Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

Tizennyolcadik Fejezet

Chase talált kötszert, ezért amikor visszatért hozzám szótlanul figyeltem, hogy lefertőtleníti a talpamat. A fertőtlenítő spray szinte égetett, ezért amikor felszisszentem, Chase a szemembe pillantott, majd elkezdte fújni a bőröm felületét. Szóljatok ha tévedek, de most más. Mintha megváltozott volna. Megrészegülve figyeltem az odaadó érintését, a védelmező pillantását és azt, hogy oda figyelt rám. - Mindjárt jobb lesz - férfias kezébe vette a köt szert, majd fogával megkezdte. Miközben azt figyeltem, hogy megbontja, elnevettem magam.

- Egy ilyen látványt minden nő megérdemelne - ide oda biccentettem a fejem, hiszen megrészegített a tudat, hogy Chase egy másik oldalát mutatja meg nekem. Tetszett. Nem imádtam, viszont tetszett. Kedves volt. Odafigyelő és még romantikus is. És nem az alkohol miatt éreztem így. - Nagyon jól nézel ki! - fürkésztem őt. Nem tudtam, hogy mit csinálok. Megfogalmazni nem tudtam, hogy miért csináltam, de előre hajoltam, majd a tetoválásokkal borított karjára helyeztem a kezem. Érezni akartam őt. A bőre melegét, a selymességét és azt, hogy ez a pillanat, ez az esze most csak a miénk. Chase engem figyelt, de hamar furcsállni kezdte a helyzetet.

- Téged fejedre ejtettek kiskorodban - olalra köpte a maradék fóliát, majd oldalra biccentette a lábát. - Tedd ide a lábadat - megpaskolta a combját, ezért kipirult arccal engedelmeskedtem neki. Talán most hatott az utolsó csepp alkohol is, hiszen enyhén forogni kezdett velem a szoba. Halkan felkuncogtam.

- Én is ezt mondtam a hátad mögött - adtam a tudtára, majd figyeltem, hogy körbe tekeri a lábfejemet és a talpamat. Vékony kötést csinált, de szinte tökéleteset. - Emlékszem a fiúra, aki azon a napon belépett a terembe - az arcára meredtem, szinte pislogás nélkül figyeltem, hogy oldalra pillant, a keze pedig megáll a levegőben. Nem olvastam benne. Nem láttam a lelke mélyére, ezért csak tippelni tudtam, hogy milyen érzéseket és gondolatokat hozok ki belőle. - Emlékszem ahogy belépett az ajtón. Transformers mintás táska és kék tornazsák volt nála. Láttam rajta, hogy el van veszve, hogy kicsit fél az új osztálytól - oldalra biccentettem a fejem, majd kezem szabad úton haladt tovább. Tudni illik, hogy Chase Collins mindig testre simuló felsőt visel, ezért a feszülős Nike póló szépen kiemelte mellét, és ráfeszült a napsütötte vállára. Ujjaimmal megsimítottam a mellkasát, majd megállapodtam a szíve fölött. - Örültem amikor mellém ült, mert abban reménykedtem, hogy jó barátok leszünk. Tetszett, hogy csillogott a szeme, és az is, hogy mindig étel hordóban hozta a reggelit és az ebédet is. Azt is megfigyeltem, hogy minden történelem óra előtt rágta a körmét. Félt a történelemtől - szipogtam.

- Utálta a történelmet - Chase megszólalása váratlanul ért, ezért üveges tekintettel elmosolyodtam. - Mindig a füzet szélét firkálta, hogy ne szólítsák őt fel. Elakart tűnni. Észrevétlen akart maradni.

- Aztán végül mindig őt hívták ki a táblához. Mert a tanár pontosan jól tudta, hogy nem szerette a történelmet - ujjammal elsöpörtem egy tincset ami a homlokába hullott, majd nemes egyszerűséggel így szóltam. - Most felnőtt férfiként előttem ül, engedi, hogy a szívét és a haját simogassam, viszont hiába keresem szemében azt a kisfiút. Valami gyökeresen megváltozott benne, a mellettem ücsörgő fiú pedig eltűnt - mosolyt erőltettem magamra, majd elvettem a kezem és bólogatva hátra túrtam a sötét hajam. - Hol vagy, Chase? - fürkésztem az arcát, amit mindennél és mindenkinél jobban ismerek. Ő csak megfordult, majd derekát a kanapé szélének támasztotta. Egy apró karnyújtásnyira volt tőlem, mégsem mertem hozzá érni. Lelke, és szíve közel volt. Viszont gondolatai mérföldekre távol. - Hol van? - ismételtem, hiszen a kérdésre nem válaszolt. Makulátlan, izmos karját a felhúzott térdére helyezte, majd luxus karórája megcsillant a fényben, ahogy a halántékát kezdte piszkálni. Figyeltem arcát, néztem a tekintetét, memorizáltam az egyik karját takaró tetoválásokat, amik a fél mellkasát is beterítették. Chase számomra nem akárki volt. Ő volt a fiú, akibe olyan sok éven keresztül szerelmes voltam. Akit mindig csendben figyeltem, mert tudtam, hogy titokban kell tartanom amit érzek. És szenvedtem. Mindennap, minden órában csak szenvedtem. - Miért nem látom szemedben azt a tekintetet, amit akkor, amikor először megláttalak? - felálltam, majd a padlóra ültem és törökülésbe húztam a lábam. Ez a mi pillanatunk volt. És most nem menekülhet. Nem engedem, hogy magamra hagyjon. Most nem engedem, hogy elmenjen.

- Nem tudom, Alicia - előre pillantott, de éreztem, hogy nem mond igazat. Tudja. Csak nem akar erről beszélni. Felém fordult, fejét megtámasztotta, majd másik kezével a hajamat simogatta. - Viszont te ugyan az vagy. Ugyan az a kislány, aki vigyorgott, akárhányszor rá néztem. Még mindig látom a szemedben a csalafinta kislányt, a huncutságot és a ravaszságot - ujjával megcirógatta a bőrömet, majd hozzám hajolt és nyomott egy puszit a halántékomra. - És ilyennek kell maradnod. Maradj mindig ilyen.

- A viselkedésed mindig megöl  belőlem egy aprócska darabot - adtam a tudtára. - Mindig, akárhányszor úgy döntesz, hogy elutasítod az önzetlen segítségem. Hát nem érted, hogy ön akaratomból szeretnék segíteni neked? Tegyük félte a nézeteltéréseinket, és dolgozzunk együtt. Szeretném, hogy a lábad újra a régi legyen.

- Ahogy egy összetört szív, úgy a lábam sem lehet újra a régi - az arcomat fürkészte, majd torkát köszörülve bólintott. - De rendben, Alicia. Elfogadom a segítséged, de csak mert te szeretnéd - ujját feltette, én pedig elmosolyodtam. - Ezt pedig elteszem. Nincs már szükséged rá - erős kezével megfogta az üveg bort, majd a konyha felé sétált vele. Miközben őt néztem, úgy éreztem, hogy ez a beszélgetés félbe maradt. Tudni akartam valamit, kérdezni akartam valamit. Nem mehet el, nem csinálhatja ezt velem. Évek óta vágyok egyetlen válaszra. A fejemet ráztam, ennek még nincs vége.

- Várj! - felálltam, megfordultam, majd amikor megtorpant, zavarodottan széttártam a kezem. Most megfogom kérdezni. Eljött az idő, amire olyan régóta vágytam. Chase! Most nem menekülhetsz el! - Miért hagytál magamra azon az estén? - tudtam, hogy emlékszik. Hogyne emlékezne! Összehúztam a szemem, de a választ türelmetlenül vártam. A szívem gyorsan dobogott, nem tudtam normálisan gondolkodni. - Tudnom kell, hiszen...miattad tönkre ment az egész... - nem tudtam befejezni, hiszen szinte lassított felvételben láttam, hogy az üvegre kezével rászorít, a boros üveg pedig szétrobbant a tenyerében. Ijedtem a szám elé tettem a kezem, majd könnyeim között megindultam felé. - M...mit csináltál!? - elkerekedett szemekkel megfogtam a kezét, hiszen az üvegszilánkok szét vágták a belsejét. Nagyokat pislogtam, válaszokat kerestem, de ő csak előre nézett. - Rosszat kérdeztem, igaz?! Akkor figyelj, többet nem kérdezem meg. Ígérem, csak kössük ezt be!

- Hagyj - kezét kirántotta a védelmező kezemből, majd átlépte a padlóra zuhant szilánkokat. - Viszlát, Alicia - vissza sem nézett, úgy csapta be maga után az ajtót. Én ott maradtam egyedül, miközben próbáltam rájönni arra, hogy mi a pokol történt az előbb . - Miért csináltad? - pislogás nélkül figyeltem az üvegszilánkokat és a maradék bort, ami a padlón csillogott.

- Mi ez az alkohol szag!? - Omar ásítva sétált ki a vendégszobából, viszont egy szavára sem tudtam oda figyelni. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt az előbb, ezért kicsiket pislogva a bejárati ajtót figyeltem. Összetörte. A puszta kezével törte össze... - Vigyázz Alicia! - Omar eltolt, hiszen észre vette a lábam előtt heverő szilánkokat.

- Én... nem tudom, hogy mi történt - motyogtam értetlenül, majd magam elé helyeztem a kezem. - Az előbb itt volt Chase is és...

- Chase!? - lepődött meg. - Mármint az a focista? - kérdezte meglepetten. Nem tudtam, hogy mit mondjak, ezért csak a konyhapult szélének támasztottam a derekamat. - Mi dolgod van vele?

- Semmi! - akadtam ki, majd megkerestem a seprűt és a lapátot. - Menj aludni, Omar! Én ezt feltakarítom.

- Viccelsz? - ásított. - Nem hagylak itt. Egyébként szellőztetni is kell. Minden bor szagú - az ablakhoz sétált, elfordította a kilincset és bukóra nyitotta a műanyag ajtót. - Miért volt itt Chase? - nem válaszoltam neki, csak sóhajtva letérdeltem és elhatároztam, hogy erre máskor visszatérek, hiszen még nem fejeztük be. Az este további részében Omar készített nekem egy teát, utána elköszöntem és bementem a szobába. - Nem tudom, hogy szeretlek vagy utállak - leültem az ágyam szélére, majd kezembe vettem a régi fényképet, ami azon az estén készült. Mosolyogtunk. Lehet nem álltunk olyan közel egymáshoz, de mosolyogtunk. Most nem tudom, hogy hol van az a fiú és hol van az a lány, aki a fényképen szerepelt. Mi történt velük?

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro