Szánalmas vagy - mondom a tükörképemnek, miközben megmosom jéghideg vízzel orcámat, hogy valamelyest magamhoz térjek.
Komolyan... miből is gondoltam azt, hogy egyik napról a másikra csak úgy békén hagynak? Ne legyél ennél is hülyébb Taehyung...
Soha nem fognak békén hagyni, soha nem fog engem megmenteni senki, soha nem leszek elég bátor, hogy kiálljak magamért.
Halk sóhajt hallatok, megrázva fejemet, és a lábamnál heverő táskámért nyúlok, majd kilökve a mosdó ajtaját, elindulok a zsúfolt folyosón.
Miközben a sok ember mellett haladok el, azért imádkozok, hogy Wooshinék ne vegyenek észre. Nincs semmi kedvem korán reggel megszégyenülni.

Egy szusszantással nyugtázom, hogy sikeresen beértem az osztálytermembe, így azonnal az asztalomhoz megyek, majd le is ülök, miközben a telefonomat azonnal előkapom és bedugom a fülesemet, hogy senki se szóljon hozzám.
Antiszociális lennék? Meglehet. De semmi kedvem az üres beszélgetésekhez, vagy épp ahhoz, hogy elkérjék a házimat, mert hiába tagadják én csak erre vagyok jó. Persze próbáltak velem barátkozni, de őket én koptattam le, mert az agyi szintjük még egy óvodásét sem ütötték meg. És őszintén, ki akarna beszélni ilyen emberekkel?
Roppant fontos elmélkedésemből a csengő szakított ki, melyet még a fülesemen keresztül is hallottam, így egy halk sóhajjal vettem ki azt, majd tettem zsebre a telefonommal együtt. Hát akkor egy újabb unalmas órára fel..

*******

Ebédszünet van. El sem hiszem, hogy túléltem eddig. Valahol a szívem mélyén remélem, hogy ezt is megúszom, de tudom, hogy nem így van. Tudom, hogy meg fognak találni, és akkor bizony egy jó darabig el is szórakoznak majd velem.
Tudom, hogy szánalmas vagyok, de nem tudok mit tenni ellenük. Egyedül lennék a bandája ellen, és nincs szükségem lila meg zöld foltokra, esetleg sebekre.
Lassú léptekkel közelítem meg a pultot, ahova az ételek vannak kirakva, és egy enyhe fintorral nyugtázom, hogy a konyhások ma sem tettek ki magukért.

Végül a tálcámra egy leves és egy szendvics került, most pedig az egész termet kémlelem végig, hogy találjak magamnak egy üres asztalt. Nem is kell sokáig keresnem, az ablak mellett azonnal meglátok egy asztalt, így gyors léptekkel indulok meg felé, végül foglalom el a helyemet.
Nem túl meglepő gondolom, hogy egyedül eszek. Maximum akkor ülnek le ide, ha már nagyon nincsen hely.
Végül csak megcsóválom a fejemet, hogy befejezzem a gondolkodást, így a kanalat megfogva már is a számba lapátolom a levest, ami egész tűrhető a kinézetéhez képest.

Talán pár perce ülhetek, így békésen, amikor is megérzek tarkómon egy kezet és meghallom, a tipikus kárörvendő nevetését, amit a bandája utánoz. És megint kezdődik...

- Mizu, Kim? - kérdezi tőlem Wooshin, és látom, hogy az ebédlőben lévő diákok felénk pillantgatnak és sutyorogni kezdenek. Újra meg leszek alázva...
Azonban nem tudok és nem is merek válaszolni kérdésére, így a kanalat leteszem az asztalra, hatalmasat nyelve.
-Nem beszélsz velünk? - kérdezi a hajamba marva, amire én kétségbeesetten nyúlok kezemmel az övéi után, hogy ne fájjon annyira.
-Engedj el, kérlek... - nyöszörgök halkan, mivel másra nem telik, és azonnal meg is hallom nevetését, majd erősebben markol hajamba én pedig felszisszenek.
-Tudd hol a helyed, Kim! - sziszegi a fülembe, majd nem várva tovább, nemes egyszerűséggel megfogja fejemet, és az előttem lévő tányér levesbe nyomja.
Pár másodpercig ott tart engem, végül elengedi fejemet, így én máris levegő után kapok. Ez elképesztően megalázó... most sírni lenne kedvem, de...
-Most jobban érzed magadat? - hallunk meg egy ismeretlen hangot, én pedig kihasználom az alkalmat, hogy Wooshin nem rám figyel, és egy szalvétával nagyjából letörlöm az arcomat.
-Ki az? - kiabálja Wooshin, majd pár pillanat múlva, meg is pillantom az én... megmentőmet?
Talpig fekete ruhában van, ehhez ébenfekete haj is társul, szintén fekete írisszel, és egy menő bőrdzsekit visel. Nagyot nyelek már csak a látványától is.
-Te meg ki vagy? - kérdezi Wooshin, azonban az ismeretlen fiú állja a másik tekintetét, amitől kiráz a hideg. Sosem láttam ennyire érdektelen tekintetet.
-Az mindegy. Most jobban érzed magadat? - mutat rám, én pedig ismét nyelek egy hatalmasat. - Jól esik a beteg lelkednek kisebbeket, gyengébbeket bántani?
-Te kis... - sziszegi Wooshin, majd előre lendíti kezét, hogy behúzzon a fiúnak, ám az egy gyors mozdulattal ellép, és hátra fogja mindkét kezét.
-Ha még egyszer meglátom, hogy bárkit is bántani mersz, akkor letépem a golyóidat és megetetem veled - sziszegi az ismeretlen fiú, majd elengedi a másikat, aki azonnal kezét kezdi el tapogatni, mintha csak azt ellenőrizné, hogy nem tört el. Ám nekem se sok időm marad bámészkodni, mert hirtelen ragadja meg a pulcsimat, és kezd el vonszolni maga után, egyenesen ki a teremből.
Amint kiértünk, hangosan csapódik mögöttünk az ajtó. Elenged és megigazítja a ruháját, én pedig csak tátott szájjal bámulok rá.
-K-köszönöm... - nyögöm ki halkan, ő pedig kérdőn néz rám.
-Mit? - kérdezi szemöldök ráncolva.
-H-hát... izé... hogy megvédtél Wooshintól - makogok, mint egy szűz kislány. A szűz az stimmel is, de a kislány...?
-Nem védtelek meg. Nem miattad csináltam, csak nem szeretem az ilyen embereket, ilyen egyszerű - néz mélyen a szemembe, majd hátat fordítva elindul.
Én pedig csak tátott szájjal meredek utána.
Még is ki ő...?

~~~~~

Mivel nem bírok a véremmel,így már most publikáltam az új ficim prológusátXD
Mit ne mondjak nem lett a legjobb,de azért remélem tetszeni fog nektek.☺
Igyekszem folytatni ezt is meg a másikat is,de nem ígérek majd semmit.:)

xxMinHeezixx