Zack csak mosolygott, mint valami Adonisz, én pedig úgy álltam ott, szakadt felsővel, mint egy tyúk. 

Akkor úgy is éreztem magam, de ez most mellékes.

- Nos..- kezdtem, a számat rágva, Zack pedig hangosan felnevetett, mire a hajamba túrtam.- Megtennéd, hogy nem röhögsz ilyen hangosan? Rohadt megalázó.

- Ne haragudj, de kajak nevetséges voltál- tárta szét vigyorogva karjait, piercingje megcsillant a szája szegletében. Sötét felsője kiemelte zöld szemeit, és a homlokába lógó haja is csak hangsúlyosabbá tette azon érzékszervét.

- Oké, elég lesz- mormogtam, és inkább a fejemet ráztam, miközben Zack körbenevetett. 

- Na, menjünk- finoman megbökte az oldalam, aztán egymás mellett lépkedve indultunk el a ház felé. Lesütött szemekkel próbáltam azt figyelni, nehogy valami kőre lépve olyat essek, amit valószínűleg egyikünk se fog elfelejteni örök életére.

- Miért is jöttünk amúgy ide? Ez a hely visszataszító.

- Csak úgy..lógni- vont vállat, és a nap fényétől hunyorogva oldalra nézett rám. Végre a szemébe néztem, és már el is mosolyodtam volna, amikor megbotlottam egy kődarabban, és igen emlékezeteset takartam volna, ha a lovagom (ahogyan Becca mondta) nem kapott volna el.- Szóval igen.

- De úgy őszintén. Más helyet nem találtatok vandálkodni?- fintorogva néztem fel a roskadozó épületre, és elhúztam a számat.- Ez a hely mindjárt összeesik. 

- Hidd el, hogy nem- felkapott egy követ, és izomból megküldte fele a ház falát, mire lejött róla a vakolat, én pedig összerezzentem. Te jó isten. 

- Ha rám esik, és meghalok, kénytelen leszel fizetni a temetésemet.

- És ha én is meghalok?

- Akkor senki sem fogja tudni, hogy itt vagyunk- keserűen körbenéztem.- Nem lenne valami szép elhalálozási hely, azt kell mondjam.

Zack felnevetett, nekem pedig ezt hallva, önkéntelenül is mosolyognom kellett rajta. Olyan kis édes volt, ahogyan a piercinges, nagymenő srác mellettem sétált, és folyamatosan nevetett, hogy ha valami kívülálló lettem volna, tuti, hogy lefotózom magunkat.

Az omladozó (komoly nem túlzok, szabályos halálfélelme volt az embernek odabent) házban aztán mindenki össze-vissza ment, leült, lefeküdt, kajált és fotózkodott, ráadásul a szellős helyzetnek köszönhetően (az összes ablaka és ajtaja olyan tőből ki volt szakadva) meleg sem volt odabent, csak éppen jó.  Zack-el odamentünk Nash-hez, aki kivette a szájából a cigit, és oldalra csapott nyelvvel munkálkodott.

- Mizu?- Zack lehuppant Nash mellé a földre, és lehúzott magukhoz. 

- Tudod, sokkal édesebb vagy, mikor nincs a szádban cigi- jegyeztem meg, Nash pedig elmosolyodott.

- Édes vagy, Széplány, de kell az imidzsemhez- ugratott, és felemelte a földről a telefonját, amit eddig csapkodott (?).- Na, kész is.

- Te jó ég, mit tettél vele?- szörnyülködtem a betört hátlapját bámulva, mire a szőke srác felröhögött.

- Nyugi, ez csak a tokja- magyarázta, és a kezembe nyomta, hogy megbizonyosodhassak róla. És valóban.- Csak mindig rohadt nehezen megy rá, de enélkül meg szarul néz ki. Vágod.

- Naa, had csináljak egy képet- cukin elmosolyodtam, mire csak biccentett egyet, amolyan "hadd szóljon" módon, szóval elhúztam az ujjam a kis fényképezőn, és feltartottam a telefont. A kijelzőn pont mindhárman benne voltunk, szóval kinyújtottam a nyelvem, és kattintottam. 

Vagy hatszor fotóztam le magunkat, ahogyan mindig különböző fintorokat vágtunk. A hetedik fotónál aztán valaki elkiáltotta magát.

- Üvegezünk?

És igen. 

Ott kezdődött el a kálváriám.