-Visszamegyünk?-simította meg a hajam.
Aprót bólintottam.
-Csak kimegyek a mosdóba.

Úgy néztem ki,mint egy roncs.A sminkem elkenődött,a hajam pedig kirúgta magát.
Megigazítottam a sminket,aztán átadtam a helyet a következő embernek.
Amikor visszatértem az asztalhoz,apuék szomorúan mosolyogtak rám,Landont pedig sehol sem találtam.
Rákérdeztem,hogy hol van.
-Elment.-dörzsölte Ana a szemét.
-Oh...-húztam össze a szemöldököm.
-Tudtam,hogy így fog reagálni.De kicsit reméltem,hogy talán nem.

Megsimítottam a kezét.
-Akkor hát,kérem a számlát.-mondta apu.

[...]

Otthon ledobtam magamról mindent,vettem egy forró zuhanyt és felvettem a legcsúnyább pizsamám,ami egyben kényelmes is.
Unottan írtam Summernek,mindent elmondtam neki.Megpróbáltam nem arra gondolni,hogy az egész iskola hallotta a vallomásomat,de amint eszembe jutott,sebezhetőnek éreztem magam.
Azt hiszen,jobb lesz,ha holnap be sem megyek.Talán Summerrel tarthatunk egy deppis napot.

-Kop-kop.-nyitott be Ana a szobámba.
-Gyere.-pattantam fel.
Mosolyogva leült mellém.
-Hogy vagy?
-Jól.Örülök nektek.
-Tudom,hogy ez nehéz...Mindannyiunknak.-sóhajtott fel.
-De boldog vagyok.Megérdemlitek,hogy ti is azok legyetek.
Megfogta a kezem.
-Tudod,mindig is akartam egy lány gyereket.Te olyan tökéletes vagy,és remélem tudod,hogy nagyon szeretünk.

Szorosan magamhoz öleltem.Pont úgy,ahogy régen anyuval tettem.
-Köszönöm...-suttogta,majd egyedül hagyott.
Egyedül a gondolataimmal.
Azt sem tudtam,hol van Landon,pedig meg akarom ezt beszélni vele.
Gyanútlanul átsétáltam a szobájába,és ez életem egyik legnagyobb hibája volt.
-Landon,szeretném...-nyitottam be,de bár ne tettem volna.
Az ágyban feküdtek és csak egy takaró takarta őket előlem.Őt és Emilyt.
Kezeivel erősen magához húzta és megcsókolta.
A szívem megszakadt,és elöntött a düh.
-Komolyan eddig süllyedsz?-mondtam ki halkan.

Kinyitotta a szemét,de addigra bezártam az ajtót.
Túl sok volt ez a nap.Összepakoltam a fontos cuccaim,majd a pizsamámra rávettem a kabátom.
El kell mennem innen.Csak egy napra.
Bekopogtam apához.
-Ma este Summernál alszom.Holnap jövök.
Tudta,hogy baj van.
-Rendben,de elviszlek.
-Nem kell,értem jön.
Hazudtam,mert egyedül akartam lenni,ameddig oda nem érek.
-Szeretlek.-köszönt el.
-Én is.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn,de nem tudtam elkerülni Landont.

-Kelsey,állj meg...-kiáltott utánam.
-Hagyj...
-Kels!
-Hagyj már békén.-emeltem fel a hangom.
Idegesen odafordultam.Egy szál boxerben állt.
-Nem érdekel,hogy hány lány jár az ágyadban,mert elengedtem.Tudom,hogy semmit sem jelentettem neked.-mondtam könnyekkel a szememben.
-Ez nem igaz...-vágott közbe.
-Na de pont Emily?Pont az,aki tönkretette az életem?-törtem össze.
-Kelsey,el kell felejtenem nem érted?-mordult rám.
-Nem is érdekeltekek.Soha.
-De benne is csak téged látlak.-folytatta.-Megrémiszt,hogy egy pillanatra sem hagyod el a fejem.

A szívverésem felgyorsult,ahogy ránéztem.De ezt most nem engedhetem meg magamnak.
-Szia Landon.-csaptam be az ajtót.
Hallottam,hogy utánam kiált,de bedugtam a fülhallgatót és semmivel sem törődtem.

Figyeltem,ahogyan az autók elsuhannak az úton.Minden szerelmespárra irigykedve néztem,ahogy egymás kezét fogják.
Hát igen,szar játék ez a szerelem.Csak annak nem,aki nyer.
De persze én a vesztes oldalon álltam.Natettel sosem beszélek többé,Calum pedig azóta nem is írt.
Talán meg is érdemlem.Nem szabadott volna,hogy ezek megtörténjenek köztem és Landon között.
Persze ezzel már semmit sem tudok tenni,így szomorúan hangosítottam fel a zenét,elterelve a gondolataimat...