Bár az én szüleim jól fogadták, hogy Jimin és én egy párt alkotunk, a férfi szülei még hátra voltak. Úgy véltem, hogy ez egy keményebb dió lesz, hiszen ők mindig is szerették Jihye-t, s ha jól tudom, akkor sosem voltak a fiú és fiú párkapcsolatok hívei. Úgyhogy nem is volt kérdéses, hogy mennyire izgultam amiatt, hogy valamikor beszélnem kell majd velük. Ez pedig úgy nézett ki, hogy nem is olyan soká' lesz.

-Gguk, tudnánk beszélni?-Húzott félre egy szerda esti vacsora után Jimin a többiektől, s úgy látszott, hogy eomma-ék tudták, hogy miről lehet szó, ugyanis minden kérdés nélkül eltűntek a konyhából, s kettesben hagytak bennünket. Szerencsére Jihye nem tartózkodott lent, ugyanis Jimin jelenléte alatt mindig a szobájába zárkózott, vagy pedig elment valahova.

-Baj van?-Ültem fel a konyha pultra, s hatalmas szemekkel néztem rá, szinte már félve, míg a férfi egy kedves mosollyal arcán simított az én arcomra.

-Nem, dehogy!-Rázta meg fejét finoman, majd két kezét combjaimra helyezte, s úgy nézett rám.-A hétvégén jó lenne, ha el jönnél velem Busan-ba. Szeretnék beszélni anyáéknak kettőnkről.

-Nem lenne túl korai? Mármint..Először Jihye, eomma és abeoji, most pedig a szüleid? Jihye így sem örül nekünk.-Húztam számat kelletlenül, de persze véletlenül sem azért, mert haragudtam volna a lányra emiatt, sőt, pont ellenkezőleg. Tudtam nagyon jól, hogy ebben a helyzetben én voltam hibás, s emiatt nem is lehetett volna okom orrolni a lányra.

-Lehet, hogy korai lenne, de jobb ha tőlünk tudják meg, mintsem Jihye beköpje a "kicsi fiúkat".-Macskakörmözött a levegőbe, míg én kuncogva hajtottam le fejemet, aztán egy mély levegőt véve ismét rá vezettem tekintetem, s bólintottam párat.

-Rendben!-S ezzel le is tudtuk ezt a témát. Feleslegesnek tartottam, hogy "harcoljak" a férfivel, ha nem egyeztem volna bele is elmondta volna a szüleinek. Legalábbis van egy ilyen sejtésem. De egyébként különben sem tartottam fontosnak, hogy erről le álljak vitatkozni vele, tényleg nem volt értelme, hogy tovább húzzuk ezt a dolgot. Jobb, ha minden hamar tisztázódik.

A hétvége a szokásosnál is hamarabb elkövetkezett -szerencsétlenségemre-, s már csak azon kaptam magam, hogy a cuccaimmal a kezemben állok az ajtóban, s Jimin-re várok, aki éppen a lelkére kötötte a szüleimnek, hogy mindenképpen vigyázni fog rám. Persze tudta ezt anyám jól, s a végén jó szorosan meg is ölelgette a férfit, végül pedig hagyta, hogy elinduljunk.

Szokásosan a vasútállomáshoz indultunk el az autóval, ahol aztán ott hagytuk a járművet, s végül vonatra szálltunk. Az úton én természetesen megint csak aludtam, s legközelebb már csak akkor keltem fel, mikor megérkeztünk. Ott már várt ránk egy taxi, s Jimin szüleihez vettük az irányt.

Remegő lábakkal szálltam ki a kocsiból, gyomrom liftezett, s éreztem amint az összes lélekjelenlétem elszáll. Az arcomból ki futott a vér, s olyan száraz lett a torkom pillanatok alatt, hogy csoda volt, hogy még éltem egyáltalán. Ezt hívják úgy, hogy rossz előérzet.

A férfi azt ajtó előtt még nyomott egy puszit ajkaimra, majd egy biztató mosoly kíséretében nyitott be a házba.

-Eomma! Meg jöttünk!-Kiáltotta el magát Jimin, míg az édesanyja már meg is jelent az előtérben, s mosolyogva zárt karjai közé bennünket. Fiát még jól meg is puszilgatta mellé, aztán hagyta, hogy levegyük a cipőket, húzzunk egy-egy pár papucsot a lábunkra, s utána beljebb lépjünk. A következő pillanatban lábdobogások sűrű hangjai hallatszottak, s aztán oldalról Haneul csapódott nekem, aki jó szorosan zárt karjaiba. Nevetve viszonoztam meleg ölelését, s még egy puszit is nyomtam hajzuhatagába, míg Jimin nagyot sóhajtott mellettem.-A saját kis húgom lecserél..-Rázta fejét, ám a mosoly ott bujkált szája sarkában.

-Ne aggódj Oppa, téged is szeretlek!-Ment oda az idősebbhez a lány, s Jimin azonnal karjai közé is fogadta a barna hajú lányt, aki aztán nevetgélve, s szökdécselve indult meg a nappaliba, ahol az édesapa foglalt helyet a nagy kanapén, s valami meccset nézett a TV-ben. Jöttünkre feltápászkodott, aztán jól megölelgetett minket, s végül újra helyet foglalt. Addigra az édesanya ismét vissza tért, s mindenkinek hozott egy forró bögre teát.

-Meséljetek Édeseim, mi újság?-Mosolygott az anyuka, amit természetesen mindketten viszonoztunk, viszont rajtam érezhető volt a mérhetetlen nagy feszültség, s a kellemetlen izgalom. Gyomrom görcsbe rándult minden egyes pillanatban, s különös bizsergés lett úrrá testemen, de nem a kellemes féle, hanem a nyugtalanító. Izgultam, s a lábaim is szüntelenül jártak, ráadásul most Jimin sem tudott lenyugtatni, hiszen nem akartunk túl feltűnőek lenni.

-Dolgozom Eomma, Jungkook pedig szorgosan tanul mindennap. Képzeljétek, jár hozzám táncolni.-Mesélte boldogan a férfi, míg a két szülő meglepődötten néztek felém, de persze vigyorogva.

-Valóban? Nem is tudtam, hogy ennyire érdekel ez az ágazat. Jihye egyszer említette, hogy szoktál táncikálni szabad idődben, de azt nem tudtam, hogy ennyire komolyan is veszed.-Döntötte oldalra az anyuka a fejét, míg én egy aprót bólintottam.

-Igen, hát..Én sem gondoltam volna, hogy valaha fogok ezzel bővebben is foglalkozni, de így a szakom végeztével úgy gondoltam, hogy neki ugrok. Bár még maradok a plusz egy évemre, biztos ami biztos.-Válaszoltam jó gyerek módjára.

-Igazán ügyes fiú vagy, derék ember lesz belőled fiam!-Bólintott elismerően az idősebb férfi, míg én enyhén meghajolva előtte köszöntem meg kedves szavait.

Fél óra múltán neki ültünk ebédelni is, s míg én segítettem az édesanyának megteríteni, addig Jimin, az édesapja és Haneul az asztalnál ülve beszélgettek. Nem sokkal később viszont mi is helyet foglaltunk, s aztán neki kezdtünk a közös ebédnek.

-Egyébként mi a helyzet Jihye-vel, nagyon régen hallottunk felőle bármit is?!-Nézett ránk felváltva egyszercsak a nő, míg Jimin alig észrevehetően a combomra simított az asztal alatt, s megköszörülte a torkát.-Mikor jön legközelebb?

-Jihye valószínűleg többet nem jön, hacsak magától be nem teszi a lábát ide.-Válaszolta a férfi nyugodt hangon, míg Haneul kelletlenül tette le pálcikáit a tányérja mellé, s nézett aggodalmas lényemre. Kezét nyugtatólag az én kezemre csúsztatta, s bátorítóan meg is szorította azt, majd ejtett egy lágy mosolyt.

-Miért?-Képedt el az anyuka, s láttam rajta, hogy őszintén meglepte ez a válasz.

-Szakítottunk.-Jelentette ki Jimin, ezáltal pedig pár perc néma csend állt be közénk. Az ebéd egy kellemetlen hangulatot vett fel, szinte egy másodperc alatt.

-Hogyhogy?-Kérdezte végül Jimin apja, míg éreztem, hogy a két Park erősebben szorít meg két oldalról, ezzel kifejezve, hogy ne aggódjak, nem lesz semmi baj, valamint ők mellettem állnak.

-Nem volt túl virágzó kapcsolatunk és a végén már jobbnak látszott, ha nem erőltetjük tovább. Meg hát történt ezen kívül egy-két dolog, ami nagyban befolyásolta a döntést.-Magyarázta Jimin finoman.

-Na jó, de hát akkor így most mi lesz a továbbiakban?-Kérdezte Jimin édesanyja.

-Semmi. Folytatom az életem, csak nem Jihye-vel az oldalamon..-Rántott vállat Jimin lazán, én pedig éreztem, hogy a beszélgetés kezdd egy még rosszabb téma felé terelődni, amit lehet, hogy jobb lenne nem bolygatni.

-Akkor kivel édes kisfiam, nem lett volna egyszerűbb megbeszélni a problémát Jihye-vel és kompromisszumot kötni?-Jimin anyja úgy látszott, hogy kezdett kiborulni, ez pedig egyáltalán nem jelentett jót, sőt!

-Nem, nem lett volna egyszerűbb eomma, ugyanis egyrészt mint kiderült; Jihye-nek csak a pénzem kellett, másrészt pedig én nem őt szeretem, hanem Jungkook-ot.-Vett egy mély levegőt a férfi, s kezdett Ő is kiborulni, ami egyáltalán nem jelentett jót, hiszen kettőnk közül mindig is Ő volt a nyugodt fél. S ha Ő nem nyugodt, akkor én hogyan lehetnék az?

-J..Jungkook-ot?-Nyíltak tágra a nő szemei, míg én összébb húztam magam a székben, s ajkamat rágcsálva néztem a fekete hajú combomon pihenő kezét.-Hogy érted ezt?

-Úgy eomma, hogy sosem szerettem igazán Jihye-t, ő pedig szintén nem szeretett engem. Valamint én mindig is szerettem Jungkook-ot úgy.-Emelte ki az utolsó szót, míg a két szülő kezükből kiejtve a pálcikákat sokkoltak le teljesen, s fogták a fejüket. Köztünk kapkodták tekinteteik, s azt sem tudták, hogy fiúk-e vagy lányok. Persze teljes mértékben meg is értettem, nyilván abszurd lehetett nekik mindez.

-Ezt nem mondod komolyan édes fiam?-Döbbent le az apuka, míg Jimin teljes lelki nyugalommal jelentette ki, hogy de bizony komolyan gondolja.-Hát ez kész!-Rázta fejét hihetetlenül.

-Remélem tisztában vagytok azzal, hogy ez egyáltalán nem normális. Együtt is vagytok, mint egy pár?-Nézett ránk az édesanya, ám nem tudtunk a kérdésre válaszolni, ugyanis Haneul teljesen váratlanul megszólalt.

-Igen együtt vannak és miért ne lenne ez normális?-Állt fel hirtelen, míg a két szülő meglepetten néztek rá, ám Jimin hagyta, hogy végig mondja a lány a mondandóját.-Teljesen normális az, ha két ember szereti egymást.

-Ők fiúk, nem pedig lány és fiú párkapcsolatban vannak.

-És kit érdekel, hogy mi van a lábuk között, ha szeretik egymást, ha megértik egymást, ha ott vannak egymás mellett minden egyes pillanatban és minden egyes nehéz napon, avagy nehéz időszakban?! Ha jól ki jönnek egymással, ha megértik egymást, beszélnek egymással, jól érzik magukat együtt és együtt szabadok! Kurvára mindegy, hogy fiúk-e vagy sem, egy párkapcsolat lényege az, hogy feltétel nélkül szeresse egymást a két fél. És Jimin úgy szereti ezt a fiút, mintha muszáj lenne neki. Tudjátok ti, hogy Jungkook mennyi áldozatot hozott az alatt az idő alatt, míg csendben elnézte a háttérben, hogy Jihye a viszonzatlan szerelmével éli a mindennapjait? Ez a fiú itt többet szenvedett a ti fiatok boldogságáért és szeretetéért, mint egy lány valaha is fog! Ez..Ez a szerelem!-Nézett farkas szemet a szülőkkel a lány, viszont monológja után be állt a csend, amely szinte már ordított. Nem is tudom, hogy inkább kellemetlen, vagy inkább kínos volt. Mindenesetre egyfajta nyugalom és egy bizonyos melegség járta át testem és mellkasom azért, amiért Haneul így kiállt értünk, sőt! Egyenesen csodáltam érte. Azt nem tudom, hogy kitől örökölték a magabiztos személyiségüket ezek ketten, de az biztos, hogy a Park testvérek hihetetlenül erősek voltak mindig is.

-Köszönöm!-Tátogtam a lánynak mikor rám nézett, míg ő szelíden rám mosolygott, s aztán egy apró bólintással biztatott, vagy próbált megnyugtatni.

-Szerintem vonuljon mindenki a dolgára, egyelőre nem vagyok hajlandó erről tárgyalni egyikőtökkel sem!-Jelentette ki durcásan az anyuka, majd az édesapával egyidejűleg felálltak az asztaltól, s magunkra hagytak a konyhában.

-Most..Mi lesz?-Néztem tanácstalanul Jimin-re, míg arcomra simítva nézett rám, aztán húgára, s ismét rám.

-Most? Várunk!

2022.10.11.

Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!😔