffan, ujjait fájlalva, miközben engem Katsuki egy határozott mozdulattal magához van és elindul. 

  - Mégis mi volt ez? - szólalok meg, miután megtaláltam a saját hangomat a döbbentség után. Harag és értetlenség tombol bennem, mégis ki hiszi azt, hogy van bármi joga ahhoz, hogy valaki máshoz nyúljon? Legalábbis anélkül, hogy beverjenek neki.

  - Le akart taperolni, ha nem vetted volna észre, Nyuszi - válaszolja mogorván a fiú, és csak most eszmélek rá arra, hogy milyen közel is vagyunk egymáshoz. Karját vállam köré fonta, hogy a lehető legközelebb tudhasson maga mellett. Orromat csiklandozza dezodorának és a karamellának az illata, meleg leheletét érzem vállamon, amitől gyomromban pillangók ébrednek. - Lehet, hogy gyors vagy, de az eszed nem vág.

  - Nem erre akartam kilyukadni! Hanem, hogy miért védtél meg! - magyarázom kissé túlságosan is hisztérikusan, amivel felhívom a mellettünk elhaladó emberek figyelmét. - Egymagam is el tudtam volna intézi a dolgot!

  - Akkor hagynom kellett volna, hogy valami jött-ment perverz hozzád érjen?! Na még mit nem! - dühödik be, és látom, hogy ismét lejátszódik szeme előtt az esett. - Figyelj ide rám, Nyuszi, mert egyszere fogom csak elmondani! - fordít maga felé, miután megálltunk a járda kellős közepén. - Lehet, hogy nap, mint nap felbaszol valamivel, és mindig találsz valami kifogásolni valót rajtam, de nem bírok nélküled élni! Kurvára idegesítő tudsz lenni, istenem, ha tudnád, hányszor akartalak volna elhallgatni! De imádom a mosolyodat és a nevetésedet, mert kibaszottul aranyos! És az, hogy valami őrült letaperoljon, elfogadhatatlan! Senki nem érhet hozzád, értetted?!

  Katsuki a szavakat szinte arcomba üvölti, ám azzal együtt szívemet megállásra kényszeríti. Érzem, hogy arcomat elönti a pír, amint tudatosul bennem mit is mondott, és egyáltalán nem tervez leállni a rizsálással, pedig nekem is lenne mondanivalóm.

  - Katsu---

  - Még nem fejeztem be! - vág a szavamba, amivel kellőképpen felidegesít a szép szavak ellenére is, szóval gondolkozás nélkül ragadom meg az arcát, majd csókolom meg. Ajkainkat durván és ügyetlenül préseljük hozzá a másikhoz, a vallomásod ellenére egész testem úszik az idegességtől, amíg meg nem érzem tenyeredet derekamon. Ezután csókunk finomabb lesz, ahogy mindketten ellazulunk. Aztán elválunk egymástól, csókunk, ha egy percig tartott, mégis életem eddigi legszebb és legjobb egy perce volt. - Ezt mégis--

  - Én is kedvellek téged,  Süni - vágok szavadba, miközben elmosolyodok. - De örülnék neki, hogyha legközelebb nem öt centire az arcomtól ordibálnád a fejemben hogyan is érzel, nem vagyok süket.

  - Fogd be! - rivall rám Katsuki elpirult arccal, és a megszokott mondata ellenére megfogja a kezemet, hogy kéz a kézben folytassuk tovább az utunkat.

  - Érd el.

  - Várd meg, hogy véget érjen a munkák és meg fogod bánni ezt a kérésedet.