A döbbenettől pár pillanatra lefagytam.
Jungkook még mindig fogta a kezemet, és várta a válaszomat.
- Micsoda? - kérdeztem rá, mert azt hittem rosszul hallottam.
- Szeretném, ha eljönnél velem randizni. - felelte ismét.

Tanulmányoztam a velem szemben ülő fiú arcát. Mintha reménykedne.

- Miért? - érdeklődtem.
- Mit miért? - zavarodott össze.
- Miért akarsz pont engem elhívni?

Elnevette magát.

Egy ideig értetlenül néztem rá, mire észrevette és abbahagyta.
- Ja, hogy ez most komoly volt? - csodálkozott.
- Igen.
- Hogy miért? Miért ne? Szeretek veled beszélgetni, vicces vagy, jól kezeled a tagokat, és átérzed a dalaim szövegét, amit nem annyira sok ember tud csak. És sose gondoltam volna, de jó érzés volt, hogy elkezdtél sírni a Begin-nen. Ebből tudtam, hogy megértetted a dal üzenetét. - mosolygott kedvesen rám, majd megszorította a kezem. - Meg persze a hajad színét is imádom, olyan különleges. Mint te.

Egyre közelebb hajolt hozzám, miközben a szemembe nézett. A gyomromba fura érzés költözött, és a szívem ki akart ugrani a helyéről.

- O-Oppa... - motyogtam, és elképesztő zavar lett úrrá rajtam.
Egyszerre vert ki a víz és fáztam, és közben éreztem a körülöttünk lévő virágok és Jungkook illatát.
- Hmm? - kérdezte, folyamatosan csökkentve köztünk a távolságot.
- Miért csinálod ezt? - megremegett a hangom.
- Igen. - válaszolta, csak nem a kérdésemre, gondolom nem is hallotta.

Hirtelen tértem ki a sokkos állapotból, és gyorsan elhúzódtam. Minél messzebb Jungkooktól.

Először összezavarodottan nézett rám, majd mikor rájött mit tett majdnem, idegesen a hajába túrt és kétségbeesetten pillantott a szemembe.
- SeYi én...
- Nem történt semmi! - vágtam bele a szavába.
- SeYi...
- Vigyél haza. - suttogtam, és megmagyarázhatatlan szomorúság kerített hatalmába.

Még nem álltam készen erre. Én még sosem voltam fiúval, és sosem csókolt meg senki. Nem tudtam volna többé Jungkook szemébe nézni, mikor rájön milyen egy béna ember vagyok.

- Sajnálom. - állt fel Jungkook, és bűnbánó arccal pillantott rám.
- Nem kell semmit sajnálnod. Igazán köszönöm, hogy kihoztál ide. - eresztettem el egy gyönge mosolyt.

A kocsiban végig hallgattunk, néha Jungkook sóhajtott egyet, de semmi több.

Az épületben mindketten csendesen köszöntünk a recepciós nőnek, majd a lifthez léptünk.

A liftajtó kinyílt, így beléphettünk. Rajtunk kívül senki más nem volt a felvonóban.

Csendesen haladtunk felfelé, mikor egyszer csak Jungkook előre lépett, és leállította a liftet, mire az megrekedt két szint között.
- Jungkook Oppa mit csin...? - kerekedett el a szemem, de addigra már megfordult és rám nézett.
- Ne mondj semmit, kérlek. - suttogta és egy pillanatra lehunyta a szemét, majd mikor újra kinyitotta, megragadta a derekamat és szorosan magához rántott.

Átölelte a nyakamat, és a vállára húzta a fejemet.
- SeYi, ne haragudj rám, tudom, hogy ez neked túl gyors volt, nem akartam, hogy dühös legyél rám. Kérlek bocsáss meg. - könyörgött csendesen, és még szorosabban ölelte a derekamat.

Az érzelmeim csatát vívtak bennem. Tényleg haragudtam Jungkookra, de nem azért, mert majdnem megcsókolt, hanem azért, mert ilyen ismeretlen érzelmeket tudott kiváltani belőlem. Tudtam, hogy ezt így nem folytathatom sokáig. Vagy most békén hagyom Jungkookot, ami azért rizikós, mert ugye egy lakásban élünk, vagy engedek a csábításnak, és majd lesz ami lesz.

Lassan, átfontam a hozzá képest kicsi karjaimmal a derekát, és visszaöleltem.
- A második utat választom. - suttogtam olyan halkan, hogy ő ne hallja. - Egyáltalán nem haragszom. - folytattam hangosan és felnéztem rá. - De először inkább menjünk el arra a randira! - kacsintottam rá vidáman, mire a homlokán lévő összes ránc elsimult, és lágyan pillantott rám.
- Fogalmam sincs, hogyan csinálod ezt, de mindig meg tudsz engem lepni.
- Ez van, én ilyen csodálatos vagyok. -incselkedtem, és azonnal jobb kedvem lett.
- Nem is tudod mennyire. - mondta nekem, majd kinyúlt a kezével a kapcsolóhoz, és újra elindította a liftet, ám továbbra sem engedett el.

Csak akkor bontakoztunk ki az ölelésünkből, mikor kinyílt a lakásnál a liftajtó.

Úgy érzem, a kis félreértés ellenére, most közelebb kerültem Jungkookhoz.

Bár már elengedtük egymást, még mindig közel voltunk, és így léptünk ki az ajtón, amit persze a nappaliban ülő Anna azonnal észre is vett.
- Nocsak. - vonta fel az egyik tökéletesen szedett szemöldökét. - Mi van srácok?
- Mi lenne? - kérdeztem közömbösen, majd utoljára rámosolyogva Jungkookra, felrohantam az ideiglenes szobámba.

Bent gyorsan becsuktam magam után az ajtót, és az ágyra vetve magam, azt csináltam, amire a legnagyobb szükségem volt most.

Gondolkodtam.

°°°°

Egy utcán sétálgattam cél nélkül, mikor meghallottam mögülem a nevemet.
- Min SeYi? - egy kislány nézett rám nagy szemekkel.
- Honnan tudod a nevemet? - ráncoltam a homlokom.
- Tudom a neved. - mosolygott rám, ami fokozatosan vicsorrá alakult, majd a lány hirtelen nőni kezdett. - Te vagy az az aljas nőszemély, aki elvette tőlünk a BTS-t ezért lakolnod kell! - a végén már kiabált.
Hirtelen rengeteg lány jelent meg mögötte, és mindegyik rosszindulatúan nézett rám.
- Elvetted az oppáinkat! Hogy mered? - vicsorgott rám az egyik, majd nekem rontottak.

Izzadva ültem fel az ágyban, és dörzsöltem meg a szemem. Az ablakon bejövő holdfényen láttam, hogy már éjszaka van.

Csak egy álom volt. Csak egy álom.

A szívem még mindig hevesen dobogott, és úgy érzetem teljesen kiszáradt a szám.

Felkeltem és lementem egy pohár vízért. Suga egy pillanatra sem ébredt fel, akkor sem, mikor a sötétben belerúgtam a kanapéba.

Mikor visszamentem, megálltam az ajtóm előtt.

Szörnyen egyedül éreztem magam. Mintha fojtogatna maga az élet.

Az a sok fenyegető üzenet, amit kaptam mostanában az ARMY-któl...

Mielőtt meggondolhattam volna magam, balra fordultam, és elindultam a folyosó végén lévő ajtó felé. Mert aki bent van, az az egyetlen egy ember aki képes volt megnyugtatni engem.

Halkan benyitottam és megláttam az ágyon, félig kitakarózva. Az egyik karja a feje mellett volt, a másik pedig a hasán, és nyugodtan emelkedett és süllyedt a mellkasa.

Már attól, hogy egy szobában lehettem vele, kicsit megnyugodtam.

Leültem az ágy mellé, és egy ideig csak figyeltem, ahogyan békésen alszik, majd fogtam magam és megérintettem a karját.
- Jungkook Oppa. - suttogtam.

Semmi válasz, csak aludt tovább.

- Jungkook Oppa. - ismételtem kicsit hangosabban.

Megmozdult, de csak annyira, hogy az oldalára forduljon, így teljesen szemben legyen velem.

- Oppa. - próbálkoztam ismét, és finoman megböktem az orrát.

Hirtelen kinyílt a szeme.

Annyira megijedtem, hogy sikítás helyett hátra estem.
- De megijesztettél! - suttogtam vádlón.

Pislogott egyet, majd kettőt, aztán felült az ágyban.
- SeYi? - kérdezte kábán.
- Igen... - harapdáltam az ajkam.
- Most álmodom? - pislogott megint.
- Nem. Bocsi, hogy felébresztettelek, csak...
- Várj egy kicsit! - állított meg. - Gyere ide! - intett maga felé.

Nem egészen tudtam elképzelni mit akarhat, így bizonytalanul odaléptem hozzá.

A kezébe fogta az állam, majd vizsgáló szemmel végignézett rajtam.
- SeYi?! - döbbent le teljesen.
- Igen. - suttogtam fáradtan.
- Mit csinálsz itt? - túrt a hajába idegesen. - Baj van?
- Nem csak... - motyogtam, majd megráztam a fejem és kiböktem. - Félek. - közöltem az igazságot.

Félek azoktól a rajongóktól, akik bármit képesek megtenni csak hogy eltüntessenek engem.

- Félsz? - kérdezte immár lágyabb hangon.
Bizonytalanul bólintottam egyet.
- Gyere! - intett az ágya felé. - Aludj itt, én majd átmegyek a szobádba.

Felállt, és elindult az ajtó felé.
- Jungkook! - szóltam rá suttogva, mire megfordult. - Ha egyedül vagyok, nekem mindegy hol alszom. - motyogtam, és hirtelen ideges lettem.

Ha nemet mond az lesz életem legnagyobb égése.

- Én azért jöttem... - nyeltem egy nagyot. - Mert melletted szeretnék aludni. - nyögtem ki, és szerencsére túl sötét volt ahhoz, hogy lássa az elvörösödő arcomat.

Tudtam mikor jutott el hozzá a mondandóm teljesen, ugyanis egész testében megmerevedett, majd feszülten rám nézett.

- Biztos?

Csak bólintottam egyet, de nem szakítottam meg a szemkontaktusunkat.

- Feküdj le! - mutatott az ágyára.

Akkor ez egy nem volt? Ennyi, és kisétál?

Ám amint lehajtottam a fejemet a párnájára, odajött az ágyhoz és bebújt mellém.
Nagyon lassan körülfonta a karját a derekam körül.

Teljes csöndességben tanulmányoztuk egymás arcát, mikor azt vettem észre, hogy lassan lecsukódnak a pilláim és elnyom az álom.

°°°°

Ébredhettem volna, boldogan, miközben ránézek a mellettem szunyókáló Jungkookra, ám ha az ember hat másik, tinikorát élő emberrel lakik együtt ez nem annyira lehetséges.

- JK, kelj fel, mennünk kell a.... - nyitott be a szobába nagy lendülettel Taehyung, majd azonnal el is némult.

Kinyitottam a szemem, és amint megláttam a fiút az ajtóban, reflexszerűen löktem meg a mellettem békésen alvó Jungkook mellkasát, mire ő egy hatalmas puffanás kíséretében a földön landolt.

Upsz...