꧁ P A N D O R A   B L A N C H E꧂
2022.február

Tavaly júliusban azt gondoltam, az életem elért a legmélyebb pontra ahonnan már csak felfele lehet, azonban gyorsan be kellett látnom, hogy tévedtem. Akkor legalábbis azt hittem kezd egyenesbe jönni az életem, elköltöztem, új életet kezdve lezártam azt a bizonyos fejezetet. Pár hónapig minden rendben is ment, a kezdetleges nehézségek ellenére.
Most viszont, ismét Monacóban vagyok, a bíróság felé tartva, ahonnan majd az utam a temetőhöz folytatódik. Édesapám temetésére.
Az apám meghalt, az anyám pedig aljas módon a pénzzel van elfoglalva, apa pénzével. Aki sokkal többet, jobbat érdemelt volna, egy olyan nőt aki szerelemből van mellette és nem a pénze miatt.
Évekig azt hittem, hogy a szüleim szerelme a tökéletes, azonban gyorsan meg is változott a véleményem, ahogy nőttem fel és ahogy láttam miket tesz az anyám, melyeket az apám csendben tűr. Mert szerette őt, sokkal jobban mint saját magát. Tőle örököltem én is, a bennem lakozó hatalmas szeretetet egy másik ember iránt. A feltétel nélküli szeretetet, ami mindennél erősebb.

— Tom Blanche, végrendeletében megfogalmazottak alapján, a vagyon jelentős része, Ms.Pandora Blanche tulajdonába kerül. Ezek alatt értendő a családi vállalkozás, illetve az ingatlanok, pontosítva a Monacói lakás és a Zakynthos szigetén található nyaraló. Az ékszerek és minden egyéb nagyobb értékkel bíró tárgy. A vállalkozás folytatásáról szintén egyedül a lánya dönthet, az az Pandora Blanche. — döbbenten pislogtam magam elé, a bíró szavai hallatán. Sejtettem, hogy az apám beleír a végrendeletébe, azonban biztos voltam abban, hogy anyám számára is hagy majd valamit. Ezzel bosszúlta meg mindazt, amit az anyám tett. Okos ember. — Ezennel pedig a tárgyalást berekesztem.

Egy megkönnyebbült sóhajt eleresztve pattantam fel ülőhelyeztemből, igyekeztem minnél gyorsabban elhagyni ezt a helyet. Megelőzve azt, hogy az anyám ismét patáriát csapjon. Ahogyan ezt, egy hónapja egyfolytában teszi. Apa halála óta folyton fogáspontot próbál rajtam találni. Sikertelenül. Nincs már olyan dolog amivel képes lenne bárki megtörni. Azokután, hogy leléptem, Charles küldött egy apró szívszorító üzenetet és ráadásként még apa is meghalt. Ettől már nem igazán lehet rosszabb, az életem hivatalosan is egy süllyedő hajó.

— Remélem most örülsz! — hozzám hasonlóan anya is gyorsan szedte a lábait, csak balszerencsémre az én irányomba. Magassarkúja hangos kopogásától visszhangzott az egész folyosó. — Ki semmizted a saját anyádat! — utólérve engem elkapta a karomat, ezzel megakadályozva tovább haladásomat.

— A rengeteg félre lépésed után, mit vártál? Hogy majd apa mindent nagylelkűen a nevedre ír? — az évek alatt rengeteg minden összegyűlt bennem, életadóm kapcsán, amit mindig igyekeztem elnyomni magamban és nem a tudtára adni, mindazt amit tudok vele kapcsolatban. — Azt hitted majd a tárgyalás után te lubickolsz a pénzben, miután minden este más férfival fekszel össze? Nem vagy normális.

— Tisztelettel beszélj az anyáddal! — komolyan? Már csak a nagyi hiányzott ebből az egészből. Természetesen apa halála után mindenki ellenem fordult, anya részéről. A nagyi azt hiszi édesanyám maga a tökéletesség megtestesítője, nem látja a fától az erdőt.

— Nem sok jogod van ebbe beleavatkozni. — feleltem egyszerűen. Sem ő, sem pedig más nem látott bele a családi körülményekben. Így mindössze rám és az anyámnak nem nevezhető nőre tartozik az egész. — Mellesleg, ha már ennyire jót akarsz, vidd haza a lányodat és fektesd le aludni, mert úgy érzem ma reggel is leszaladt neki pár feles. — pontosan egy hónapja minden egyes nap alkohollal próbálja megoldani a problémáit, mondhatni nincs egy józan pillanata sem. Ezt is csak Pascalenak köszönhetően tudom, aki igyekezett tudósítani engem az otthoni körülményekről, azóta, hogy apa meghalt.

— Aljas egy fajzat vagy, kislányom! — szemebé harag, düh és irigység csillant fel. Szinte már bűzlött a tömény alkoholtól. Remélem a temetésen nem így fog megjelenni. Megszégyenítve saját magát, engem és a családunkat.

— Volt kitől örökölnöm. — pimasz mosolyra húzva ajkaimat, hagytam ott őket. A háborút melyet ő indított ezennel nyertesként zártam le. Minden szörnyű dologért, amit a múltban elkövetett ellenem és az apám ellen, most bünhődik. Én pedig helyre hozhatom a saját életemet, anélkül hogy bármiben is befolyásolná. Ezennel leveszem róla a kezemet, pontosan úgy ahogy ő tette ezt mikor 17 éves voltam.

•••

A temetés hosszúra nyúlt, az emberek pedig szép lassan elszállingóztak. Az apám sírja előtt állva engedek utat törni könnyeimnek, melyeket azóta tartogatok mióta a szertartás elkezdődött.
Az apám mondhatni eléggé ismert volt az emberek körében, így számomra rengeteg idegen személy is megjelent ma. Ellentétben az anyámmal, aki valószínűleg legurított még egy kevés alkoholt a torkán majd álomra hajtotta a fejét. Talán jobb is, hogy nem jött el. Sosem fogom tudni teljesen kiismerni az anyámat, így még mindig képes számomra váratlan dolgokat is leművelni. A ma reggeli után pedig, szinte biztos, hogy itt is képes lett volna jelenetet rendezni, ezzel elásva magát a szememben egy örök életre.
Azonban rengeteg gyertya gyúlt ma az apám tiszteletére, ezennel pedig már ő is csak szebbé teszi számunkra az égboltot..

— Pandora.. — a hang irányába kapva fejemet, pillantottam meg Ő-t. Az embert, aki egykor mindennél többet jelentett nekem, most pedig itt van.

— Eljöttél. — szipogtam.

— Hívtál. — felelte lágyan, majd szoros ölelésbe vont. A karjai melyek számomra oly sokáig az otthont jelentették, most pedig, mintha újból hazatértem volna. Egyedül képtelen lettem volna végig csinálni ezt a napot. Szükségem volt rá, mindenre ami ő maga..

— Köszönöm. — szorosabban köré fonva karjaimat öleltem magamhoz, fejemet mellkasának döntve
lassú mozdulatokkal kezdte el simogatni hajam.

— Sajnálom Pandora, ha bármire szükséged van csak szólj. — ha nem mondja ezt, anélkül is tudom, hogy bármikor számíthatok rá.

— Nem helyes ez, Arthur.. — léptem hátrébb tőle. Ezzel a cselekedetemmel saját magamat fogom visszarángatni abba a bizonyos körforgásba. — Ma este újból elmegyek Monacóból. — mondatom hallatán az arcán átsuhat valami, csalódottságot tükrözött tekintete. Nehezen szakadt el tőlem, sokáig rengeteg üzenetet kaptam tőle, amikre önző módon nem reagáltam, most pedig a semmiből felhívtam, hogy a megmentésemre siessen, ezzel egyaránt rosszat okozva neki és magamnak is. Nem vagyok százas! Soha nem fogok meggyógyulni, ha egyfolytában ezt teszem egy-egy gyenge pillanatomban.

— Sejtettem, hogy nem azért hívtál, hogy újra megpróbáljuk. — sóhajtott. — De azóta eltelt jó pár hónap, mostmár tisztában vagyok vele mennyit jelentesz nekem Pandora. — ismét szerettem volna hinni neki, az ember mindig akkor jön rá valójában, hogy mi volt a birtokában, mikor elveszíti azt.

— Pandora drágám! — újabb ismerős hang, melyhez ismerős arc is tartozik. Illetve két ismerős arc is. Pascale, akit a pót anyámnak is nevezhetnék és a mellette lassú léptekkel haladó Charles. — Istenem, úgy sajnálom. — szoros ölelésbe vonva, könnyei azonnal potyogni kezdtek, a tekintetem viszont képtelen voltam levenni Charlesról, aki csalódottsággal teli íriszekkel pislogott rám. Arca eléggé megviselt volt, mint aki jópár hete elfelejtett volna borotválkozni, szemei pedig alvatlanságról tanúskodtak.

— Sziasztok.. — igyekeztem egy mosolyt erőltetni az arcomra, tudtam, hogy ő eljön ma ide, azonban Charlesra egyáltalán nem számítottam.

— Hol van Marta? — mindennek a közepébe vágva, Charlest egyetlen egy dolog érdekelte, az anyám hol léte. — Pandora, hol az anyád?

— Fiam, ezt ne most! — fordult felé Pascale idegesen. Valószínűleg mindannyian tudták, hogy az anyám mibe is kezdett mostanság.

— Pandora? — pontosan ugyanolyan lágy, csilingelő hangon ejtette ki a nevemet, ahogyan azt mindig is tette. Mintha mi sem történt volna, tavaly júliusban.

— Gondolom, otthon alszik. — sóhajtottam. — Biztosan kiütötte magát, a tárgyalás után. — vontam vállat. Abszolút nem érdekelt, az hogy most ő hol van. Ez volt most a legkisebb gondom.

— Milyen tárgyalás? — szemöldöke homloka közepére kúszott, hozzá hasonlóan Arthur és Pascale arca is értetlenséget tükrözött.

— A végrendelet, ma értesítettek minket róla. Apa nem írta bele őt a végrendeletbe. — pimasz mosoly rajzolódott arcomra, ahogyan eszembe jutottak a történtek. Tényleg okos ember volt az apám, mint egy csendes gyilkos.