I'm afraid of all I am
My mind feels like a foreign land
Silence ringing inside my head
Please, carry me home

Nayeon pov's

Beérve a mosdóba rögtön megnyitottam a hideg vizet, hogy lemoshassam az arcom. Nem volt túl nőies húzás, de minden olyan helyen megmostam magam, ami kilógott a ruhám alól. Mocskosnak éreztem a testem, de ezzel ellentétben mégis felszabadultnak. A szívem egyik fele még mindig dübörgött, a másik pedig sírt, Jungkook miatt. Eljött, hozzám ért, mégse szólt hozzám. Elmenekült előlem. Akárcsak Jimin. Ennyire ijesztő lennék? Vagy inkább csak kiábrándító?

Megtöröltem az arcom, és kimentem a helyiségből. Nyomasztó volt, hogy csak én voltam bent. Nagyot sóhajtva felnéztem a benedvesedett tincseim alól, amit épp eltűrni készültem, mikor megláttam Kookot a szemközti falnak támaszkodva. Karját lezserül fonta keresztbe, fejét leszegte, úgy várt.

Léptem egyet felé, félszeg mosollyal az arcomon. Ki másra várna, ha nem rám? Csak én vagyok itt. Nagy lépésekkel elindultam felé, ő viszont egyetlen pillantással megállásra kényszerített. Szemében ismeretlen tűz lobogott, arca komoly és határozott volt, amitől megijedtem. Még sosem láttam ilyennek. Az az ártatlan barna tekintete elmélyült, szinte feketévé vált azzal a különleges fénnyel a közepében.

Addig-addig kergettük egymást a lassú lépteinkkel, míg a hátam el nem érte a falat. Kezem a testem mellé szegeztem, térdem megrogyott, miközben felnéztem az előttem álló férfira. Kook a falnak támasztotta az alkarját, ezáltal olyan közel került hozzám, szinte éreztem minden egyes levegővételét.

- Kook - szaladt ki a számon. A férfi benedvesítette az alsó ajkát, és lehunyva a szemét megszüntette a közöttünk levő távolságot. Ujjaival a hajamba túrt, enyhén hátrahúzva tincseimet, hogy ezzel feljebb emeljem hozzá a fejem. Édes nyelve átsiklott a számba, keresve az enyémet, ami a döbbentségtől teljesen átadta magát Jungkooknak. Vadul táncoltatta, bevonva a játékba az alsó ajkam is, amit lágyan megszívott. Pislogni se volt erőm, teljesen elsodort a hevessége. Nem ilyennek ismertem, fogalmam sem volt róla, hogy erre is képes. Pláne nem egyik napról a másikra.

- Azt hiszem, törlesztettem - suttogta az ajkamra. - Ne haragudj.

- Mi? - tört fel belőlem egy elfojtott nyögéssel. - Szóval nem utáltál meg?

- Hogy tudnálak megutálni? - hangja elcsuklott a mondat végére. Keze lesiklott a derekamra, szorosan a falnak nyomott, hogy hozzám tudjon simulni mindenével. Nyakamhoz ejtette a fejét, és sóhajtott egyet. - Nem megy. Ez annyira nem én vagyok, hogy tudnék ezzel élni? A nő, akit akarok pedig ezt igényli.

- Kook. Mégis miről beszélsz? - felemeltem a kezem, és elkezdtem simogatni a fejét és a hátát. - Ha nem lennél előttem nem hinném el, hogy ezt te magad csináltad velem az előbb! Hisz tegnap még.. Mégis mi történt? - ráztam meg a fejem. Ne bolygassuk a tegnapit, Az az én hibám volt. De Kook teljes mértékben visszaszolgáltatta azt a csókot, amit én adtam neki.

- Sok videót néztem - vont vállat.

- Te kis perverz - nevettem fel, mire elhúzódott tőlem, és lenézett rám.

- Nem pornót mondtam, Noona. Rossz az, aki rosszra gondol.

- De baszott hülye, aki nem - feleltem egy kacsintással. - Nem lesz itt semmi baj. Csak gyakorolnod kell. Gondolj bele. Először minden furcsa egy kicsit. Mintha sosem bírnád megszokni. De aztán egyszerűen csak sikerül. Te pedig az előbb nagyon jó voltál. Baszki, lehet benedvesedtem miattad!

- Túl őszinte vagy - hajtotta le a fejét egy szemérmes mosollyal. Tenyerem közé fogtam az arcát, és visszaemeltem. Imádom ezt a mosolyát. Olyan őszinte, olyan ártatlan. Bár az előbbi után nem mondanám ártatlannak többé. - Csak azt egómat akarod hizlalni.

- Sose tudjuk meg.

Visszamentünk Taehyunghoz, aki sejtelmes fejjel végignézett rajtunk, majd ellökte magát a faltól, és elém lépett.

- Lehiggadtál, mehetünk?

- Viccelsz? - nevettem fel. - Még csak most jön a második kör. Beállsz? - néztem fel Jungkookra. Meglepődöttség tükröződött vissza az arcáról, de félszegen bólintott egyet, ezért elkezdtem húzni a csuklójánál fogva a bokszzsák felé - amit idővel visszatettek a helyére. Jungkooknak fogalma sem volt, hogy kell egyáltalán megütni az előtte lengő zsákot, ezért azzal kezdtem, hogy megtanítottam neki az alapállást. Jó volt végre úgy időt tölteni vele, hogy csak rám figyel. Csak rá mosolyog, és csak én járok a fejében, még ha baráti gondolatok között is.

Úgy érzem, Jungkook több nekem, mint egy barát, de amint bemegyünk a suliba, és ő meglátja JongWat, ez az érzés átmegy haragba. Nem tehetek semmit, mert ő mást szeret, engem pedig mint nőt, észre se vesz. De mégis mi történne, ha nem így lenne? Képes lennék megszerezni magamnak őt? Talán sose tudom meg.

- Min gondolkodsz? - guggolt le, hogy a szemembe tudjon nézni. Észre se vettem, mennyire elrugaszkodtam a világtól. Lehajtott fejjel hintáztattam magam jobbra-balra, amíg Kook ki nem zökkentett a gondolataim közül.

- Semmiség - mosolyodtam el. - Folytassuk.

- Mond csak, Noona. Ez téged tényleg boldoggá tesz? - mutatott a bokszzsák felé. Letöröltem a homlokomon gyöngyöződő izzadtságom, és bólintottam egyet. Láttam az arcán, hogy nem érti ezt a dolgot, de nem is vártam el tőle. A múltamat nem akarom, hogy bárki is megértse maradéktalanul.

Nem tudom, meddig maradtunk. A végén már a saját lábamon se bírtam állni, annyira lefárasztottam magam. Visszaöltöztem, és felmásztam Tae nyakába, aki készséggel állt a rendelkezésemre - épp a cipőjét kötötte, mikor mindenféle figyelmeztetés nélkül rácsimpaszkodtam. Jungkook megkért minket, hogy várjuk meg őt, ezért kimentünk az edzőteremből, és a padon ülve vártunk rá.

Jungkook nagy mosollyal az arcán szökkent elénk, és nyújtott át nekem egy lapot.

- Ez meg mi? - néztem le a jegy nagyságú kartonra.

- Bérlet. Azt mondtad, szereted ezt csinálni. Ezért vettem neked egy hónapos bérletet. Legalább megtaníthatsz rendesen bokszolni - mutatott a bicepszére, amit a hatás kedvéért be is feszített. Tae felé pillantottam, aki teljesen lefagyott. Felnevettem, és Kook nyakába ugorva egy puszit nyomtam az arcára. Tae eközben felállt, és elindult, de még visszanézett felém.

- Akkor most cipeld te! Fáj a lába - biccentett felém. Megingattam a fejem, és elindultam, ám Jungkook visszahúzott, s addig-addig mocorgott, míg fel nem tuszkolt a hátára. Futásnak eredt, hogy Tae mellé érjen, aki még mindig pufogott. Jungkook nyaka előtt kereszteztem a karom, és végig a jegyet bámultam. Azért vette nekem, mert azt mondtam neki, hogy boldoggá tesz ha bokszolhatok. Valamiért ez a kis jegy többet most olyan volt nekem, mint másnak egy eljegyzési gyűrű. Még ha Tae be is fonja a szemöldökét miatta, akkor is el fogok járni. Jungkookkal. Meg fogom tanítani bokszolni, és talán egy kicsit közelebb is kerülhetek így hozzá.

Pár órával később álmosan dőltem be Tae ágyába, egy jó forró zuhany után. Ő a telefonját babrálta, de mikor levágódtam mellé, letette az asztalra, és felém fordulva lekapcsolta az ő oldalán levő lámpát. Nem hagytam, hogy lecsukja a szemét, én is oldalra fordultam, és megérintettem az orrát. Legalább annyira utálja ezt a dolgomat, mint én mikor Orange-nek hív, ezért bátran csinálom vele.

- Mi volt ez Jungkookkal?

- Micsoda?

- Ez az egész - vontam vállat. - Amit a teremben csinált.

- Nem tudom. Talán féltékeny?

- Ne nevettess - húztam mosolyra az ajkam. - Nem járunk, hogy féltékeny legyen egy másik pasira.

- És a barátok nem lehetnek féltékenyek? - vágta rá egyből. - Ha mondjuk rám szállna egy lány, te nem lennél féltékeny rá?

- Nem hát - toltam fel magam. - Még bíztatnám is, hogy szerezzen meg magának.

- Jó, ez hülye példa volt - sóhajtotta, miközben lehunyta a szemét, és átkarolva lehúzott az ágyra. Éreztem, hogy nem alszik, és én se tudtam, bármennyire is fájt mindenem. A sötét szobában még csak azt sem láttam, hogy nyitva van-e a szeme, ezért közelebb húzódtam, és megérintettem az arcát. Összerezzent, mert ő sem látta, mit akarok, de nem húzódott el. Megérintette a kézfejem, és jobban rányomta tenyerem az arcára.

- Holnap..

- Tudom. - Nem engedte, hogy befejezzem a mondatot, rögtön válaszolt. Nehéz időszak a húga halálának évfordulójára emlékezni. Ilyenkor mindig nagy csokor virágot veszünk, és a temetőben töltünk pár órát. Tudom, hogy Taenak szüksége van erre, de néha inkább el se engedném őt oda. Olyankor mindig magába száll, akár több napra is. Én pedig minden egyes alkalommal végignéztem ezt. - Köszönöm, hogy mindig eljössz velem.

- Ez természetes. Hisz szeretlek - mosolyodtam el. Kicsit olyan, mintha a húga az én húgom lett volna. Azért fáj annyira, hogy itt hagyott minket, mert Taehyung szenved miatta. Nem tudja elengedni őt, ez pedig megbélyegzi az egész életét. Nem merem elfordítani róla a figyelmem, mert félek, hogy megint öngyilkos akar lenni. Próbálom elnyomni magamban, de valahol mélyen minden nap ettől félek. Ki tudja, hogy mikor egyedül van, miken gondolkozik. Csak remélni tudom, hogy legalább miattam nem akarja itt hagyni a földet. Hogy érek neki annyit barátként, vagy akár családtagként, hogy ne menjen el tőlem. - Én pedig köszönöm, hogy vagy nekem - suttogtam a homlokára, mielőtt megpusziltam volna. Ő ezt már nem hallotta, elaludt, amit a halk szuszogása jelzett. Rövid időn belül engem is elnyomott az álom.