Anyával sosem mentek a nyugodt beszélgetések bármiről is. Főleg,akkor amikor szerelem ügyről van/volt szó ,meg ha fel akartam vinni hozzánk egy fiút,már azonnal lehorrant,hogy miért,meg azzal jön,hogy pedig még csak 2 hónapja vagytok együtt. Kérlek anyám,ennyi idő alatt kiismerem az embereket. Legalábbis én. Én igen és ezt anya is nagyon jól tudja rólam,csak olyankor nem vallja be magának,mert félt.

Megint megpróbáltam vele beszélgetni,de ezúttal kitört a "vulkán" belőlem. Nem bírtam,egyszerűen elegem lett abból,hogy Orley nem tud és nem is sejt semmit. Egyszerűen el akarom neki mondani. Félek. De,ha elrontom vele a barátságunkat,akkor mi lesz? Ahjj,ilyenkor úgy eltűnnék a világból.

De,mi van akkor,ha ő nem akarja a kapcsolatot? Szóval viszont szeret,meg minden,de nem tudna barátnőjeként szeretni. Nem akarom ráerőltetni meg semmi,mert akkor az lenne,hogy erőszakos vagyok és,hogy csak a saját magam javát akarom. Nem vagyok egoista.
De nekem nem is kellene egy olyan barát,aki csak azért van velem mert és olyan mint:

1. Csak szexre kellek neki.
2. Ráerőszakolom a kapcsolatot.
3. Szexre kellene nekem. (Ami sosem lesz.)
4. Akinek akkora egoja van,hogy elmeséli a napját és a barátnőjèt nem kérdezi vissza ezekről.
5. Viszonzatlan kölcsönös szerelem lenne kettőnk között.
6. Egyéjszakás kaland.

Nem akarok egy egoistát magam mellé. Te jó ég,egész nap az ő történéseit kellene hallgatnom. Közben meg meg sem kérdezi,hogy "és édesem a te napod milyen volt" vagy valami hasonlót. Csak egy kicsit erőltetnék meg magukat,de vannak akik még erre sem képesek. Egy szerény lány vagyok,aki magától nem mesél a napjáról sem semmiről,hacsak meg nem kérdezik. Gondolom én,minek untassak a napommal,olyan embert,akit nem is érdekel,hogy mi volt velem ma?!

Orley! Szeretlek! Kimondhatatlanul belédestem és fel akarom vállalni,el akarom neked mondani,azt akarom,hogy tudd! Bárcsak...