-Nos? Mi történt, amiért így el kellett tűnnünk? -kérdeztem néném, miközben a hintóban haladtunk hazafelé-

-Nem fontos... -motyogtam, miközben az ujjaimmal játszottam-

-Nah mondd el! Hadd segítsek!

-De nincs baj... Csak...

-Csak? -kérdezett vissza-

-Megbántottam valakit, akit nagyon nem akartam és most valószínű, hogy utál...

-És ki lenne az a valaki? -nem válaszoltam semmit, csupán lehunytam a szemeim- Levi hadnagy az illető? -hallottam a hangjában, hogy elmosolyodik-

-Igen... -a pír lágyan felkúszott az arcomra- Olyat mondtam, amivel megsértettem és...

-Jajj, kicsim, ne aggódj! -tette rá kezeit az enyéimre, majd mélyen szemembe nézett- Biztos vagyok abban, hogy ki fogtok békülni, ne aggódj! Mostpedig én itt kiszállok.

A hintó pár pillanat múlva meg is állt s Katy kiszállt. Egy városban voltunk, valószínű, hogy itt is ügyeket kellett intéznie.
A hintó elindult s a néném alakja egyre jobban távolodott.

-----

Lágyan sóhajtottam s kinéztem a kocsi ablakán. A fák sorra tűntek el, majd fel előtte. Már éppen azon voltam, hogy álomra hajtom fejem, mikor a hintó hirtelen befékezett s megállt.
Furcsálva kinéztem az ablakon.

-Kocsis, valami gond van? -szóltam ki a férfinak-

Nem kaptam válaszul semmit. Kinyitottam az ajtót s láttam, hogy egy idegen férfi áll a lovak előtt. A hátamon végig futott az hideg. Még hallottam pár lépést a hátam mögül, megfordultam s még egy férfit vettem észre.

Nagyot nyelve elkezdtem hátrálni az erdő irányába, a másik kettő pedig jött utánam. Mikor kellően eltávolodtam a hintótól láttam, hogy a kocsis vérbefagyva fekszik a földön. A lábaim elkezdtek remegni s a könnyek is gyűlni kezdtek a szememben. Az egyik elővett egy tört a zsebéből s rám vigyorgott.

Gondolkodás nélkül hátatfordítottam s futni kezdtem, be, mélyen az erdőbe. Hallottam a lépteket magam mögött. Csak futottam és futottam, mígnem egy rét szerű helyre értem. Lihegve megálltam s megfordultam. A két férfi már sehol sem volt. Lihegve térdre rogytam, viszont, mikor egy jól ismert hang megszólított rögtön felpattantam.

-Kölyök?

-Le-Levi... -ránéztem a férfira, aki kikerekedett szemekkel nézett rám- Én...

-Mi történt? -kérdezte értetlenül-

Nem tudtam mit mondani. A könnyek összegyűltek a szememben s egy könnyed mozdulattal a férfi nyakába ugrottam s minden szégyenérzetem ellenére sírni kezdtem.

Éreztem, ahogy a férfi vonakodva ugyan, de átöleli a derekam. Nem szorított magához, éppen csak, hogy hozzám ért .

-Nem félsz, hogy valaki meglát? -tette fel a kérdést matt hangon-

-N-nem... Nem ér-érdekel... -feleltem dadogva, miközben szorosan kapaszkodtam a férfi vállába, mintha az életem múlna rajta- Nem érdekel, ha férre értik...

-Értem. -eltólt magától a vállaimnál fogva s mélyen a szemembe nézett- Mégis mi történt?

- A-a néném kiszállt a v-városban, a-aztán az erdőben k-két fér-férfi... -hüppögtem a könnyeim közt fuldokolva-

-Értem, semmi gond, {név}. Már nincsenek itt. -azzal szorosan magához ölelte félelemtől remegő testem, majd lágyan simogatni kezdte a hátam- Nyugodj meg. -súgta a fülembe-

Mikor újból elengedett ,már nem folytak a könnyeim, csupán a szemem volt pokolian vörös.

-Figyelj, Levi... S-sajnálom, amit nemrég mondtam, nem úgy értettem...

-Felejtsd el, kölyök. -sóhajtotta- Mindenesetre, hogy tervezel visszajutni a nénédhez?

-Még nem tudom... -motyogtam magam elé nézve-

-Visszaviszlek. -kaptam a tömör választ-

-Hogyan?

A tekintetével a távolba pillantott. Követtem az irányt s a férfi fekete lovát vettem észre. Pirulva visszanéztem a hadnagyra, aki csupán annyit mondott:

-Azt mondtad nem úgy értetted, hogy zavarna az, hogy együtt látnak minket.