Csütörtöök yeah!
Rájöttem, hogy imádom írni ezt a történetet.
És soha nem akarom befejezni.
De egyszer muszáj lesz...
(Enyhe célzás)

Remélem tetszeni fog a rész!😃
______________________________________

Tudtam, hogy egyszer el kell innen mennem. De nem hittem volna, hogy ilyen hamar.

Hobi odajött hozzám, és megfogta a vállamat.
- Mi történt? - kérdezte komolyan.
- Azt hiszem el kell költöznöm. - mondta fájdalmasan, majd hirtelen megöleltem.

- Nyugi. - ölelt vissza. - Minden rendben lesz.
- De én nem akarlak itt hagyni titeket. Úgy gondoltam pár nappal a suli kezdete előtt megyek.

Egyedül akartam lenni.

- Oppa, én most elmegyek egy kicsit jó? Az előbbiről ne szólj senkinek.
- De miért...?
- Csak ne. - engedtem el.

Megoldom. Valahogyan.

Sarkon fordultam, és a lifthez mentem.

Gyorsan felkaptam magamra egy maszkot és egy baseball sapkát.

Lassan olyan leszek, mint egy híresség. Rejtőzködnöm kell a nyilvánosság elől...

Nem akartam messzire menni, ezért egy közeli parkba jutottam, ahol meglepően kevesen voltak.

Azonban felnéztem és megláttam mennyire szürke az égbolt.
Szóval esni fog.
Már ez sem érdekelt.

Leültem egy fa mellé a fűbe, levettem az arcmaszkomat, majd lehunytam a szememet.

A saját anyám elráncigál a barátaimtól. Mert az internetes pletykáknak hisz.

Ez még viccnek is rossz...

Ráadásul azt mondja Jungkook nem való nekem.

Eleredt az eső. A ruhám átázott, a hajam vizes lett.

Mégis a Jungkookkal együtt töltött pillanatokra gondoltam.
Szinte szürreálisnak tűnt milyen régen volt már, hogy "betévedtem" arra a fanmeetingre. Amikor Jungkook először mosolygott rám. Aztán újabb koncertjükre hívott el. Az internetes posztok, amik még azóta is terjengenek rólam. Majd egy kávézóba is elmentünk.

Tulajdonképpen az volt az első randink.

Elmosolyodtam az emlékre.
Aztán megtámadtak minket a fanok.
Mikor bejelentette, hogy náluk fogok lakni.

Életem legjobb döntése volt, hogy beleegyeztem.
Annát is emiatt ismertem meg. Sőt nem csak őt.
Jiminnel is akkor barátkoztunk össze.

A tényleges első randink a bowling teremben.

Kizárólag rá koncentráltam. A cuki mosolyára, a heves természetére, amit valami oknál fogva imádok, a csodás szemeire... Na meg persze a csókjaira.

- SeYi! - ordította valaki a nevemet.

Mindaz, amit elképzeltem, itt volt nem messze tőlem.

A parkban rohant, de nem vett észre engem. Az ő ruhája is teljesen átázott.

- Itt vagyok. - válaszoltam annyira, hogy meghallja.

Azonnal felém kapta a fejét és odarohant hozzám.

A pillanat törtrésze alatt termett előttem, majd térdre rogyott.
Két keze közé fogta az arcomat, és hosszan a szemembe nézett.
- Miért teszed ezt velem? Tudod mennyire megrémültem? - suttogta halkan, majd megrázta a fejét.
- Bocsánat. Egyedül akartam lenni. - mondtam bűnbánóan.
- Azért amit anyukád mondott? - kérdezte csöndesen, majd kérdő tekintetemet látva hozzátette: - Hobi Hyung mondta el.
- Nem akarok elmenni. - a szemeim kezdtek könnybe lábadni és az ajkaim megremegtek. - Egész eddig azt hittem, az a helyes, ha itt hagylak titeket. De most hogy itt az idő...
- De hát nem mész messzire.
- Először haza fog vinni Incheon-ba. Utána pedig, mikor végre haza enged, - forgattam a szememet. - akkor is az albérletben kell maradnom. És talán nem leszek messze, de nem kelhetek mindennap melletted, nem ehetem Jin főztjét, nem hülyéskedhetek Jiminnel, vagy hallgathatom Yoongi morgását.

Elhallgattam, és a barátomra néztem, aki elég aggodalmasan méregetett.
- Mi az? Van valami az arcomon?
- Nem. Csak azon gondolkodom, vajon most mi lenne velem, ha nem találkoztam volna veled.
- Nyugodtabb volna az életed. - nevettem kínomban.
- Lehet. De kevésbé boldog is. Életem legjobb döntése volt, hogy aznap a kezedbe nyomtam a telefonszámomat.
- Miért? - csodálkoztam.
- Mert szeretlek. - mondta őszintén. - Nincs nálad jobb dolog az életemben.

Az első könnycseppem legördült az arcomon.
- Ezzel most nem segítesz. - mondtam szipogva, mégis mosolyogva. - Csak nehezebb lesz elmennem.
- Azért mert azt mondtam, hogy szeretlek? - nevetett fel halkan.
- Nem. - én is megfogtam az arcát, és egészen közel hajoltam hozzá. - Hanem mert én is szeretlek.

Megjelent a mosolya.

- Nem gondoltam volna, hogy ezt ilyen jó hallani.

Én is mosolyogtam, azonban megborzongtam a hidegtől.

- Fázol? - ráncolta a homlokát.
- Csak egy kicsit. - ráztam a fejem.
- Sajnos nekem sincs száraz ruhám ebben a pillanatban. Haza kell mennünk. - felállt, majd engem is felsegített.

Azonban, ahogy ez megtörtént, szorosan magához vont, és egy hosszú csókkal ajándékozott meg.

A fejemen egy hatalmas, idétlen vigyor ült.

- Soha nem gondoltam volna, hogy egy idol lesz a barátom.
- Egyszer mindent el kell kezdeni. - kacsintott rám, majd a kezünket egymásba kulcsolva, elkezdtünk visszafelé sétálni.

°°°°

- Min SeYi! - kiáltott rám Jimin a nappaliból, amint beléptünk a liftből Jungkookkal.
- Min SeYi? Hova lett a becenevem? - játszottam a sértődöttet.
- Most haragszom rád. Hogy mehettél el egy szó nélkül? - jött oda hozzám. - Ráadásul csurom vizes vagy. Még annyi eszed sem volt, hogy fedett helyre menj? - vont kérdőre.
- Jimin! Mi vagy te az anyám? Belőle már egy napra elég volt.
- Fel sem fogod, hogy mennyire aggódtunk érted? Főleg a maknae. Azt hittem, megüti Hobi Hyungot, amiért nem akart mondani semmit. - mutatott a hátam mögött álló fiúra, mire én is rá néztem, de ő feltűnően másfelé bámult.
- Sajnálom jó? Jimiiiin. Ne legyél rám mérges. Kérleeek. - megrángattam a karját, mint egy gyerek, majd kiskutya szemekkel néztem rá.

A legjobb barátom egy ideig még feszülten nézett, de aztán megenyhült a pillantása.

- Jó. De többet ne merj ilyet csinálni. - tette fel az ujját jelzésképpen.

Hevesen bólogatni kezdtem.
- Soha. - közöltem, majd nekirontottam és átöleltem.
- Megőrjítesz Narancs. - forgatta a szemét, de visszaölelt.

°°°°

Másnap reggel teljes harci felszereléssel vártuk anyámat, a lift előtt.

Mármint ültünk a kanapén és hülyéskedtünk, de az részlet kérdés.

Aztán elérkezett a vég órája. A lift jelzett, hogy valaki fel akar jönni, Jungkook pedig jó baráthoz híven, beengedte.

Mondjuk én gondolkoztam azon, hogy mégsem...

- Min SeYi! - lépett be az anyám.
- Itt vagyok. - léptem elé.
- Nagyszerű. Hol a bőröndöd? - nézett rám kérdően.
- Jungkook szekrényében. - néztem hátra a fiúra, mire ő biztatóan rám mosolygott.
- Szóval te vagy az... - mérte végig anyám ítélkezőn. Láttam, hogy megakad a szeme a karizmán, de ügyesen leplezte.
- Igen, asszonyom. - amint ki ejtette az asszonyom szót a száján, azt hittem menten elröhögöm magam. De nem csak én voltam így. A többi BTS tagnak is könnybe lábadt a szeme, a visszafojtott nevetéstől.
- SeYi. Indulunk. - intett a lift felé.
- Nem, anya. - kihúztam magamat. - Nem megyek sehová.
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét.
- Igen. - bólintottam.
- Akkor nyugodtan beküldhetem az újságíróknak, a banda kedvenc helyeit, hogy a rajongóik ott is megtudják találni őket? Ugye? Mert megcsinálom. - közölte felsőbbrendűen.

A fiúk pánikolni kezdtek.

Nem hiszem el, hogy a saját anyám megzsarolt engem!

Tudtam, hogy vívódnak. Én vagy a kedvenc helyeik, ahol egyedül lehettek.

Ezért döntöttem helyettük.

- Nem, nem akarjuk, hogy ez megtörténjen. Veled megyek. - eresztettem le a vállamat. Vesztettem.
- SeYi! - érintette meg a karom Jungkook, mire felé fordultam.
- Sajnálom. Nem tehetem ezt meg veletek. - néztem mélyen a szemébe.
- Lent megvárlak. - közölte az anyám, majd beszállt a liftbe és elment.

A srácok egyszerre kezdtek tiltakozni.
- SeYi, nem mehetsz el! - nézett rám szomorúan Tae.
- Igaza van. A legjobb barátom vagy. Ha itt hagysz, meghalok. Ezt akarod? - vonta fel a szemöldökét Jimin.
- Ne menj el! A maknae nekem fog siránkozni. - sóhajtott Jin is.
- Bocsi, skacok. A ti érdeketekben, muszáj mennem. - vontam vállat.

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, majd mindenkit megöleltem. A fiúk inkább a háttérbe húzódtak, míg én a liftnél álltam Jungkook mellett.
- Hívj fel! Sokszor! Oké? - bökdöstem a mellkasát.
- Többször is, mint szeretnéd. - mosolygott halványan, aztán felsóhajtott. - SeYi, nem akarom, hogy elmenj!
- Én sem hidd el. - búslakodtam. Ránéztem az órámra. - Mennem kell. Anya magukhoz akar vinni. Messze leszek.
- Meglátogatlak. - mondta azonnal.
- Ne! - ráztam a fejemet. - Akkor csak még jobban eltiltanak tőled. Milyen nevetséges! 18 éves vagyok, és eltiltanak életem szerelmétől. - puffogtam.
- Életed szereleme? Ez nagy dolognak hangzik. - nézett rám félrehajtott fejjel.
- Mert az is. - még utoljára átkaroltam a nyakát, és egy hosszú csókot nyomtam az ajkára. - Szeretlek.
- Én is. - suttogta nekem.

Elengedtem, majd beléptem a liftbe. Amíg az ajtó be nem csukódott, integettem a többieknek. Aztán már őket sem láttam.