All the good girls go to hell

- Jungkook, engedj el! - rivalltam rá. Körmeimmel a mögöttem levő falat karmoltam, ezzel leplezve, hogy remegek.

- Miért tenném? - húzódott közelebb hozzám. A törölköző leesett róla, amit az anyag tompa puffanásából, és az ölemnek nyomódó egyre keményedő férfiasságából szűrtem le. Arca közel volt az enyémhez, mintha meg akarna csókolni, mégse moccant, csak elégedett és pimasz fejjel nézett le rám. Élvezte, hogy fölényben van. - Ide jöttél valamiért. Mit akarsz?

- Beszélni szerettem volna, de meggondoltam magam.

- Miért? Itt vagyok. Beszélj - vont vállat. Megéreztem kezét a derekamon, ahogy lassan lejjebb siklik a combomra. - Vagy annyira lázba hozott a testem, hogy már nem csak beszélni akarsz? - Lábaim megremegtek, arcom égni kezdett. Erősen lehunytam a szemem, és felkiáltva taszítottam el magamtól, a mellkasára csapva egyet, mikor nadrágon keresztül tenyere a belém vésett feliratot simogatta. Már egyáltalán nem fáj, mégse akartam, hogy oda nyúljon. Vagy máshová.

- Nem vagy önmagad! - fordítottam hátat neki. Feltéptem a kilincset, és kifutottam, de megálltam, épp olyan távolságban, hogy elkapni ne tudjon, de hallja amit mondok neki. - Majd ha nem leszel ekkora tapló gyökér beszélek veled. - Fogtam magam, és elmentem. Futottam, ahogy csak a lábam bírta, egyenesen a munkahelyemre. Már így is elkéstem, és nem támaszkodhatok mindig arra, hogy Tae majd valahogy falaz nekem.

Berontottam az öltözőbe, és gyorsan felvettem a melós ruhámat. Kimentem a vendégekhez, lecserélni Lorettet, aki nem győzött hálálkodni érte. Nagyon sokan lettek, szinte pár perc alatt, ezért időm sem volt gondolkodni, vagy akár egy pillanatig tétlenül állni. Két óra múlva mehettem csak ki szünetre, mikorra már azt hittem, vattát fogok köpni, olyan szomjas vagyok. Tae lehuppant mellém a kanapéra, átkarolt, és maga felé húzott.

- Merre jártál?

- Nem fogod elhinni - néztem rá. Vettem egy nagy levegőt, és elmondtam neki mindent, ami történt. Hogy Jungkook visszatért, hogy miért követtem, és az, hogy... Kivé vált. Bár még mindig úgy hiszem, hogy az nem a valódi önmaga. Kook nem ilyen. Nem tudom, ki volt az a házban, akivel ,,beszélgettem" de nem az én Jungkookom.

- Szóval a kölyök végre férfi lett. És akkor mi van? - dőlt hátra. Úgy kérdezte, mintha ez teljesen normális lenne, ezért fogtam az egyik párnát, és hason ütöttem vele.

- Mi van? - kérdeztem vissza gúnyos hangnemben. - Az, hogy totál kifordult magából! Befestette a haját, és tetoválásai is lettek. Van egy kibaszott sárkány az oldalán! - Jó, az persze mellékes, hogy kurva jól néz ki, de ha pár hete valaki azt mondja nekem, hogy Jungkookon fogok egy ilyet látni, a képébe röhögtem volna. - Ráadásul olyan.. Úgy viselkedett, mint egy domináns alfahím. Aki egy idióta pöcs - tettem hozzá, mert csak így tükrözi a valóságot.

- A srác végre megtalálta a tökeit. Fogadd el. Lehet, hogy pont annak a lánynak a pofonja kellett ahhoz, hogy Jungkookból felnőtt legyen.

- De ő nem ilyen - vágtam hozzá a szavaimat durcásan.

- Nayeon. Te sem voltál kis korodban ilyen makacs és idegesítő. - Amint kijelentette, elkapott, és nagy tenyerével megsimogatta a fejem, ezáltal összekócolta a már amúgy is szétálló tincseimet. - Jungkook későn érő. Idáig élte a gyerekkorát.

- Miért vagy ebben olyan biztos? - vontam fel a szemöldököm. Még ha igaza is van - amit kétlek - úgy beszél, mintha pontosan tudná, hogy ez történt. Mintha Jungkookot hallanám, csak Taehyungtól.

- Mert férfi vagyok. Ezt nem lehet megmagyarázni. Higgy nekem. Sokkal könnyebb lesz neked is, ha elfogadod.

- Nem fogom - vágtam rá. Tae felsóhajtott, és eldőlt a kanapén, lábait pedig az ölembe rakta. Cipője éppen csak lelógott a karfáról, hogy ne piszkolja össze vele a bőr anyagot.

- Akkor beszélj vele, hátha meglágyul. Bár azt erősen kétlem.

Munka után szokásomhoz híven edzeni mentem. Sajnos Minho ma egyedül dolgozott, ezért nem tudott velem együtt edzeni, így egymagam püföltem a bokszzsákot, amíg a kezem be nem görcsölt. A nyakamba terítettem egy törölközőt, és magamhoz véve a kulacsomat leültem a földre, hogy pihenjek pár percet, mikor hangos zaj csapta meg a fülem.

- Fogd be!

- Te pedig takarodj innen ! - két férfi tört ki hangos veszekedésbe, ami tettlegességig fajult. Dobálóztak a szavakkal, amiket nem értettem, annyira ziháltak. A magasabb férfi kezdeményezett, mégpedig egy jókora balossal, amitől a kisebbik kiterült. Hamar talpra pattant, hogy nekiugorva a férfinek egymásba akaszkodva kezdjék el verni a másikat. Ez nem edzés volt. Tényleg bántani akarták egymást.

Kiléptem a helyemről, és átfutottam hozzájuk. Nem is tudom, mit hittem abban a pillanatban. Két nálam sokkal nagyobb férfi közé ugrani, csakhogy szétszedjem őket őrültségnek hangzott, de akkor abban a pillanatban nem tudtam másra gondolni. Csak arra, hogy mi lesz ha tényleg bántani fogják egymást. Komolyan.

Éppen ezért megpróbáltam először szavakkal leállítani őket, mire az egyik odakiáltotta nekem, hogy : ,,Majd ha abbahagyja, én is". Az acél logikájúnak már véresre volt dagadva a szája, arcán egy komolyabb vágás díszelgett, amit a másik gyűrűje okozott. Nem volt mit tenni. Minho sajnos későn kapcsolt, és még messze volt, ezért az egyik elé álltam, kitárt karokkal.

Meg is kaptam érte a büntetésem, ugyanis a férfi ökle az én arcomba csapódott, én pedig oldalra estem. Csend telepedett a helyre, egy pisszenést se lehetett hallani. A két férfi zihált, de nem folytatták a verekedést, nem úgy, mint én. A düh átvette felettem az irányítást, és nekiugrottam annak, aki megütött. A meglepődöttségtől annyira tehetetlen volt, hogy simán leterítettem, onnantól pedig már könnyű volt püfölni. Ott ütöttem, ahol csak értem, ú pedig ahelyett, hogy ledobott volna magáról, megpróbált mocorogni alattam.

Orrából szivárogni kezdett a vér, ráadásul szerintem az egyik fogát is kivertem, mikor hirtelen elemelkedtem a talajtól. Valaki arrébb vitt pár métert, és amint letett, az arcomra öntött egy üveg hideg vizet.

- Elég már! - hallottam meg Minho hangját, ahogy mérgesen az arcomhoz hajol. Megfordult, és kiosztotta a két férfit, akik bocsánatot kérve elindultak az öltözők felé. Alig hallottam valamit a saját zihálásomtól,a vérem dübörgött a fülemben, a szívem majd kiugrott a mellkasomból. - Jól vagy? - guggolt le elém. Nem néztem rá, de éreztem, hogy itt van. - Hahó? Nayeon? - keze melegét éreztem meg az enyémen, amitől kitisztult a fejem, és elrántottam a karom tőle. - Bocsánat!

- Semmi bajom - álltam talpra. Minho is felegyenesedett, majd az arcom felé mutatott.

- Én nem ezt látom. Talán haza kéne menned jegelni. Elég csúnya.

- Micsoda? - kérdeztem vissza, miközben odanyúltam, ahova mutatott. A szemem alá egy kisebb pukli nőtt, ami sajogni és égni kezdett, amint megérintettem. Arcom grimaszba fordult a fájdalomtól, amit eddig nem is éreztem. - Hazakísérjelek?

- Nem kell, köszi. Itt lakom a közelben. Szia! - intettem neki egy mosolyt erőltetve magamra, de még az is fájt az arcomnak. Átöltözve felhúztam a kapucnimat, és próbáltam hazafele úgy menni, hogy ne kelljen felnéznem. Mire elértem a tükörig, a pukli nagyobb lett, ráadásul enyhén lila és piros foltokkal tarkította magát, csak hogy mindenképp észrevehető legyen. Remek! Hogy magyarázom ezt meg Taehyungnak?

Este a kanapén aludtam, és tévét néztem alvás helyett. Próbáltam folyamatosan jegelni, ami abban volt csak előnyös, hogy nem éreztem a fájdalmat, annyira lefagyott az arcom. Nagyjából három fele aludhattam be, mert már csak arra emlékeztem, hogy szól az ébresztőm, nekem pedig öltöznöm kellene.

Direkt azt a felsőmet vettem fel, aminek hatalmas a kapucnija - elméretezték, de ez most pont kapóra jön. Hátamra vettem a táskámat, és megtört büszkeséggel indultam el a suli felé. Folyamatosan azon kattogtam, mit fogok én ezért kapni Taehyungtól, és a főnökömtől. Remélem nem küld haza. Nagyon kellene most a pénz.

Ahogy haladtam, pár kölyök elfutott mellettem, nevetve valamin. Az egyik jócskán lemaradt tőlük, ráadásul nem figyelt, merre fut, én pedig hiába álltam félre, nekem jött, és elesett.

- Ne haragudjon - fogta meg az orrát, és nézett fel rám hatalmas barna szemeivel. Megesett rajta a szívem, még ha én mindent megtettem is annak érdekében, hogy ezt elkerüljem, ezért segítettem neki felállni, és megsimogattam a fejét.

- Máskor figyelj. Ha egy öregnek mész neki, ő nem fogja ilyen könnyen megúszni.

- Rendben! - válaszolta, és már indult is tovább. Nem néztem hátra, elvégre lassan késében voltam, így indultam is tovább, mikor hirtelen meghallottam magam mögül Jungkook hangját. Megtorpantam, és hátrafordultam.

- Hé kölyök! - emelte fel egy kézzel Kook azt a gyereket, aki nekem jött. - Add csak vissza neki! - mutatott rám. A gyerek kapálózott egy ideig, de mikor meghallottam Kookot, keresztbe fonta a karját, és durcás képpel elfordult tőle.

- Nem tudom, miről beszélsz. Tegyél le! Ez erőszak!

- Mindjárt megtudod mi az erőszak, ha nem adod vissza neki a telefonját! - kiabált rá Jungkook. A zsebemhez kaptam, és beletúrtam. Beigazolódott, hogy igaza van, mert a készülék nem volt ott.

- De mégis hogyan... - mondtam magam elé, miközben közelebb mentem. A fiú hátranyúlt a farzsebéhez, és előhúzta a telefonom. Felém nyújtva kikaptam a kezéből, és egyenesen a táskámba tettem.

- Remek. Most a pénztárcáját is.

- Hogy mi? - kiáltottam fel. A másik zsebem is üres volt, az arcomra pedig kiült a döbbenet. Hisz csak nekem jött, hogy volt erre képes? És honnan tudta?

- Bassza meg! - horkantott fel a kiskölyök. Ledobta a pénztárcámat, és amint Kook leeresztette, el is szaladt a többiekhez, akik az utca végén várták. Felvettem a földről, és azt is a táskámba csúsztattam. Kook ott állt előttem, várva valamire, felvont szemöldökkel. Köhintettem egyet, és csípőre tettem a kezem.

- Kösz. Nem vettem volna észre a kis tolvajt.

- Mégis mi... - Jungkook szeme a kétszeresére tágult, mikor meglátta az arcomat. Felemelte a kezét, és megpróbálta megérinteni, de én ellöktem, és hátráltam tőle pár lépést. Határozott arccal néztem rá, míg ő rám szegezte szigorú tekintetét. Szinte egy komplett csatát megvívtunk abban a pár másodpercben, amíg pislantás nélkül bámultuk a másikat. Végül mind a ketten felsóhajtottunk.

- Tipikus trükk. Jobb ha tanulsz belőle.

- Kösz szépen a jó tanácsot! - emeltem fel a kezem. Hátat fordítva neki elindultam, de pár lépés után felsóhajtva felé néztem. - Most meg követsz?

- Nem követlek. A suliba megyek.

- Mellettem?! - vágtam rá, mire vállat vont.

- Nem tehetek arról, hogy ugyan oda mész abban a tempóban, amiben én is. Ne szájalj, inkább siessünk, el fogunk késni.

- Bunkó.