Még mindig nem tudtam felfogni Calum szavait.
Ott kavarogtak a fejemben,és azon agyaltam,hogyan fogok ezzel előállni Landonnak.
Nem várhatom meg,ameddig kedve támad elmondani.
Így hát vettem egy nagy levegőt,és benyitottam a házba.A nappali üres volt,érkezésemre viszont apa sietett le a lépcsőn.

-Kels.Már is itthon vagy?-kérdezte meglepve.
-Igen.Tudod,nem éreztem magam túl jól.
-Megértem szívem.Tudod,mi derítene jobb kedvre?
Érdeklődve figyeltem,ahogyan izgatottan keres valamit a telefonjában.
-Egy nap relax két fő részére?-olvastam le a készülékről.
-Arra gondoltam,jól jönne neked egy kis csajos kikapcsolódás.Ana pedig nagyon stresszes az esküvő miatt.Ezért ameddig ti itt lesztek,én és Landon elmegyünk megnézni egy rendezvényt.Örülsz neki?

-Persze.-hazudtam.
Nem mintha nem esne jól egy kis relax,csak éppen azt sem tudod,hol vagyok.Ez a Landonos téma tényleg nagyon rosszul érintett.
-Ma este pedig Anaval fontos üzleti tárgyalásra kell mennünk.Remélem nem haragszol szívem.-puszilta meg a homlokom.
-Dehogy.Menjetek és érezzétek jól magatokat.
-Köszönöm.Tudod,hogy te vagy a legklasszabb gyerek,akire bárki vágyna?

[...]

Apu és Ana éppen menni készültek,amikor Landon belépett az ajtón.
-Landon.Végre hazajöttél,merre voltál?
-Volt egy kis dolgom.Hova mentek?-kérdezett vissza.
-Megbeszélésre.Későn jövünk,ne várjatok meg.-intett Ana,majd elmentek.
Kínosan álltam a konyhában,tekintetemet a csap felé szegezve.Nem akartam megfordulni.
-Csáó.Minden rendben kislány?-sétált mögém,majd hátulról átölelte a derekam.
Éreztem,ahogyan beszívja az illatom,és semmit sem akartam jobban,mint a szobámba vezetni.

-Minden rendben,persze.Veled?-játszottam a tudatlant.
-Nagyon jó napom volt.Néhány baráttal voltam vásárolni meg intézni...néhány dolgot.-harapta el a végét.
-Tényleg?Milyen dolgot?
Meglepve fordult felém.
-Semmi érdekes.Furcsán viselkedsz.
-Én viselkedek furcsán?-fújtattam idegesen.

-Van valami baj?Tudod velem bármiről beszélhetsz baby.-simított hátra egy tincset a fülem mögé.
-Nincs semmi baj.Kissé hosszú napom volt,nem vagyok jól.
-Megértem.Hallottam,hogy voltatok a temetőben.Nagyon erős vagy,tudod?-szorított magához.
Egy pillanatra megnyugtatott a közelsége.Imádom,amikor ilyen szorosan megölel.
-Örülök,hogy mindenről tudunk beszélni.-mosolygott.

-Mindenről?-borult el újra az agyam.
-Igen,mindenről.-nézett rám értetlenül.
-Mint például a Washingtoni egyetemedről?Mi is a neve?-kérdeztem feszülten.
Kínos csend telepedett a házra.
-Wayden...-mondta ki halkan.
-Hát ez remek.Hallottam már fel is vettek.Mikor akartad elmondani nekem is?
-El akartam.Csak kicsit később.Nem sokáig vagyok itt,és ki akartam élvezni az utolsó pillanataim veled...-nézett rám szomorúan.

Összetört a szívem,ahogyan az arcára néztem.Egyrészt meghatott,amit mondott,másrészt rosszul esett,hogy nem avatott be.
-Erre most nincs erőm...-suttogtam,hatalmas gombóccal a torkomban,majd felszaladtam a szobámba.
Levágtam magam az ágyamba,és magamra húztam a takarót.Nem akartam semmi mást,csak elfelejteni Landont,Emilyt,Calumot és mindent.Csak egy kis időre...

A telefonom ezerrel csörgött,és nem akartam,hogy a Summerék aggódjanak,ezért írtam,hogy nem vagyok túl jól,holnap beszélünk.Nem zaklattak utána.
Túl sok volt nekem ez a nap...Azt érzem,túl gyorsan halad az életem és nem találom a féket.
Hagytam,hogy a könnyeim folyni kezdjenek.Nem tudtam mit tenni.Ez a legnagyobb fájdalom.

Kis időn belül hallottam,ahogy nyílik az ajtó.Nem kellett hátranéznem,hogy tudjam,ki jött be a szobámba.
Lefeküdt mögém,és magához húzott.Az egyik lábát átvágta az enyémen,így megszűntetve minden helyet köztünk.A hajamat simogatta,és várta,hogy felé forduljak.
A zokogás szélén álltam,de nem jött ki.Utálom,ha valaki sírni lát.

-Jól vagy baby?-suttogta.
Nem tudtam válaszolni.Csak bambultam a teraszajtó felé.Mindent homályosan láttam a könnyektől,amik lassan folytak le az arcomon,és a lepedőmön egy eleinte kicsi,egyre növekvő cseppben gyülekeztek.
-Sajnálom Kelsey...
A testem ösztönösen elöntötte egy jó érzés,ahogy kimondta a nevem.Biztonságban éreztem magam.A szívem hevesen vert,de a könnyeim nem álltak el,sőt.Egyre jobban gyűltek.

-Landon...-suttogtam összetörve,belegondolva abba,hogy nemsokára nem lesz ezt kinek mondanom.-Kérlek hagyj egyedül.
Hallottam,hogy nagyot sóhajt,de eleget tett a kérésemnek.Mielőtt kiment,szorosan megölelt és adott egy hosszú csókot az arcomra.
Halkan behajtotta az ajtómat,belőlem pedig kijött az a keserves zokogás,ami már reggel óta rázta a lelkem...