Megkönnyebbülten lélegzett fel, mikor a sok szörnyűség helyét átvette a stáblista fekete-fehér sorhalmaza. Hátradőlt az ágyon, és a takarójába temetve arcát sóhajtott párat. Az órájára pillantott, mely vígan ketyegett a szemközti falon. Tudta, nem volt jó ötlet hajnali kettőkor megnézni egy horrorfilmet, de meg akarta adni a módját. Az élményektől még mindig sokkosan indult fogat mosni. Előrelátóan felkapcsolta a folyosói villanyt, és nem nézett a sötétebb sarkok felé.

Komótosan nyomta ki a fehér, csillámos fogpasztát a tubusból, mire egy borsónyi darabka lehullott. Fogkeféjével próbálta visszaügyeskedi, de ezzel csak azt érte el, hogy az egész adag végül a mosdókagylóban landolt. Bosszúsan nyomott még egy adagot a kefére, és a tükörbe pillantott. Már szinte megszokásból vezette végig tekintetét a tükrözött fürdőn: ott volt ő, amint éppen nem túl gusztusosan mossa a fogát, a komód, amin valamiért mindig volt egy összehajtogatott, tiszta törölköző, a felhajtott deszkájú wc, és a nagy fehér, görgős radiátor, ami közvetlenül a kád mellett állt. Lusta volt levinni a koszos edényeket, így azok is ott koszosodtak a csap mellett.

Most azonban valami nem stimmelt. A törölköző hanyagul lógott, a radiátor a szoba másik végében hevert felborítva, a wc deszka pedig pont a szeme láttára csapódott le, hatalmas robajt keltve. Összerezzent, és megfordult. Meglepetésére azonban semmi nyoma nem volt a tükörben látott káosznak. Minden a helyén, a megszokott rendben. Fejcsóválva fordult vissza, s a tükör ismét hűen mutatta a valót. Beleintegetett, és a tükörképe szintén ugyanígy tett. Befejezte a fogmosást, és visszaindult a szobájába. Most is gondosan ügyelt az állandó lámpafényre, és a sötét zugok elkerülésére.

Hangos nyögés mellett vetette magát ágyára, belefúrta arcát hatalmas plüssmacijába. Átkapcsolta a még mindig villódzó tévét egy kevésbé rémisztő adásra, mert újabb horrorfilm következett, de ahhoz cseppet sem fűlött a foga. Ám hiába léptetett végig közel háromszáz csatornán, csak statikus adást, vagy homályos képeket fogott. Idegesen kapcsolta le a készüléket. Ez az egész kezdett olyanná válni, mint egy olcsó horror.

Az immár sötétté vált szobában csak az ébresztőóra számai árasztottak baljós, zöld fényt. Abe pulzusa egyre inkább az eget verte, de azzal nyugtatta magát, hogy ez a valóság, és nem történhet semmi olyasmi, ami a filmekben. Válla viszketni kezdett, de nem törődött vele.

Biztos csak egy szúnyog. De mit keres itt egy szúnyog? Jajj ne! Biztos nyitva hagytam a földszinti ablakot! - kiáltotta gondolatban. Bosszúsan előkereste az amúgy idegesítően világító ébresztő fényében telefonját, majd bekapcsolta a vakut. Tudta, horrorba illő hülyeség lenne pusztán ennyivel lemenni, így lemenetel előtt felkapcsolta a szobája, és a lépcső lámpáját. Komótosan lebotorkált, és vakujával a ludas ablakot kezdte fürkészni. Nem volt nehéz, hisz a sarkig tárt nyílászárón csak úgy ömlött be a kinti, januári hideg. Hamar becsukta, és az éjszakától való bizalmatlansága végett rögtön sietett is fel.

Ismét nagy szusszanással ért földet - vagy inkább matracot -, és rögtön el is dőlt, akár egy krumpliszsák. A plafonról lógó hidegfényű led lámpa retinatépően vakított a szemébe, de minden kincsért se kelt volna fel, így csak tapsolt egyet. A lámpák kivétel nélkül elaludtak, és Abe áldotta az eszét, hogy beépítette a hangvezérlésű kapcsolót. Ismét csak az ébresztő zöld számai vonták kísérteties homályba a szobát. Abe csak feküdt, de kezével a takaróját kereste. Elégedetten markolt bele a puha textilbe, s csavarta maga köré. Már csaknem elszenderedett, mikor sóhaj ütötte meg a fülét.

Szemei kipattantak, de csak a plafont bámulta meredten. Az összes ablak csukva volt, így a szélre nem foghatta, macskája már két napja ki tudja, hol kódorog, s tudtával a kígyók, a királypitonok legalábbis, nem tudtak sóhajtozni. Remegve a fal felé fordult, és halkan imádkozott, hogy az a valami, akármi is legyen az, elhúzza innen a csíkot.

Nyugi, Abe... - nyugtatta magát - nincs itt semmi... szellemek nem léteznek... sem démonok... sem... - újra hallotta a túlvilági üzenetet, most azonban az előbbinél hangosabban, és érthetőbben.

ELOHIIM...

Jeges rémület futott végig gerincén, és az adrenalinnak hála végre képes volt felülni. Tekintetét körbe hordozta a szobáján, de semmit sem látott a megszokott dolgokon kívül. Félig elhúzott függönye mögül most elővillant a sápadt-ezüst Holdvilág, és beragyogta a szobát, elnyomva az ébresztő cseppet sem bizalomgerjesztő fényét. Ám amint tekintete az ablak elé suhant, egy csillanást látott, egy fura alakot, bent a szobában.

Tizedmásodperc alatt szökkent ki az ágyból, és rohant a fürdőbe. Ez egyszer örült a koszos tányéroknak, hisz köztük ott lapult egy konyhakés. Hirtelen rántással kikapta az edények fogságából. Kicsit zsíros volt, kicsit maszatos, de védekezésnek épp megtette. Tudta, hogy az a valami, vagy valaki hozzá jött, és követni fogja a fürdőbe - akarjon bármit is.

Már öt perce állhatott ott, mikor az a gondolat hasított az agyába, hogy az egészet csak képzelte. Nagyot sóhajtva megfordult, ám arra, amit a tükörben meglátott, nem volt felkészülve. Egy húszéveshez nem méltó sikoly hagyta el a száját.

Egy fekete csuklyás alak állt mögötte. Égő vörösen izzó szemei, mintha el akarták volna takarni foszló valóját, és valóban: mikor Abe képes volt elszakítani szemét az idegenétől, és végigmérte váratlan látogatóját, látta, szinte teljesen szétfoszlott. Csak kapucnija, és palástja pár darabja lógott csontsovány testén. A föld felett lebegett, lábai helyén üresség tátongott. Derekáról hullott a fekete por, amiből állt, és mikor az apró szemcsék elváltak gazdájuktól, apró villanással semmivé foszlottak.

Abe lassan megfordult, de maga mögött csak furcsa csillogást látott, semmi többet. Mikor azonban újra visszafordult, annyit látott, hogy az ismeretlen démon a válla felé nyúlt...