Az állapotom nem javult, ami miatt a hyungok rávettek, hogy elmenjek egy orvoshoz. Nem akartam elmenni, de Minho addig fenyegetett, mígnem elérte a célját.

Nem szerettem volna, hogy elkísérjenek, de Felix nem hagyott magamra és elvitt autóval. Más nem jött velünk, szóval ha úgy vesszük kettesben töltöttük az aznapot.

-Jeongin, milyen panaszaid vannak?-kérdezte az orvos egy gyors bemutatkozást követően.

-Nos...fáradt vagyok egész nap, nincs erőm és kedvem tenni semmit és...

Elhallgattam. Sosem szerettem erről beszélni egy idegen ember előtt, akit csak most ismertem meg.

-És? Nyugodtan mondd el, nem fog itt senki megvetni emiatt!-mosolyodott rám.

-Vagdostam magam.

-Szeretnéd elmondani, miért?

-Inkább nem.

-És azt elmondod, hogy hol vannak ezek a sebek?

-A hasamon és a mellkasomon.-válaszoltam könnyes arccal.

-Jeongin, azok alapján amit mondtál ez valószínűleg a kezdeti depresszió tünetei. Mesélnél arról, hogy szerinted mi okozza ezt a fáradtságot és kedvtelenséget?

-Szerelmes vagyok, de ez sosem lesz viszonozva...

-Miből gondolod ezt?

-Mert...nem egy ember iránt érzem...-sírtam el magam.

Az orvos egyből mellém tett egy adag zsebkendőt és türelmesen megvárta, amíg megnyugszom.

-Jeongin, halott arról a kifejezésről, hogy poliamoria?

-Igen. Mikor rájöttem erre az érzésre utána néztem.

-Tudnád valahogyan definiálni?

-Hát...amikor valaki több, mint egy ember iránt érzi ugyanazt a szerelmet...

-Nos, ez nem minden esetben ilyen. Sőt, a legtöbb esetben nem is ilyen. Egy ember nem feltétlen érzi ugyanazt a fajta szerelmet mindegyik párjánál. Úgymond kiegészítik egymást a partnerek. Te érzel valami ilyesmit?

Átgondolva a dolgokat, igazat kellett adnom neki. Mindegyik hyungomban mást szeretek, de azt az egy dolgot viszont rettenetesen.

-Az a furcsa, hogy sokszor a partnerek között nincs is feltétlen szerelem. Találkoztam már hozzád hasonló emberrel, aki úgy szeretett két embert, hogy ők ketten nem voltak szerelmesek egymásba. Csak ebbe a fiúba voltak.

Elgondolkoztam ezen is. Lehet, hogy a hyungok nem szeretik egymást szerelemből, de akkor engem hogyan fognak?

-Sajnos ennyire volt ma időnk!-nézett az órára, ami pontosan mutatta, hogy letelt a 45 perc.-Szeretnél jönni jövő héten?

-Még nem tudom...

-Gondolt át akkor ezeket. Legyen szép napod!-kísért ki a rendelőből, ahol máris hívta a soron következő pácienst.

Felix aggódva állt fel a székből és szorosan magához ölelt.

-Mit mondott?-kérdezte amikor kimentünk a váróból.

-Kezdeti depressziós tüneteim vannak.

-Istenem!-sóhajtotta, majd a kezemet szorongatva mentünk ki a parkolóba.

Az út csendben telt, nem nagyon beszéltünk egymáshoz, de a piros lámpáknál mindig megsimította a kezem vagy a combom. Jól esett a törődése, de mellette darabokra is törte a szívem.

Mikor a dorm előtt leparkolt hirtelen felém hajolt és mindenféle előjel nélkül megcsókolt. Levegőt is alig kaptam, annyira meglepődtem a tettén, de rögtön vissza is csókoltam.

Percekig maradtunk így, csak a levegőhiány vetett véget a kellemes pillanatnak.

-Ez...maradhat köztünk?-nézett rám kipirosodott arccal.

-Igen.-suttogtam, majd mosolyogva átöleltem.