- Sietnünk kell - kezdtem összekapkodni a fürdéshez kikészített holmijaimat, hogy visszavihessem a kabinunkba.

- Hé... - fogott rá felkaromra gyengéden, amire most már ráemeltem a tekintetem. - Mi lenne, ha gyorsan lezuhanyoznál, addig én körülnézek, aztán a kabinban találkozunk? Lehet, hogy nem olyan komoly a dolog, mint amilyennek hangzott, de hamar megbizonyosodok róla. Ha nem tudok meg semmit, akkor mind együtt folytatjuk a nyomozást. - mondta el a tervét komoly hangon, majd miután röviden megdörzsölgette a hátamat, belebújt a papucsaiba és kiment.

Rögtön egyértelművé vált számomra, hogy adni akart nekünk egy kis időt. Le kellett csillapodnom. Égő arccal kezdtem megszabadulni ruháimtól, aztán a zuhany alatt állva igyekeztem más irányba terelni gondolataimat, hogy elmúljon az izgatottságom. Már megint olyan közel voltunk, hogy kielégülhessünk, de a kötelességeink újra az utunkba álltak. A gyors, langyos vizes fürdés után dideregve léptem ki a zuhanyzóból. Megszárítottam testemet a törülközőmmel, belebújtam a meleg és puha pizsamámba, majd miután fogat mostam, visszaindultam a kabinunkba. Nem telhetett el sok idő, csupán körülbelül 10 perc, így szinte biztos voltam benne, hogy még nem is ért vissza Shownu a terepszemléről, erről pedig meg is győződtem, amikor benyitottam, és csak Minhyuk számokérő nézésével találtam szemben magam.

- Azt hittem már Szöulig kellett visszamenni azért a fürdőszobáért - csóválta a fejét, amire még utoljára körülnéztem a folyosón, majd becsuktam az ajtót magam mögött.

- Ne haragudj, Minhyuk, csak... - terítettem ki a törülközőmet, majd leültem az ágyamra, hogy belebújhassak a zoknijaimba - Pont arra jártak a báró emberei és kihallgattuk a beszélgetésüket - mondtam csak ennyit kifogásként, de rendesen belepirultam.

- Ahha... És Shownu hol maradt? - kérdezett rá, de kicsit úgy tűnt a hangsúlyából, mintha hitetlenkedne.

- A báró elveszített valamit és jó lenne előbb megtalálni, mint a szolgái. Előrement... - válaszoltam meg kérdését kicsit feszengve, mivel kezdtem aggódni. Remélem nem esett semmi baja...
Ennek már csak a gondolatára is felpattantam ülőhelyzetemből. Azok az emberek nagyon veszélyesek lehetnek, társam pedig még a szolgálati fegyverét sem vitte magával. El is kezdtem kutatni a bőröndömben, hogy előkeressem az enyémet, majd azzal és a jelvényemmel a kezemben indultam meg az ajtó felé.
- Gyere. Nézzük meg, hogy jól van-e - biccentettem fejemmel Minhyuknak, amire rögtön le is ugrott az ágyából, követni kezdett engem.

Valamiért mind a ketten evidensnek gondoltuk, hogy a társalgó irányába indulunk el a félhomályos folyosón. Idegességemben alsó ajkamat harapdálva fogtam lépteimet sietősebbre, majd amint átléptük a társalgó „küszöbét", meglepve láttuk, hogy ott már egyetlen lámpa sem égett, a pultban dolgozók sem voltak a helyükön. Csak a holdfény világított be az ablakon, a vonat zakatolásán kívül semmilyen más zaj nem hallatszott, illetve semmilyen mozgást nem érzékeltünk, csak a holdfény útjába álló egy-egy fenyőfa árnyéka rohant végig az üres asztalokon, kanapékon, ahogy a mozdony suhant az éjszakában. Közvetlenül az ajtó után megállva, nesztelenül néztem körbe.

- Egy lélek sincs itt - suttogtam oda Minhyuknak, aki szorosan mögöttem állva figyelte a másik asztalsort.
Ekkor egy kis motoszkálást hallottunk a baloldal irányából. Ijedten, hevesen dobogó szívvel kaptam oda a fejem a hang irányába, karjaimat pedig reflexszerűen felemeltem, a nem beélesített pisztollyal a kezemben. Ekkora már egy árnyékot is láttunk ott, egy férfi tápászkodott fel a kanapéról. Minhyuk kapkodva, kicsit ügyetlenkedve vette elő telefonját, sietve kapcsolta be telefonján a vakut, hogy láthassunk valamit.

- Már azt hittem, hogy visszajöttek, de úgy látom ez csak a plüssmaci-kommandó. - tört ki a nevetés harmadik társunkból, akit történetesen nagy erővel kerestünk. Összeszűkített szemekkel eresztettem le karjaimat, ahogy odalépett hozzánk. - Vagy inkább plüssnaci. - kuncogott saját szóviccén, meghúzgálva pizsamaalsóm szélét, amire most már én is elnevettem magam.

- Halálra rémítettél minket, hyung - forgatta szemeit Minhyuk.

- Egyébként... Hogy érted, hogy „visszajöttek"? Találkoztál az embereivel? Előlük bújtál el? - tettem fel sorban a kérdéseimet, tekintetem pedig lehet, hogy túl aggódóra sikerült, mert megsimogatta a felkaromat. Ah... Jelenleg minden egyes érintésétől megborzongok...

- Igazából egyelőre nem lesz dolgunk velük. Sajnos nem láttam jól, hogy hogyan is néztek ki, de annak pont a szemtanúja voltam, hogy megtalálták a dobozt, amit kerestek. Egy előkelőnek tűnő, aranyozott díszdoboz volt. Azt nem tudtam kihallgatni, hogy mi lehet benne, de az biztos, hogy a báró nagy becsben tartja. És igen, előlük rejtőztem el az asztal alá - mesélte el a történéseket sokkal halkabb hangerőn, hogyha esetleg erre jár valaki, ne halljon meg semmit.

- Kár, hogy nem tehettünk most semmit. - húztam a számat, miközben elindultunk vissza a kabinunkhoz.

- Szerintem nem veszélyes. Talán családi örökség lehet... - gondolkodott el Shownu, amire egyetértően bólogattunk.

Miután visszaértünk, én rögtön be is kuporodtam az ágyamba, teljesen magam köré tekerve a plédemet, szőke társunk széles vigyorral az arcán szedte össze a fürdéshez a cuccait, Shownu pedig a bőröndjében keresett valamit. Amint Minhyuk azzal a közléssel hagyta el a helyiséget, hogy sokáig fog szépítkezni, hosszan nyújtózkodva dőltem el fekhelyemen, egy nagyot sóhajtva. Hát... Kettesben vagyunk... A hasamra fordulva húztam fel egyik lábamat, hogy kényelmesebb pozícióban legyek, így figyeltem enyhén üveges szemekkel, ahogy hyungom összevont szemöldökökkel pakolgatott. Talán neki már nem volt kedve hozzá? Kicsit morcosnak tűnt... Hosszan hezitáltam magamban, hogy szóljak-e neki, rákérdezzek-e, de végül csak megköszörültem a torkomat.

- Fogy az időnk - szorítottam össze ajkaimat a közlésem után, amire odakapta fejét, elmosolyodva egyenesedett fel, majd odalépett, leült a derekam mellé, mint ma már korábban.

- Hm? Mit szeretne ez a kis plüssnadrágos? - dörzsölgette meg derekamat, valósággal gügyögve nekem. Nagyon nem erre a reakcióra számítottam. Azt hiszem, ebben az öltözetben nem vagyok számára túl kívánatos...

- S-semmit... - sütöttem le szemeimet piros arccal, majd inkább a hátamra fordultam, szavak nélkül a szemeibe bámulva. Ez... Teljesen rendben van, ha már nem akarja, csak... Én azt gondoltam, hogy ez nem is egy opció, azok után, ami a fürdőszobában történt... Borzalmasan kínosan éreztem magam.

- Ühüm. - nevette el magát halkan, majd egy lágy mosollyal hajolt közel az arcomhoz. - Azért azt tisztázzuk, hogy amikor azt mondtam, hogy kívánlak, azt nem csak a ma estére értettem... - súgta a fülembe, majd gyengéden a nyakamba csókolt, orrával cirógatta bőrömet. - Most azt szeretném, ha pihennél. Alig pár órája még majd' szétment a fejed, jobb lenne, ha aludnál egy nagyot. - nyomott az arcomra egy puszit, aztán fel is állt mellőlem, visszafoglalta a saját fekhelyét, betakarózott, s nyomkodni kezdte el a telefonját.

Hát ezt nem hiszem el... Egy halk szusszanással fogadtam el a tényt, hogy ő most nem szeretné befejezni azt, amit elkezdtünk, úgyhogy a fal felé fordulva húztam össze magam a lehető legkisebbre.

- Jó éjszakát. - mondtam kicsit bágyadt hangon, mivel... Az igazat megvallva, tényleg álmos voltam már. De azért egy kis huncutkodás belefért volna még, főleg, hogy most jobban elhaladtunk, mint először, így az érdeklődésemet is jobban felkeltette.

- Istenem, nagyon aranyos vagy. - fojtott vissza egy halk nevetést, de erre csak még jobban elvörösödtem. - Aludj jól, mókus. - mormolta halkan. Mókus... Sosem hívott még így... Még most is sikerült megmosolyogtatnia.

Nem mondom, hogy nem fáztam egy kicsit sem, de viszonylag hamar kezdett elnyomni az álom, orrig betakarózva, magzatpózban szunyókáltam el, még mielőtt Minhyuk visszaért volna. Mire legközelebb éber állapotba kerültem, koromsötét volt a kabinunkban, tehát feltételeztem, hogy még hajnal van. Kínlódva, zúgó fejjel fordultam át a másik oldalamra, így már láttam, hogy az ablakon keresztül azért beszűrődött némi holdfény. Morcosan pislogva igazítgattam magamon a plédemet, amikor tekintetem találkozott a velem szembefordult Shownuéval. Milyen fáradtak voltak a szemei... Talán egyáltalán nem sikerült még elaludnia? Szája sarka rögtön felfelé görbült, néhány másodperc bociszemes szemezés után kitárta vastag takaróját, így meginvitálva engem egy összebújásra. Lassan másztam ki az ágyamból, egy lépést kellett csak tennem, és már be is kuckózhattam a számomra legfontosabb férfi karjaiba. Te jó ég. Pont ilyen melegről álmodoztam, úgy átfagytam a vékony plédem alatt. Jólesően felhümmögve öleltem át izmos hátát, lábainkat is összefonva, arcomat pedig kulcscsontjához nyomtam. Ahogy a válláig felhúzta a takaróját, nekem az a szememig ért, és ettől valamiért különösen biztonságban éreztem magam. Bár lehet inkább azért volt ilyen érzésem, mert erős karok öleltek át, jó szorosan.

- Most már jót fogok aludni - suttogta szélesen mosolyogva, hajamhoz bújva. Jó mélyen beszívta illatomat, majd oda is puszilt.

A vonat monoton zakatolása, Shownu egyenletes levegővételei és szívdobogása, Minhyuk halk szuszogása a túloldalról, illetve az, hogy ilyen kicsinek érezhettem magam nagyon-nagyon álmosítónak hatott, így az előbbitől sokkal mélyebben sikerült álomba szenderülnöm. Nem igazán zavart a tény, hogy mit fog gondolni a hétalvó szőkénk, hogyha esetleg hamarabb felkel, mint mi, és meglát minket így, hisz... Ő most nem is ezen a világon van a szerelme miatt. Nem is érdekelné. Nincs is ebben semmi furcsa, bár a kapcsolatunkról ez nem mondható el. Bízom benne, hogy hamarosan, a küldetésünk után megbeszéljük, és vége lesz ennek a fojtogató bizonytalanságnak.
Az eseménytelen, álomtalan alvásomból egy gyengéd csók ébresztett fel. Hirtelen fel sem tudtam fogni, hogy mi történik, de szám máris egy mosolyra húzódott, majd lazán csücsörítve vártam egy újabbat. Egy hangtalan nevetés után alvóstársam hosszabban nyomta ajkait az enyémhez, majd arcomat simogatta. Ami legelőször feltűnt, az az volt, hogy még most is milyen jó meleg volt a takaró alatt.

- Annyira szép ez itt, hogy nem bírtam ki... - suttogott, miközben hüvelykujjával a szám sarkánál lévő anyajegyet cirógatta. Elpirulva, hevesen dobogó szívvel nyitottam ki szemeimet, végig tartva a szemkontaktust, lassan, halkan cuppanva pusziltam ujjbegyére.

- Jó reggelt - bújtam vissza vállához, teljesen rácsimpaszkodva. Ezzel az együtt alvással igen levett a lábaimról...

- Neked is, kicsim - szorongatott meg egy kicsit, majd láthatóan éppen meg akart szólalni, amikor Minhyuk ébredezni kezdett, a fémkeretes ágya csak úgy nyikorgott, ahogy a fal felé befordulva nyújtózkodott.

- Megyek-megyek - kuncogtam halkan, gyorsan kimászva karjai közül, jókedvűen bújtam vissza az ágyamba pihenni még egy kicsit, de igazából le sem vettem a szemeimet Shownuról. Hogy elzsibbadt a karja... Láttam, meg kellett rázogatnia, hogy visszatérjen bele a vérkeringés.

Minhyuk még utoljára nyöszörgött egyet félálomban, majd körülbelül egy perc múlva lendületből ült fel, és le is ugrott onnan fentről. Kisimult és izgatott volt.

- Hány óra van? - kérdezte a szemeit dörzsölve, de közben már az előre kikészített mai szettjét fogta a karjaiban.

- Öt perc múlva fél hét - válaszolt neki Shownu, amire szavak nélkül kiviharzott, a fürdőszoba felé indult meg. Mindketten jót mosolyogtunk rajta, majd tovább lustizva néztem végig, ahogy társam bokszerre vetkőzött, felvette fekete nadrágját, sötétkék garbóját és végül a cipőjét. Hazugság lenne azt mondani, hogy nem jöttem zavarba izmos háta, hasa láttán, de nagyon örültem, hogy nem volt szégyenlős előttem. Láttam ám az elégedett félmosolyát is, amikor hátrapillantott rám a válla fölött, hogy nézem-e...

Ezután mindketten csak válaszoltunk a családjaink által küldött üzenetekre, kihasználva, hogy éppen volt térerő, ekkor pedig visszatért Minhyuk is. Szőke haját szépen megfésülte, szemeit is kihúzta egy kicsit, ajkait bekente a tegnap mutatott ajakápolóval, fekete garbót viselt, fölé felvett egy fehér, laza inget, amit csak a feléig gombolt be, bedugta derekát a farmernadrágjába. Igazán ápolt és vonzó külsőt varázsolt magának csupán pár perc alatt, pedig csak most kelt fel nemrég.

- Kihyun-ah, gyorsan készülődj, el kell kísérned a társalgóba - mondta ezt sürgető kézmozdulatokkal, amire a fejemet csóválva, nevetve kerestem magamnak pár ruhadarabot, majd sietve foglaltam el a fürdőszobát. A reggeli rutin után villámsebeséggel próbáltam elfogadhatóan kinézni, én egy törtfehér kötöttpulcsi és egy fekete szűkfarmer mellett döntöttem, a hajamat középen választottam szét.

Ezután még visszaszaladtam a kabinunkba a pénztárcámért, illetve szóltam Shownunak, hogy hozok neki is valami reggelit, ő pedig csak annyit tett hozzá, hogy addig befoglalja a fürdőszobát. Amikor már úton voltunk a vonat eleje felé, Minhyuk olyan gyors léptekkel haladt, hogy alig értem utol. Most, a kora reggeli fényében már sokkal barátságosabbnak tűnt a társalgó, több vendég is éppen itt fogyasztotta a napindító kávéját. A levegőben is érződött az illata, rögtön meg is kívántam. Amíg nekem ez ragadta meg legelőször a figyelmemet, addig barátomét másvalami. Még pedig az éppen a pultnál ácsorgó fiatalember volt. Szinte pislogás nélkül nézte, a szája is kicsit tátva maradt, mondjuk igazán karizmatikus volt bordó selyemingjében, fekete öltönynadrágjában. Ezúttal egyedül érkezett, kicsit elveszett, gyámoltalan tekintettel nézelődött. Nem is hittem a szemeimnek, hogy mennyire megváltozott az arckifejezése, ahogy meglátta a mellettem álldogáló csinos szőkét. Egy magabiztos, sármos félmosollyal indult meg felénk, otthagyva a sort, amiben várakozott. Én egy lépést hátrébbléptem, csendben figyeltem az eseményeket.

- Szép jó reggelt kívánok - biccentett, majd megfogva Minhyuk kezét, lassan, lágyan kezet csókolt neki. Most hallottuk először a hangját. Már én is izgatottan néztem, szuggeráltam Minhyuk reakcióját, de már cseppet sem tűnt olyannak, aki izgul, zavarban van. Eszméletlenül magabiztossá vált a kisugárzása, rendesen kérette magát már csak a szemeivel, de közben abszolút nem nézett ki könnyen kaphatónak.

- Az én reggelem már biztosan az, uram. - bámult bele egyenesen szemeibe, nem is engedte el a kezét, bájosan mosolyodott el - Még nem volt lehetőségünk bemutatkozni egymásnak.

- Igen. Én Shin Hoseok vagyok, örülök a találkozásnak. - nyalta meg kiszáradt ajkait, miközben továbbra is töretlenül állták egymás tekintetét. Már el sem hittem, akkora volt közöttük a vonzalom, hogy kézzel tapinthatónak tűnt.

- Lee Minhyuk. - mutatkozott be társam is egy félmosollyal, majd ártatlan tekintettel igazítgatta frufruját.

- Meghívhatlak egy kávéra, ha már így összefutottunk? - csúsztatta kezét Minhyuk derekára, amin kicsit kikerekedtek szemeim, de társam nagyon jól kezelte a helyzetet, érintésébe simulva támasztotta meg állát kezével, mint aki gondolkodik az ajánlaton.

- Na jó, legyen. - legyintett egyet, majd mindketten halkan nevetve indultak el a pult felé.

Minhyuk még nem túl feltűnően hátrapillantott rám, gyorsan kimutatva belső gondolatait, vagyis hogy most mennyire izgatott. Egy gyors non-verbális bíztatás után csak továbbra is ott ácsorogtam a két asztalsor közötti folyosón, amikor hirtelen a vállamnak ütközött valaki...