- Nem fogod elhinni! - rontott be a szobámba Jimin, egy laptoppal a kezében.
- Mi az? Mi történt? - hökkentem meg.
- Tudom, hogy mostanában sok negatív kommentet kapsz az ARMY-któl. - kezdett bele, majd miután látta, hogy bólintok, folytatta. - Szóval, azóta egy egész csata alakult ki a neten.

Ezen a ponton kérdőn pillantottam rá, mire ő csak legyintett, hogy "mindjárt elmondja".

- A negatív kommentekre, ellen vélemények érkeztek. Nézd! - megnyomta a laptopját, majd az ölembe rakta.

BangtanSD: Még mindig a BTS-sel lóg az a valaki? Nem kéne eltüntetni?

<3Oppa<3 válaszolt BangtanSD kommentjére:

<3Oppa<3: Miért kéne eltüntetni? Nem lehet velük? Ha nem szeretnéd, hogy az Oppáink boldogak legyenek, nem is vagy igazi ARMY! Menj máshova "rajongani"!

Unknow: Igaza van <3Oppa<3-nak. Biztos jó fej lány, honnan tudhatnád a személyiségét? Csak nem magadból indulsz ki?

- Azta! - olvastam tovább. Száz és száz ilyen komment érkezett és szinte mindegyik kapott választ,
- Az ARMY-k szeretnek! Látod? Még egy csoportot is alapítottak, "Mi szeretünk SeYi" néven. - mutogatott hevesen Jimin.
- Hű! Tényleg rajonganak értetek. - mosolyogtam.

°°°°

- Ééés, ezennel tiszteletbeli vendég BTS taggá nyilvánítunk téged Min SeYi, miután a fanok is belegyezésüket adták. - konferált fel Taehyung, és úgy tett mintha egy koronát tenne a fejemre.

Mindenki ott ült a kanapén, és bámulta, ahogy épp "királynővé" koronáznak, avagy Taehyung újra éli a gyerekkorát. Kinek mi.

De azért a fiúk megtapsoltak a végén.

- Köszönöm! - álltam fel, és hajoltam meg a többiek előtt, túljátszva a szerepemet.
- Hát igen, a mi fanjaink a legmenőbbek. - nevetett Hobi.
- Tényleg, emlékszel, amikor egy ARMY anyuka eljött fanmeetingre, és hozta a kislányát is? - vigyorgott az emlékeiben elmerülve Jimin.
- Igen emlékszem, nagyon cuki volt! - bólogatott Taehyung lelkesen.
Már nem foglalkoztak velem, az új taggal.

- Na milyen érzés? - bökte meg a vállam hirtelen Jungkook.
- Mi? - pislogtam.
- A BTS tagjának lenni. - mutatott az emlékeikben elmerülő bandatagokra.
- Jól érzem magam. Boldog vagyok, hogy itt lehetek veletek. - mosolyogtam rá.
- Tudtam! - kiáltott fel hirtelen, és elkezdett mutogatni rám.
A többiek is ránk néztek.
- Mit tudtál? - ijedtem meg.
- Hogy te is ARMY lettél! - közölte vigyorogva.

Önkéntelenül is felkacagtam, és közben rácsaptam a karjára.

De nem tagadtam semmit.

Mikorra végre abbahagytam a nevetést, kinyitottam a szemem, és egyenesen Jungkook elbűvölt arcával találtam szemben magam.
- Mi az? - riadtam meg.

Talán van valami az arcomon?

- Semmi-semmi csak... - elhallgatott és megrázta a fejét.
- Csak? - próbáltam belőle kihúzni a szavakat.
- El szeretnélek vinni randizni. - vont vállat, egy halvány mosoly kíséretében.

Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Szaporán pislogni kezdtem, és megpróbáltam leplezni a zavaromat.

- Én is várom már. - motyogtam, csak az orrom alatt, és közben beharaptam az ajkam. Balszerencsémre ő is meghallotta.
- Tényleg? Akkor meg mire várunk? - tárta szét a karját tehetetlenül.
- Nem tudom. - vontam vállat látszólag közömbösen.

Gyorsan körülnéztem, de már mindenki lelépett a saját szobájába, így hát ketten maradtunk a nappaliban.

- Szóval nem tudod? - lépett közelebb hozzám. - Az rossz hír, hiszen valami nagyon szép helyre akarlak elvinni. - mosolygott.
- Hű, már nagyon kíváncsi vagyok! - kuncogtam fel.

Hirtelen megfeszültek a vállizmai, mintha csak visszafogná magát.

- Ne csináld ezt! - közölte lehunyva a szemét.
- Mit? - rémültem meg. Rosszat mondtam volna?
- Ne kuncogj! Olyan cuki vagy ilyenkor, és állandóan meg akarlak ölelni. Szóval ne csináld!

Felnevettem és megráztam a fejem.

- Soha ne tagadd meg az ölelésedet tőlem! Megértetted? - bökdöstem a mellkasát, és közben haragosnak próbáltam mutatkozni.
- Megértettem. - tette fel a két kezét védekezőn, aztán a következő pillanatban kitárta felém.

Mosolyogva bújtam meleg karjaiba, és hunytam le a szemem. A fejemet a mellkasára fektettem, és hallgattam az egyenletes szívverését.
Az állát a fejemre tette, és szorosan körülfont engem a karjaival.
Lassan dúdolni kezdett.
- Nagyon szép hangod van, tudtad? - motyogtam még mindig a mellkasába, és egyre jobban megnyugodtam, attól a lassú dallamtól, amit énekelt.
- Azt hiszem. Különben nem lettem volna énekes. - bár nem láttam, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Gyakrabban énekelhetnél nekem. - kezdtem el zagyvaságokat beszélni. - Te leszel az én személyes zenelejátszóm. Csak jobb annál.
- Rendben. Elvállalom. De cserébe én is kérek valamit. - alkudozott. Kíváncsi lettem.
- Mit? - néztem fel rá.
- Ne rúgj ki. - közölte mélyen a szemembe nézve.
- Soha nem tenném. - ráztam meg a fejem.

°°°°

Jungkook, ahogy megígérte, minden nap mikor közöltem vele, hogy szükségem van a hangjára, vagyis rá, jött és elénekelt nekem valami szépet, amit bár nem ő írt, de ő dolgozta fel.

Még nem jártunk, de a lehető legközelebb kerültünk hozzá. Ez kicsit megrémisztett ugyanakkor boldoggá tett a gondolat.

Az utóbbi időben sajnos nem annyira tudtam találkozni a szüleimmel, így egyik nap úgy döntöttem, elmegyek hozzájuk, mert amúgy is hiányoznak.

- Amint megérkeztél, küldj egy üzenetet, vagy hívj fel, hogy épségben vagy! - kötötte a lelkemre Jungkook, mielőtt felszálltam volna a buszra. - Nagyon vigyázz magadra! Ha nem muszáj ne menj az utcára. És kerüld a zárt helyeket. - fejezte be.
- Oppa minden rendben lesz. - mosolyogtam rá kedvesen.
- Remélem. - sóhajtott fel feszülten.
- Nyugi. - kuncogtam direkt, mire gyorsan átölelt, majd nyomott egy puszit a homlokomra. - Sziasztok! - integettem a mögötte álló tagoknak és Annának, mivel ők is elkísértek.
- Szia, SeYi! - integettek vissza.
- Csak három nap és jövök. - mondtam még utoljára Jungkooknak, majd megfordultam és felszálltam a buszra.

Mikor leültem a helyemre, még gyorsan kinéztem az ablakon, és amint találkozott a tekintetem Jungkookéval még mosolyogva intettem neki egyet, mire ő viszonozta a mozdulatot.

Ekkor pedig elindult a busz.

°°°°

Az út nem volt annyira sok idő, de a kényelmetlen ülés eléggé megviselte a hátsómat, így már alig vártam, hogy leszállhassak.

Épp a bőröndömet próbáltam kirángatni a többi közül, mikor meghallottam a hátam mögül anya hangját.
- SeYi! - kiáltott, mire megfordultam, és a tömegben megpillantottam az integető anyámat.

Gyorsan kirántottam a bőröndömet a buszból, és anya felé vettem az irányt.
- Anya! - nevettem boldogan, majd mikor már nem bírtam tovább, egyszerűen elengedtem a nehéz cuccomat és az anyukám karjaiba szaladtam.
- Szervusz kincsem! - simogatta meg a hajam.