So that's where it ends
Cuz I love you
But I am never gonna tell you so
We can be friends
But never a couple
I don't wanna lose you no,
So I'll just
Go go gonna keep it under

Este megint csak forgolódtam. Nem bírtam aludni mostanában, még altatóval se. Csupán pár órára ájultam be, és utána már csak az ébresztőm hangjára emlékszem, de nem nevezném alvásnak. Nem szeretem magam sminkelni, mégis kénytelen vagyok alapozóval eltüntetni a karikákat a szemem alól. A végén még észrevennék a vendégek, ami nem lenne túl jó az étteremnek. A főnöknek amúgy se én vagyok a szíve csücske. Csakis azért alkalmazza Taehyungot és engem, mert úgymond híresek vagyunk, és sok embert csalogatunk az étterembe.

Leültem Jungkook mellé, aki épp most kezdi meg az ebédjét, de ahogy látom, figyelmét nem a kajának szenteli. Megint JongWa után csorgatja a nyálát, a lány meg észre se veszi, csak mosolyogva int neki egyet, mikor meglátja, hogy bámulja. Ilyen jól játszaná a szerepét? Nincs az a csaj, aki ne venné észre, hogy egy ilyen pasi érdeklődik utána.

- Kook - érintettem meg a kezét, amitől összerezzent, de nem húzta el. - Megint elkalandoztál.

- Bocsánat - hajtotta le a fejét. Ránézett az ételére, és fújtatva eltolta maga elől. - Nem vagyok éhes.

- Dehogynem - löktem vissza elé, amitől egy kis leves a tálcára került. - Ne éheztesd magad.

- Nem megy ez nekem, Noona - sóhajtott fel. Felkönyökölt az asztalra, és a tenyerébe temette az arcát. - Mégis mit kéne tennem? Ha odamennék hozzá így, ahogy vagyok kinevetne. Barátkoznom kellene vele, de azok, akikkel lóg.. - megrázta a fejét, és hátradőlt a székben. - Nem tetszik az a banda.

- Persze, hogy nem - vontam vállat. - JongWa mindenkivel jóban van a suliban. Még a huligánokkal is - biccentettem oldalra, amerre a lány van. Az asztalon ült, keresztbe font lábakkal, így épphogy eltakarva a lényeget, ami kilátszódna a falatnyi szoknyája alól. Az egyik izmosabb pasi a combján tartotta a kezét, a lányt pedig látszólag nem izgatta a dolog.

- Jungkook, hallod te magad? - ráztam meg. - Miatta kezdtél el edzeni anno. Attól még, hogy nincs akkora izmod, mint annak a húshegynek ott - böktem a vállam felett a férfire, nehogy észrevegyen. - Nem vagy kevesebb. Sőt. Te több vagy annál.

- Ezt csak azért mondod, hogy jobban legyek - szemei elkerekedtek, mint aki mindjárt elsírja magát. Jungkook meleg barna szemei olyan mérhetetlenül kifejezőek, hogy ha nem szólna hozzám egy napig, akkor is tudnám, mi van a fejében.

- Tudod mit? Jövő héttől ráállok a csajra. Kiderítem, miket szeret, hova járkál, és mesélek neki rólad. Feltűnésmentesen - tetem hozzá. Jungkook egy pillanatig nem is pislogott, csak meredten, eltátott szájjal nézett felém. Hirtelen a komorsága örömmé változott, ajka felfelé görbült, szemei megteltek csillogó vidámsággal.

- Köszönöm Noona! - hajolt közelebb hozzám, hogy meg tudjon ölelni. Bár nincs ínyemre a dolog, JongWa jóban van SeoMivel, aki egy osztályba jár velünk. Néha együtt szoktunk ebédelni, ezért nem lesz gond a vele való beszélgetés. Onnan pedig már csak egy lépcsőfok JongWa. Jungkookért megéri. Hogy ismét azzal a gyermeki ártatlanságával nézzen rám, miközben édesen mosolyog.

- Ma is benézel az étterembe? - biccentettem oldalra a fejem. De Jungkook már nem rám figyelt. A kezében szorongatott poharát kezdte ide-oda forgatni, miközben az ujjai már-már fehéredni kezdtek. Odanéztem a többiek felé, és csak akkor értettem meg, mitől lett egy pillanat alatt ideges. JongWa kihúzva magát kidüllesztett mellekkel ült továbbra is az asztalon, hagyva, hogy a nagydarab férfi a nyakába hajoljon. Nem láttam, hogy épp a nyakát szívja, vagy a fülébe suttog, de nem is volt lényeg.

Éreztem Jungkook idegességét, ezért a kezére simítottam. Próbáltam enyhíteni a szorításán, nehogy összeroppantsa a poharat a kezében, de mintha ott se lettem volna.

- Siess, Noona. Nem akarom, hogy rossz társaságba keveredjen - suttogta maga elé. Nagyokat bólintottam, és a vállára simítva tovább próbáltam nyugtatni, de csak akkor lélegzett fel, mikor JongWa kiment a férfiakkal, és eltűntek a suli épületében. Ez így nem lesz jó. Nagyon nem. Van, amihez én is kevés vagyok, és úgy érzem, ez a lány abba a kategóriába tartozik.

Az étterembe érve csodálkoztam, hogy nem találom sehol Taehyungot. Elfogott a pánik, hogy történt vele valami, hogy valami baja van, és én nem tudok rajta segíteni, mert itt várom őt tétlenül. Annyi helyen vérzik az az ember, hogy belegondolni se tudok, most vajon mi baja lehet.

Idegesen, remegő kézzel próbáltam meg tárcsázni, de nem vett fel. Hangpostára kapcsolt, ami azt jelentette, hogy vagy nem akar felvenni, vagy nem hallotta a hívást. Percekkel később jött csak az üzenet, amibe azt írta, hogy nincs semmi baj, öt perc, és ott vagyok. Leroskadtam a kanapéra, és ott vártam, hogy befusson az öltözőbe.
Szinte feltépte az ajtót, tekintetével engem keresett, és amint felálltam, rögtön a karjaim közé futott. Ahogy én is az övébe. Úgy szorítottam magamhoz, mintha az életem múlna rajta.

- Sajnálom. Elaludtam, a telefonom meg le fog merülni.

- Akkor küldj galambot bassza meg! - kiáltottam fel. Nehezemre esett visszafogni a kitörő zokogásom, ami előre küldött pár könnycseppet, amit a férfi pólója fogott fel. Taehyung miatt a szívem képes két másodperc alatt olyan ütemre váltani, amibe beleszédülök. Én vagyok talán az egyetlen, aki tudja, min ment keresztül, és megy még most is. Soha nem beszél róla, elrejti minden fájdalmát egy mosoly alá, amit néha már fájdalmasabb látnom nap mint nap. Inkább viselném el, hogy kiöntse nekem a lelkét, de jobban legyen, minthogy mélyen elnyomja magában, amibe szépen lassan belefullad. De nem akarom feltépni a sebeit, amit gyógyítani próbál. Ezért nem beszélek róla. Ezért hitetem el vele, hogy velem is minden rendben.

- Tudom, hogy sok bajt okozok neked - simított a fejemre. Állát a fejem búbjára hajtotta, miközben a tarkómra csúsztatta nagy tenyerét. - Kibaszott szerencsés vagyok, hogy vagy nekem, Orange.

- Kibaszott szerencséd van, hogy nem heréllek ki ezért! - vágtam vissza, immár mosolyogva. Taehyung is elvigyorodott, majd elengedett, és benyúlt a szekrényébe, hogy át tudjon öltözni. Tíz perc múlva már mi is beálltunk a forgalomba, ami a délutánhoz képest most eléggé intenzív volt. Sokak gondolták úgy, hogy ma akarnak beülni egy korai vacsorára, ezért a hely rövid időn belül megtelt. Mint a pók a falon, mindenki ide-oda cikázott az asztalok és a konyha között.

- Azt ugye tudod, hogy néhányan felismertek minket? - megéreztem Taehyung hátát az enyémnél, majd meghallottam a hangját, ahogy halkan suttog nekem. Letettem az elmosott poharat, és kézbe vettem a következőt, miközben sóhajtottam egyet.

- Tudtuk, mire vállalkozunk, mikor idejöttünk.

- Az oké, de mi van, ha autogramot akarnak?

- Mi lenne? - zártam el a csapot, és néztem fel rá. Tae lezser állásba vágta magát, felemelte egy hajtincsemet, és a szemem elé húzta, hogy jól lássam.

- A borító képen nem Orange vagy, hanem fekete hajú.

- Akkor így jártak - vontam vállat. Már bánom, hogy anno elvállaltuk ezt az egészet. Az az író könyörgött, hogy hadd lehessünk mi az új könyvének a borítóján, mert olyan kiegyensúlyozott párnak tűnünk. Nem utolsó sorban pedig hasonlítunk az általa elképzelt karakterekre. Persze mi elvállaltuk, mert a szám, amit utána mondott fizetés gyanánt mindkettőnknek tetszett. Pár fotóra számítottunk, de arra nem, hogy majd egy külön blogot nyitnak nekünk, és hónaponta vissza kell menni fotózásra. Mintha modellek lennénk. A könyvet persze mindenki imádja, ezért is olyan fontos, hogy a képek hamar kikerüljenek. Az ottani sminkesekkel megbeszéltem a dolgot, amit meg is oldottunk egy fekete parókával, de azt nem hordhatom mindig. Pláne azért nem, mert nekem tetszik a narancssárga hajam.

Mire mindent elmosogattam, jött egy újabb adag, amit már Lorett vállalt el. Szerencsére lejárt az időm, és cseréltünk, így felvettem a fekete köténynek csúfolt ruhámat, és kimentem a vendégekhez ellenőrizni, hogy mindenki elégedett e. Taehyung az egyik hat fős asztal előtt ácsorgott, kissé elpirult arccal. A lányok viháncolva faggatták őt valamiről, amit nem hallhattam, de tekintve az előbbi eszmecserénket, valószínűleg rájuk gondolt, mikor felvetette az ötletet, miszerint felismerhetnek minket. Akkoriban tisztában voltam vele, hogy maga az író is Taehyungot akarja. Csakhogy Tae nem volt hajlandó nélkülem elvállalni, ezért jött ezzel a ,,kiegyensúlyozott pár" szarsággal. Nem is gondoltam volna, hogy engem is le fognak szólítani majd az utcán, hogy képeket csináljanak velem, és, hogy írjak alá valamit.

Jungkook felé pillantottam, aki jóízűen falatozta a süteményét az asztalánál. Fájt a tudat, hogy nem miattam van itt, hanem JongWa miatt. Az a nőszemély kiszámíthatatlanul jelenik meg itt, egy héten akár többször is. Mikor Jungkook ezt megtudta, ide kezdett járni, néha csak egy pohár vizet kérve. Azóta - az ő legnagyobb bánatára - a nő alábbhagyott ezzel a szokásával, Kook azonban töretlen reménmyel jön ide minden egyes nap.

Leszedtem az asztalt, ahol az előbb egy család távozott, és elindultam a konyha felé. A tévé mellett elhaladva felnéztem a képernyőre, hogy elolvassam a hír főcímét. Sose nézem, de szeretek képben lenni nagy vonalakban, mi történik a világban. Talán most nem kellett volna ennyire kíváncsinak lennem. Amint megláttam egy ismerős nevet, amihez csatoltak egy képet is, a lába földbe gyökerezve gátolta meg a menekülésemet. Bár a tompa hangzavar miatt nem kellett volna hallanom, amit a hírmondó beszél, a fülemben mégis tökéletesen csengett minden egyes kimondott szava.

,,Lejárt Kim Borum öt évig terjedő börtönbüntetése. A férfi három lányt erőszakolt meg brutálisan, amiért az esküdtszék nem engedélyezte az óvadékot. A börtönőr jelentése szerint a férfit már a büntetésének lejárta előtt is ki akarták engedni a példás magaviselete miatt, de a férfi ragaszkodott az öt évéhez. A város lakóinak vegyes érzelmei vannak ehhez fűződően, amit most önök is hallhatnak" - bejátszottak pár jöttment embert, akiket megkérdeztek, mit gondolnak erről az egészről. De már nem hallottam semmit.

Oldalra pillantva megláttam Taehyungot, amint elfehéredett arccal nézi a tévét, majd tekint le rám. A testem elernyedt, a tényárok hangosan koppanva törtek darabokra a földön, amit én olyan tompán hallottam, mintha víz alatt lennék. A látásom homályosodni kezdett, nem hallottam mást, csak a fülemben dübörgő szívem lázas lüktetését, valamint Taehyung hangját, ahogy hangosan felkiált.

- Bassza meg! - éles fájdalom szúródott a karomba, de a mindent elnyelő sötétségtől nem éreztem utána semmit.