Levi arra ébredt, hogy az ablakán keresztül az arcára süt a meleg, reggeli napsugár. Felült az ágyon és nyújtózkodott egyet.

Mennyivel jobb lenne -gondolta- ha {név} is itt lenne. Tch, hülye kölyök. Tegnap túlságosan túlreagálta a dolgokat...

Felvillant előtte a síró arcod, ahogy épp azért könyörögsz, hogy maradj vele. Szinte hallotta a hangod a fejében tegnapról. Nem tagadja, bár hangosan nem jelentené ki, hogy hatalmas fájdalmat okozott neki így látni téged.

Felkelt az ágyról s a fürdőszoba felé vette az irányt. Belenézett a csap fölötti tükörbe s szembetalálta magát egy kócos, enyhén vörös- s karikás szemű személlyel. Legszívesebben letagadta volna magát. Várjunk csak ...

Vörös szemek? Sírtam volna? -tette fel a kérdést önmagában-

Megmosta az arcát, hogy lehűtse magát. Visszament a szobájába, ahol a válfán lógó egyenruhájára vetült a tekintete. Ha nem lenne ez az egész felderítős dolog ma is a gyönyörű hercegnője mellett ébredhetett volna.

Már, ha egyáltalán találkoztunk volna. -állította le magát a saját gondolatmenetéért-

Sóhajtva nekilátott átöltözni.

A tegnapi baljós érzés még nem tűnt el a lelkéből, csak erősödött. Főleg akkor lett igazán erős, mikor a lován ült a Fal kapujával szembe, a többiekkel együtt. Mindjárt indulnak, márcsak Erwin vezényelő szavára vártak.

...És elindultak...

••••••

Az erkélyen ültem. Aggódóan néztem abba az irányba, amerre az a kapu van, amelyen Leviék haladnak át a falon.

Csak remélni tudom, hogy hazajön.

Az egyik cseléd a mellettem lévő asztalra helyezett egy tálcát, rajta süteménnyel s teával. Megvetően néztem a lányra.

-Eléggé morbid, nem gondolod?

-E-elnézést kisasszony! Én csupán pr-probáltam jobb hangulatba hozni...

-Rendben, hagyja csak. -legyintettem sóhajtva-

-Igenis! Ígérem többször nem fordul elő! -azzal roham léptekkel távozott a helyszínről-

-Ejnye-ejnye -szólt a néném hangja- Nem rád val az, hogy így bánsz a szolgákkal. Ennyire aggaszt a hadnagyod sorsa? -a székem mellé sétált-

-Igen... -éreztem, ahogy könnyek gyűlnek a szememben, miket szinte rögtön le is töröltem- De vissza fog jönni, érzem és tudom. -szipogtam-

••••••

Levi két újonc társoságában haladt a nyílt terepen. Éppen a jelzőfényt követték, mikor hatalmas hanggal járó léptekre lettek figyelmesek.

-Uram! -kezdte aggódóan az egyik- Egy kilenc méteres közeledik baloldalról!

-Értem. -jelentette ki röviden Levi-

A titán felé szegezte a tekintetét. Mivel nincs fa a közelben egy kevésbé biztonságos módon akar vele végezni : megvárja, míg közelebb jön s a biztosító kötelet közvetlen a titán nyakába lövi.

Azonban, mikor a terv teljesen összeállt a fejében szinte rögvest elesett az egyik "társa" a lovával. A fiú, az állattal együtt, a földön végezte. Ráadásul szerencsétlen pont úgy landolt, hogy a ló ráesett a lábára.

-A lábam! -ordította-

-Francba is... -morogta Levi-

Levi ránézett a másik újoncra, aki remegve nézett hol ordító társára, hol a közeledő szörnyre. Látszott rajta, hogy szinte halálra rémült.

-Maradj higgadt! -szólt rá a hadnagy- ha- -félbeszakította az, hogy a titán árnyéka feléjük emelkedett-

A lény a Levi mellett álló fiúért nyújt. A srác nem tett semmit csupán üreges tekintettel bámulta az egyre jobban felé közeledő, hatalmas kezet.

-Hé! Menj el onnan! -üvöltött rá Levi, de a fiú még mindig reménytelenül bámult- Bassza meg..!

Levi félre lökte a kéz alól az újoncot, azonban nem volt elég gyors ahhoz, hogy ő is kikerüljön alóla, mielőtt az összezáródna.

A titán elkapta. A hatalmas szorítás miatt vér serkent a szája sarkában. Ki akart szabadulni, de csak egyik keze volt szabadon, ráadásul a másikat pont kicsavarodva kapta el.

Mikor lenézett már nem a két suhanc rémült tekintete és a végtelen zöld terület várta, hanem egy hatalmas, tágranyitott száj.