SakuraOsamu24 kérésére, jó szórakozást:3

▬

Hallom bátyám üvöltését, amitől zeng az egész épület. Aztán kivágódik az ajtó, mire felpillantok a papírjaim közül. Chuuya vörösödő fejjel trappol be és huppan le a faszékre, ami majdnem összetörik alatta.

  - Ha lehet ne törj össze semmit sem, Aniki. Orvosi fizetésemből nem bírok folyton új székeket venni, mert dühödben tönkre teszed - szólalok meg köszönésképpen, majd ismét a lapok fölé görnyedek. Testvéremmel ellentétben nekem gyógyító képességem van, így nem is volt kérdés, hogy orvos leszek. Három éve nyitottam meg a magánrendelőmet, ahova leginkább olyan személyek tévednek be, akik nem szeretnék, ha faggatnák a múltjáról és más dolgairól.

  - Majd veszek neked egy másikat! - vágja rá idegesen, és már most tudom mi vagy inkább ki idegesítette fel. - Dazai, azaz öngyilkoshajlamú barom ismét felültetett! És még a céhnek is keresztbe tett! - panaszkodik. - Ha legközelebb meglátom, megölöm.

  - Mindig ezt mondod - mosolygok rá pimaszul, de csak leintem.

  - Volt itt?

  - Miért lett volna itt? - vonom fel a szemöldökömet, mire mindent tudóan rám néz. Tisztában van vele, hogy járok volt társával, ennek ellenére továbbra is szét akarja verni a fejét, mivel a legkisebb aprósággal is képes felidegesíteni barátom. - Jó, tény, hogy kedvel, de nem tölti itt minden idejét - vallom be, mire cözik egyet testvérem.

  - Ha találkozol vele, mondd meg neki, hogy legközelebb kicsinálom! - áll fel a székről, ami így felborul, aztán kiviharzik a rendelőből. Csapkodásai és léptei visszhangoznak még, amikor felállok a székemből. Dossziéba rakom a papírokat, kiveszem egy másik betegemnek a kartonját, ahogy megszólalok:

  - Bújj elő, idióta.

Az egyik beteg függöny elhúzódik, bátyám esküt ellensége vidáman jelenik meg, aki eddig csendben meghúzta magát nálam. Barna szemei boldogan csillognak, fürtje kesze-kuszán állnak. Hozzám sétál, átöleli derekamat, miközben nyakamba csókol. Lehunyom a szememet, kiélvezem a barátom érintését, és máris nem találom olyan fontosnak a papírokat.

  - Mi lenne, ha velem töltenéd a délutánodat? - duruzsolja a fülembe csábítóan, amitől a kellemes bizsergés végig járja minden porcikámat. És hogy tovább fűzön maga felé fordít, ajkaival végig csókolja nyakamat, tudva nagyon jól, hogy az a gyengepontom.

  - Minden délutánomat veled töltöm, Osamu-kun.

  - És? - somolyog, és mielőtt tovább ellenkezhetnék, elhallgattat egy csókkal. Tenyere tarkómra siklik, közel von magához, nyelvével utat tör magának. Hirtelen afrikai hőségű lesz a szoba hőmérséklete, egy szempillantás alatt elcsavarta a fejemet barátom. Ismét, bár nem nagyon tudok emiatt haragudni rá. Átölelem a nyakát, szívem őrült tempóban ver, a külvilág megszűnik számunkra.

Így észre se vesszük azt, hogy a rendelőben újra bátyám üvöltéseitől zeng.

  - DAZAI! TOLD IDE A POFÁDAT! - ordibál Chuuya torka szakadtából. Valószínűleg rájött, hogy barátom ismét nálam bújt meg előle.

  - Most mennem kell, szívem. Még találkozunk - nyom búcsúcsókot számra barátom. Arcáról nem lehet levakarni az önelégült vigyort, miközben még egy puszit nyom ajkaimra, majd egy szempillantás alatt kisurran a hátsóajtón.

Ajkamba harapva veszem magamhoz a papírokat, amikkel dolgozni szerettem volna, és meg sem játszva jó kedvemet ülök vissza az íróasztalomhoz. Chuuya kivágja az ajtót, aminek az üvege darabokra törve, csörömpölve hullik a földre. Lihegve néz farkasszemet velem, szemei szikrákat szórnak, míg én unottan nézek rá.

  - Megkértelek, hogy ne törj össze nekem semmit! Nem vagyok milliomos, hogy két hetente vegyek új dolgokat!

  - Miért nem mondtad, hogy itt van az az idióta?! - tér ki a kérdés elől, mire megforgatom a szememet.

  - Mert azt kérdezted, hogy volt-e itt, nem azt, hogy itt van-e.

  - Te kis..! - mérgesedik el még jobban, ahogy elindul a szék felé, hogy azon levezesse a feszültségét.

  - Ne merészeld! - parancsolok rá, ám addigra már darabokban hever a földön. Csalódottan sóhajtok fel, ahogy visszaülök a helyemre. - Ez a harmadik volt a héten pedig csak kedd van... - motyogom fáradtan, ahogy eszembe jut miképp osont be ide Osamu-kun nap, mint nap, idegesíti fel testvéremet és tölt el velem órákat itt, boldogság önti el a szívemet. Mosolyogva rázom meg a fejemet, és visszatérek a munkához, de előtte még felnézek bátyámra. - Most már tényleg felújítod nekem az egész rendelőt.

  - Miután elkaptam Dazai-t!

  - Akkor soha nem lesz megcsinálva a rendelőm...