31. Boldogság, te kurva...  + Bakugou Gruviagrayxjuvia számára, remélem tetszeni fog:3 Ayano69-chan remélem büszke vagy rám ♥

▲▼▲▼▲

Fülem zúg a basszustól, a gitártól, a dobtól és az emberek sikításától, mégsem foglalkozok vele. Érzem, hogy majd felrobbanok, ahogy ujjaim a húrokon játszanak, és kieresztem a hangomat. Lehunyom a szememet, hagyom, hogy a zene magával ragadjon, minden szenvedélyemet bele feccelem ebbe a dalba. Majd az utolsó dallamnál kinyitom, hogy emlékezetembe véssem a közönséget. A srácokat, akik az első sorban felpréselődnek a korlátra, reménykedve abba, hogy megérinthetnek minket, a vagányokon, akiket szörföznek a tömeg tetején, vagy azok, akik mobilukkal örökítik meg a pillanatot.

- Fantasztikusak voltatok! - kiáltom el magam kicsattanó örömmel, mire megelevenedik a közönség. Lihegve pásztászom végig a sorokat a kicsattanó öröm mindenki arcán ott virít, ettől pedig még inkább boldogabb leszek. Szívem a torkomba dobog, végtagjaiamt alig érzem, fáj az egész testem, mégis végig tudnám tombolni az egész estét. De ez egy turné, és már így is késésben vagyunk, hiszen már fél órája a buszon kéne ülünk, csak hát, ráadás. - Remélem, amikor legközelebb jövünk, akkor is ilyen energikusak lesztek! Vigyázzatok magatokra! Sziasztok! - köszönök el, miután menedzserünk idegesen mutogat a hangfalak mögött, jelezve, ideje lenne mennünk.

- Várjatok vissza minket! - kiabálja bele a mikrofonomba Mina, a legjobb barátnőm. Denki, Sero és Kirishima is mellénk lépnek, hogy együtt meghajoljunk, aztán integetve, puszikat dobálva lesétáljunk a színpadról. Még akkor is tombol bennem az adrenalin, mikor leveszem a nyakamból a gitárt. A backstage-ben a fülledt levegőben izzadtság és alkohol szag keveredik, amit légkondi segítségével próbálnak barátságosabbá tenni.

- Ez állati volt! Alig várom már, hogy újra zenélhessünk! - pörög Kirishima, ahogy föl, s alá járkál a szobában felbontva egy sörös üveget.

- Én pedig azt, hogy mindannyian a buszon legyünk! - csattan fel menedzserünk, akinek a homlokán kidudorodnak az erek. Viszont a pillanatnyi eufória teljesen elnyom minden féle aggodalmunkat vagy félelmünket. Ezért is veregetem vállon mosolyogva, hogy aztán kikerülve barátom nyakába ugorjak. 

Szorosan fonom karjaimat nyaka köré, miközben ajkaimat övéire tapasztom. Megfeledkezek a világról, csókolom, mintha a levegő lenne, és mintha ez lenne az utolsó alkalom. Bele túrok szőke tincsei közé, ahogy nyelve utat tör számba, és vad táncba hív. A távolban pedig hallom, hogy a többiek fújjogva röhögnek, mire nagy nehezen, elválok Bakugoutól.

- Milyen voltam? - kérdezem mosolyogva figyelmen kívül hagyva bandatársaim gúnyolódását.

- Felégetted azt a kurva színpadot, eszméletlen voltál, bébi - válaszolja féloldalas mosollyal, amitől még jobban nő az önbizalmam. Nyakamba csókol, aztán lehuppan a kanapéra, és ölébe húz. Átöleli derekamat, mire én is hasonlóan teszek, és amikor a fiúkból újból megszólalnának, gyilkos tekintetet villant rájuk.

- Tudjátok, hogy mennyire örülök annak, hogy ennyire boldogok vagytok, de annak még jobban tudnék örülni, ha a buszon tombolnátok ki magatokat - szólal meg a menedzserünk. - Szóval srácok emeljétek meg szépen a popótokat, és szálljatok fel arra a rohadt buszra, mert így is késésben vagyunk! 

- Oké, főnök! - válaszoljuk kórusban, és egyszerre hagyjuk abba azt, amit csináltunk, és az ajtó felé vesszük az irányunkat. Bakugou csuklómnál fogva tart vissza, hogy a többiek mögött cammogjunk. És hogy szépen el tudjunk bújni, amíg a többiek pakolásznak. Bakugou a falnak szorít, testét sajátomnak préseli, és egyedül a vékony ruha darabok állnak közénk. Lehajol hozzám, csókokat lop tőlem, majd nyakamat puszilja végig. Akaratlanul is kicsikarva belőlem pár nyögést.

- Imádom, amikor énekelsz - suttogja fülembe, mire végig fut testemen a kellemes bizsergés. Bőröm ég, ahol megérint, a kéj nő bennem, és egyre jobban kívánom Bakugout.

- Hé! Gyertek már! - kiabál oda Kirishima, tönkre vágva az egész hangulatot.

- Ezt az idiótát - morgom orrom alatt, és utolsó csókot nyomok barátom ajkaira. - Kibírsz nélkülem négy hónapot? - suttogom, szemébe nézve, és egykori önfeletti boldogságomat felváltja a félelem, ami minden alkalommal elfog, amikor túrnéra megyek. Bakugou tekintetét sajátomba fúrja, olyan érzést kelt, mintha a lelkembe látna. Kisimít egy hajtincset az arcomból, megcirógatja bőrömet, és puszit nyom homlokomra.

- Ha újra láthatnálak bármennyi időt ki bírok - válaszolja anélkül, hogy megrebbenne a szeme, és magához húz. Arcomat mellkasába fúrom, beszívom kellemes illatát, és lenyugtatom szívemet.

- Megyek - távolodok el tőle. Apró csókot lopok tőle, majd elindulok a busz felé.

- Na, elbúcsúztatok Bakugou-kunnal? - csipkelődik Mina, mire mosolyogva megforgatom a szememet. Lehuppanok az ágyamra, és ahogy leteszem a fejemet a párnára, elfog a fáradtság. Elnyomok egy ásítást, magamra húzom a takarómat, és felidézem Bakugou édes szavait, hogy lenyugtassam zaklatott szívemet.

Nem ez az alkalom, hogy távol leszünk egymástól, és nem egyszer bizonyította be Bakugou, hogy szeret. Ezért sem kelk aggódnom az miatt, hogy a kapcsolatunknak bármi baja lesz.

Bízok Bakugouban.

▲▼▲▼▲

Három hét után kaptunk egy nap pihenőt, így a hotel szobámba feküdve nyomkodom a telefonomat. Pár órája keltem, a srácokkal megbeszéltük, hogy elmegyünk együtt ebédelni valahova, addig pedig azt csinálunk, amit akarunk. Én pedig nem mást akarok csinálni, mint a barátommal beszélni.

Hasra fordulva nyomok rá a hívás gombra, és türelmetlenül várom, hogy felvegye. Azonban a jól ismert hang helyett, egy ismeretlen nő szól bele a telefonba:

- Kacchan telefonja - mondja vidáman, és kissé idegesítően a lány, nekem pedig összeszalad a szemöldököm.

- És mégis kivel beszélek? - kérdezek vissza kissé durván, és érzem, hogy düh fortyogni kezd bennem.

- Ami, Kacchan barátnője - válaszolja, nekem pedig összeszorul a torkom. Fülem cseng, a padló kicsúszik alólam, és a szívem ólommá változik. - Te vagy az a csajszi, aki Kirishima-kunnal és Denki-kunnal játszik egy bandában? A gimis barátja?  - szólal meg újra a lány, amivel visszaránt a valóságban. Szóra nyitom a számat, rögtön rávágnám, hogy az ex-barátnője, de ráharapok a nyelvemre. Fejem zúg, nem tudom, hogy hirtelen mit tegyek, essek neki a lánynak, vagy hagyjam, hogy abban a hitben legyen, hogy nem vagyok már, mint egy egyszerű barát? Hányinger kerülget, mellkasomon ólom súly nehezedik és szívem pedig vékony pengék nyársalják fel.

- Igen, én vagyok a gimis barátja - felelem végül, és lenyelem kibuggyanó könnyeimet.

- Édes! Keresnek telefonon! - kiabálja a lány Bakugounak, hallom, hogy felkel valahonnan, és elindul valamerre.

- Ki az, bébi? - hallom meg Bakugou hangját, és magam elé tudom képzelni önelégült mosolyát. Gyomrom golflabda méretűvé zsugorodik, epe gyűlik a számba, és csak most tudatosul bennem, hogy mit is fogok csinálni. - Igen?

- Szia, Bakugou - köszönök be hideg hangon, mire Bakugou szava elakad. Kínos csönd telepszik ránk, mégis úgy érzem, hogy hallja, amint darabokra törik a szívem. - Hogy vagy? Minden jól megy Amival, a barátnőddel? - kérdezem, és keserű ízt érzek a számban, torkomat pedig marja mindegyik kiejtett szó. Egyszerre vagyok mérges és szomorú, sírnék és ordítanék egyszerre.

- Félre érted a helyzetet - vágja rá gyorsan, mire gúnyosan felnevetek. - Csak az egyik barátom, aki belém van zúgva, és mindenkinek azt mondja, hog járunk - hadarja, amitől szívem még jobban összeszorul. - M-Milyen a túrné? Osaka milyen? - kérdezi remegő, bizonytalan hangon. 

- Hah... - nevetek fel erőtlenül. - Nem erőltetnéd meg magad, hogy jobb hazugságot találj ki? Vagy ennyire hülyének nézel? - gúnyolódok, ám szavamba vág Ami, aki egyáltalán nem szégyenlősen felkínálja magáto Bakugounak:

- Hé, édes! Nézd csak mit vettem fel! Tetszik az új fehérneműm? Tudod hol nézne ki még jobban? A hálószobád padlóján!

Óriási düh lobban bennem, veszek egy mély levegőt, hogy minden mérgemnek utat engedjek, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is párolog, helyette csalódottság, szomorúság és megbánás veszi át a helyét. Lehunyom a szememet, utat engedek a könnyeimnek, miközben egész világom darabjaira hullik.

- Szóval ennyire hülyének nézel... - konstatálom csendesen, és máris ellenkeznek Bakugou, de megállítom: - Ne merj tovább hazudni, te gyökér - szűröm ki fogaim között. - Mióta csalsz meg? - kérdezem, viszont nem jön válasz. - Mióta csalsz meg, Bakugou? Meg tudod mondani, vagy ehhez is ugyan olyan töketlen vagy, mint hogy szakíts velem? - köpködöm a méreggel teli szavaimat.

- Két hónapja - feleli végül mély, rekedt hangján, és érzem, hogy újabb kés szúródik szívembe. Ajkamba harapok, minden közös emlékünk megelevenedik bennem, visszaemlékezek az utolsó két hónapra, és újra élem azokat a pillanatokat azzal a tudattal, hogy megcsalt. Testem remegni kezd, amint eszembe jut hogyan csókolt meg, nézett rám, suttogott édes kis semmiségeket a fülembe, hitette el velem azt, hogy az egyetlen vagyok a számára. Minden kimondott szava hazugság volt, és én úgy ittam őket, mint egy tudatlan.

- Kacchan! Gyere már! - kiabál a távolból Ami, én pedig visszatérek a valóságban.

- Megyek már! - válaszol Bakugou, mintha nem a volt barátnője lenne a vonal másik végén. Bár valószínűleg teljesen tisztában van azzal, hogy a tökéletes párkapcsolatunk már akkor vége volt, amikor összejött Amival. De ki tudja, hogy hány lánnyal volt még Ami előtt?

- Soha a büdös életbe ne kerülj a szemem elé - szólalok meg, mielőtt ő megtehetné. - Hord el magad az életemből, ha már tönkre basztad.

- Sajnálom - vág a szavamba, nekem pedig kihagy egy ütemet a szívem. Megtört hangjától ellágyulok, tisztába vagyok vele, hogy mi kell ahhoz, hogy ilyen szinten megnyíljon, és őszinte legyek. Azonban akármennyire is szeretem, kihasznált, összetörte a szívemet, és ezzel az egy szavával újra éleszti bennem a haragomat.

- Baszd meg a sajnálatodat! - kiabálom dühösen, miközben könnyeim áztatják arcomat, majd megszakítom a vonalat, és a mobil a falhoz vágom. Percekig zihálva bámulom a telefont, aminek a kijelzője megrepedt, aztán pedig felidézem az okot, hogy miért is törtem össze. És ekkor el is kap a sírógörcs, látásom elhomályosul, hányinger elkap, testem elgyengül. Zokogva fekszek le az ágyra, fúrom arcomat a párnába, és hagyom, hogy agyam pörögjön, gondolataim zikázanak össze-vissza, szívem újra, és újra összetörjön.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, percek vagy órák, amikor annyi erőt gyűjtöttem, hogy felemeljem a fejemet a párnából. Szemem és fejem is fáj a sok sírástól, fogalmam sincs hogyan tudtam annyit sírni, hogy a párna úgy nézzen, ki mintha egy napot állt a szakadó esőben. Lassan tisztul ki a látásom, gitárom kerül velem szembe, ami a fotelnek dőlve pihen. És mintha megérezte volna, hogy valami baj van, úgy vonz magához, hogy írjak egy számot.

Ez az egyetlen dolog, ami ösztönöz arra, hogy kikeljek az ágyból, magamhoz vegyem a hangszert, papírt, tollat és nyomorult érzéseimet dallá és szavakká formáljam. Ujjaim remegnek, hogy végi simítok a húrokon, de megmakacsolom magam, erőt kényszerítek beléjük, és megpengetem a gitáromat. Aztán pedig lehunyom a szememet, és mint mindig, most is hagyom, hogy kezem magától játszon, egyedül érzéseim irányítják.

▲▼▲▼▲

A közönség tombol, kicsattannak az örömtől, amiért újra láthatnak minket, mégsem kap el a hév. Akármennyire is próbálkozok a mosolygással, és azzal, hogy jó kedvem legyen, nem jön össze, és ezt alátámasztja az a dal is, amit írtam. Talán a banda leglehangolóbb zenéjét írtam meg az évek során, és a legnagyobb meglepetésemre a srácok bele egyeztek abba, hogy előadjuk. Az már más téma, hogy hogyan fogadták a hírt miszerint Bakugouval szakítottam, nem árultam el a srácoknak azt, hogy megcsalt, egyedül Mina tudja, mivel ő nem hagyott addig békén, amíg töviről-hegyire el nem meséltem neki mi történt pontosan.

Nyakamba veszem a gitáromat anélkül, hogy puszit dobnék vagy integetnék a közönségnek a mikrofonhoz sétálok, és beállítom azt. Kirishima-ék felállnak mögöttem, ők a tőlük megszokott jó kedvvel és kicsattanó boldogsággal lépnek fel a színpadra.

- Sziasztok! Hogy vagytok? - köszönök be, és magamra erőltetek egy mosolyt. Erre persze megelevenednek, bár szerintem észre vették, hogy valami nem stimmel. - Írtam egy új dalt, és elő szeretném adni - folytatom, és az újdonság hallatán még inkább felpörögnek. - Lenne kedvetek meghallgatni? - teszem fel a hülye kérdést, hiszen egyértelmű, hogy meg akarják hallgatni. Szomorú mosoylt villantok, ahogy megigazítom a gitárom pántját. Hátra nézek a srácokra, hogy készen állnak, bátorítóan bólintanak egyet, mire veszek egy mély levegőt. Visszafordulok a közönség felé: - Akkor itt jön az újdonság, Boldogság, te kurva...