Fáradt sóhajt eresztek ki tüdőmből, miközben a folyó áramlását figyelem. Az utóbbi pár hét hihetetlen gyorsasággal telt el, ami számomra nagyon furcsa érzés. Wooshin még csak felém sem nézett, annak ellenére, hogy miket mondott, és ez még inkább megrémiszt, hiszen bármikor lecsaphat. Jó, nem mintha olyan könnyen a közelembe férkőzhetne, hiszen az iskolában mindig mellettem van Jungkook, akár akarom, akár nem.

Bár mostanság eléggé furcsán viselkedik, amit nem értek. Nagyon gyorsan változik az aura körülötte, amit általában mindig én sínylek meg. Egyik pillanatban, magához képest kedves, a másik pillanatban pedig, mint aki ölni készül, és egy hatalmas rejtély számomra a miértje. Persze próbáltam megtudakolni ennek az okát, de akkor mindig belém fojtotta a szót azzal, hogy megcsókolt vagy szimplán csak témát váltott.

Jin se volt egyszerű eset, hiszen akárhányszor felmerült Jungkook neve, ő is megváltozott és hihetetlenül arrogáns tudott lenni velem, és a régi dolgokat vágta a fejemhez. Ennek sem értettem az okát, de mivel békés természet vagyok, mindig hárítani próbáltam, elterelni a figyelmét, ami hál' istennek általában sikerült. Jimin is bogarat ültetett a fülembe, amin éjjelekig rágódtam, de nem jutottam dűlőre a dologgal kapcsolatban. Egyetlen jó dolog történt ebben a pár hétben, mégpedig az, hogy anyát végre előléptették, ami még több pénzt jelentett és több szabadidőt, mint eddig. Most már sokkal többet van velem otthon, s nem olyan fáradt. Maga az a tény, hogy anya nem hajszolja magát túl - hozzáteszem miattam - , boldogsággal tölt el.

És, hogy én miért vagyok a Han folyónál? Egyszerű. Mióta Jungkookkal itt jártam, azóta rájöttem, hogy milyen megnyugtató érzés csak egyedül ülni és figyelni a folyót, elmerengni a gondolataidban, ahol senki sem zavarhat, s csak te vagy. Mostanában ugyanis elég sokszor szoktam elkalandozni, akár órák közben is, ami eddig nem volt rám jellemző, hiszen mindig figyeltem órákon, kivéve amikor Jungkook nem hagyott békén.

Nem is tudom mennyi időt tölthettem itt, de telefonom zörgése zökkentett ki a folyó bámulásából, így nehezen előhalásztam, és megnézve ki hív, felvettem.

-Igen?

-Mindjárt kész a vacsora, merre jársz? - kérdezte anyám kissé csalódottan. El is felejtettem, hogy ma nem ment dolgozni..

-Ne haragudj, mindjárt otthon vagyok. - ezzel kinyomtam, és felkapva a zöld, friss fűből a táskámat, gyors léptekkel indultam haza.

Bő tíz perc alatt haza is értem, s miután lepakoltam, a konyhába léptem, ahol isteni aromák szálltak a levegőben, melyeket mélyen magamba szippantottan, kellemesen sóhajtva utána.

-Mi jót főzöl? - léptem mögé, hogy átleshessek a válla fölött.

-Majd meglátod, de addig kérlek, teríts meg. - nézett rám hátra, én pedig egy bólintás kíséretében a szekrényekhez léptem és elővettem két tányért, majd az evőeszközöket, és az asztalra helyeztem őket.

Nem sokkal később pedig anya tálalta is az ételt, ami Bulgogi volt, mellé pedig tálalt még rizst, saláta leveleket, zöldségeket és kimchit.

-Kitettél ma magadért. - vigyorogtam rá, majd megköszönve az ételt azonnal rávetettem magamat és nem túlzok, ha azt mondom, két pofára étkeztem.

Anya csupán nagy mosolyra húzta vékony párnácskáit, s úgy figyelt. Eddig mindig szóvá tette, hogy egyek lassabban, mert fájni fog a hasam, de most nem. Talán végre rájött, hogy felnőttnek mondható vagyok és tudom, hogy mit csinálok.

Hirtelen azonban megszólalt a csengő, így a számból kilógó hússal néztem fel anyára nagy szemekkel, de ő csak mosolyogva törölte meg a száját egy szalvétával és sietősen indult az ajtó felé. Hatalmas szemekkel néztem hátra, amint anyukám hangosan köszönt az idegennek, de amint megláttam ki is az, szemeim a kétszeresükre nőttek.

-Találkoztam vele a bevásárló központban, míg vásároltam és meghívtam vacsorára. Sajnálom, de már elkezdtünk enni. - simogatta meg anyám a karját, miközben felém lépkedtek.

-Ugyan, semmi baj. - mosolygott le anyámra, majd rám nézett, de én csak hatalmas szemekkel bámultam rá.

Hirtelen elmosolyodott, majd elém lépve, kinyújtva karját, az ajkaimhoz nyúlt és letörölte a rajta lévő szószt, majd lenyalta azt az ujjáról. Éreztem, ahogyan a fülem tövéig pirultam és szemeim is tányérméretűre nőttek, de ő csak helyet foglalt mellettem és megvárta, amíg anyukám neki is hozott tányért.

-És hogy vagy, Jin? - kérdezte anya tőle, hiszen én még mindig teljes sokkban meredtem magam elé.

-Köszönöm, megvagyok és te? - kezdtek el fecsegni, míg én csak csendben burkoltam magamba az ételt, ugyanis eszembe jutott, amikor Jungkook ezt a gyors étkezdében csinálta velem. Legalább annyira zavarban voltam akkor is, mint most.

-Fiam.. jól vagy? - nézett rám anyám, ugyanis a számban lévő ételt félrenyeltem az emlék hatására, és erős köhögésbe kezdtem.

-Persze, csak félrenyeltem. - ittam bele az asztalon elhelyezkedő vizembe.

-Régen is folyton ezt csináltad. - turkált mosolyogva az ételében Jin, én pedig szúrós szemekkel néztem rá.

-Mivel folyton nevettettél.

Ezek után nagyjából feloldódtam, és én is beszálltam a beszélgetésbe.

-Hihetetlen, hogy milyen érett, erős férfi lett belőled.. - nézte anyám hatalmas, csodálattal teli szemekkel őt. - Mintha csak tegnap lett volna, hogy együtt fürödtetek, vagy együtt csináltatok bunkert a kanapéból.

-Muszáj volt felhoznod, hogy együtt fürödtünk..? - fújtam fel arcomat az emlék hatására.

-Ugyan már.. kicsiként mindenki együtt fürdött a másikkal. - kuncogott fel Jinnel együtt.

-Áruló. - nyújtottam ki Jinre a nyelvemet, aki elnevette magát, anyával ellentétben, aki a fejét fogta.

-És múltkor még te hisztiztél nekem, hogy kezeljelek felnőttként.. - temette tenyerébe az arcát, én pedig tátott ajkakkal figyeltem őt.

Természetesen egy kisebb vita alakult ki köztünk, de Jin sikeresen elterelte a témát, így most anyám lent mosogat, én pedig Jinnel ülök fent a szobámba, kínos csenddel körbeölelve.

-Még mindig meg van? - emelt le a polcról egy kicsi, barna macit, amit még tőle kaptam régen, szülinapomra.

-Persze. Szerettem a macit, és fontos is, hiszen tőled kaptam. - vontam meg a vállaimat, ő pedig mosolyogva tette vissza a helyére.

-Csinálsz valamit a hétvégén? - kérdezte egy idő után, még mindig a szobámban lévő polcokat pásztázva, vizsgálva.

-Nem tudom, nem hiszem. - vontam meg a vállamat újra. - Miért?

-Akkor szombaton este nyolcra érted jövök, és öltözz ki, mert egy puccos étterembe megyünk. - mosolygott rám hátra, mintha csak kijelentette volna, hogy ma szerda van. Olyan játszi könnyedséggel tudja az ilyeneket kezelni és mondani..

-Nem is tudom.. nem szeretem a puccos helyeket, nem vagyok oda való. És azt sem szeretném, ha költenél rám.

-Ugyan már. Néha az életben ki kell lépni a komfort zónából, s nyitni az újra. Igenis oda illesz a szépségeddel és ne aggódj, hogy mennyit költök rád.

Hogy mi? Milyen szépségemmel? Mi van? Az oké, ha Jungkook mondja, mivel.. mivel ő egy beteg, elvetemült ember, de Jin..? Bevallom őszintén, hogy az ő szájából nagyon fura, és kissé bántó ez rám nézve, hiszen fiú vagyok és rám maximum azt illene mondani, hogy helyes vagyok, nem azt, hogy szép..

-Taehyung.. te mennyit költöttél rám kiskorunkban? Ki vett mindig fagyit a parkban, ki fizette mindig a mozi jegyemet? Te voltál, és ezt szeretném meghálálni. Na meg persze egyenlíteni a számlát. - ült le mellém az ágyra közel, miközben rám mosolygott.

-Nincs öltönyöm.

-Majd adok.

-Nem tudok rendesen enni étteremben.

-Senki sem fogja nézni.

-Nem szeretem a bort.

-Akkor majd iszol mást. Egyéb kifogás, Taehyung? - döntötte oldalra a fejét, én pedig felsóhajtottam.

-Rendben.. - mentem bele, ő pedig boldogan nevetett fel.

A további időben csupán beszélgettünk, és teljesen elterelte Jungkookról a figyelmemet, amiért nagyon hálás vagyok neki.

Persze miután elment, azonnal megrohamoztak az emlékek, a kérdések és az érzések.

Ma még csak nem is volt iskolában és nem is keresett. Gondolkodtam, hogy felhívom esetleg Jimint, de hamar elvetettem az ötletet, hiszen Jungkook tud magára vigyázni. A másik ötletem az az volt, hogy átmegyek hozzá, de ezt az ötletet is száműztem, hiszen elég hülyén jönne ki a történet. Egyáltalán nem is értem, hogy miért érdekel ez engem. Eddig mindig azt mondogattam, kérleltem, hogy hagyjon békén, ne szóljon hozzám, és most, hogy teljesült, furán érzem magamat. Olyan.. hiányosságot érzek? Túlságosan is hozzászoktam, hogy zaklat, nem hagy békén, hogy majdnem mindennap mellettem van és ettől féltem. Én, Kim Taehyung, elkezdtem kötődni Jungkookhoz..

Jin után megfogadtam, hogy soha többet nem nyílok meg másoknak, hiszen akkor könnyen hátba szúrhatnak, és eldobhatnak, mint egy meleg virslit.

Elhessegetve a gondolatokat indultam inkább fürdeni, majd azután befeküdtem az ágyamba, hogy aludjak. Már éppen félálomban voltam, amikor halk koppanásokat hallottam az ablakomon. Szemöldök ráncolva füleltem a koppanásokat, majd félve lépkedtem az ablakomhoz, hogy megnézzem mi is ez. Kinyitva, kihajoltam és egy teljesen feketébe öltözött Jungkookot pillantottam meg, akinek a kezében apró kövek pihentek.

-Mégis mit csinálsz? - kérdeztem viszonylag halkan, ugyanis nem akartam anyát felébreszteni.

-Minek tűnik? Vigyázz! - válaszolta kissé erélyesen, így hátrébb léptem, s nem sokra rá meg is láttam az ablakomba kapaszkodva, majd előttem állva.

-Ez nem a Rómeó és Júlia, ugye tudod? - kérdeztem karba tett kezekkel.

Nem válaszolt, csak derekam köré zárva karjait, magához húzott és ajkaimra tapadt. Ilyenkor, mintha elvarázsolnának, mindent elfejtek, csak szokásomhoz híven karolom át nyakát és túrok éjfekete hajzuhatagjába. Lehetséges ennyire függni valakinek a csókjától?

-Miért nem voltál ma iskolában? - kérdeztem, miután elvált tőlem, de nem szakadt el tőlem, továbbra is derekam köré fonva tartotta karjait.

-Dolgom volt. - vont vállat.

-Miféle dolgod? - vontam fel egyik szemöldökömet.

-Azt sajnos nem árulhatom el.. - mosolyodott el, de nem éreztem igazinak.

-Komolyan mondom, hogy ha valamilyen ügybe belekeveredtél..

-Nyugi, teljesen tiszta vagyok. - vigyorodott el, majd az ágyhoz kormányozta magunkat, s óvatosan döntött le rá, fölém magasodva.

Újabb szenvedélyes csókra hívta ajkaimat, amit készségesen fogadtam el, elnyitva ajkaimat, hogy gond nélkül csusszanhasson át síkos nyelve.

Tudom, hogy nem kéne hagynom magamat, de egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy ellökjem magamtól.

-Nem lóghatsz igazolások nélkül a suliból.. - maradtam kitartóan a témánál.

-Van igazolásom. Jimin tud hamisítani. - kacsintott le rám.

-És én még azt hittem, hogy ő a legnormálisabb közületek.. - ráztam meg rosszallóan a fejemet. - Akkor marad Namjoon.

-Namjoon régen drogot árult, most meg mondhatni lányokat futtat. - mélázott el, én pedig hatalmas szemekkel néztem fel rá.

-Soha többet ne beszéljünk arról, hogy ki mit csinál.. - sóhajtottam fel. - Holnap dogát írunk matekból, remélem tanultál. - váltottam gyorsan témát.

-Nem nagyon izgat, holnap se jövök. - vont vállat, és tekintete furává vált.

Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy esetleg valami baj van, lemászott rólam, majd mögém feküdve átkarolt és magához húzott. Odaadóan simultam bele ölelésébe, de akkor se hagyott nyugodni az előbbi tekintete.

-Baj van? - kérdeztem rá, de nem kaptam választ. - Nekem elmondhatod, ha..

-Csak maradjunk így.. - vágott a szavamba, majd szorított ölelésén.

Nagyot nyelve sóhajtottam fel, majd ernyedtem teljesen a karjaiba, lehunyva szemhéjamat. Még éreztem, ahogyan nyakamba hajtja fejét, cirógatva kezemet, de ezután teljes sötétség.

-Taehyung! El fogsz késni. - hallottam meg anya hangját az ajtón túlról, így riadtan ültem fel, és néztem magam mögé, de Jungkoonak hűlt helye volt. Csak álmodtam volna az egészet..? De lehetetlen.. tisztán éreztem az érintéseit, az illatát.. a jelenlétét.

Viszont a nap további részében is csalódnom kellett, hiszen nem jelent meg az iskolában, nem üzent, s nem tudtam meg, hogy tegnap este valóban nálam járt vagy csak álmodtam.

Lomha léptekkel indultam a mosdóba az utolsó órám végeztével, hogy megmoshassam az arcomat, s miután ezzel végeztem az ajtóhoz lépve kiléptem volna rajta, de az gyorsan kitárult, és Wooshin virító haját véltem felfedezni.

Az ijedtség újult, gyors erővel áradt szét a testemben, és próbáltam elslisszolni mellette, de a pulcsimat megfogva visszarántott, s a csatlósai becsukták magunk mögött az ajtót.

-Micsoda meglepetés! - mosolygott rám, elengedve a pulcsimat, így rögtön hátrébb léptem tőle, tisztes távolságba. - Úgy hallottam, hogy a kis testőröd nem jár iskolába napok óta.. ez nagyon szomorú. - biggyesztette le alsó ajkát.

-Kérlek.. csak engedj elmenni. - suttogtam reményvesztetten, de tudtam, hogy úgy sem menekülök. Megint meg fog verni, megint sebes leszek és megint egy roncs leszek.

-Abban mi lenne a jó? - kérdezte közelebb lépve hozzám, de nem válaszoltam. - Na látod. Semmi. - simított arcomra, én azonban elrántottam tőle a fejemet és minden erőmet összeszedve, löktem mellkasán egyet. Nem mondom, hogy hú, de nagyon hátratántorodott, de a semminél több volt.

-Na, de kinyílt valakinek a csipája! - nevetett össze a haverjaival. - Tudod kik löknek meg így? A ribancok, akiket minden este összeszedek, és dobom őket. Rád is illik ez a név. Kim ribanc Taehyung.

Ezek után nem beszélt többet, csak hozzám lépve térdelt a hasamba, amitől fájdalmasan felnyögve görnyedtem össze, de őt ez nem érdekelte, így még kétszer térdelt a hasamba, majd lökött a földre. A fájdalom könnyei mosták arcomat, nem akarva elapadni, de Wooshint nem hatotta meg, csak még egyszer belém rúgott.

-Olyan kár, hogy Jungkook nincs itt, hogy megvédjen.. - markolt hajamba, ezáltal feljebb emelve fejemet.

-Lehet, hogy ő nincs itt, de mi igen. - hallottunk meg egy hangot az ajtótól, de nem volt erőm odanézni. Wooshin elengedte a hajamat, majd hallottam, ahogyan feláll mellőlem és valószínűleg verekedni kezdtek, legalábbis a hangok erre utaltak. Én pedig fájdalmasan görnyedtem össze magzatpózba, hogy valamelyest enyhítsem fájdalmaimat, de nem nagyon akart abbamaradni.

-Jól vagy? - simított valaki a vállamra, így felemelve fejemet, könnyes szemekkel néztem a fiúra. Amint kitisztult a látásom, meglepetten pislogtam fel Yoo Kwon-ra, híresebb nevén U-Kwonra. Háta mögé nézve meg is láttam a banda többi tagját; Jaebum, Yongguk, Dean, Mingyu és Shownut.

-I-igen.. köszönöm. - ültem fel lassan, de nem nagyon akartak elmozdulni mellőlem. - Szeretnétek valamit?

-Mi? Jajj, dehogyis. Igazából Jungkook bízott meg minket, hogy vigyázzunk rád, de kicsit későn értünk ide, amit sajnálunk.

Hogy micsoda? Jungkook egyáltalán honnan ismeri őket vagy mióta van velük ilyen jóba?

A suliban két fő nagy klikk van; az egyik klikk vezetője Wooshin, míg a másiknak U-Kwon a vezetője. Wooshin bandájával egyetemben ők nem bántanak gyengébbeket, inkább sulin kívül kavarnak nagyobb port. Sok pletykát hallottam róluk, de most, hogy így előttem állnak egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ugyanazokról az emberekről beszéltek.

-Értem. - böktem ki halkan egy idő után, majd fájdalmasan felnyögve álltam fel, de ők továbbra sem tágítottak mellőlem. - Most már mehettek, Wooshinék elmentek.

-Jobb, ha hazakísérünk. - szólt hozzám most először Dean, amitől azonnal rákvörös lettem és lehajtottam a fejemet. Amikor első nap beléptem az iskola kapuin, s megláttam Dean-t, azóta epekedek úgymond utána. Az utóbbi években már teljesen beletörődtem, hogy sosem fogok vele beszélni, sosem néz rám, így nem foglalkoztam vele annyit, mint amikor elsős voltam. Akkoriban szinte csak róla szóltak a napjaim, ugyanis a kicsi meleg Taehyung, szabályosan rajongott Dean után.

-N-nem szükséges.. hazatalálok egyedül is.. - motyogtam halkan, miközben felkaptam vállamra a táskámat.

-Ugyan már, nem nagy ügy. - mosolygott rám a suli szépfiúja Mingyu, ami csöppet sem segített a helyzetemen.

Végül beletörődve sétáltam ki velük az iskolából, így még az ott lézengő diákok tekintete is mind ránk szegeződött. Csodás.

Útközben nem nagyon értettem, hogy miről is beszélgettek, sokkal inkább a gyomromban uralkodó fájdalomra fókuszáltam.

-Tényleg, a pasid miért is nem jár iskolába? - hajolt az arcomba hirtelen Shownu, így hatalmas szemekkel hajoltam hátrébb.

-Ő nem a pasim.. - hajtottam le a fejemet inkább újra.

-De múltkor láttalak titeket csókolózni a suli mögött. - ráncolta össze a szemöldökét Yongguk, aki most először szólalt meg. Én pedig hatalmasat nyelve néztem magam elé, hiszen erre nem tudtam mit mondani. És Jungkookot ezért, hét szentség, hogy meg fogom ütni, ugyanis mondtam neki, hogy valaki megláthat minket, de ő magas ívről tett rá.

-Nem tudom miről beszélsz.. az nem én voltam. - köszörültem meg zavaromban a torkomat.

-Ugyanaz a pulcsi volt rajtad, mint most.

-Másnak nem lehet ugyanolyan pulcsija, mint nekem? - vontam fel egyik szemöldökömet.

-De lehet, de ugyanolyan haja és testalkata nem. - na jó, most megfogott.

-Nincs ezzel semmi baj, Taehyungie. Jaebumnak is pasija van, méghozzá Youngjae. - vonta meg a vállát U-Kwon.

Youngjae? Mármint a csendes, visszahúzódó, könyvtárban ücsörgő Youngjae? Tuti nem.

-Mondtam, hogy ne vedd többet Youngjae nevét a szádra! - háborodott fel Jaebum azonnal.

-Ugyan már, nyílt titok, hogy a Choi ivadékkal jársz. Úgy koslattál utána, mint egy pincsi. - viccelődött U-Kwon, majd rám nézett. - Szóval?

-Tényleg nem a pasim.. - válaszoltam halkan, ugyanis ez a téma teljesen zavarba ejtett.

-Óó, értem már. - vigyorgott rám. - Barátság extrákkal?

-Micsoda?! Nem! Ez csak.. - mégis micsoda, Taehyung? - Nem rátok tartozik. - Gratulálok. Ez a legjobb kifogásod az évben..

-Hagyjad már békén. - mentett ki Dean a szituációból, de nem mertem ránézni.

Fájdalmas negyed órát éltem át velük, s szerintem soha többet nem akarok velük "lógni". Túlságosan energikusak és nem nyugszanak, míg választ nem kapnak.

Hazaérve köszöntem anyának, majd átlépve a fürdő küszöbjét, örömmel konstatáltam, hogy az arcomnak nem esett baja, szóval emiatt nem kellett aggódnom és kitalálnom valami bugyuta kifogást. Viszont éreztem, hogy a bordáimmal nem ez lesz a helyzet, hiszen már most nagyon sajognak. A nap további részében csak az ágyban feküdtem és jegeltem az oldalamat, na meg.. vártam valami jelet Jungkookról, de semmi. Az égvilágon semmi. Tényleg csak álmodtam volna az estét?

Most szombat este van, ami azt jelenti, hogy lassan el kell kezdenem készülődni, ha nem akarom megvárakoztatni Jint. A tegnapi napom is vészesen gyorsan telt el, hiszen U-Kwon és a bandája nem hagytak békén az ominózus eset után, így minden szünetben velem lógtak, akár akartam, akár nem. Persze, a többi diák érdeklődve figyeltek minket, többen össze is súgtak a hátunk mögött, de nem nagyon tudott érdekelni. Jungkook pedig továbbra sem jelentkezett, így végleg arra a döntésre jutottam, hogy álmodtam csak az estét.

Vonakodva méregetem a Jintől kapott öltönyt, ami csodásan néz ki, de biztosan drága volt, ugyanis tudtam, hogy ez nem az övé. Nem egyezik a méretünk, hiszen a természet roppant széles vállakkal áldotta meg, velem ellentétben, így tudtam, hogy ezt az öltöny direkt nekem vette. Mielőtt felvenném, a fürdőbe megyek, hogy a hajammal és az arcommal is kezdjek valamit, mert eléggé szörnyű állapotban van mindkettő. Amikor már minden hajszál a helyén volt, elővettem az alapozómat - igen, van alapozóm, hiszen Koreában ez nem olyan fura - és a szemem alatti párnákra rákentem, hiszen nem aludtam valami sokat az éjjel. Még akkor is fent voltam, amikor a hajnal magasztos sugarai besütöttek az ablakomon. Egyszerűen nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lehet Jungkookkal. Rám unt volna?

-Fejezd be.. ma Jinnel vacsorázol. - suttogtam a tükörképemnek, majd az ágyhoz sétáltam, hogy öltözni kezdjek.

Már az inget szorongattam görcsösen a kezemben, amikor elkezdett csörögni a telefonom, és egy idegen számot jelzett ki.

-Igen? - szóltam bele, hiszen fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet az.

-Szia! - szólt bele Jimin.

-Őm.. szia, segíthetek? - ráncoltam össze a szemöldökömet. Honnan van meg neki a számom?

-Ja, nem, csak meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van Jungkookkal?

-Én nem tudom. Napok óta nem beszéltem vele. - ültem le az ágyamra.

-Ezt hogyan érted?

-Úgy értem, hogy nem járt iskolába, nem találkoztunk és még csak nem is beszélgettünk. Vagyis egyszer találkoztam vele, de lehet, hogy álmodtam, sőt.. De miért kérdezed?

-Ez nem jó.. nagyon nem jó.. - éreztem a hangján a feszültséget, ami rögtön rám ragadt a vonalon keresztül. - Nekem azt mondta, hogy ma veled lesz, szóval nyugodtan menjek el apámmal az üzleti vacsorára.

-De miért, baj van? - egyre furább ez az egész.

-Neked nem mesélt semmit sem?

-Jimin miről kellett volna? Bajban van?! - emeltem fel a hangomat, ami nagyon nem volt rám jellemző.

-Jó.. jó.. nyugi.. - próbált nyugtatni, de őszintén szerintem magát próbálta. - Tudod hol van a temető?

Mivan?!

-Melyik? Az új vagy a régi?

-A régi.

-Akkor igen, de miért? - már nem értettem semmit sem.

-Jól figyelj arra, amit mondok. Most azonnal oda kell menned, és Jungkook akármit mondd, ne hallgass rá, csak maradj vele és nyugtasd meg valahogyan.

-De miért, mi a baja? Mi történik?

-Majd mindenre választ kapsz, de most azonnal indulj! És, ha van valami hívj, de azonnal, megértetted?

-Igen. - válaszoltam tömören, majd zsebre dugva a készüléket azonnal lecaplattam az előszobába, és sietősen vettem fel a cipőimet.

-Hová mész? Nem Jinnel vacsorázol ma? - nézett ki hatalmas szemekkel anyám a konyhából, egy fakanalat tartva a kezében.

-Mondd neki, hogy közbejött valami és, hogy nagyon sajnálom. - vettem fel a dzsekimet, s nyitottam ki az ajtót.

-De hová mész? - jött utánam, de nem válaszoltam neki csak futásnak eredtem.

Nem érdekelt, hogy az emberek furán néztek rám, az se érdekelt, hogy esetleg meg fogok fázni, csak Jungkook érdekelt. Mivel nem vagyok jó kondiban, ezért jó pár perc múlva sietős léptekre váltottam a futást, majd miután valamennyire kiszusszantam magamat, újra futásnak eredtem.

Nem sokkal később már a temető ajtaja előtt álltam, így gondolkodás nélkül tártam ki a vaskaput, s indultam el arra, amerre a lábam vitt. Még egyszer sem jártam itt, így érdeklődve néztem be a sorok közé, Jungkookot keresve, de sehol sem találtam. Ez az egész csupán egy szívatás lenne?

Már éppen feladtam volna a keresését, s indultam volna haza, amikor megláttam egy alakot az egyik sírkő előtt térdelve, sűrűn rázkódó vállal. Amint közelebb értem hozzá, már teljesen biztos voltam benne, hogy ő az, hiszen ezt a tarkót ezer közül is felismerném. Nem nagyon tudtam, hogy mit tehetnék, ugyanis nem értettem semmit sem, de Jungkookot előtérbe helyezve, térdeltem le mellé, majd simítottam vállára. Ijedten rezzent össze, s kapta rám tekintetét, ami könnyektől csillogott gyönyörűen. Az a kevés szó is a torkomra égett, amint megláttam könnyáztatta arcát, s szemét. Még soha nem láttam őt sírni, és őszintén álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha fogom, de most mégis itt van előttem és sír.

-Mit keresel itt? - törte meg a hosszas csendet a maga rekedtes, mély orgánumával.

-Inkább te mit keresel itt? - kérdeztem lágyan, ugyanis bármennyire haragszok, hogy nem keresett, nem most van annak az ideje, hogy számon kérjem.

-Menj haza, meg fogsz fázni. - fordította el tekintetét rólam.

-Nem megyek nélküled sehova sem.. - nyúltam arcához, s fordítottam újra magam felé. Nem érdekelve, hogy esetleg ellök magától, hajoltam párnácskáira, finoman masszírozva azokat, s meglepetésemre gesztusom viszonzásra talált.

-Hagyj magamra.. - suttogta ajkaimra, de halványan el kellett mosolyodnom, ugyanis karjai erős szorítása a derekam körül mást mondtak.

-Nem akarod te azt. - simítottam homlokára, ami rettentően meleg volt. - Jól vagy? Nagyon meleg a homlokod.

-Jól vagyok, csak menj. - lökte el a kezemet, de ahogyan végignéztem rajta, a szívem szakadt meg. Nagyon rossz volt így megtörten látni őt, hiszen mindig a macsó énjét mutatta felém.

-Had segítsek.. - néztem rá elesetten, de továbbra is rezzenéstelenül égetett lyukat belém.

Lassan mozdultam felé, de amint elé értem azonnal a karjaimba zártam, szorosan vonva magamhoz, hogy kissé felmelegítsem, hiszen teljesen ki volt hűlve. Éreztem, ahogyan görcsösen markolja meg a pólómat, s továbbra is halkan szipog, én pedig ekkor emeltem fel a fejemet, hogy ránézhessek a sírkőre. Jeon Seo Yeon.

Hatalmas szemekkel nézem a kőbe vésett nevet, s most lesz tiszta minden. Jungkook anyukája nem külföldön dolgozik. Az újabb emlék másodpercek tört része alatt rohamoz meg.

"-Szép felesége van. - mosolyogtam YeSungra, akinek tekintete rögtön a képre vándorolt, és mosolyra húzta ajkait.

-Igaz, az volt. - szélesedett ki a mosolya."

Jungkook azért reagált úgy, s azért lett fura a tekintete. Nem akarta, hogy megtudjam..

Azért nem láttam egész héten, mert gyászolt, s gondolom ma van a halálának az évfordulója. Akkora hülye vagyok, hogy nem vettem észre..

-Annyira sajnálom.. - suttogtam erőtlenül, szorítva ölelésemen, ami viszonzásra talált. - Miért nem mondtad el?

-Nem akartam, hogy tudd, nekem is van gyenge pontom.

-Jungkook ez hülyeség. Mindenkinek van gyenge pontja, mindenki fél valamitől, ez a normális.. Ne foglalkozz másokkal, és ne adj a normákra.

-De nem akartam, hogy tudj róla.. - suttogta halkan, amitől el kellett, hogy mosolyodjak.

-Ha tudni akarod, még mindig macsónak látnak, ennek ellenére. - reméltem, hogy ezzel tudok segíteni.

-Szóval macsónak találsz? - vált el tőlem vigyorogva, amitől ajkaim felfelé íveltek.

-Egy egoista, öntelt macsónak. Igen. - szélesedett ki mosolyom, amitől elnevette magát.

-Ahhoz képest az összebújós estén nem ellenkeztél.

Hát nem álmodtam? Tudtam, éreztem, hogy valóság volt.

Így történt az, hogy Jungkookot először láttam elveszetten, megtörten. Így történt az, hogy életemben először éreztem fura, szorító, fájdalmas érzést a szívemben, akárhányszor csak Jungkookra néztem. Így történt az, hogy egymást ölelve térdeltünk a temetőben, hallgatva egymás lélegzetét. Így történt az, hogy rájöttem, hogy már el se tudnám képzelni nélküle a napjaimat. És végül így történt az, hogy rájöttem, hogy nekem tetszik Jungkook. Kim Taehyungnak tényleg tetszik Jungkook..

Nem is tudom, hogy mennyi időt töltünk még ott, de csak hallgatom  szavait, szinte iszom őket, s megértően hallgatom. Most érzem azt, hogy igazán megnyílt nekem, ami valamilyen szinten boldogsággal tölt el.

Miután összeszedte magát, mindketten felálltunk, majd a kezében szorongatott vörös rózsát a sírra dobtuk, s kéz a kézben hagytuk el a temetőt. Nem szóltunk egymáshoz a hazavezető úton, de ez a csend többet mondott minden szónál. Tiszta, mindent elmondó csend uralkodott körülöttünk, amit a város morajlása zavart csak meg.

Viszont nem nyugodhattam meg, hiszen a következő csapás otthon ért. Éppen beléptünk volna Jungkookkal a házuk kapuján, amikor meghallottam a nevemet.

Hátranézve egy ideges Jint pillantottam meg, s ekkor jutott eszembe, hogy mennyire is hagytam faképnél.

-Hol voltál? Miért nem szóltál? - ért elém, én pedig csak hatalmas szemekkel néztem fel rá.

-Nagyon sajnálom, de.. - nem hagyta, hogy végig mondjam, ugyanis a szavamba vágott.

-Ő mit keres itt veled? - mutatott hátra Jungkookra, aki csak zsebre tett kézzel nézett minket. - Ne mondd, hogy vele voltál.. - hátrált pár lépést.

-Félreérted, ő csak..

-Mit értek ezen félre?! Világos, mint a nap, hogy miatta nem jöttél el velem. - túrt idegesen a hajába.

-Jin..

-Most jót szórakozol ezen?! - kiabált Jungkookra, aki óvatosan félmosolyra húzta ajkait, a kapucnija mögül nézve rá. - Anyád nem tanított meg, hogy hogyan illik viselkedni? - szűrte ki a szavakat, a fogai között, s Jungkook felé indult. Az idő szinte megfagyott, s csak egy szót tudtam kiabálni.

-Ne!

 ~~~~

Meg is érkeztem a 15. résszel, ami kicsit másabb hangvételű lett, mint az összes többi rész. Nem lett se vicces, se érdekes, se romantikus. Na jó, romi talán egy pöppet.^^

Próbáltam vele sietni, de még így is késtem, amit sajnálok, és a következő rész is lehet ilyen "gyorsasággal" fog jönni, de próbálok ez ellen tenni, de most, hogy év vége van, nem ígérek semmit.:)

Remélem a nyomott hangulat ellenére is tetszett nektek.

xxMinHeezixx