-Ne! - harsogtam az éj leple alatt, de kifutottam az időből.

Jungkook ökle kíméletlenül, és hibátlanul hasított a levegőben, majd ért célt, egyenesen Jin arcán. A szőke hajzuhataggal rendelkező fiú, milliszekundum alatt tántorodott hátra, a sértett felületet tapogatva. Nem tudom, hogy a látkép miatt, vagy a megbotránkozásomat kifejezve, de kacsóimat ajkaim elé kaptam, úgy figyelve Jungkookot, ki forrt a benne dolgozó bosszúságtól. Nyakán az erek duzzadtak, szinte majd' kipattantak bőre alól, a levegőt kiszáradt ajkai közt hevesen kapkodta, s összeszűkült szempárjaival figyelte a másik fiút, aki még mindig nem ébredt fel a teljes sokkból.

Viszont, én nagyon is éber lettem, így mielőtt dulakodásba fulladt volna ez az egész, Jungkook mellé léptem, majd csuklójánál fogva kezdtem el húzni a ház ajtaja felé. A koromfekete hajú fiú nem ellenkezett - ami meg is lepett -, így könnyedén vittem véghez kieszelt tervemet, s másodpercek tört része alatt kerültünk az ajtó elé.

-Taehyung, ha belépsz azon az ajtón, engem felejts el! - hallottam meg Jin fojtott, elhaló, mégis robusztus hangját, ami miatt kénytelen voltam hátrafordulni, s méregtől elködösült szemeibe nézni.

-Sajnálom - susogtam, majd lenyomva a kilincset, betessékeltem magam előtt Jungkookot, majd egy utolsó pillantást vetve Jinre, becsuktam a merev falapot.

Az előszobában sötétség és nesztelenség uralkodott, így erős gyanúm volt az, hogy csak mi ketten vagyunk e ház falai közt.

Hirtelen két erős, izmos kar fonódott derekam köré, én pedig ösztönösen simultam bele ölelésébe. Fura... ha ezt alig pár héttel ezelőtt tenné meg, szinte azonnal szabadulni, menekülni akarnék, de most jó érzéssel tölt el, amitől a kis szárnyas lakók is azonnal repdesni kezdenek hasamban. Jó, ez talán kissé lányos kommentár volt.

-Ugye itt alszol? - dörmögött mély, rekedtes hangján hallójáratomba, amitől végigfutott kezemen a libabőr és a bizsergés. Persze ez mind jó értelemben. A lehető legjobb értelemben.

Válaszul nem nyitottam ki lepénylesőmet, csupán bólintottam egyet, hiszen ilyen lelkiállapotban nem lenne szívem itt hagyni. Na meg... óriásit hazudnék magamnak, ha azt mondanám, csak ez miatt maradok itt.

A szobába beérve kellemesen sóhajtok fel, hiszen pillanatok alatt érzem bekúszni orromba azt a mámorító, eufórikus illatot, amit oly' imádok. Nem tudom mi okból kifolyólag vált ki belőlem ilyen erős emóciókat az illata, de talán fölösleges is lenne kutatni a miértjét.

Fullasztó a csend, mi ránk telepedik, és talán kissé kínos érzéssel is tölt el. Ezer és egy kérdésem lenne, de nem tudok megszólalni. Minden szó a torkomra ég, amint kitessékelném magamból őket, hogy értelmes mondatot formálhassak, alkossak belőlük.

-Most biztosan azon agyalsz, hogy miért őrölöm magamat a múlt miatt... - hangja nem olyan határozott, mint volt, ami ideges nyelésre késztet. - De ezt mind azért csinálom, mert én tehetek a haláláról.

-Jungkook, ez hülyeség, nem te-

-De, Taehyung, az én hibám. - vág el azonnal attól a lehetőségtől, hogy megszólalhassak. - Ha akkor, aznap nem ütöm meg azt a rendőrt, és nem visznek be, akkor anyának nem kellett volna értem jönnie, hogy kiengedjenek. Miattam ült be abba az átkozott gépjárműbe este, a viharban. Én miattam, és nem más miatt.

Ha eddig azt hittem, hogy minden szó a torkomra égett, akkor most megtripláznám. Csak tátogok, mint egy balgatag hal, és nem tudom, hogy mit is mondhatnék. A sajnálom kevés lenne ide, hiszen nem tudna mit kezdeni vele. Bármit mondanék fölösleges és értelmetlen lenne, így a kis ketyerémre hagyatkozom, hogy az vezéreljen.

Lassan közelítem meg Jungkookot, majd amint kellő közelségbe kerülünk, szinte azonnal mellkasába fúrom kobakomat, hogy egy erős, szeretetteljes ölelésben részesítsem. Néha egy ölelés sokkal jobb gyógyír, bármi másnál.

Másodpercek alatt érzem meg, ahogyan karjai csípőmre tapadnak, erősen tartva azt, hogy még közelebb húzhasson magához. Testünk szorosan egymáshoz feszül, és meg merem kockáztatni azt, hogy egy tű sem férne el köztünk.

Lehunyt szemekkel élvezem karjai által nyújtott biztonság érzetet, s kellemes, finom illatát, amit nem egy parfüm kölcsönzött neki. Nyálasan hangzik, de örökké így maradnék vele, ha lehetne.

-Új samponod van? - szólal meg, miután felemeli fejét, ami eddig hajamba volt temetve.

-Hm? - húzom el én is fejemet mellkasától, hogy éjsötét, gyönyörű íriszeibe nézhessek.

-Más az illata a hajadnak. Fahéj. - hajol újra fürtjeimhez, majd szippant belőlük egy nagyot. - Ugye tudod, hogy ez nem volt jó döntés?

-Micsoda? - nyílnak tágra szemeim, hiszen nem értem, mire is akar célozni ezzel.

-Így még nehezebb tudom magamat visszafogni, mivel imádom a fahéj aromáját - mormogja, majd hamar a falnak nyomva találom magamat.

Feleszmélni sincs időm a sokkból, hiszen beszélőkéjét most egészen másra használja. Pontosabban, az én szájüregemet térképezi fel ízlelőszervével, amit jelen esetben nem tudok megzabolázni. Ennek tudatában fogadom el a tényt, hogy most esélytelen leállítanom, így viszonozom gesztusát, ugyan olyan hévvel.

Rajongok a csókjáért -  túlságosan is. Fogalmam sincs, hogy egészséges, vagy normális dolog-e, ennyire függni más csókjától, de jelen helyzetben ez egy cseppet sem érdekel.

-Erősen küzdök magammal, de te mindig teszel valamit, ami lerombolja az eddig gondosan felépített falaimat, és mindig kezdhetem elölről ezt - dünnyögi, miután elvált ajkaimtól, de tőlem nem. Ugyan olyan közel van hozzám, mentolos lehelete, szinte perzseli csóktól megduzzadt, vöröslő ajkaimat.

-P-például?

Nem tudom, hogy zavaromban, vagy a helyzet miatt, de ismételten dadogni kezdek, ami szinte a védjegyem lett, ha Ő a közelemben van.

-Például, amikor őszintén nevetsz, vagy mosolyogsz. Amikor a tőlem kapott inget hordod. Amikor valamilyen édesség láttán, gyermekiesen csillan fel a szemed. Amikor mérgesen ejted ki a nevemet. Soroljam még? - pimasz vigyor telepedik jóképű orcájára, amit jelen pillanatban semmivel se lehetne levakarni onnan.

-Ne, nem kell - jövök azonnal zavarba, hiszen lelke tükre, szinte lyukat éget arcomba.

-Amikor zavarba jössz, ne is említsük, hogy mi játszódik le bennem...

-Jungkook! - tolom el mellkasánál fogva magamtól.

Azonnal megüti fülemet csilingelő nevetése, ami lágy mosolyt csal arcomra, hiába próbálok ellenne tenni. Hogyan is tudnék, amikor ilyen cuki nyuszi fogai vannak?

Egy hét. Egy hét telt el az ominózus eset óta. Jinnel azóta nem beszéltem, és nem is láttam, bármennyiszer hívtam, vagy írtam neki. Jóvá akartam tenni, de nem engedte, és nem is hagyott rá lehetőséget. Ez valamilyen szinten fájt - nem is kicsit, de nem tudtam mit tenni ellene.

Jungkook újra a régi, bár nem tudom, hogy örömömre vagy bánatomra. Azt a bizonyos éjszakát szinte végigbeszélgettük. Megnyíltunk egymásnak, amit szinte sosem teszek meg, de Ő elérte, hogy ténylegesen megtegyem. Próbálok ezen nem kattogni, de folyton bekúszik elmémbe az a tudat, hogy ezt bármikor felhasználhatja ellenem. A pesszimista Taehyung minduntalan azt hajtogatja, hogy ez meg fog történni -  ellenben, a naiv Taehyung azt, hogy nem fog hátba szúrni.

Fájdalmasan felszisszenve kapom ujjaimat a nyakamra, amin a raja feszülő bőr rettenetesen fáj, bár nem hiába..

Az utóbbi pár napban túlságosan is sokat engedek Jungkooknak, így Ő, ezt minden gond nélkül használja ki, s tarkítja nyakamat harapás és szívás foltokkal. Mondanám, hogy bánom, de túlságosan is jól ismeri erogén zónáimat, így sosem állítom le, csak lehunyt szemekkel élvezem, amit csinál. Persze, miután meglátom magamat a tükörben, rettenetesen bánom, hogy nem állítom le. Napok óta garbóban járok iskolába, amit alap esetben utálok, de most, hálát adok az égieknek, hogy annó' nem dobtam ki ezeket, szelektálás közben.

Jungkook pofátlan vigyora zökkent ki, így elkapom mancsaimat nyakamról, majd tekintetemet a táblára vezetem, amire a tanár sebtiben írja a sok képletet. Megbotránkozva veszem észre, hogy a kis elmélkedésemnek köszönhetően lemaradtam, így gyorsan kezdem körmölni a képleteket füzetembe, mivel következő órán röpdolgozat lesz, amit most, hogy bejelentett, már nem is annyira röpdolgozat.

Felsóhajtva dobom le tollamat az asztalra, miután behoztam a lemaradásomat, és a középkorában járó tanár is, már csak kisebb monológot tart. Íriszeim automatikusan vándorolnak Jungkookra, majd nyílnak is tágra, amint észreveszem, hogy még mindig engem bámul. Kétséget kizáróan, ezzel tud a legjobban zavarba hozni, és ennek Ő, tökéletesen a tudatában van.

-Mondtam már, hogy ne bámulj! - kapom el róla tekintetemet, majd újra a tanárra vezetem azt, hogy figyelhessek arra, amiről jelen esetben kiselőadást tart, de egyáltalán nem jut el a tudatomig, amit mond, csak a szája mozgását észlelem.

-Mondtam már, hogy nem tudlak, nem bámulni. Túlságosan is szép vagy - vonja meg vállait, mintha csak kijelentette volna: Csütörtök van.

-Azt is mondtam, hogy ne hívj szépnek. Megalázó egy fiúra nézve - válaszolok rá se nézve, hiszen tudom, ha ezt megtenném, rettentően zavarba hozna.

-Múltkor te mondtad, hogy mellettem nem érzed magadat fiúnak - vonja meg pofátlanul ártatlanul a vállát, míg az én állam a padlót súrolja.

-T-te... kihallgattál?! - önt el azonnal a pulykaméreg.

-Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egészen véletlenül, csak meghallottam - szélesedik ki a vigyora, ezzel megvillantva hófehér fogait, és a mostanra ,imádottá vált, nyuszi fogait.

Komolyan nem hiszem el, hogy kihallgatta azt a beszélgetést, amit magammal folytattam. Jó, ez így egészen furán hathat, hogy saját magammal beszélgetek, de kellően meg volt rá az okom!

-Ugyan, Taehyung... mellettem lehetsz hercegnő - szélesedik ki vigyora, már, ha ez lehetséges.

-Ha nem tűnt volna fel, én is fiú vagyok, vagy valami olyasmi! - emelem fel a hangomat, de nem annyira, hogy megzavarjam az órát. - Csak hagyj békén, jó?!

-Imádom, amikor kihozlak a sodrodból. Olyan kis aranyos vagy... mint egy vérbeli tsundere! - támasztja tenyerébe állát, úgy figyelve engem, ámuldozva.

Ezt én... komolyan nem hiszem el. Egy pillanat alatt hoz ki komfortzónámból, pedig nem vagyok én egy erőszakos ember - de még mennyire nem!

A fejemben, már éppen összeraktam egy frappáns visszavágást, és ki is tessékeltem volna magamból, amikor fülsüketítően hasított levegőben a csengő hangja, ezáltal belém rekesztve, a kis visszaszólásomat. Nem bánom annyira, hiszen magamat ismerve, nem volt eget rengető, és le merem fogadni, hogy Jungkook is csak jót szórakozott volna rajta, így hagytam az egészet a fenébe.

Úgy látszik Jungkook is leszállt a témáról, hiszen a pad mellett ácsorogva várja, hogy összepakoljak. Na igen... Ő még arra sem méltatta a tanárt, hogy legalább a felszerelését elővegye. Fura visszagondolni, de az első napon még megcsinálta, amit a tanár kért, most pedig, nagy ívben lekakkantja. Jó, ha azt nézem, akkoriban még nem ilyen volt. Szinte egy nap alatt ment át egy erős jellemváltozáson, amit mai napig nem tudok hova tenni, de sosem kérdeztem rá. Nem tudtam, hogy hogyan kéne belekezdenem és merszem sem volt. Talán egyszer...

A folyosóra kiérve, azonnal elfintorodom. A kurvásabb lányok egy nagy klikkben gyűltek össze a szekrények mellett, az izomagyú focisták, pedig éppen egy alsós fiút terrorizálnak. Tekintetem szinte azonnal Jungkookra téved, hogy Ő mit reagál erre az egészre, de nagyon kell csalódnom. Észre sem vette a mellette zajló jelenetet, csak fütyörészve lépked mellettem, ide-oda pillantgatva. Szívemet a sajnálat mellett, a boldogság önti el, hiszen engem megvédett - nem is egyszer. Nem tudom miféle ösztön vezérelte arra a cselekedetre, de nagyon hálás vagyok neki. Ha nem lépte volna meg azt, amit, akkor még mindig a mosdókban bujkálnék, arra várva, hogy vajon mikor fognak megverni.

Boldogságomat nem tudva leplezni, mosolyodtam el, majd kaptam tekintetemet U-Kwonra, aki vigyorogva lépett elénk, kezet fogva Jungkookkal. Háta mögé nézve meg is láttam, a banda többi tagját, így félénken ugyan, de viszonoztam a mosolyukat.

-Téged is látni? - teszi fel az első kérdést, miként átkarolja Jungkook vállát. Kissé vicces látványt nyújtanak, hiszen lábujjhegyre kellett állnia a fiúnak, hogy véghez tudja vinni tervét.

-Néha muszáj bejárnom, különben kirúgnak - ölti fel magára Ő is azt az eszelős vigyort, ami társa arcán is díszeleg.

-És itt van a mi kis Taehyungienk - tér át hozzám, arcomba csípve, amit hatalmas szemekkel figyelek végig.

-Na-na! - választja el tőlem a koromfekete hajú. - Azt mondtam, amíg nem vagyok védd meg, nem azt, hogy az első adandó alkalommal rámozdulj.

Millszekundum alatt érzem meg derekamon, a körém feszülő izmos kart, ami kellemes bizsergést vált ki belőlem. Kissé zavaró, ahogyan az összes fiú, azon területre vándoroltatják íriszeiket, de nem söpröm le magamról karját. Túlságosan is szeretem, ahogyan erősen szorít magához.

-Ugyan, haver! Régóta ismersz már. Tudod, hogy nem tennék ilyet.

Régóta? Ezek szerint, Jungkook már régóta jóban van vele?

Láttam, ahogyan Jungkook szóra nyitotta gyönyörűen ívelt ajkait, de vonásai egy pillanat alatt változtak meg, így én is odakaptam, ahova Ő nézett, és meg is láttam a folyosó közepén Wooshin vörös hajkoronáját. A két fiú farkasszemet nézett, és éreztem, ahogyan ujjai a csípőmbe vájódnak, amitől halkan felszisszentem.

Wooshin tekintete köztem, és Jungkook között cikázott, míg végül, meg nem állapodott karján, amivel engem ölelt magához. Jungkook egy mosolyt villantva fordult felém, majd se szó, se beszéd, tapadt ajkaimra. Hatalmasra nőt szemekkel néztem a fekete hajú fiú lehunyt pilláit, hiszen a sokk újult erővel áradt szét testemben. Még a csókot is elfelejtettem viszonozni, annyira lesokkolt ez az egész. Nyilvánosság előtt sosem közeledett így felém, mindig tiszteletben tartotta az etikettet, ami ezt diktálta. Éreztem, ahogyan a folyosón lézengő diákok zöme, mind minket nézett, de ezek közül csupán Wooshinra tudtam koncentrálni. Keze ökölbe volt szorulva, úgy figyelt minket, ami hatalmas kérdőjel volt számomra.

Jungkook ízlelőszerve hozott vissza a való életbe, hiszen akaratosan simogatta nyelvemet, a viszonzásra ösztönözve, amit meg is adtam neki, tojva mindenre. Jelen pillanatban nem érdekelt, hogy a fél diákság minket fixírozott, hogy a tanárok megláthattak volna minket, ne adj isten, az igazgató. Egyik sem izgatott, érzékeim csak Jungkookot tudták érzékelni, s csak őt láttam magam előtt.

Mohón, érzékien falta ajkaimat, amibe az egész testem belebizsergett, hiába nem ez volt az első alkalmunk.

-Itt meg mi folyik? Ez nem a kocsma! - a fizika tanárunk rikácsolása mindkettőnket arra késztet, hogy elszakadjunk egymástól. Riadt tekintetemmel figyelem az egyre közeledő tanárt, s félelmemben, Jungkooknál keresem a megnyugvást, rejtekhelyet.

-Ez egy tanintézmény, az ilyen jellegű megnyilvánulások, nem megengedettek! - visong a folyosón, szemüvege mögül, rosszallóan méregetve minket.

-Nézze, lehet, hogy az ön korában ez nem volt megengedett, tekintve, hogy körülbelül, a második világháború idején születhetett, de ma már a szabad akaratunk szerint cselekszünk - pofátlan és szemtelen a hangneme, amit megenged magának, mégis elnevetem magamat.

-Jeon Jeong Guk, azonnal velem jön az igazgatói irodába! - vöröslik a ráncos arca, az idegtől, ami elöntötte az egész testét, Jungkook mégis nyugodtan enged el, majd egy utolsó csókot nyom homlokomra, és vigyorogva követi az őskövületet.

-Mindenki más menjen az órára, vagy azon nyomban szaktanárit kap! - harsogja még utoljára, ezáltal a diákok a saját dolgukra erednek, beleértve magamat is. Természetesen aggódok Jungkook miatt, de a legrosszabb esetben is csak igazgatóit kaphat... igaz?

Az tanóra baromira lassan telik el, tekintve, hogy a tanár nem jött be megtartani az órát. Mindenki csoportokba verődve beszélget, nevetgél, kivéve engem - bármilyen meglepő.

Sorban hallgattam végig, ahogyan pár egyént kibeszéltek, és nem túl szép, offenzív szavakkal illették, így akaratlanul is elgondolkoztam azon, hogy vajon engem is így szoktak kibeszélni? Engem is elhordanak, minden földi jónak?

Természetesen Jungkookot az égig magasztalták, amiért így beszélt Ms. Yun Seo tanárnővel. Szerintem elég lesz két szünet, és az egész iskola ezen fog csámcsogni.

Gondolataim szereplője pedig éppen ekkor nyit be kopogás nélkül az ajtón, majd realizálva, hogy nincs bent tanár, megvonja a vállát, majd felém lépked. A teremben azonnal csend lett, s mindegyikőjük Jungkookot vizslatja, de Ő rájuk se hederít, csak kitartóan szemez velem.

Hanyagul levágódik mellém a székre, és kezét combomra helyezve dől hátra, mint aki jól végezte a dolgát. Várom, hogy meséljen, elmondja mi lett a következménye a pimaszságának, de egyik sem történik meg.

-Na? Mi volt? - teszem fel a kérdést, hiszen elképesztően fúrja az oldalamat a kíváncsiság.

-Semmi extra. A nyanya folyamatosan mondta a magáét, majd amikor én jöttem, azt mondtam, hogy diszkriminált, mivel egy velem azonos neművel cseréltem nyálat. Ekkor még jobban kiakadt, hevesen gesztikulált, majd a diri leintette, és megúsztam egy igazgatói intővel - vont vállat, mintha ez semmiség lett volna.

-Szóval magyarán; hazudtál az igazgatónak, és magadra uszítottad a sátánt?

-Pontosan - mosolyodik el, ami az én arcomra is felszökik.

-Hihetetlen vagy - ingatom meg buksimat óvatosan.

A nap további része békésen telik -  már amennyire békés lehet az élet, Jungkook mellett. Akaratom ellenére keveredtünk a mosdóba, hogy egymás ajkait tépjük, kedvünk szerint. Kár tagadnom, de mocskosul élvezem, amit egymás párnácskáiba feledkezve töltünk.

-Lassan mennünk kéne... vége a tanításnak, szóval bármikor ránk nyithat a takarító - válok el Jungkook ajkaitól, aki úgy látszik nagyon nem repes az örömtől.

-Mindjárt - válaszol röviden és tömören, majd újra ajkaimra tapad.Én pedig hagyom, hogy had csináljon velem azt, amit akar.

-Mhmm, most már tényleg mennünk kell. Anya vár - szakadok el újra, ő pedig morogva, de letesz a földre, és a táskáját felkapva a vállára, előreenged.

Ilyenkor nehezére esik elengedi, elmondása alapján, hiszen a házunk előtt nem engedem, hogy bármit is csináljon velem anya miatt, így a "napi" adagját veszi el. Ugyan az elején kissé furcsa volt, de mostanra már teljesen beletörődtem a sorsomba, amit kicsit sem bánok, hiszen jól esik a törődés.

A haza utat, édes kis semmiségekről beszélve töltjük el, de egyáltalán nincs ellenemre. Kellemes érzés csak úgy beszélgetni valakivel, érdektelen dolgokról.

-Holnap Yoongi elvisz minket suliba, szóval nem kell sietned - vázolja fel a szituációt, miután a házunkhoz értünk.

Válaszul csupán bólintok, és felemelve kezemet, vékonykás, hosszú ujjaimmal intek neki, majd belépek a kapunkon, amit a merev falap követ.

-Megjöttem! - kiáltom el magamat hangosan, hogy biztosan meghallja anya.

-A konyhában vagyok! - érkezik is a válasz, így amint leszenvedtem magamról a bakancsot és a szövet kabátomat, a hang irányába eredek. - Még nincs kész az ebéd.

-Nem baj, úgy se vagyok még éhes - vonom meg a vállamat, amit nem láthat, mivel minden figyelmét az éppen készülő ételre szenteli.

-Milyen volt a napod? - fordul hátra hozzám egy pillanatra, hogy rám mosolyoghasson.

-Tűrhető. Neked?

-Tűrhető - a válaszra mindketten felnevetünk.

-Nem baj, ha felmegyek a szobámba? Holnap felelünk biológiából.

-Dehogyis, menj csak - simogatja meg arcomat kedvesen.

Nekem pedig több sem kellett, gyorsan átszeltem a lépcső fokokat, majd vetődtem be az ágyamba, ami friss öblítő illatot árasztott.

A tanszereket magam elé pakolva kezdtem neki a magolásnak, ami könnyen ment, hiszen órán odafigyeltem, így a fele megmaradt, csupán fel kellett elevenítenem. Éppen a sejtbiológia rejtelmeit fedeztem fel, amikor a telefonom pittyegett egyet, ezzel jelezve, hogy valaki írt. Sóhajtva nyúltam érte, hogy hamar lerázhassam Jungkookot, de meglepetésemre nem Ő írt.

Izgatottan dobtam félre könyveimet, kilesve az ablakon, és tényleg ott állt. Szeme alatt még halvány zúzódás húzódott, Jungkook ökle által, ami miatt rögtön eszembe jutottak a történtek. Hatalmas lelkiismeret furdalás öntött el, és már nem olyan nagy vehemenciával nyitottam ajtót. A szőke hajú fiú rögtön felém kapta fejét, de nem mosolyodott el, nem mondott semmit sem, csak nézett engem. Mint egy kiskutya, aki eltörte a vázát, úgy lépkedtem felé, majd tisztes távolban álltam meg előtte.

-Taehyung...

~~~~~

Hát.. rendesen ég a pofám, mit ne mondjak..><

Nagyon, tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyi ideig tartott ezt a részt hoznom, de egyszerűen semmi időm nem volt és ihletem se, hogy bevalljam az őszintét.

Ez a rész se lett olyan hű, de eseménydús, pedig kiakartalak titeket engesztelni, viszont ez egy felvezetés. Amíg nem írtam, gondolkoztam a történeten, így kirajzolódott előttem a további részek tartalma, és a vége. Mert igen, hamarosan vége lesz. Nem azt mondom, hogy pár részen belül, de hamarosan sajnos vége lesz ennek is..:/

A következő részt terveim szerint hamarabb fogom hozni, bár jövő hétig még dolgozok, és este negyed 11-re érek haza, így nem sokat fogok írni, de sietek, ahogyan tudok!

Remélem tetszett nektek ez a kis semmilyen rész, és megragadom a figyelmet a reklámra!

Lena0824 -el elkezdtünk egy közös VKookos ficit, ami fantasy. Ha van kedvetek olvassatok bele! :)

xxMinHeezixx