Hogy mi? Hogyan lehet ilyen gyorsan és könnyedén ilyesmit kérdezni? A szívem azt mondja aludjak itt, de az agyam... az agyam azt, hogy ne.

-Hm? - búgta fülembe, miután nem kapott választ.

-H-hát...izé... holnap iskola van, sz-szóval anya nem hiszem, hogy megengedi... - dadogtam, mint egy kislány szokás szerint.

-Mi lenne, ha megkérdeznénk? - érintette ajkait nyakamhoz, egy lágy puszit nyomva rá.

Mondanom sem kell, hogy az egész testem beleremegett ebbe az egyetlen, lágy pusziba. Miért hagy cserben a testem?!

Mielőtt válaszolni tudtam volna, szokásához híven felkapott a vállára, és kiindult velem a házból, egy szál pólóban.

-Legalább öltöznél fel, te agybajos... - morogtam halkan, beletörődve, hogy fölösleges lenne ellenkeznem.

Az utcára kiérve, összerezzentem a fagyos szellőtől, ami lágyan érintett. Ha én fázok pulcsiban, akkor Jungkook pólóban mit érezhet?

Óvatosan rakott le az ajtónk előtt, én pedig egy kis hezitálás után halkan benyitottam, de anyámnak ez is elég volt, és pillanatok alatt termett előttem.

-Na végre! Tudod, hogy aggód... sziasztok! - hagyta félbe mondatát, amint meglátta mögöttem Jungkookot.

Hatalmas szemekkel nézett rám, gondolom nem tudta hová tenni, hogy Jungkook is itt van velem.

-Izé... szeretnék... vagyis szeretnénk valamit kérdezni... asszem'... - motyogtam az orrom alatt és segítségkérően Jungkookra néztem, hátha kihúz a szituációból vagy esetleg meggondolja magát, de egyik sem történt meg, csak egy huncut mosollyal dobott meg. Kösz, ezzel sokra megyek...

-És mi lenne az? - kérdezte kedvesen, de szemében láttam a félelmet, hogy esetleg valami komoly dologról van szó.

Én pedig az istenért sem akartam megszólalni, ugyanis nagyon ciki volt a helyzet. Fiúknál nem szokás, hogy csak úgy egymásnál alszanak, ráadásul anyám így is furán viselkedik, ha rólunk van szó.

-Taehyung, azt szeretné kérdezni, hogy nálam aludhat-e? - szólalt meg mögülem Jungkook, teljesen nyugodtan, én pedig riadtan néztem fel anyám szemébe.

Mintha megtudta volna a világ összes kérdésére a választ, úgy csillantak fel a szemei és húzódtak vékony ajkai mosolyra. Ha most tehetném, élve elásnám magamat...

-Azt hittem valami komoly dologról van szó... -sóhajtott fel, de ajkai szélén még mindig ott ült az a csintalan mosoly - És a válaszom igen; ott aludhatsz.

Ugye ez csak egy vicc? Tátott ajkakkal néztem anyámra, hátha közli, hogy csak viccelt és nem enged el, de az istenért sem akarta letörölni arcáról azt az idegesítő mosolyt.

Jungkook karjai zökkentettek ki, amikor hozzáért felkaromhoz, hogy finoman megtoljon, ösztönözve arra, hogy felmenjek a szobámba összekészülődni. Még mindig teljes sokkban tettem eleget néma kérésének és lassan szeltem a lépcsőfokokat, s amikor felértem a szobámba, becsuktam az ajtót, majd a hajamba túrtam.

Most fogok először úgy aludni Jungkookkal, hogy teljesen magunknál vagyunk mindketten. És az előbbi jelenet... ahogy a combomba markolt... kissé szexuális töltségűnek éreztem.

Megrázva fejemet indulok a fürdőbe, hogy elpakoljam a fogkefémet, meg az ehhez hasonló dolgaimat. A tankönyveimért meg majd reggel beugrok, fölösleges lenne átvinni hozzá.

Félve lépkedek le a lépcsőn, és az a látvány tárul elém, hogy anyám és Jungkook önfeledten nevetgélnek, mintha már rég ismernék egymást.

-Taehyung, hát nem fura? Jungkooknak az óvodás unokatesója megharapta a nyakát, te meg múltkor neki mentél egy oszlopnak.

Éreztem, ahogyan a jobb szemem tikkelni kezd a dühtől, és erre Jungkook kuncogása sem segített, sem anyám ravasz mosolya.

-Mi akkor megyünk is - vettem erőt magamon, és Jungkookot meglökve ösztönöztem, hogy menjen ki az ajtón, és ugyan kuncogva, de megtette. - Majd holnap reggel találkozunk, a tankönyveimet itthon hagytam, szia! - intettem neki egyet, és gyorsan csuktam be magam mögött az ajtómat.

-Oszlop? Egy oszlop vagyok a szemedben? - kérdezte Jungkook, tettetve a sértődöttet, de ajka szélén ott csücsült a huncut mosoly.

-Csak... csak fogd be, jó? Miért, és te az unokatesódat látod bennem? Csíped a vérfertőzést, ha?! - néztem rá mérgesen, felemelve a hangomat, ő pedig csak kuncogva lépkedett mellettem.

Visszaérve a házba ugyanúgy sötét volt, ami azt jelentette, hogy még mindig nincs itthon az apukája. Beérve Jungkook szobájába lepakoltam a dolgaimat az ágyra, és hangos sóhajt hallattam.

-Ugye tudod, hogy nekünk is vannak párnáink? - kérdezte Jungkook, a totoro-s párnámra mutatva.

-Nagyon humoros vagy ma... -dünnyögtem, grimaszolva neki, amire elnevette magát, és óvatosan újra ledöntött az ágyra, fölém mászva.

Kezeimet mellkason előtt tartva néztem fel Jungkook érdekesen csillogó szemeibe, amitől kissé megrémültem.

-Mit szólnál, ha ott folytatnánk, ahol abbahagytuk? - kérdezte, újra szétfeszítve lábaimat, kényelmesen közéjük férkőzve.

Válaszolni viszont nem volt időm, hiszen pillanatok alatt tette újra magáévá ajkaimat, én pedig nem ellenkeztem. Kötelességtudóan hunytam le szemeimet, és fontam át nyakát, viszonozva gesztusát.

Akárhányszor megcsókol, úgy érzem, hogy nincsen semmi bajom. Probléma? Az mi?

Halványan megremegtem, ahogy megéreztem síkos nyelvét, és kezét derekam alatt, hogy gyengéden megemeljen.

Ha valaki jó pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy Jungkookkal fogok ilyen önfeledten smárolni, körbe röhögtem volna és megadtam volna neki a régi pszichológusom számát. Most mégis... hagyom, hogy belemarkoljon fenekembe, ezáltal közelebb húzva magához.

Ám hirtelen kivágódott Jungkook ajtaja, és az apukája lépett be rajta. Meglepetten néztünk egymás szemébe, és amint realizáltam a helyzetet, úgy rúgtam le magamról Jungkookot, ahogyan még soha senkit, s gyorsan ültem fel ülőhelyzetbe.

-Látom összebarátkoztatok... - nevetett fel halkan YeSung, én pedig szégyenemben a föld alá süllyednék. Ez tényleg, de tényleg nagyon kínos... Neki nem fura, hogy a fia egy másik fiúval csókolózik?!

-Ja... - túrt hajába Jungkook. - Miért jöttél?

-Azt akartam csak kérdezni, hogy milyen kaját rendeljünk, mert későn értem haza, de ha zavarok, megyek - kacsintott rám, én pedig éreztem, hogy az egész fejem pírban úszik.

-Rendeljünk pizzát, de most hármat, mivel Taehyung itt alszik - kelt fel Jungkook a földről, leülve az ágyra. Ez most komoly? Csak így bejelenti, hogy itt alszok?

-Szereted a sonkás pizzát? - kérdezte mosolyogva tőlem YeSung, én pedig miután bólintottam, kiviharzott a szobából magunkra hagyva minket.

Szinte rögtön a párnába fúrtam a fejemet, mivel még mindig égett az arcom.

-Na... ennyire nem volt gáz... - nevetett fel mellettem Jungkook, miközben a hátamat simogatta.

-Lehet, hogy neked nem volt gáz, de nekem nagyon is! - fakadtam ki. - Ezek után hogyan fogok apád szemébe nézni, hm?

-Mondjuk így - mondta Jungkook, majd a következő pillanatban bekancsalított, amit nem bírtam ki nevetés nélkül.

-Idióta... - mosolyogtam rá.

-De te bírod ezt az idiótát - vonta meg a vállát vigyorogva.

-Azért ne essünk túlzásokba - vigyorogtam vissza, ő pedig felvonta egyik szemöldökét.

-Így játsszunk, Taehyung? - kérdezett, én pedig válaszul csal bólintottam egyet, még mindig vigyorogva.

A következő pillanatban szinte felvinnyogtam, ahogyan rám vetette magá,t és csikizni kezdett. Tudom, hogy nem illik hangoskodni mások házában, főleg, hogy YeSung most mást gondolhat, de nem tudtam visszafogni a hangomat. Egyszerűen lehetetlen feladat volt ebben a pillanatban.

-Nehehe... eléghh... - röhögcséltem, mint egy fogyatékos.

-Mondd, hogy Oppa, és békén hagylak! - parancsolt rám, ami miatt a szemeim elkerekedtek.

-Meg a nagy fenékheeet! - vinnyogtam fel újra, mivel újra az oldalamnak esett. Így játszottuk ezt egy jó darabig, és reméltem, hogy Jungkook feladja, de be kellett látnom, hogy nincs más választásom...

-Oppa! - kiáltottam el magamat teljesen piros arccal, Jungkook pedig végre abbahagyta kínzásomat, és diadalittasan nézett le rám.

-Ennyire nehéz volt? - villantotta meg ezer wattos vigyorát, az én arcom pedig még mindig teljes zavarban volt, ugyanis az előbb én tényleg le oppáztam...

Még akkor is zavarba jövök, ha évente egyszer egy lány le oppáz, nem hogy most...

-Lehet, hogy inkább mást kellett volna kimondatnom veled... mondjuk Daddy. Az úgy is menő mostanság, nem? - vigyorgott újból rám, én pedig mérgesen néztem íriszeibe, majd megfogva a mellettem lévő párnát, nemes egyszerűséggel arcon dobtam vele. Felháborodva nézett rám, mintha ő lenne az áldozat.

-Ne nézz így rám! Megérdemelted és ezt te is tudod! - emeltem fel a mutatóujjamat, mérgesen nézve rá.

-Fiúk, itt a kaja, de ha elfoglaltak vagytok, akkor elrakom! - kiáltott fel a szobába YeSung, és mielőtt Jungkook válaszolhatott volna, feltéptem az ajtót és kiléptem rajta, Jungkookkal a nyomomban, aki morgott valamit az orra alatt, de nem értettem.

Ugyan kínosan éreztem magamat a vacsora közben, de YeSung végig úgy csinált, mintha nem látott volna semmit. Ez felvetett bennem pár kérdést, mint hogy nem ez az első eset, szóval már meg sem lepődik rajta és ehhez hasonlóakat.

Miután végeztem az evéssel, még beszélgettünk, ugyanis Jungkook elég lassan evett, így volt időm megcsodálni a falakon lévő családi fotókat. Sok olyan kép volt, ahol Jungkook még kicsi volt, ami mosolygásra késztetett, s tovább haladva megláttam egy szépen bekeretezett nőt, gondolom az anyukáját.

-Szép felesége van - mosolyogtam YeSungra, akinek tekintete rögtön a képre vándorolt, és mosolyra húzta ajkait.

-Igen, az volt - szélesedett ki a mosolya, én pedig összeráncoltam a szemöldökömet. Mi az, hogy volt?

Éppen rákérdeztem volna, amikor Jungkook felállt az asztaltól és megragadva kezemet kezdett el húzni a szobájába, visszakiáltva az apjának, hogy jó éjt.

-Mi az, hogy volt? - kérdeztem rá, miután már a szobájában voltunk.

-Tudod milyen ez. Ahogyan öregedsz, úgy leszel egyre csúnyább, azért mondta ezt - vont vállat.

-Látszik, hogy egy család vagytok... - ráztam meg rosszallóan a fejemet, ő pedig vigyorogva lépett közelebb hozzám. Már éppen hátrálni kezdtem volna, amikor derekamra fogott, s erősen magához rántott, rögtön az ajkaimra marva. Szemeim kétszeresükre nőttek, hiszen eléggé váratlanul ért, de miután megéreztem, hogy nyelve gondtalanul siklik át a számba, lehunytam pilláimat, teljesen átadva magamat neki és az érzésnek. Fogalmam sincs, hogy mennyi időt tölthettünk egymás szájában, de a levegő hiány közbeszólt, így lassan váltunk el egymástól. Hatalmas szemekkel pislogtam rá, ugyanis most valahogyan más volt. Nem tudom megmondani miben, de éreztem, hogy más...

Megköszörültem a torkomat és elléptem tőle a cuccaimhoz, hogy kivegyem belőle a pizsamámat, hiszen eléggé zavarba ejtő volt, ahogyan vizslatott engem. Éreztem, ahogyan most is rajtam tartotta tekintetét, ezért remegő kezekkel kerestem meg a gatyámat majd alsómat és bosszúsan konstatáltam, hogy felsőt elfelejtettem hozni...

-Izé... kaphatnék egy... felsőt? - fordultam hátra hozzá ajak harapdálva, ő pedig vigyorogva lépkedett a szekrényéhez, majd kitárta azt, ami dugig volt fekete ruhákkal.

-Válassz egyet, felség - hajolt meg vigyorogva, ami miatt megforgattam a szememet és mellé lépve kezdtem el nézegetni, hogy mik közül választhatnék. A tekintetem hirtelen megakadt egy felsőn. Ez volt rajta, amikor legelőször találkoztunk, amikor megmentett. Gondolkodás nélkül kaptam ki azt a szekrényből és miután megtudakoltam, hogy hol van a fürdő, birtokba is vettem, bezárva az ajtót. Nem tudom miért, de az orrom elé emeltem a pólót és jó nagyot szippantottam a bódító illatból. Nem tudom miért van rám ekkora hatással Jungkook illata, de amint megérzem teljesen eufórikus állapotba kerülök. Megrázva fejemet teszem le a szennyes kosár tetejére a ruháimat, majd miután levetkőztem, belépek a zuhanyzóba és felsóhajtva döntöm hátra a fejemet, a kellemes érzés miatt.

-Mehetsz - lépek be a szobába, miután végeztem a fürdéssel, Jungkook pedig felnézve rám a telefonjából rám vigyorog.

-Nagyon cuki vagy ebben a pólóban, tudsz róla? - kérdezi még mindig vigyorogva, én pedig zavartan kezdem el gyömöszölni a póló alját, ugyanis majdnem le ér a térdemig, ezáltal eltakarva rövidnadrágomat. Szerencsémre Jungkook nem várt tőlem választ, így pillanatok alatt suhant el mellettem, én pedig felsóhajtva ültem le az ágyára. Jungkook telefonja folyamatosan pittyegett, így odanyúltam érte, hogy levegyem a hangot róla, de a szám tátva maradt abban a pillanatban, ugyanis a képernyő zárolója én és ő voltam. A képen hátulról ölel át, miközben én békésen alszok. Ez... ez beteges, de komolyan. Kinek jut ilyen az eszébe?! Hát persze, hogy Jungkooknak...

Az említett személy, pedig épp ekkor lép be a szobába, én pedig egyből felé fordultam, hogy úgy istenesen elküldjem a világ másik felére a legmelegebb, trópusi éghajlatára sünt szülni és leteremtsem, hogy milyen beteges ez a dolog és, hogy perverz, de az összes szótag a torkomra égett, amint megláttam, hogy egy szál törölközőben libbent be a szobába, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Tátott szájjal néztem végig az útját, majd amikor az egyik fiókhoz ért, hátranézett rám és féloldalas mosolyra húzta a ajkait, amit nem értettem, de nem kellett sokáig gondolkodnom rajta, hiszen nyugodtan vette le magáról a törölközőt. Szinte felsikkantottam, a szemeim elé emelve a kezemet, hogy még véletlenül se láthassak semmit, ugyanis én erre még nem voltam felkészülve. Ó, de még mennyire, hogy nem...

-Ugyan, Taehyung... - nevetett fel. - Mindketten fiúk vagyunk.

-De ez még nem jelenti azt, hogy nudizni kell a másik előtt! - morgok még mindig takarva a szememet.

-Egyszer úgy is látni fogjuk egymást, akkor meg nem mindegy? - kérdezi vigyorogva. Érzem, hogy vigyorog...

Az én fejem pedig szerintem egyenlő lett egy pipacséval az előző kijelentése miatt. Ez... ez... teljesen meg van veszve!

-Már ide nézhetsz - kuncogott továbbra is, én pedig lassan nyitottam szét kezeimet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy már felöltözött-e, és igen, szokásosan csak egy alsóban flangál előttem.

-Te tényleg mindig így vagy? - mérem végig újra szép, kidolgozott felsőtestét.

-Itthon vagyok, nem? És amúgy is, a takaró alatt mindig melegem van - lép a televízióhoz, ott kutatva valamit. - Mennyire szereted a horror filmet, amúgy?

-Semennyire, miért? - kérdeztem vissza, még mit sem sejtve.

-Akkor egyet sem láttál? - néz rám hátra mosolyogva, én pedig hatalmas szemekkel nézek rá.

-Láttam már, de régen.

-Remek! - csapta össze tenyerét, majd beállított valami filmet, és vigyorogva feküdt le mellém, az ágyba.

-Ugye nem horrort raktál be? - kérdeztem félve.

-Dehogyis - mosolygott rám, én pedig megenyhülve fújtam ki a levegőt, és nyugodtan kezdtem el nézni a képernyőt.

Ám a következő pillanatban szinte lepergett előttem az életem, úgy megijedtem a hirtelen hang effektől.

-Azt mondtad, hogy ez nem horror! - rivalltam rá, összébb húzva magamat, hiszen nem tehetek róla, de félek.

-Hupsz, lehet, hogy hazudtam - nevetett fel, én pedig mérgesen néztem rá, megremegve az újabb hangos jelenet miatt. - Nem akarsz idejönni?

-Nem! - fordítottam neki hátat, és már csak azért is visszavezettem tekintetemet a képernyőre, de rá kellett jönnöm, hogy nem bírom olyan jól a démonos dolgokat- főleg, ha az a démon egy apáca jelmezben van -, mint ahogyan azt gondoltam, így a következő ilyen jelenetnél, gondolkodás nélkül fordultam Jungkook felé, egyenesen a mellkasára feküdve, ő pedig nevetve karolt át. Így már viszonylag jobban éreztem magamat, sőt... Nem hazudok, ha azt mondom, hogy ezt mindennap eltudnám viselni. Azt, hogy Jungkook szépen kidolgozott mellkasán feküdjek és hallgassam szívverését, miközben ő a karomat simogatja. Mindig is ki akartam terülni Jungkookon, mint egy béka. Éreztem, ahogyan a szemeim egyre jobban csukódnak le és nem is kellet sok, hogy elaludjak Jungkook mellkasán.

Hunyorogva nyitottam ki szemeimet, a halvány fényben úszó szobát figyelve, és próbáltam összetenni a dolgokat, és amint mindent realizáltam, fel akartam ülni, de szokás szerint nem tudtam, hiszen két kar fonódott körém. Óvatosan kezdtem el nyújtózni, a szekrényen heverő telefonomért, és egy kis manőverezés után meg is kaparintottam a telefont, ami 7:33-at mutatott. Egy ideig nyammogtam a számokon, majd villámcsapásként ért a felismerés, hogy késésben vagyunk. Jungkookot letojva szakadtam ki karjai közül, és a redőnyhöz siettem, hogy felhúzzam azt, s amint ezzel megvoltam, Jungkook morogva fordult át a másik oldalára.

-Gyerünk, Jungkook, kelj fel, késésben vagyunk! - szóltam rá, miközben a kupiban próbáltam megkeresni a ruháimat.

-Miért, már vége az első órának? - dünnyögte párnába hajtott fejjel.

-Nem, nincs, de a normális emberek arra törekednek, hogy az első órára is beérjenek, ne csak a másodikra.

-Egészségtelen ilyen korán felkelni, és értelmetlen is.

-Jungkook, csak kelj fel, jó? - kezdtem egyre ingerültebbé válni.

-Ez mi? Gyere ide! - szólalt meg hirtelen Jungkook, így kissé értetlenül léptem mellé, de a következő pillanatban Jungkook megragadta a karomat, és maga alá gyűrt. Tányérméretűre nőtt szemekkel néztem fel Jungkookra, aki ugyan még álmos volt, de így is nagyon jól nézett ki a csenevész mosolyával.

-Erre nincs idő... - sóhajtottam fel, próbálva szabadulni, de nem hagyott.

-Erre mindig van idő - mosolygott rám, majd lehajolt egy gyengéd csókba invitálva. Természetesen, az előbbi határozott Taehyung egy se perc alatt eltűnt, helyette minden szó nélkül viszonoztam csókját, átkarolva nyakát.

-Nem hiszem el, hogy miattad még nagyobb késésben vagyunk! - morogtam egyfolytában a házunk felé sétálva, ugyanis rendkívül jól elszórakoztam vele az ágyban úgy bő tíz percet.

-Ne kend rám. Élvezted, pedig bármikor elszakadhattál volna tőlem - vigyorgott rám.

Egy bosszús Taehyung féle pillantással díjaztam válaszát, s minden további szó nélkül nyitottam be a házunkba, de a látvány kissé meglepett. Anyám és a szöszi beszélgettek a nappaliban, és az érkezésünkre felkapták a fejüket.

-Hát te? - kérdeztem, miközben a mögöttem betoppanó Jungkookra néztem, aki szerintem már szemmel megölte őt.

-Gondoltam elviszlek iskolába, de nem voltál itthon - mosolygott rám, én pedig nagy szemekkel bólintottam egyet.

-Nem kell elvinni, mert én viszem - szólalt meg mögülem Jungkook, csöppet sem barátságos hangnemben.

A szőkeség csak végigmérte Jungkookot, majd elindult felé, s amikor elé ért, a kezét nyújtotta neki.

-Kim SeokJin - mutatkozott be.

-Jungkook - fogadta el Jin kezét, és zárta rövidre a bemutatkozását, majd rám nézett. - Nem azt mondtad, hogy késésben vagyunk?

Én pedig hirtelen kapcsoltam, és gyorsan szeltem a lépcsőfokokat, majd bepakoltam a táskámba a tankönyveket és visszasiettem a nappaliba, ahova beérve szinte éreztem a negatív energiákat. Persze, anyám próbált segíteni a helyzeten, de nem nagyon ment neki.

-Mi akkor megyünk, mert így is késésben vagyunk - fordultam anyám felé, aki mosolyogva bólintott, és kikísértek minket az ajtóig. Jungkook már a motor előtt állva várt rám, és ahogyan végig néztem rajta, a meleg Taehyung nagyon is díjazta a látványt, ami elé tárult.

-Tud egyáltalán vezetni? - kérdezte Jin hektikusan.

-Igen, tud vezetni, máskülönben nem ülnék fel mögé - próbáltam megnyugtatni, de nem nagyon ment.

-Régebben még fel sem ültél volna egy ilyenre... - mosolya fura volt, és a hangnem sem tetszett annyira, de erre nem volt időm.

-Majd találkozunk, sziasztok! - köszöntem el tőlük, és sietve Jungkook mellé lépkedtem, aki rezzenéstelenül nyújtotta sisakot. Miután felvettem azt, felültem mögé és kisebb harcot vívtam magammal, hogy átkaroljam-e vagy ne.

-Le akarsz esni? - fordult hátra hozzám Jungkook, és amint szemébe néztem furcsa fényt láttam megcsillanni. Nem törődve vele, karoltam át hasát és nem nézve anyáékra vártam meg, míg kiérünk az utcából és szokásomhoz híven a szép, elmosódott tájat figyeltem.

És a napjaim így teltek. Mindig két tűz közé szorultam, ugyanis Jungkook és Jin nem bírták elviselni egymást, túl nagy ellenszenvet tápláltak a másik iránt. Próbáltam igazságos lenni, de akárhányszor Jinnel voltam Jungkook nem a kedvességéről volt híres. Múltkor a számat szakította fel, annyira mérgesen csókolt, és majdnem a nyakam is bánta ezt, de még időben leállítottam, hiszen lehetetlen lett volna kimagyaráznom. Lassan kezdtem beleunni a dolgokba és sorra mondtam le a dolgokat velük kapcsolatban.

-Taehyung? - szólított meg valaki a boltban, így ijedten fordultam hátra.

-Ah... szia Jimin - köszöntem neki, a hajamba túrva.

-Mi ez az arc? Talán menekülsz valaki elől? - kérdezte nevetve, de meglátva fejemet azonnal elhallgatott. - Most komolyan?

-Jungkook és Jin nem hagynak békén, szóval lassan már bujkálok előlük.

-Miért nem mondod meg nekik, hogy már eleged van ebből? - vonta fel egyik szemöldökét, miközben a gumicukrokat nézegette.

-Szerinted Jungkook felfogná a dolgokat? Múltkor megmondtam neki, hogy nem vagyok a tulajdona, és az lett az eredménye, hogy felszakította a számat.

-Ti akkor most amúgy, jártok vagy mi?

Teljes agyhalál. Most erre mit válaszoljak? Ó, dehogyis, csak smárolgatunk, miért járnánk?

-Értem - nevetett fel, miután nem kapott választ, és meglátta az arcomat. - Viszont, egy jó tanács: Vigyázz vele - nézett mélyen a szemembe, és a pénztár felé indult.

-Várj! Ezt hogyan érted? - kiabáltam utána, miután felébredtem a sokkból.

-Szia, Taehyung! - intett mosolyogva, és kilépett a helyiségből.

Miért kellene vigyáznom Jungkookkal? Mire gondolt?

Gondolkodásomból a telefonom rezgése szakított ki, így felsóhajtva vettem elő a készüléket, megnézve az üzenetet.

Mosolyogva csóváltam meg a fejemet, és az italokhoz léptem, de fogalmam sincs, hogy mit kívánok.

-Ahj... melyiket kívánom...? - motyogtam az orrom alatt a kínálatot pásztázva.

-Engem - szólalt meg mögülem Jungkook, így sikeresen levertem az üdítőket a polcról. Mérgesen néztem rá hátra, de ő csak vigyorogva kacsintott egyet, én pedig felsóhajtva vettem fel a földről az üdítőket, és tettem vissza a polcra azokat.

-Hogy kerültél ide ilyen hamar?

-Éppen a közelben jártam, szóval kapóra jött. Látod? Isten is úgy akarja, hogy együtt töltsük az időt - vigyorgott rám, miközben kacsintott egyet.

-Jobb volt, míg csak idiótán vigyorogtál és nem kacsingattál itt össze-vissza - ráztam meg a fejemet, de igenis jól állt neki a kacsintás, de neki erről nem kell tudnia.

-Mit veszel? - hagyta figyelmen kívül mondandómat.

-Valami italt és nasit - vettem le a polcról egy zéró kólát és a nasikhoz sétáltunk.

Én egy sima chipset vettem el, míg Jungkook egy oreos pepero-t választott és rám vigyorgott. Amint leesett, hogy miért is vigyorog rám, azonnal zavarba jöttem és a kasszához siettem volna, de Jungkook megragadta a karomat.

-Taehyung... emlékszel, hogy mit beszéltünk meg még régebben? - kérdezte mosolyogva.

-Nem...? - kérdeztem vissza félve, ugyanis semmi jót sem sejtetett a mosolya.

-Arra, hogy megtanítalak élni. Nem fogunk ezekért fizetni.

-Hogy mi?! Nem fogok lopni! - förmedtem rá, de ő csak elcsitított, hiszen néhányan felfigyeltek ránk.

-Ugyan... nem olyan nagy dolog ez. Élj, Taehyung. Kell egy kis adrenalin - noszogatott, de csak mérgesen néztem rá. - Cserébe én is alkalmazkodni fogok hozzád. Csinálhatjuk majd azt, amit te szeretnél. Tanulunk, vagy mi...

Őszintén eléggé csábító az ajánlat, hiszen nem egyszer mondtam neki, hogy tanuljon, mert meg fog bukni...

-Itt nincsenek kamerák, nyugi... - mosolygott rám.

-De ez a kedvenc boltom... - biggyesztettem le alsó ajkamat.

-Majd találsz másikat. Háromig számolok és futunk ki, csak fogd a kezemet.

Egy kis idő elteltével bólintottam egyet, és amikor Jungkook elszámolt háromig, futásnak eredtünk, kézen fogva. Persze a tulajdonos azonnal utánunk eredt, és kiabált nekünk mindenfélét, de mi Jungkookkal csak nevettünk. Igen, nevettünk, ugyanis én is nevettem. Nem értettem magamat, hiszen ezt eddig teljesen elítéltem, de most... most fura, de jó érzéssel tölt el. Mivel a tulajdonos öregebb volt és ducibb, nem sokáig bírta a tempónkat, így megállt és onnan kiabált nekünk, nem túl szép dolgokat, de én csak tovább futottam Jungkookkal, nevetve. Nem tudtam hova futunk, de amikor elértük a Han folyót, Jungkook megállt és lihegve terült el a fűben, én pedig követtem a példáját.

-A pokolba fogok kerülni - lihegtem továbbra is a szép, tiszta eget figyelve, amin kezdtek megjelenni a csillagok. Ám nem sokáig csodálhattam, hiszen Jungkook vigyorogva tornyosult felém.

-Kösz... oda a szép kilátás - próbáltam elrejteni mosolyomat, de nem sikerült.

-Én sokkalta jobb vagyok, mint a vacak ég - vigyorgott le rám, ami miatt nevetve ráztam meg a fejemet.

-Komolyan mi lenne, ha egoista lennél...? Tönkremenne a csodás személyiséged - csak úgy fröcsögött ez a mondat a szarkazmustól, de Jungkook továbbra is vigyorogva nézett le rám.

Nem válaszolt, csak mélyen a szemeibe nézett, az én hasamban viszont elszabadultak a pillangók, ugyanis túl tökéletes volt a helyzet. Jungkook ebben a fényben, valami eszméletlenül gyönyörű volt. Tudom, hogy rá nem éppen ezt a jelzőt használják, de én gyönyörűnek találtam.

-Tudsz róla, hogy rohadt szép vagy? - kérdezte hirtelen Jungkook, miközben kisimított egy tincset ami az arcomba lógott, és éreztem, hogy a fülem tövéig pirultam. - És kurvára édes.

Szemeimet automatikusan hunytam le, amint ajkaink összeértek és sóhajtva futtattam ujjaimat éjfekete hajzuhatagjába, és karoltam át derekát lábaimmal. Jungkook túlságosan is tökéletes csókol, nem tudok neki ellen állni...

Hirtelen jutott eszembe, amit Jimin mondott, hogy vigyázzak vele, de nem értettem miért.

-Baj van? - kérdezte Jungkook, miután elvált tőlem. Ahogyan felnéztem szemeibe, kellemes bizsergést éreztem mellkasomban, s nagyot nyeltem.

-Nem, csak... semmi - mosolyogtam fel rá, s tarkójára fogva húztam le magamhoz egy újabb csókra.

Kis naiv voltam...

~~~~~

Huh.. rendesen szégyellem magamat, hogy ilyen sokáig tartott ezt a részt megírni. XDD

De nagy nehezen sikerült, és a késés miatt hosszabbra írtam meg, mint általában.:3

Egyszerűen nem volt időm írni és az ihlet se akart eljutni hozzám, szóval ezért késtem..

Remélem tetszett nektek és megérte kivárni, bár ez a rész olyan nyugis lett, de tudjátok. A viharok előtt általában nagy a csend. ;)

Na nem rizsázok tovább, a következő részt megpróbálom hamarabb hozni, mint ezt és remélem tetszett nektek.☺

xxMinHeezixx