Sehun pov.

Minden nap elalvás előtt beszélgettem Luhan-nal. Minden alkalommal abban reménykedtem,hogy válaszolni fog, ehelyett csak csendben meghallgatott. De egyik nap nem meséltem el neki,hogy mi történt velem aznap. Azon az estén kezdődött minden.

Befeküdtem az ágyba,anya betakargatott és jóéjt puszit adott. Mikor kiment valaki elkezdte suttogni a nevem.
-Luhan,te vagy az?- egyszer sem szólt hozzám,de reménykedtem,hogy ő lesz az.
-Sehun?- kérdezte valaki kíváncsian.
-Luhan?- kérdeztem vissza félve.
-Sehun! Jó hallani a hangodat. Ma nem is meséltél... Hiányoltam az édes hangodat.- mondta Luhan(igen,itt már rájöttem hogy ő az) lágy hangon. Luhan mióta is beszél? Ez kicsit ijesztő.
-Lu..luhan,te élsz?- kérdeztem rémülten,de egyben izgatottan is.
-Dehogy élek! Ha élnék akkor tudnék mozogni te kis butus.- kuncogott fel a baba.- Ez csak a képzeleted szüleménye.- folytatta.
-Szóval akkor te valójában nem is létezel?
-Nem biza!
-De akkor soha többet nem fogom hallani a hangodat?- torkomba gombóc keletkezett. Féltem,hogy elveszítem egyetlen barátomat,aki valójában nem is volt a barátom,mert baba volt.
-De fogod! Minden este elalvás előtt itt leszek veled kicsi Sese.- éreztem ahogy mondandója végén elmosolyodott. De ha nem él akkor hogy tud mosolyogni?
-Szép álmokat Lulu.- ásítottam egyet.- Holnap este újra találkozunk.-aznap este mosolyogva aludtam el.

Másnap reggel kipattantam az ágyból. Odarohantam Luhan-hoz,és elkezdtem hozzá beszélni,de ő nem válaszolt... Lehet hogy csak álmodtam volna az egészet? Igaz is,azt mondta nem él,csak a képzeletem szüleménye. De akkor miért tűnt olyan valóságosnak? Nagy gondolkodásom közepedte anya benyitott hozzám,mondván menjek le reggelizni! Lebattyogtam a konyhába,leültem az asztalhoz,ahol anya és apa várt rám. Elkezdtem belapátolni a gabonapelyhet,mikor egy olyan kijelentés hagyta el a számat,amit akkor teljesen normálisnak tartottam.
-Anya,ha nagy leszek olyan férjet szeretnék mint amilyen Luhan!- mondtam boldogan,mire apa nagyokat pislogott,anya meg felnevetett.
-Jaj,kicsi Sehunnie... Nem lehet férjed.- mondta anya csilingelő hangon.
-De neked is van férjed anya.- mondtam értetlenkedve.
-Igen kicsikém,de apád férfi.- mondta anya ugyan olyan tündéri hangon.
-Tudom. Luhan is fiú,éppen ezért lesz a férjem.-erősködtem tovább.
-Két férfi nem házasodhat össze.-szólalt meg apa is.
-Miért nem?-kérdeztem meglepve.
-Mert az nem elfogadott dolog Koreában.- magyarázta tovább apa.
-De ha nem házasodunk össze attól még szerethetjük egymást,ugye?
-Persze kincsem!-bólogatott anya.
-Sehun,drágaságunk. Nekünk az a fontos,hogy te boldog legyél!- kontrázott rá apa. Akkor még nem fogtam fel ,mit is mondtak ezzel. Már 8 éves koromban elfogadták másságomat,de akkor még túl fiatal voltam,hogy megértsem mennyit is jelentett ez.

Ciasztoook! Itt is lennék az első résszel amit nagy nehézségek árán,de megírtam! Full laggolt a billentyűzetem és alig tudtam írni de itt van a rész szóval semmi gáz😅😅
Remélem tetszett ez a rész *--*
Ha igen akkor csillagozz és/vagy kommentelj! Köszönöm hogy rászántál az életedből pár percet a ficim olvasására💖💖💖 Igazán tüncibünci vagy hogy rám pazarlod az idődet ^^
Meg próbálok sietni a kövivel😌
Legyen szép napotok💖💖