Két hét telt el az első "randink" óta. Elenyésző időnek tűnhet, de annál tartalmasabb volt.

Sok időt töltöttem vele, s barátainkkal is - most már nevezhetem őket azoknak, nemde? Bepótoltuk az esti bowlingozást, karaoke szobában is jártunk, vagy éppen Jungkook elvitt egy számomra ismeretlen helyre, s ott töltöttünk kellemes perceket; ettünk, cseverésztünk.

Jin-t sem hanyagoltam el, vele általában hétvégente voltam, s akkor vagy kiruccantunk valahova, vagy csak egymásnál tengettünk szabad perceinket, akárcsak régen.

Óvatosan pillantok a mellettem ülő Jungkookra, aki unaloműzés gyanánt, a tollát kattogtatja - ennek köszönhetően sok gyilkos, lesújtó szempárt nyer magának, de látszólag nem nagyon foglalkoztatja. S mintha csak megérezte volna, nyomban rám kapja hatalmas, mandulavágású íriszeit, somolyogva. Akárhányszor rám mosolyog, mindig elindít bennem valamit - rajta kívül senki sem mosolygott még így rám.

- Segíthetek? - vonja fel szemöldökét pimaszul, kiélvezve a kialakult szituáció minden egyes minutumát.

- Befejeznéd? - köszörülöm meg torkomat, szememmel a penna irányába bökve, minek után azonnal abbahagyja annak bűvölését.

Igen, hantáztam, de neki erről nem kell tudnia.

- Unatkozok - használja ki a helyzetet azonnal, hogy beszédbe elegyedhessen velem. Mindig ezt csinálja, én pedig vakon sétálok, bele züllet hálójába.

- Talán figyelhetnél arra, amit a tanár közölni akar, és nem kéne annyit tanulnod otthon - degradálóan tekintek rá, de csak tovább vigyorog.

- Minek figyeljek, ha nekem jobb tanárom van? - bal tenyere combomon landol, én pedig érzem, ahogyan a pír egy halványabbik színe költözik orcámra, hogy ott sütkérezzen. - De még milyen édes tanárom...

- Lennél oly' szíves, és kontrollálnád magadat? Az iskolában vagyunk... - sziszegem, szinte azonnal körülnézve a teremben.

Tudom, hogy senki sem kaphat rajta minket, mivel az utolsó padban üldögélünk, de ez egy olyan ösztön, amit nem tudok figyelmen kívül hagyni.

- Hm... - tekintetével a tiszta égboltot kémleli az üvegen keresztül, alaposan fontolgatva a választ. - Nincs kedvem, bocsika.

Ingerülten fordulok előre, igyekezve kizárni a mellettem ülő Démon jelenlétét, mégsem megy az olyan könnyen, mint terveztem. Kacsója combomon, melyet kedveskedően simogat, tekintete, mi szinte lyukat éget belém, s az a vigyor, amivel zavarba tud hozni.

- Elvennéd a kezedet? - sziszegem halkan, hogy csak ő hallhassa.

- Akkor mit akarsz, hová tegyem? -zsivány vigyor terül szét orcáján, melyet jelen pillanatban legszívesebben letörölnék egy jó nagy maflással.

- Sehova! Tudod te egyáltalán, hogy mit jelent a magánszféra? - fordulok felé, teljes testemmel, most már végleg feladva azt az eshetőséget, hogy a tanárra figyelhessek.

- Ha rólad van szó, akkor nem. Tudod, nagyon nehezen bírom ki, hogy ne érjek hozzád - reflektál, szerinte logikusan.

- Taehyung, Jeongguk! - mennydörgi tanárunk, melynek köszönhetően riadtan fordulok előre, elkerülve osztálytársaim kérdő, megvető pillantásait. - Megtudhatnám, hogy mi olyan fontos, amit nem tudnak szünetben megtárgyalni, hm?

Ráncokkal tarkított bőre, pirosan izzik, s láthatóan a pulykaméreg dolgozik benne elsöprő dominanciával.

- Sajnálom, de nem árulhatjuk el. Mi sem kérdezzük meg önt, ha telefonál, hogy mi volt olyan fontos, ami miatt fel kellett vennie óra közben - Jungkook rémisztő nyugodtsággal válaszol, én azonban bosszúsan pillantok rá, hiszen tudom, hogy válasza nem marad következmények nélkül.

- Mindketten, mars, az igazgatóhoz! -rikácsolása fülsüketítően szeli át a köztünk lévő távolságot, ami miatt kissé összehúzom magamat.

- De taná-

- Indítsatok! - rivall ránk ismét, ami miatt kelletlenül húzom el ajkaimat, de felállok Jungkookkal egyetemben, s lehajtott fejjel kullogok ki a teremből.

- Ezt jól megcsináltad! - förmedek azon nyomban Jungkookra, miután megbizonyosodtam arról, hogy csak egymagunk vagyunk.

- Te kezdtél el hozzám beszélni, nem én tehetek róla. Ha nem kezdtél volna bele a 'Jaj, a magánszférám!' hülyeségedbe, akkor nem kerültünk volna slamasztikába! Amúgy is, amikor a szádban járok, az nem zavar?! -ripakodik rám Jungkook, amit tátott szájjal hallgatok végig. Még, hogy én tehetek róla?

- Akkora egy... tuskó vagy! Nálad nagyobb tahót, még nem hordott magán a Föld!

- Imádom, amikor bókolsz nekem - karolja át vállamat, magához húzva, így baktatunk az igazgató irodája felé.

Rövid időn belül meg is érkezünk, s amint megkapjuk azt az utasítást, hogy várakozzunk kint, le is ülünk egymás mellé. Egyikünk se szól egy szót sem, csupán meredtünk magunk elé. Én azzal voltam elfoglalva, hogy vajon mit fogok ezért kapni, vagy mivel magyarázhatnám ki magamat, hiszen ez rontana az átlagomon, amit nem szerettem volna, Jungkook pedig szemmel láthatóan halálra unta magát, mivel eltökélt szándéka volt az, hogy megszámolja összesen hány hajszála is van.

- Ah, nagyon unatkozok. Játsszunk valamit! - csillannak fel szemei hirtelen, amit kérdő tekintettel díjazok.

- És mégis mit? Netalántán bújócskázni szeretne, a kisfiú? - gügyögtem neki, megcsipkedve az arcát is, élvezve, hogy idősebb vagyok nála.

- Lehet, hogy te vagy az idősebb, de én legalább nem vagyok feminin, mint te. Sokkal férfiasabb is vagyok, mint te valaha leszel - gyalázatos, győzelemtől átitatott vigyor terült szét orcáján, amitől idegesen haraptam alsó ajkamba.

- Akkora egy... tapló vagy! Nem is értem, miért állok veled szóba, amikor szemmel láthatóan az agyi szinted egy óvódáséval vetekedik! - idegen köpöm felé szavaim tömkelegét, de meg sem hatja, csak továbbra is vigyorogva tekint rám. - Utállak!

- Tényleg? - vonja fel szemöldökeit, közelebb csúszva hozzám, amennyire a szék engedi. - Akkor nem bánnád, ha eltűnnék? Vagy esetleg, ha mással lennék?

- Nem! Pukkadj meg! - lököm el mellkasánál fogva, amit nevetve tűr.

- Komolyan játsszunk valamit. Mondjuk azt, hogy mindketten kérdezünk a másiktól valamit, amire őszintén kell válaszolni. Na? - pillant rám, és ugyan még mindig mérges vagyok rá, be kell látnom, hogy ez jobb, mint a semmi, így bólintok egyet, testemmel felé fordulva. - Sosem tetszett senki, vagy soha sem voltál szerelmes?

Zavartan fordítom oldalra a fejemet, hiszen nem ilyen kényelmetlen kérdésekre számítottam. Valami olyasmire gondoltam, amiben a másik érdeklődését tudakoljuk meg.

- De... Voltam már szerelmes -motyogom halkan, s kérdő tekintetét észlelve, folytatom. -Dean-be voltam, amikor még kilencedikes voltam.

- Micsoda? - hördül fel, amit értetlen tekintettel fogadok. - Most komolyan? Miért pont Ő? Mármint... nem mehetsz többet a közelébe!

- Mi? Mégis ki vagy te, hogy megtilts nekem bármit is? Én vagyok az idősebb, és nem vagy az anyám, hogy megmond, mit csinálhatok és mit nem! - önt el azonnal a pulykaméreg.

Meglepő, hogy milyen hamar összetudunk kapni, akár piti dolgokon is.

- Azonnal maradjanak csendben, máshol tanórák vannak! - szólt ránk az öreg, tagbaszakadt férfi, aminek hála mindketten sértetten fordítottuk el fejünket, a másik irányba, amint visszament a saját kicsi irodájába.

- Most te jössz - lökte a szavakat felém, aminek következtében felsóhajtottam.

- Mi a kedvenc színed?

- Hm... - fordult felém, alaposan átgondolva válaszát. - A vörös, a nyakadon.

Egy ideig értelmetlenül meredek rá, majd amint leesik mire is célzott, azonnal zavartan fordítom el tekintetemet. Csupán pár napja annak, hogy végleg eltűntek a foltok nyakamról, de ő máris újakat akart oda. Nem győztem elhajtani, hiszen eléggé kényelmetlen volt mindig garbót viselni; viszketett tőle a nyakam és meglehetősen melegem is volt benne.

Ezek után egy ideig még ide-oda ment ez a kérdezősködős dolog, majd azután behívott minket az igazgató. Az egészben a meglepő, hogy egyszer sem szólaltam meg, mégis megúsztuk. Nem tagadom, Jungkook mindig is értett a beszédhez, könnyen levett mindenkit a lábáról, de azt hiszem, most először vált ez hasznunkra.

Boldogságomat nem tudva leplezni lépkedtem Jungkook mellett, miután vége lett a tanításnak. Ma a város egyik legjobb - vagyis a srácok szerint - bisztrójába megyünk, természetesen Jiminék társaságában. Amint kilépünk az iskola kapuján, meg is látjuk őket, amint egy kis kört alkotva társalognak.
Azonnal észrevesznek minket, s miután kellőképpen köszöntöttek minket – Hoseok mostani szokása, hogy mindenkit megáld, mielőtt bárhova is moccannánk -, elindulunk az étkezdébe. Az időtartam igen parányi volt, míg odaértünk, azonban a többiek ettől is elfáradtak, így szinte beestek a kör alakú box-ba. Miután a felszolgáló kiosztotta közöttünk az étlapot, a srácok szinte azonnal megrendelték már az italokat, így én is leadtam a rendelést. Pár perc múlva meg is érkezett az öt korsó sör és a mangós limonádé – igen, bármennyire is meglepő, de a limonádé az enyém volt.

- Hihetetlen, hogy mennyire feminin vagy... - rázta meg nevetve kobakját Jungkook, miközben jó nagyot kortyolt a habzó, számomra rossz ízű nedűből.

- Nem tehetek róla, hogy nem ízlik a sör – forgattam meg szemeimet, azonnal bekapva a szívószálat, hogy hidratálhassam magamat.

Ezek után az idő csak úgy eltelt, így mire következőleg feleszméltem, már az asztalon helyezkedtek el az ételek; hiába voltunk hatan, legalább tizenkét személyes étek helyezkedett el előttünk. A többiek ennek okául azt a magyarázatot adták, hogy sosem tudják eldönteni, mit egyenek, így mindenfélét rendelnek, így mindenből tudnak egy keveset csipegetni. Egészen reálisnak láttam ezt az elméletet, így ami szimpatikus volt, abból szedtem egy keveset a tányéromra.

- Tényleg, Taehyung – szólított meg hirtelen Namjoon, így felé fordultam. – Te is jössz a buliba?

- Milyen buliba? – szaladt ráncba homlokom.

- Yoongi tart egy bulit, mert megint elutaznak a szülei – válaszolt helyette Jimin, miközben a telefonját bújta.

- Kösz, srácok... Pont ma akartam tőle megkérdezni – Jungkook degradálóan tekintett végig a fiúkon,majd felém fordult. – Medencés buli lesz, szóval nincs kifogás, jönni fogsz.

- Medencés buli februárban? –kérdeztem vissza kissé hektikusan. Nem, eszem ágában sem  volt megbetegedni egy bugyuta buli miatt.

- Nyugi, fűtött a medencénk, szóval nem lesz semmi bajod – reflektált Yoongi, aki egészen eddig Hoseokkal volt elfoglalva. – Meg amúgy se kötelező fürdeni.

A fogaskerekeim azonnal kattogni kezdenek; van is kedvem, és nincs. Borzasztóan sokat kell tanulni hétfőre, ha pedig elmegyek szombaton, vasárnap egy kész csődtömeg leszek.

- Kérlek... - rebegtette meg pilláit Jungkook, közelebb csúszva hozzám, az asztal takarásában átkarolva derekamat. Utáltam, amikor ezt csinálja.

- Jó, legyen, de te fogsz hazahozni, és nem fog érdekelni, hogy mennyire leszel részeg –reflektáltam, azonnal megszabva a feltételeket.

- Én sosem szoktam részeg lenni - tette fel védekezően karjait. - De rendben, vigyázni fogok rád.

Egy tipikus Jungkook-féle kacsintással ajándékozott meg, majd karját még mindig körém tekerve étkezett tovább. Hiába éreztem magamat úgy, mint akit csapdába ejtett egy polip, tagadni sem tudtam volna, hogy élvezem azt a törődést, ami felém irányul. Tényleg nem tudtam megmondani, hogy mikor ejtette rabul az én szívemet, de megtörtént. Sosem gondoltam volna, hogy valakinek vonzó leszek, hiszen eléggé nyeszlett testem volt, szerettem olvasni és nem mellesleg eléggé unalmas személyiséget tudhattam magamnak. Az elején jó párszor megfordult fejemben az az idea, hogy Jungkook csak szórakozik velem, ám az idő előrehaladtával rájöttem, hogy nem, ő nagyon is komolyan gondolja ezt.

Kis elmélkedésemnek köszönhetően az idő csak úgy tovaszállt, így csak arra eszméltem fel, hogy Yoongi feláll, magával rántva Hoseokot is. Érdeklődő szempárral figyeltem párosukat, hiszen az utóbbi időszakban, meglepően össze voltak nőve, pedig eléggé sokat veszekednek. Egy kicsit magamat és Jungkookot látom bennük, de mégis meg lep, hogy ennyire jól kijönnek egymással. Külsőleg hasonlítanak, hiszen mindkettejük büszkélkedhet piercingekkel, tetkóval is, ám belsőleg eléggé különböznek; Yoongi inkább a csendet és a nyugalmat preferálja, míg Hoseokot alig lehet lelőni, akárcsak egy hiperaktív kölyök, olyan.

- Namo, kérem a pénzemet – húzta ki magát büszkén Jimin, miközben a magasabbik felé nyújtotta kezét. Namjoon kissé morogva, de átnyújtotta Jiminnek a bankjegyeket, amint leléptek a fiúk.

- Mi folyik itt? - kérdezett rá Jungkook szemöldök ráncolva, amit halkan megkuncogtam. Hiába, így úgy néz ki, mint egy mérges nyuszi, ami eléggé vicces látványt nyújt.

- Az, kérem szépen, hogy nem csak ti turbékoltok. Yoongi és Hoseok eléggé szépen összeszűrte a levet.

- Mi? Komolyan? - kerekedtek ki az ónix fekete hajú szemei.

- Ne mond, hogy nem vetted észre. Az elején még csak gyanakodtam benne, amikor kettesben léptek le, ám amikor megláttam a nyakukon olykor-olykor elhelyezkedő szívásfoltokat, már tudtam, hogy ezek ketten kavarnak. Namo-val pedig fogadtunk, és én nyertem.

- Yoongi és Hoseok meleg? - kérdeztem rá félve, hiszen egyikükből sem néztem ki.

- Yoongi biszex, de nem hangoztatja, Hoseok pedig... Nos, ő azt vallja, hogy ami és aki megtetszik neki, azt megszerzi magának. Neki nem számít a nem és a kor, ő mindenkire kiveti a hálóját.

Letaglózva meredek magam elé, ám mégis örülök kapcsolatuknak; éles kontrasztot alkotnak, mégis szép pár – a maguk módján.
A további időben még cseverésztünk egy keveset, majd miután kifizettük a számlát, mindenki lelépett, így jelenleg Jungkook bal oldalán ballagok, a hasamat fogva. Többet ettem a kelleténél, így nehézkesen járkálok, hiszen úgy érzem, mintha egy téglát cipelnék a hasamban.

- Minek ettél ennyit? Tudhatnád, hogy a nyeszlett, karcsú tested nem bír el ennyit – Jungkook láthatóan jól szórakozik rajtam, hiszen mióta kijöttünk a kis étkezdéből, azóta csipkelődik velem.

- Megtennéd, hogy befognád? Nem segítesz a helyzetemen – intettem csendre, hiszen egyre jobban kezdett idegesíteni.

- Na, gyere, pattanj fel! – állt hirtelen elém, majd amint lehajolt, ezzel utat biztosítva a hátára ,azon nyomban éltem a lehetőséggel, s a nyakába csimpaszkodva, lábaimmal derekát átkarolva foglaltam helyet rajta.

Miután megigazított magán, s combom alá nyúlt, hogy biztosan tartson, tovább folytattuk utunkat, egyenesen haza. Kobakomat nyakába fúrtam, nagyot szippantva a kellemes, euforikus aromából, mely minden alkalommal elbódít, elkábít. Nem tudom, hogy miért van rám ekkora hatással az illata, de semmi pénzért nem cserélném ezt el.

- Valld be; színlelted a hasfájást,hogy hazavigyelek, és kénye kedvedre szagolgathass engem – hozott vissza a jelenbe Jungkook hangja, így sértetten emeltem fel a fejemet eddigi helyemről, majd szúrósan tekintettem rá, amit persze nem láthatott.

- Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy tényleg te vagy-e ilyen büdös, és igen; te vagy – vigyoromat elrejtve próbáltam reflektálni, ám a következőre eseményre nem számítottam; hirtelen engedte el combjaimat, így egy kisebb sikoly mellett kapaszkodtam hirtelen nyakába, és vállába– éppen, amit elértem -, s próbáltam megtartani teljes testsúlyomat.

Jungkook hamar fuldokolni kezdett a nyakán lévő kezem végett, s azt próbálta lefeszegetni, ám nem járt sikerrel; magabiztosan tartottam magamat, mivel nem szerettem volna a kemény betonra leesni. Rögvest ficánkolni kezdett, én pedig vele kiabáltam, hogy azonnal fejezze be, ám ennek az lett a következménye, hogy mindketten elestünk. Hangosan puffanva érkeztem a koszos talajra, melyet a fájdalmas nyögésem követett, s a még hangosabb koppanás, amely tökéletesen jelezte; a fejem éppen szoros barátságot kötött a betonnal.
Szitkozódva kaptam a fejemhez, azonnal megszemlélve, hogy nem-e vérzik a sértett felület, ám hál' istennek nem bugyogott vér belőlem. Mérgesen, szikrázó szemekkel fordultam Jungkook felé, aki a földön ülve tapogatta nyakát, a levegő után kapva.

Nem gondolkodtam, csupán teljes erőmből vetettem magamat rá, csípőjére ülve, majd kezdtem el ütlegelni a mellkasát, miközben szebbnél-szebb offenzív szavakkal illettem. Jungkookot szemmel láthatóan nem érintette meg a dolog, hiszen mosolyogva tűrte, ahogyan mellkasára csapok újból és újból, s erre még a keze is rátett, mely mindeközben a csípőmre tévedt, szorosan fogva azt.

- Tudod, más helyzetben roppantmód értékelném ezt a pózt – nyalta meg alsó ajkát, incselkedően, pajkosan tekintve fel rám, mellyel elérte, hogy milliszekundum alatt öntse el orcámat a pír egyik halványabb tónusa.

Rögvest lemásztam róla, két talpra küzdve magamat, majd így illettem szúrós pillantásommal. Igen, zavarban voltam, ám a lehető legjobban leplezni akartam előle, hiszen tudom, hogy akkor egészen hazáig hallgathatnám őt, amint rosszabbnál-rosszabb vicceket mond ezzel kapcsolatban. Nem válaszoltam, csupán mellkasom előtt összefont karokkal kezdtem el hazafele tipegni, magam mögött hagyva magát az ördögöt. Hallottam, amint utánam kiált, de nem foglalkoztam vele, csupán elszántan szedtem tappancsaimat, ám amint bekanyarodtam volna a sarkon, hirtelen két kar fonódott hasam köré, majd emelet a magasba, hogy megforgathasson. Rögvest egy kisebb sikoly szökött ki ajkaim résén keresztül, miközben a kezére markoltam, folyamatosan azt ismételgetve, hogy tegyen le.
Kis idő elteltével imáim meghallgatásra találtak, így kissé kótyagos szemekkel, de ránéztem, s szembe találtam magamat idegesítő vigyorával.

- Szeretem, amikor megsértődsz. Nagyon kis cuki vagy akkor – szélesedett ki vigyora, megvillogtatva ezzel hófehér fogait, miközben kacsói ismét derekamat ölelték körbe.

Szívesen válaszoltam volna valami frappánsat, ám ebben megakadályozott, méghozzá azzal, hogy ajkait tincsem közé fúrta, majd a sértett felületemre csókolt. Az összes szótag a torkomon akadt, meglepett, hatalmas szemekkel néztem fel rá. Fogalmam sincs, hogy miért, de ez a kis apró cselekedete olyan emóciókat váltott ki belőlem, hogy az alhasamban élő szárnyasok azonnal repkedni kezdtek. Az agyam kiürült, nem tudtam gondolkodni, csupán az ösztöneimre hagyatkoztam; nem törődtem semmivel se, csupán karomat tarkójához vezettem, majd úgy húztam le magamhoz, és tapadtam ajkaira.

Bár ne tettem volna...

~~~~~

Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem fogok magyarázkodni, egyszerűen nem volt időm és ihletem írni; az iskola nehéz, mindennap dogákat írok, mellette pedig dolgozok, szóval időm az nuku. X"D

Ez sem lett a legjobb rész, sőt, ez az egyik legrosszabb, és beismerem; ez kitöltő rész volt. De meg van az oka, hiszen most lesz a nagy buli, ahol "megpecsételődik" a két fiú sorsa. (Lol, mi ez a szöveg.)

Próbálom hamarabb hozni a következő részt, de nem ígérek semmit sem. Remélem tetszett nektek ez a semmilyen rész! :)

(A Wattpad szeret, így miután publikáltam, úgy gondolta, hogy töröl néhány szóközt, amit elvileg javítottam, de ha nem, akkor szóljatok!)

xxMinHeezixx