Már péntek van. Egész héten itthon voltam és kamuztam, hogy rosszul vagyok. Még az orvosom is bevette, de mondjuk szerintem sejtette, hogy nem vagyok beteg, de mivel jó fej, így adott nekem egész hétre igazolást.

Én pedig éppen az igazak álmát alszom, amikor valaki hangosan kezd el dörömbölni az ajtón. Morogva fordulok hasra, fejemet a párnahuzatba dörgölve, és kapálózni kezdek a lábammal. Ki az a vadbarom aki hajnalok hajnalán, más ház ajtaján dörömböl?

Pár minutummal később, meg is tudom, amikor kissé kómásan ajtót nyitok. Egy vigyorgó Jungkook áll előttem, és úgy, mint a múltkor, simán-lazán elsétál mellettem, be a házba.

-Te meg mit keresel itt? Tudod mennyi az idő? - kérdezem két ásítás között, miképp utána sétálok a nappaliba.

-Cuki a pizsid - vigyorog rám, én pedig ekkor kapcsolok, hogy csak egy apró rózsaszín rövid gatya van rajtam és egy szürke felső. - És azért vagyok itt, mert rájöttem, hogy ma cicázni akarok.

-Nincs macskánk, ha eddig nem vetted volna észre - ráncolom a szemöldökömet, egyik lábamról a másikra állva.

-Jajj, de kis kómás valaki! Az a cica te vagy - kacsint rám, én pedig azonnal zavarba jövök.

-Jungkook... menj iskolába vagy haza, bánom is én, de engem hagyj békén, aludni akarok - dörmögök a láthatatlan bajszom alatt.

-Mindig ilyen kis morci vagy reggel? - kérdezi,miközben elém lép, arcomba csípve.

Zavartan rántom el fejemet, összeszűkített szemekkel nézve rá.

-Jungkook, nem viccelek ,én aludni akarok... menj haza.

-Ha velem tudsz morogni, akkor már jobban vagy, szóval arra gondoltam, eljöhetnél velem a városba.

-Nincs erre más jelölt? Jimin, vagy valaki a bandából? - indulok fel a lépcsőn, remélve, hogy nem jön utánam, de úgy követ, mint egy hűséges kutya.

-Áá, velük már eleget voltam. A legújabb álmom, az te vagy - nevet fel mögülem, én pedig csak lemondóan sóhajtok egyet, bevetődve az ágyamba.

-Nem viccelek, Jungkook... nem megyek veled sehova sem. Tudod, hogy hol van az ajtó, szia! - motyogok a párnámba.

Pár minutumig síri csönd van, és már épp emeltem volna fel a fejemet, hogy megbizonyosodjak róla, valóban elment-e, de ekkor lerántotta rólam a takarót, megfordítva engem és felém mászott.

Döbbent szemekkel nézek fel Jungkook elsötétült tekintetébe és hatalmasat nyelek, hiszen úgy néz rám, mint egy oroszlán, aki most készül felfalni az elejtett zsákmányát.

-Tényleg tiltakozni akarsz? - kérdezi mosolyogva, miközben egyik keze a felsőm alá siklik, remegésre késztetve ezzel.

-M-mégis...h-hol jár a kezed?! - emelem fel hangomat és nyúlnék kezéért, hogy kihúzzam azt pólóm alól, de ő nemes egyszerűséggel a fejem fölé szegezi karjaimat.

-Hmm...tiltott területen? - kuncogja el magát,miképp feljebb tűri felsőmet, ezáltal látszani engedi bőrömet. - Milyen bársonyos bőröd van.

-E-engedj el... n-nem teheted! - nyöszörgök alatta, ő pedig már is egy hatalmas mosollyal hajol lejjebb hozzám.

-Eljössz velem a városba, vagy sem? - kérdezi újra, miközben oldalamat kezdi el simogatni, én pedig összepréselem ajkaimat, nehogy kiszökjön közülük egy sóhaj. - Vagy...esetleg csinálhatnánk mást is...valami érdekeset - kacsint rám, én pedig hatalmas szemekkel nézek fel rá.

-Elmegyek, csak eressz már el! - adom be derekamat,J ungkook pedig egy nagy mosoly mellett száll le rólam és a szekrényemhez lép. - Mégis mi a francot csinálsz?! - kérdezem ingerülten. Hihetetlen... hogyan tudja elérni, hogy egy pillanat alatt felforrjon az agyvizem?

-Szerinted? Ruhát keresek neked - adja meg a számára logikus választ, én pedig még mindig felemelt szemöldökökkel nézek rá.

-Szerinted nekem nincsenek kezeim? Én is tudok magamnak ruhát keresni, engedj ide - lököm meg óvatosan, amint mellé értem, ő pedig kissé hátra tántorodik.

Ám nem is Jungkook lenne, ha ennyiben hagyná a dolgot.

Szinte azonnal eltol a szekrény elől, hogy ő vehesse újra birtokba, és ezt játsszuk el jó darabig, mígnem megelégelem és egy csatakiáltással a hátára ugrok. Kissé meginog a súlyom miatt, én pedig kapva az alkalmon, a haját kezdem el tépni és az arcát "masszírozni".

Jungkook nevetve kezd el verem forogni, miközben combjaimra fog, én pedig követem a példáját, nevetve kapaszkodom belé.

-Szédülök, hagyd abba! - nevetek folyamatosan, de ő nem hagyja abba, csak tovább forog velem, egészen addig, míg meg nem botlik és esünk el mindketten.

Nem tudom, hogy hogyan, de Jungkookon kötöttem ki, aki kissé fájdalmasan nyögött fel. Nagy szemekkel nézek le rá, amikor kinyitja pilláit és találkozik tekintete enyémmel.

-Nem gondolod, hogy isteni jel, hogy mindig ilyen közel légy hozzám? - vigyorodik el, én pedig felfújom az arcomat.

-Isteni jel, hogy szerencsétlen vagy és akaratos? - kúszik ajkaimra egy halvány mosoly, de biztos vagyok benne, hogy ő látja, hiszen vigyora kiszélesedik.

Mielőtt válaszolhatna, felkelek róla és a szekrényemhez lépve elő is veszem a kedvenc fekete kapucnis felsőmet.

-Ne már... akkor legalább gatyát had válasszak én - kezd el hisztizni Jungkook, még mindig a földön ülve, én pedig felsóhajtok.

-Jó, de csak egy gatyát - állok el a szekrény elől, ő pedig boldogan áll fel, és kezdi feltúrni az egész szekrényemet.

Remek... ha hazajöttem pakolhatok össze.

-Ez egész jó... miért nem hordtad eddig? - mutat felém egy gatyát, így én felkapva a fejemet azonnal tiltakozásba kezdek.

-Na még mit nem, ezt nem veszem fel, keress másikat! - intem le egy pillanat alatt.

-Most miért? Akkor miért van a szekrényedben?

-Mert ajándékba kaptam még a mamának nevezett nőtől, csak épp nem ismer ,és nem tudja miket hordok -  leszek mérges egy pillanat alatt.

-Azt mondtad választhatok, én pedig ezt választom... be kell tartani, amit ígérünk, így nézzek fel rád? - vigyorodik el, én pedig összeszűkített szemekkel nézek rá. Egy ideig farkasszemet nézünk egymással, végül felállok az ágyról, kikapva kezéből a szűk farmert, a fürdőbe megyek.

-Utállak! - kiabálok még ki az ajtóból.

-Én is szeretlek! - kiáltja vissza nevetve, amitől csak a fejemet rázom.

Először felkapom magamra a bő pulcsit, és vonakodva, de felküzdöm magamra a szűk, szaggatott fekete gatyámat.

Te jó ég... ez szűkebb, mint egy lány gatya.

Feszengve nézegetem magamat, majd feladva, megigazítom a hajamat és félve lépek ki a fürdőből.

Jungkook a polcaimon lévő dolgokat nézegeti,de az ajtó nyitódásra felém kapja a fejét. Szemeiben hirtelen megcsillan valami, amit nem tudok hová tenni, de szerintem nem is akarom.

-Ezt akarom mindig rajtad látni - mondja halkan, miképp felém lépdel.

-Na még mit nem! - csattanok fel és felkapva az asztalomról a telefonomat, lefele kezdek menni a lépcsőn. - Ez egyszeri alkalom, ne szokd meg.

Nem válaszol, csak jön utánam, de érzem magamon a tekintetét, ami eléggé zavarba hoz.

Lassan, óvatosan pillantok hátra a vállam felett, és hatalmasra nőtt szemekkel látom meg, hogy Jungkook nem egészen engem néz, hanem délre vándorolt a tekintete, egészen pontosan a fenekemre. Zavartan fordulok előre és a pulcsimat megfogva lefele kezdem húzni, amennyire csak tudom, hogy eltakarjam vele az említett felületemet valamelyest.

Hallom, ahogyan felsóhajt mögöttem, de nem törődök vele, csak a cipőmhöz sétálok és felkapva azt a konyhába sétálok, hogy anyának itt hagyjak egy cetlit, amit a parafatáblára ragasztok.

-Mehetünk, cicám? - kérdezi, az ajtó félfának támaszkodva, én pedig felsóhajtva bólintok egyet. Hiába szólnék neki a becenevem miatt, nem hallgatna rám, szóval ideje beletörődnöm ebbe.

A motor felé haladva, önkéntelenül ugyan, de végig néztem Jungkookot. Ma is nagyon jól nézett ki; a szokásos fekete bakancsa, szaggatott fekete farmer, fekete bandás póló és bőrdzseki volt rajta. Felülve mögé a motorra, rutinszerűen karolom át és hajtom fejemet hátára, így nézem az elmosódott tájat.

Fura, hogy egész héten nem volt valami jó kedvem, nem nevettem,a nyával se sokat beszélgettem, de... jött Jungkook és minden gond elszállt.

Olyan, mintha egy hős lenne, aki mindig megment, akár a rossztól, szomorúságtól... az egyedülléttől.

Alig ismerem pár napja, de sok mindent elért ,amit mások nem és ez nem kicsit ijeszt meg. Nem jó dolog emberekhez kötődni, mert csak fájdalmat okoznak, már pedig tudom, hogy elkezdtem hozzá kötődni.

Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy már csak azt veszem észre, hogy Jungkook leparkol és nyújtózkodna egyet, ha én nem ölelném még mindig. Jungkook egy mosollyal fordul hátra hozzám,í gy én véve az adást, elengedem és elrendezem a kósza tincseimet.

Körülnézve meg is látom, hogy egy meki parkolóban vagyunk.

-Ezért jöttünk be a városba? - kérdezem összevont szemöldökökkel, ő pedig miután kinyújtózta magát, mellém lépve átkarolja derekamat és befele kezd el tolni.

-Nem, csak útközben rájöttem, hogy éhes vagyok és enni akarok, ezért vagyunk itt - adja meg a számára logikus választ.

A gyors étkezdébe belépve látom, ahogy nem kevés ember bámul meg minket, így óvatosan kicsusszanok Jungkook karja közül, és mellette állva nézegetem én is az ajánlatot.

-Mit kérsz? Meghívlak - néz le rám Jungkook.

-Még mit nem!

-Miért ellenkezel mindig? - sóhajt fel gondterhelten.

-Azért, mert nem szeretem, ha költenek rám, vagy vesznek nekem valamit.

Jungkooknak, mintha egyik fülén be-másikon ki, úgy ment a lány elé, hogy leadja a rendelésünket.

-Kettő párszázas menüt szeretnék kérni, sajtburgerrel és kólával.

Döbbenten nézek rá, ő pedig csak vigyorogva fogja meg a tálcát, és indul el az egyik asztalhoz, ami az ablak mellett van.

Durcásan ülök le vele szemben, ő pedig nevetve néz rám.

-Mondtam, hogy nem kell venned nekem... - dünnyögök, kifelé nézve az ablakon.

-Szóval akkor most nem eszel velem? - kérdezi ,miközben egy adag sült krumplit rágcsál.

-Eltaláltad.

-Ha ennyire zavar, akkor van valami, amivel törlesztheted - mondja ki, én pedig már is kíváncsi szemekkel nézek rá.

-Mi lenne az?

-Holnap gyere el velem egy buliba. Nem olyanba, mint ami a múltkori volt, ez komolyabb.

-Legyen - megyek bele egy bizonyos idő után, így a sajtburgeremet a kezembe fogva kicsomagolom, majd leemelem a tetejét, és az uborkát megkeresve kiveszem azt, a tálcára dobva.

-Mit csinálsz? - kérdezi nevetve, én pedig jó nagyot harapok a burgerből.

-Nem szeretem az uborkát, szóval kivettem - válaszolok neki teli szájjal, ő pedig csak egy nagy mosollyal figyel engem.

-Olyan vagy, mint egy kisgyerek - szélesedik ki mosolya, majd áthajolva az asztalon, az államra fog, ujját végig húzva jobb arcomon a szám mellett, majd visszaül helyére, és az ujján lévő szószt nemes egyszerűséggel lenyalja.

Totálisan elvörösödve kapom el róla tekintetemet, és a többi asztalra vándorol a tekintetem és bizony eléggé sokan néznek minket.

-Ennyitől zavarba jössz? - nevet fel jóízűen, én pedig szúrós szemekkel illetem. - Pedig eredetileg leakartam nyalni az arcodról, de látom, hogy mennyire érdekel mások véleménye.

-Engem nem érdekel mások véleménye - suttogom halkan, de ez nem igaz.

-Igazán? - vigyorodik el, én pedig felfújom az arcomat, miután bekaptam egy sült krumplit.

-Igazán!

-Akkor a plázában mernél velem kézen fogva sétálni? - szélesedik ki vigyora, én pedig méregből hirtelen választ adok neki.

-Igen! - emelem fel kicsit hangomat.

-Rendben, Taehyung... szavadon foglak! - kacsint rám, majd tovább eszeget, én nekem pedig most esik csak le a dolog súlya...

Mit tettem...?

-Aztán... mesélj magadról, ismerkedjünk meg - somolyog biztatóan, ezzel kiszakítva gondolkodásomból.

~~~~~

Meg is érkeztem a 8. résszel, ami egy kicsit késett, sajnálom.:/
Tudjátok milyen a félévi hajtás...amiből tudtam mentem a jobb jegyért, sok dogát is írtunk és teljes káosz. Ennek a tetejébe még a derekam is becsípődött,s zóval fekvésre vagyok ítélve. XD (Ki az, aki leszáll a buszról és becsípődik a dereka? Hát én XDD)

Nem lett valami eseménydús ez a rész se, de kell néha ilyen is.☺

A következő résszel, pedig próbálok sietni.:3

Ui.: Akik voltak felvételizni, remélem jól sikerült nekik:3

xxMinHeezixx