Figyelem: a rész szexuális tartalmat tartalmaz.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer tűkön ülve fogok arra várni éjszaka, hogy értem jöjjenek és bulizhassak egy oltárit. Jó pár hónappal ezelőtt teljességgel abszurdnak találtam volna ezt a felvetést, miszerint én és a buli egy mondatban szerepeljünk. Nem képzeltem magamat olyan típusnak, aki élvezni tudja az esztelen ivászatot; mindig is annak a híve voltam, hogy jobb összeülni a barátokkal, mintsem sok idegennel szórakozni. Ez az elgondolásom sajnálatos módon már ott meghiúsult, hogy nem voltak barátaim, de ábrándozni szabadott, nemde?

A készülődést már kora este elkezdtem, ennek köszönhetően jelenleg csak a rekamién ülök és bámészkodok. Fogalmam sincs, mivel tudnám elütni azt a csekély időt, míg barátaimra várok. Az öltözékemet már jó párszor le ellenőriztem, de semmi kifogásolni valót nem találtam; fekete farmer, fehér póló és a bőrdzsekim, egy kényelmes edzőcipővel vegyítve. Nem akartam túlzásba vinni, de nem bírtam ki, hogy ne azt a nadrágot vegyem fel, amit még Jungkokkal együtt vásároltam; mai napig zavarba jövök, ha visszagondolok arra, miként is mért végig engem. Még most is meghökkentő számomra, hogy valaki így tekintsen rám.

És ekkor pedig meghallom a gépjármű karakterisztikus dudáját, mely hangosan szeli ketté az eddigi háborgathatatlan, mély csöndet, így felpattanva a díványról, egyenest az ajtóhoz lépkedek, melyet gondosan zárok be magam mögött. A csípős hideg azonnal bekúszik vékony pólóm alá, így átkarolva magamat sétálok a fekete terepjáró felé, majd kinyitom a felém eső ajtót. Amit rögtön kiszúrok az bizony az, hogy számomra már megint nincs hely, hiszen mindegyikük kényelmesen terpeszt a hátsó ülésen; megmerem kockáztatni azt, hogyha összébb húznák magukat, talán még közéjük is tudnám passzírozni ösztövér valómat.

Szinte már rutinszerűen szállok be az autóba, majd Namjoonon és Jiminen átmászok – kik néha feljajdulnak, amikor is érzékeny részükre térdepelek -, így eljutva Jungkook ölébe, ki széles vigyorral az arcán üdvözöl. És hogy még jobban kimutassa, mennyire is örül jelenlétemnek, egy forró, szenvedélyes csókba invitál, amit természetesen azonnal elfogadok. Említettem már, hogy mennyire rabja vagyok az ajkainak?

Legnagyobb bánatomra a csóknak hamar vége szakad, hiszen tekintettel vagyunk a többiekre is, hiába nem néznek ránk és próbálnak minket kizárni. Kobakomat Jungkook vállának döntöm, miközben oldalasan elhelyezkedem ölében, így mindenre rálátásom nyílik. A fiatalabb ki is használja az alkalmat, így tincseim közé túr s simogatni kezdi fejbőrömet. Testemen azonnal végig cikázik a jóleső érzés, mit a fiatalabb ujjai váltottak ki belőlem. Imádom, amikor efféle módon ajnároz.

A hátralévő út során egyikünk sem szól egy szót sem, csupán a többiek élménybeszámolóját hallgatjuk. Hiába ismerem már őket egy ideje, Hoseok mindig meg tud lepni; most éppenséggel azt regéli nagy beleéléssel, hogy mennyire jól szokott szórakozni a templomban, a kórusi próbákon. Elmondása alapján az egyik álmában térült meg – fene' sem tudja, hogy miről beszél -, így másnap az első dolga volt, hogy beálljon ő is és énekeljen.

- Ne is foglalkozzatok vele. Csak annyit szokott csinálni, hogy az előtte állókat piszkálgatja, és amikor azok hátrafordulnak, ő másra mutat és eljátssza az ártatlan bárányt. Egyszer komolyan ezért keltem fel vasárnap reggel, hajnalok hajnalán, hogy megnézzem őt a próbán, és csak ezt láttam. Pedig azt hittem, hogy egyszer az életben tényleg hasznosította magát... - Yoongi egy hatalmas sóhajt hallat a végén, de nem kerüli el figyelmemet az ajkain megbújó kunkor, mely bizonyára a mellette ülő Hoseoknak is feltűnt, hiszen bal keze szinte öntudatlanul landolt a másik combján.

Fogalmam sincs, hogy vajon elmondták-e már a többieknek, hogy együtt vannak, így bármennyire is kíváncsi vagyok a részletekre, nem kérdezek semmit sem, csupán egy óvatos mosolyt villantva fordulok az ablak felé, hogy a viharverte utcákat mustráljam.

Ezek után szinte perceken belül megérkezünk Yoongiékhoz, ahol már javában zajlik a buli. Kissé meglepődők, hogy házigazdaként itt merte hagyni ezt a sok embert, amikor bármi kárt okozhattak volna, vagy csupán zsebre rakhatták volna a becsben tartott vázákat. Ám mielőtt erre rátudnék kérdezni, egy fiú sétál ki a házból, majd amint felmutatja hüvelykujját, ezzel tudósítva, hogy minden rendben volt, nemes egyszerűséggel átsétál az úton, és belép a ház ajtaján.

Szívesen kinyitnám a számat, hogy egy kicsit enyhítsek tudásszomjamon, de inkább csendben maradok, hiszen a választ nem biztos, hogy tudni szeretném.

Jungkook kacsója derekam köré fonódik, ezzel unszolva, hogy haladjak, amit meg is teszek, így amint belépek az ajtón, rögtön befurakodik hallójáratomba a fülsüketítő zene. A helyiségben sötét van, csak a világító, fényes lámpák adnak a szobának némi fényt. Két oldalt füstgépek vannak elhelyezve, míg a nappali közepén egy DJ pult foglal helyet. Egy pár pillanatig megkérdőjelezném ezeket a tárgyakat, de végül csak fejben legyintek egyet; bizonyára Yoonginak van elég pénze ilyesmi kellékekre.

A társalgószobán hamar átvágunk, egyenesen a konyhába, és mielőtt hármat pisloghatnék, már a kezembe is nyomtak egy piros műanyag poharat. Amint mindenki kezébe került egy pohár, koccintunk, majd egyszerre húzzuk le annak tartalmát. Ismételten nem tudom, hogy mit is ittam meg, de arcmimikáim azonnal grimaszba fordulnak; azonban szemmel láthatóan én vagyok az egyetlen egyén, aki így reagált, hiszen a többiek már a második kört öntik maguknak.

Természetesen én sem maradok ki a folyamatos ivászatból; újabb és újabb szeszes italokat gurítok le, amikről fogalmam sincs, hogy mik. Vicces, hogy egyáltalán nem szegülök ellen; talán túlságosan is megbízom bennük.

Miután a többiek úgy gondolták, hogy hagyják leülepedni a dolgokat – vagyis Namjoon ezt a megfogalmazást használta-, visszamentünk a nappaliba, ahol mintha semmi sem változott volna; a zeneszó továbbra is dobhártyaszaggatóan dübörög, rettentően sokan simulnak egymáshoz tánc közben, és a padlón is beazonosíthatatlan foltok jelentek meg.

Én pedig sajnálatos módon továbbra sem bírom olyan jól az alkoholt, így míg a többieknek semmi bajuk, addigra én már szédülök és teljességgel elvesztettem az egyensúlyérzékemet, így dülöngélve járok fel-alá. Az alkohol mámoros felhője hamar maga alá von, annálfogva a józan eszem egyre távolabb sodródik tőlem.

A többieket hamar szem elől tévesztem, bár lehet, hogy csak a szesz űz velem csúfondáros játékot. Hirtelenjében villan fel előttem Jungkook arculata, így pár percig csak pislogok rá, majd hamar elvigyorodok, amint realizálom a helyzetet.

- Te részeg vagy – jelenti ki, de azért a végére elmosolyodik.

- Dehogyis. Te vagy a részeg. Nekem semmi bajom – épphogy kimondom, máris orra buknék a semmiben, de Jungkook még idejében nyúlt felém, majd fonja védelmező karjait körém. – Jó, lehet egy iciri-picirit becsiccsentettem.

- Úgy gondolod? – vonta fel mosolyogva egyik szemöldökét, míg én csak magabiztosan bólintottam.

Őszintén? Nem sok rémlik, hogy ezután mi is történt, csupán arra eszmélek fel, hogy Jungkook izma minden akadály nélkül jut át az én szájüregembe, majd fonódik össze a saját nyelvemmel. Egy halk nyögést eresztek el a csókba, majd karjaimat Jungkook nyaka köré fonom, még közelebb magamhoz vonva. Ilyen érzés lenne a boldog tudatlanság?

Az órák telnek, mi pedig egyre inkább átesünk a mámoros sötét oldalára. Néha bevillanó képek vannak meg, hogy mit is ténykedünk éppen; Jimin nagyhangúskodik, valaki az egyik vázába engedte ki bendője tartalmát, Namjoonnal hüvelykujj szkanderozok, vesztettem, így kis híján elsírom magamat, Jungkook vigasztal, újabb ismeretlen italt iszok, Hoseok elindít egy egyházi zenét és Istennek gondolja magát, Yoongi megkíséreli megállítani, Yoonginak nem sikerül és elmegy, Yoongi visszatér, kezében egy seprűvel, Hoseok futni kezd, Yoongi utoléri, heves csókcsatába kezdenek.

A jelenlegi helyzetünk pedig a következő; Yoongi és Hoseok a könyvszekrény előtt állnak és erős gyanúm, hogy éppen mandula vizsgálat folyik. Jimin a sarokban egy lányt füzöget. Namjoon segít neki. Mi pedig Jungkookkal bevetettük magunkat az illuminált tömeg közepébe, és táncolunk. Vagyis én csak próbálok.

Még mindig elképesztően zavarba ejtő, ahogyan Jungkook hátulról nekem feszül és szüntelen ringatja csípőjét. Tudom, hogy nem kéne ilyesmiken gondolkoznom, de akaratlanul is érzem, ahogyan Jungkook készen áll valamire, amit én még csak hírből ismerek, mégsem cselekszik. Talán nem vagyok elég vonzó ahhoz, hogy tovább lépjen? Csak játszadozik velem? Én vajon tovább mennék...?

- Ritmusra – húz ki gondolataim bugyrából Jungkook rekedtes hangja, majd hamar megérzem derekamon pihenő keze szorítását, hogy irányítani tudja csípőm ringását.

- O-oké – már megint dadogok.

Remegő kezekkel ugyan, de hátra nyúlok Jungkook nyakához, melyet átkarolok, s úgy ringatom magamat tovább. Nem telik bele pár másodperce, már érzem is, ahogyan Jungkook gyengéden megfordít, így jelenleg vele szemben állok. Egy ideig kérdőn tekint rám, majd elmosolyodik, és már hajolna felém egy csók reményében, de ekkor valaki elkiáltja magát.

- Body shot!

Értetlenül tekintek körbe, de úgy látszik, hogy rajtam kívül mindenki ismeri, hogy mi is ez, és egy emberként rohannak a konyhába, hangosan rikoltozva. Mi sem maradunk sokáig, ugyanis Jungkook tekintete egy szempillantás alatt vált át egészen pajkossá, s már húz is a konyhába a többiek után.

Hatalmas a tömeg a konyhában, így semmit sem látok, azonban a csapat többi tagját még sikerül kiszúrnom; az újdonsült párosunk a konyhapulton ül, onnan szemlélve, mi is folyik itt, és úgy tűnik, hogy Jimin és Namjoon rendezik ezt a... body shot izét. Csak tudnám, mit is jelent ez pontosan.

- Rendben, ki lesz a következő? – kiáltja el magát Jimin, kihúzva magát, hogy jobban lásson.

Időm sincs felfogni a dolgokat, Jungkook keze már a magasban van. Milliszekundum alatt indulunk meg a hatalmas konyhapult felé, ahol Jimin egy óriási vigyorral üdvözletét küldi. A következő pillanatban Jungkook a fenekem alá nyúl, majd felrak a pultra. Értetlenül nézek körbe, ugyanis eléggé zavaró, ahogyan az összes itt tartózkodó egyén rajtunk legelteti spicces pilláit.

- Tudod, hogy mi ez, ugye? – oldalra fordulok, így szembe találom magamat Namjoon kétes pillantásával. Megrázom fejemet. – Sok szerencsét!

Hatalmasra tágult szemekkel pillantok rá, várva magyarázatát, de úgy tűnik, nem fogom megkapni, hiszen Jimin tenyerét mellkasomra helyezve dönt le a pultra, így én hanyatt fekszem rajta. Riadtan tekintek Jungkookra, tőle várva az esetleges felmentőszolgálatot, de csak mosolyogva szemlél. Mégis mi folyik itt?

Jimin most a felsőm után nyúl, de még időben fogok kezére, ezzel megállítva a mozdulatban.

- Tae, engedd el, így nem lehet játszani – kérlel nyugodt hangszínén, ám én csak a kobakomat rázom.

Egy szó sem esett arról, hogy kismillió ember előtt kell... pucérkodni. Jó, ez erős nagyzolás, azonban a szégyenlősségemet még az alkohol sem tudja elnyomni. Könyörgöm, még a strandon is ruhában fürödtem...

- Taehyung, nézz rám – szól hozzám Jungkook, így felé fordítom fejemet. Heh, vicces. Épp úgy néz ki ez a szituáció, mintha egy árva kiskutya lennék, akit most akarnak örökbe fogadni. – Nem kell levenned a felsődet, de engedd, hogy feljebb hajtsák.

- M-mégis minek?

Ám Jimin ravasz intellektusnak mutatkozik meg, hiszen míg én azzal voltam elfoglalva, hogy a kutyás képzelődésem kacagjak jókat, addig Namjoon észrevétlenül lopózott mögém, majd ügyesen összefogta csuklóimat a fejem fölött. Hiába próbálnék ellenkezni, Jimin addigra már meg is fogta felsőm korcát, és egy egyszerű rántással feljebb húzta, ezzel látszani engedi mézszínű, lapos hasamat. Oké... talán mégsem ártott volna aktívan részt vennem a testnevelés órákon, és akkor most nem kéne szégyenkeznem, amiért még egy óvódás is szexisebb nálam.

A következő pillanatban Jimin már sót szór alhasamra, majd ezt követi egy üveg, aminek tartalmát egy kis kupicába önti, amit a köldökömhöz közel helyez el, végül a számba egy cikk citrom kerül. Remek, most pedig úgy nézhetek ki, akár egy sült malac, almával a szájában...

Jungkook bazsalyogva lépked felém, aztán pattan fel a pultra, egyenesen lábaim közt foglalva helyet, majd ezt követi a jelenlévők számlálása: Három, kettő, egy!

Az ében hajú másodpercek alatt hajol alhasamra, ám mielőtt bármit is cselekedne, összekapcsolja tekintetünket. Bizonyára szórakoztató lehet az arcomon megülő mély meglepődöttség, hiszen nem tudja abbahagyni a vigyorgást, azonban a következő pillanatban szemérmetlenül nyal végig alhasamon, egyenesen ott, ahova Jimin a sót szórta egy apró sávban.

Érzem, ahogyan az arcom egy pipacséval vetekedhet jelen helyzetben, azonban tekintetemet nem tudom elszakítani Jungkookétól, aki immáron feljebb mászott, hogy most ajkai közé vehesse a kis poharat, majd hátra döntve fejét ki igya annak tartalmát. Megbabonázva nézem, ahogyan egy nyeléssel letudta annak tartalmát, majd akár egy ragadozó, ki prédáját próbálja becserkészni, közelít felém, végül ráharap a még mindig számban pihenő citromra.

Hevesen kapkodom a levegőt, hiszen elmém még mindig nem tudta megfelelően felfogni az előbb átélteket, azt azonban így is meg tudom állapítani, hogy bármi is volt most ez, meg akarom csókolni Jungkookot. És mintha csak olvasna a gondolataimban, ő az, aki ajkaimra hajol, azonnal áttolva hozzám nyelvét, hogy ezredjére is feltérképezhesse szájüregemet.

A körülöttünk tomboló tömegemet teljesen megszüntetem, csakis Jungkook ajkaira összpontosítok, mik oly' bársonyosak. Érzem, ahogyan leemel a pultról, így csukott szemekkel fonom lábaimat dereka köré, ezzel egy időben hajába túrva, evvel egy mély morranást váltva ki belőle.

Fogalmam sincs, hogy merre tarthatunk, de már csak azt érzem, hogy Jungkook valahova leült, így én újra az ölében kötök ki, de nem tud foglalkoztatni, csupán továbbra is ajkain csüngők. Forog körülöttem a világ, nem vagyok tudatában, hogy mit cselekszek, éppen ezért is lehet az, hogy csípőmet a tudtom nélkül mozdítom meg, ezzel Jungkookból kiváltva egy mély, öblös nyögést. Talán az alkohol, talán az előbb történtek, vagy talán csak Jungkook nyögése, de felettébb felbátorodok, ennek köszönhetően újra megmozdítom csípőmet, majd újra és újra.

Az alattam elhelyezkedő egyed erősen mar csípőmre, ezzel megállásra késztetve. Ajkaimtól is elszakad, majd úgy tekint fel rám köd fátyolos íriszeivel.

- Tae, ne hergelj – tónusa tekintélyt parancsoló, talán hallgatnom kellene rá, de már késő; a józan eszem üdülni ment.

- Ó, most hallgatnom kéne rád? Végtére is, én vagyok az idősebb – én, Kim Taehyung incselkedem. Sajnálom Mama, ha ezt most látnod kell onnan fentről...

- Részeg vagy, Taehyung, nem tudod, mit csinálsz.

- Dehogynem. Szórakozom – ezzel újra mozgásba lendültem, melyre Jungkook szemmel láthatóan nem volt felkészülve, ugyanis ajkait egy kéjes sóhaj hagyta el, majd körmeit is erősen vájta csípőmbe.

- Hagyd abba, különben nem tudom magamat visszafogni – lelkének tükre most tűzzel van teli. Valószínűleg a vágy szikrája lobbant fel.

Egy percig határozatlankodok, végül a részeg Taehyung egészen hamar hoz döntést; Jungkook füléhez hajolok:

- Akkor ne fogd vissza magadat – duruzsolom a szavakat.

Nem is tudom, mi lep meg jobban; az, hogy ilyen merész vagyok, vagy az, hogy Jungkook olyan fejvesztetten kel fel velem az ölében a pamlagról, majd megyünk fel a lépcsőn, mintha ágyúból lőtték volna ki. Magabiztosan lépeget velem a folyosón, majd nyit be egy szobába, ahol minden lelkiismeret-furdalás nélkül dob le az ágyra, majd mászik fölém.

Helyesen cselekszem? Vajon józan ésszel is ezt találnám helytállónak?

- Biztosan akarod? Most még le tudok állni, de később... - félénken pillantok fel rá, azonban nem tudom, mit feleljek.

Felé táplált érzéseimmel tisztában vagyok, tudom, hogy szeretem őt, de nem vagyunk együtt. Nem alkotunk egy párt, és őszintén, fogalmam sincs, hogy mi is van jelenleg kettőnk között.

- Tae? – amint íriszeibe tekintek, egy szempillantás alatt szállnak el kételyeim.

Kissé feszengve, de karjaimat nyaka köré tekerve húztam le magamhoz, hogy ajkaira suttoghassak.

- Igen, akarom – ejtettem ki a zavarba ejtő szavakat, minek hatására Jungkook elmosolyodott, majd megszüntette köztünk a távolságot.

Szenvedélyes, erotikával túlfűtött táncot járnak nyelveink, melybe egész valóm beleremeg. A felettem támaszkodó kíváncsi praclija hamar bekacsint pólóm alá, s felhevült bőrömet kezdi cirógatni. Legnagyobb bánatomra, csókunknak hamar vége szakad, ám Jungkook nem marad sokáig tétlen; bőrdzsekim hamar a földön landol, amit fehér pólóm követ.

Pironkodva tűröm, hogy felmérje felsőtestem minden egyes szegletét, s nem bírok magammal, tenyereimet arcomra tapasztom, hogy ne lássam, mit is készül tevékenykedni.

- Ne takard el az arcodat – hallom meg hangfoszlányát, de nem cselekszem, továbbra is takarom irul-piruló orcámat. – Nincs miért szégyenkezned; gyönyörű vagy.

Ezzel máris kacsóimra fog, s elhúzza őket orcám elől, majd egy bizakodtató mosolyt küld felém. Fogalmam sincs, hogy hova lett az előbbi határozott Taehyung, csak azt tudom, hogy a bátorságom hirtelen szállt inába.

Újabb csókban forrunk össze, miközben szabad kezével szétfeszíti lábaimat, hogy kényelmesen közéjük férhessen, amit nem rest megtenni. Immáron elszakad ajkaimtól, s óvatos puszit nyom arcom jobb oldalára, majd állam vonalára, míg végül nyakamon csattan a következő. Fejemet akarva-akaratlanul is az ellenkező irányba döntöm, hogy könnyebben hozzám férhessen, minek után érzem, ahogyan elmosolyodik.

Pillangó puszikat hint nyakamon feszülő bőrömre, ám nem sokáig élvezhettem ezt a kedves bánásmódot, hiszen hamar megérzem, ahogyan fogai közé csippenti érzékeny részemet, hogy utána meg is szívja a felületet. Egy halkabb nyögés szalad ki ajkaim résén át, miként ében fekete hajába vezetem ujjaimat, hogy azon vezessem le a bennem újonnan kialakult emóciók tömkelegét, mik az engem ért atrocitások következményeképpen alakultak ki.

Hosszabb ideig elidőzik nyakamnál, amit nem feltétlenül értek, de jelen pillanatban ez az apró tényező nem különösképpen izgat. Amint úgy gondolta, hogy elégedett az általa kreált eredménnyel, végezetül végig nyalt a fájdalmas területen és egy hatalmas vigyort villantott rám. Szívesen megtudakoltam volna, hogy mire ez a nagy jókedv, de nem volt rá időm, hiszen lejjebb araszolt, hogy most kidolgozatlan mellkasomat hinthesse be csókjaival.

Lassacskán haladt egyre lejjebb, mígnem elérte egyik mellbimbómat. A kis kavicsot ajkai közé vette, majd erősen megszívta, minek következtében egy hangosabb nyögést engedtem szabadjára, mellkasomat is kidomborítva, ahogyan a jóleső érzés átjárta egész fizikumomat. Jungkook szinte azonnal felmorrant, incselkedően pillantva fel rám, majd hogy még nagyobb hatást érjen el, nyelvét felváltotta foga, mellyel kíméletlenül harapott meg. Az eddigieknél hangosabb nyögés hagyta el ajkaimat; ugyan zavarban éreztem magamat, amiért képes vagyok ilyen szemérmetlen hangokat kiadni magamból, ám Jungkooknak szemmel láthatóan tetszett, hiszen mindig egy morgással jutalmazott meg.

Végül áttért másik bimbómra is, hogy azt is hasonlóképpen kínozhassa meg, mint az előzőt. Reakcióm ugyanolyan heves, gerincem is kisebb ívben hajlik meg, de nem tehetek róla; még sosem érintettek ilyesfajta módon.

- Imádom, hogy ilyen érzékeny vagy – morogta kis kavicsomra, majd egy végső csókot nyomva arra lejjebb araszolt, hogy most lapos hasamat érinthesse ajkaival.

Szavai hatására ismét érzem, ahogyan a pír arcomra kúszik, hogy ott sütkérezhessen. Mégis hogyan mondhat ilyet?

Hamar eléri csókjaival nadrágomat, így feltérdel az ágyra, s sliccemmel kezd el bíbelődni; amint sikeresen kigombolta a gombot is, lehúzza rólam a zavaró textilanyagot és a többi ruhaneműm után száműzi azt. Immáron már csak egy alsóneműben fekszek előtte, teljesen kitárulkozva. Nem is tudom, mi zavarba ejtőbb; maga a helyzet vagy az, amilyen szemekkel méricskél.

Újabb csókra hajol le hozzám, melyet készségesen viszonozok. Ha őszinte akarok lenni, nem gondoltam volna, hogy Jungkook tud ilyen is lenni. Az elején azt gondoltam, hogy csak játszadozik velem és ki akar használni, de úgy látszik tévedtem.

Amint szétválunk, íriszeibe tekintek, melyek a fékezhetetlen vágyat tükrözik. Nagyot nyelek, s remegő kezeimet pólója korcához vezetem, jelezve, hogy baromira zavar a rajta feszülő textilanyag. Egyáltalán nem igazságos, hogy míg én szinte már meztelenül fekszek itt, addig ő még kész harci szerelésben van.

Amint megérti, mit is szeretnék, gyönyörűen ívelt ajkai vigyorra húzódnak, de eleget tesz néma kérésemnek, s hamar leveti magáról pólóját. Nem most látom először így, mégis megbabonáz látványa; szinte önkívületi állapotban emelem ujjaimat, hogy végig simíthassak kidolgozott hasfalán és mellkasán egyaránt. Az érzésre jólesően sóhajt fel, de nem sokáig érinthetem bársonyos bőrét, hiszen újra lehajol, hogy most combjaimat lephesse el csókjaival.

Csukott szemmel, hátravetett fejjel élvezem ezt a fajta kényeztetést, ám szemcséim hamar kipattannak, amint megérzem Jungkook ujjait bokszerem korcánál tevékenykedni. Eddig bele sem gondoltam, hogy mi lesz akkor, ha meglát...

Mire ellenszegülni tudnék, addigra már késő; az utolsó ruhadarab is lekerült rólam.

A vágyak zavarba ejtő polaritását tapasztalom éppenséggel; legszívesebben elbújnék egy gardróbszekrénybe. Nem merek Jungkookra nézni, nem szeretném látni, miként is véri végig anyaszült meztelen valóságomat. Óvatosan fog térdeimre, majd feszíti szét lábaimat, hogy ismét elfoglalhassa méltó helyét köztük. Ujjai lassan vándorolnak fel testemen, majd amint ajkaimhoz érnek, először végig simít rajtuk, aztán minden figyelmeztetés nélkül meríti el azokat szájüregemben.

- Nedvesítsed be őket – kérlel elmélyült tónusán, aminek eleget is teszek; megigézve figyeli mozdulataimat. Hatalmasat lódítanék, ha azt mondanám, nem vagyok zavarban, de mégis élvezem a helyzetet, azt, ahogyan minden emóció megül lelkének tükreiben.

Amint úgy vélte, hogy elég lesz, kihúzta ujjait ajkaim közül, majd nedves ujjaival combomat kezdte el cirógatni.

- Ez most kicsit kellemetlen lesz, de vigyázni fogok rád – villantott egy mosolyt felém, melybe szívem belesajdult; elmerítette bennem első ujját.

Aprót nyöszörgök, de nem azért, mert rosszul esik; inkább csak kellemetlen és szokatlan érzés. Lassan mozgatja ujját, de amint látja, hogy nem érint meg különösképpen, csatlakoztatja második ujját is; ez már lényegében rosszabb érzés.

Szemeimet szorosan behunyom, ajkaimat eltátom egymástól, majd az alattam elterülő magnólia-fehér lepedőt kezdem markolgatni, hogy azon vezessem le a bennem felgyülemlő érzéseket. A szervezetembe bevitt alkohol mennyiség sokban befolyásolja az aktust, hiszen így, hogy kellően jól érzem magamat, nem fogom fel olyan mértékben a fájdalmat, mint ahogyan azt alapjáraton kellene. Épp ezért is lehetséges, hogy szinte követelem harmadik ujját, amit rövid időn belül meg is kapok.

Hangos nyögés szökik ki ajkaim közül, testem is megremeg az érzésre, mely alfelemben uralkodik; fáj, nem is akármennyire, mégis, amikor kinyitom pilláimat, s összekapcsolódik tekintetem Jungkookéval, mintha minden elszállt volna; huss – szólt.

Óvatosan mozgatja ujjait, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzon nekem, de őszintén? Tehetne velem akármit, én élvezném. Alsó ajkamba harapok, amint megérzem, ollózni kezd bennem, így téve egyre tágabbá. Nem is tudom, mitől féltem ennyire.

Hirtelen húzza ki belőlem hosszúkás, vékony ujjait; egészen furcsa érzés, hiszen már megszoktam a kellemes teltségérzetet. Sietősen kezd megválni a zavaró ruhaneműktől, így szinte milliszekundum alatt kerül le róla az utolsó ruhadarab is, az alsógatyája.

Meleg révén, volt az az íratlan szabályom, hogy a mosdóban és az öltözőkben sem fogok másokat bámulni, főleg nem a legféltettebb kincsüket, ám most úgy vélem, hogy megszeghetem ezt a rendeletemet. Csak egy pillantást szeretnék vetni nemességére, hogy azért mégis tisztában legyek vele, ám tekintetemet nem tudom elszakítani róla. Ez tízes skálán mennyire hangzott furcsán és betegesen? Tizenegy?

- Meg szeretnéd kóstolni? – fogta markába méretét, miközben incselkedően vonta fel egyik szemöldökét. Egy darabig értetlenül pislogok rá, aztán le esik a tantusz. Pironkodva fordítom el kobakomat.

- Én... Én n-nem tudom hogyan... kell – és ismét úgy beszélek, akárcsak egy beszédzavaros.

- Hé, ne félj – fogta meg államat, majd fordította maga felé, hogy íriszeibe nézhessek. – Majd én segítek.

Valamelyest vonakodva, kismértékben szorongva, de végül aprót bólintottam, jelezve; legyen. Jungkook egy utolsó csókot nyomott homlokomra, majd feltérdelt az ágyra, ezzel engem ülőhelyzetbe vonva. Remegő kezeimet felemeltem, majd ujjaimat vágya köré fontam; el sem hiszem, hogy jelen állapotban ezt csinálom.

Jungkook türelmesen vár, ujjai mindeközben fejbőrömet cirógatják a nyugtatás érdekében, ám a várt hatás nem akar bekövetkezni; továbbra is ideges vagyok. Nem értem, miért vagyok ilyen; mások oly' természetességgel vetik bele magukat a szexualitás világába, és vagyok én, akinek minimum százmillió év kellene, hogy készen álljon bármire is. Egy csődtömeg vagyok.

- Ha nem akarod, akkor nem kell. Én nem kényszerítem – szelíden szól hozzám, mégis legszívesebben elsírnám magamat. Nem. Meg fogom mutatni Jungkooknak, hogy igenis megváltoztam, többé nem vagyok az a szürke kisegér, aki mindentől fél.

Hirtelen felindulásból hajolok Jungkook tagja felé, majd kidugva nyelvemet, megízlelem. Félénken járatom fel-le nyelvemet, mégis, amint meghallom az ében hajú fiú első sóhaját, melyet csakis nekem intéz, felbátorodom; elnyelem nemességét, ameddig csak tudom.

Nem olyan rossz érzés ez, mint gondoltam, sőt, egészen hozzá tudnék szokni. Fejemet lassan kezdem mozgatni, így kicsalva Jungkookból az első nyögést. Ujjai időközben már nem fejbőrömet simogatják, sokkal, inkább azzal vannak elfoglalva, hogy hajfürtjeimet nyomorgassák.

- Ah, kicsit gyorsabban – sóhajtja Jungkook, minek eleget teszek, így pezsdítek tempómon, sokkal gyorsabban mozgatva fejemet tagján.

Jungkook fejét immáron hátradöntve pihenteti, élvezve ajkaim játékát, s a szoba alapcsendjét most az ő sóhajai töltik be, melyek elégtétellel töltenek el. Tényleg nem tudom, miért is féltem ennyire ettől, hiszen nem sok tájékozottság kell hozzá; egyszerű a szabály, csak semmi fog, ezt még én is tudom. Oké, talán egy kicsit túlontúl elszállt magától a részeg Taehyung, hogy ilyeneket mondok.

Hirtelen rántja el fejemet tagjától, amit nem teljesen értek.

- Valamit... rosszul csináltam? – halkan beszélek, de bízom benne, hogy hall engem.

- Semmiképpen, csupán szeretnék már rátérni a lényegre – mosolyodik el, majd újra visszadönt a paplanok közé, ajkaimra tapadva. – És hogyan szeretnéd?

Kistányér méretűre nőt szemekkel pislogok rá. Ugye nem gondolja komolyan, hogy én erre válaszolni fogok? Ám csalódnom kell; nagyon is úgy tűnik, hogy választ vár tőlem.

- Én... nem tudom. Nem lehetne csak így...? – értetlenül motyogok, fen áll annak a veszélye, hogy nem fogja megérteni, és vissza fog kérdezni, ezzel engem még inkább a zavarba taszítva, ám úgy tűnik, megérti mondandómat, hiszen újra széttárja lábaimat, kényelmesen közéjük férkőzve.

- Ez fájni fog, de szeretném, ha kibírnád, oké? – válaszul csupán bólintok, ő pedig húz magán párat, majd bepozícionálja magát, s lassan kezd elmerülni bennem.

Szemeim azon nyomban kipattannak, ajkaim is 'o' alakot formálnak, azonban hang nem jön ki rajtuk. Gerincem kisebb ívben hajlik meg, ahogyan érzem szétterjedni a fájdalmat egész testemben. Úgy látszik, az alkohol sem segíthet mindenen.

Amint elmerült bennem egész hossza, lihegni kezdek, pedig még csak nem is futottam el egy maratont sem. Egy kósza könnycsepp indul el szemem jobb sarkából, melyet nem tudok kontrollálni. Jungkook gondoskodóan csókolja le az orcámról gördülő gyémántcseppet, miközben ujjait vágyam köré fonja, hogy lassú tempót tudjon azon diktálni, ezzel megpróbálva elvonatkoztatni figyelmemet.

Ajkaink újra és újra egymásra találnak, míg végül én vagyok az, aki fellöki csípőjét, ezzel jelezve; mozoghat. Jungkook végleg elhajol ajkaimtól, hogy fejem két oldalán tudjon megtámaszkodni, majd megmozdítja csípőjét. Óvatosan húzódik ki, majd tolja vissza magát, ezt ismételgetve jó darabig. Nyöszörögve vezetem karjaimat hátára, jobban magamra húzva, lábaimat is dereka köré tekerem, minek következtében sokkal mélyebbre tud bennem merülni.

Immáron Jungkook egy bizonyos tempót felvéve mozog bennem folyamatosan, én pedig minden egyes mozdulata után kénytelen vagyok felnyögni. Egyszerűen leírhatatlan a kellemes teltségérzet, amely alfelemben uralkodik, s amit a felettem támaszkodó fiú képes nyújtani.

Váratlanul nyögök egy hatalmasat, körmeimet is Jungkook hátán feszülő bőrébe vájom, ki ugyan felszisszen a hirtelen ért atrocitás végett, de nem tudok ezzel foglalkozni, hiszen eltalált bennem valamit. Valamit, amitől csillagokat látok.

- Megvagy – vigyorok le rám Jungkook fáradtan, majd lefejti magáról lábaimat és szinte már fájdalmas terpeszbe húzza őket, de nem annyira tud foglalkoztatni, hiszen menten gyors tempót kezd el diktálni csípőjével.

Szemérmetlenül nyögdécselek Jungkook alatt, ki szüntelen ringatja csípőjét, olykor eltalálva érzékeny pontomat, amelynek eredményeképpen szemeim folyamatosan felakadnak. Még sosem éreztem ilyet. Viszont abban biztos vagyok, hogy csak Jungkookkal szeretném ezt átélni újra és újra. Csakis vele.

Sajnos nem bírom olyan jól, mint gondoltam, hiszen elég hamar kezdem érezni a végét, aminek hangot is adok; amint Jungkook észleli, hogy számomra már nincs sok hátra, újra hosszomra fog, majd tempójával ellentétesen kezdi mozgatni rajta ujjait, ezzel még inkább az őrület határára sodorva.

Nem kímél engem, szinte lehetetlen hajrában mozgatja csípőjét és nem is kell nekem sok, az egyik becsapódása után egy hangosabb nyögés mellett érem el a beteljesülést. Nem áll le, továbbra is mozog bennem, ezzel, ha lehet, elnyújtva orgazmusomat. Végül pár lökés után ő is kihúzódik belőlem, majd hasfalamra engedi nedvét.

Mellkasom fel-le emelkedik, ahogyan sürgősen próbálom az éltető oxigént tüdőmbe juttatni, pedig én igazából nem is csináltam mást a fekvésen kívül; kis túlzással, de így volt. Jungkook az, aki előbb kiszabadul a mámor sziklaszilárd béklyóiból, s az éjjeliszekrény egyik fiókjában kezd el kutatni, majd amint kiemel onnan egy zsebkendőt, tisztogatásomba kezd.

Egyikünk sem szól egy szót sem, de amint Jungkook befekszik mellém az ágyba, nyomban hozzábújok. Fejemet mellkasán pihentetem, így érezhetem, ahogyan aortapumpája eszeveszett tempóban dübörög bordája ketrecében. Idilli ez a pillanat, melyet a világ összes pénzéért sem cserélnék el. Kár, hogy erről nem én dönthettem...

~~~~~

Fogalmam sincs, mit is kéne mondanom.

Először elnézést szeretnék kérni a béna rész miatt, de egyszerűen nem tudok +18-as jelenetet írni. Sokáig gondolkoztam azon, hogy ennek biztos meg kellett-e történnie, de végül arra jutottam, hogy igen, meg kellett. Egyrészt azért is, mert mielőtt elkezdtem volna ezt a történetet írni, ez a rész tisztán élt bennem, hogy itt fog megtörténni. Másrészt pedig szerintem igazságtalan(?) lett volna, ha nem lesz ilyen rész, hiszen ennyi perverzség után nem lett volna olyan hihető, hogy nem történik semmi sem. Na, meg, eléggé sokáig húztam a dolgot, én úgy érzem...XD

Közeledünk a történet végéhez, kinek örömére, kinek bánatára. Mit gondoltok, mi fog történni? :3

Nem is jártatom tovább a "számat", még egyszer elnézést a béna részért és a hosszúsága miatt is, hiszen az egész egy nagy katyvasz.

Próbálok sietni a következő résszel, de nem ígérek semmit sem. :)

xxMinHeezixx