Későn keltem,az apuékkal megbeszélt esküvői dolgok után nagyon elfáradtam,és különben is hosszú napom lesz.
Felvettem egy ruhát,és a fekete szövetkabátomat társítottam hozzá.A nyakláncot,amit anyutól örököltem,nagyot sóhajtva tettem fel,majd lementem,hogy elinduljunk a temetőhöz.

Az úton sikerült vennem egy szál fehér rózsát.Az volt a kedvence.
Lassan sétáltam a kihalt úton,és végignéztem a sírköveken.Anyué kiemelkedett a többi közül.
Letettem a virágot,és meggyújtottam a mécsest,amit legutóbbi látogatásunk alkalmával hoztunk ki.

Apa szomorúan húzott magához,és halkan suttogni kezdett.Amit nem teljesen értettem,mert számomra megszűnt a világ.Csak néztem a szürke követ,és hagytam,hogy egy könnycsepp lassan lefolyjon a szememen.
-Ha szeretnéd,magadra hagyhatlak...-mosolygott apu.
-Nem is tudom...-húztam el a szám.
Nem vagyok egy érzelmes típus általában,de jó lenne egy kis időt anyuval tölteni.
-Gyere,ha végeztél.Nem sietünk.

Megvártam,ameddig apu elmegy,majd a nyakláncomat szorítva végigsimítottam a hideg sírkövön.
-Olyan jó lenne,ha itt lennél...Nem is tudom,mit mondjak.Hiányzol.-suttogtam egy hatalmas gombóccal a torkomban.-Tudom,hogy nézel,és hogy valószínűleg nem vagy rám a legbüszkébb,de...Azt is tudom,hogy megérted,mit miért tettem.
Letöröltem a könnyeim,majd halványan elmosolyodtam.
-Sokat kell mesélnem...

[...]

Miután mindent elintéztem,amit akartam,apu kidobott a kávézó előtt.
Izgatottan létem be az ajtón.Calum a sarokból intett,hogy menjek oda.
-Kels.-ölelt meg,majd nyomott egy puszit a homlokomra.-Mit szeretnél?
-Egy latte megteszi.-mosolyogtam.
Miután kikértük a rendelést,egyből beszélni kezdtünk.Ami nagyon jól esett.

-Szóval,hogy vagy mostanában?
-Megvagyok.Ez az Emily dráma lényegesen összekavarta a fejem.
-Láttam rajtad.Találkoztatok azóta?
-Nem igazán.Riley és Summer azt akarják,hogy álljunk bosszút.
Meglepve nézett rám.
-És te?
-Nem is tudom.Úgy érzem,talán hagynunk kellene,és remélni,hogy eltűnik végre az életünkből.
-Nem hiszem,hogy erre sok esély van baby...-mosolygott szomorúan,majd nyugtatásképp megsimította a kezem.

-Nem tudom,hogy miért volt ez jó neki.De egézségére.-fújtattam.
-Emily egy olyan lány,akit szerintem egyikünk sem akar érteni.De hátha békén hagy ezek után.
-Reménykedni szabad.Na és te hogy vagy?
-Nagyon jól vagyok,közeleg a Télbál meg az érettségi,ezért kicsit parázok,de minden rendben.
-Ne is mondd...-forgattam a szemem a bál hallatán.
-Bármit is teszel Emilyvel,melletted állok.És Landon is.Ha persze itt lesz még...
-Ezt hogy érted?-húztam fel a szemöldököm.
Cal idegesen megdörzsölte a tarkóját.
-Nem tudod?
-Mit?Mondd el.-utasítottam.
-Lehet ezt jobb lenne,ha ő mondaná el...
-De mostmár belekezdtél.Kérlek Cal...

Nagyot sóhajtott,majd közelebb húzta a székét.
-Ne mondd neki,hogy tudod,rendben?
Aprót bólintottam.
-Landon elmegy.
-Hova?
-Washingtonba.Egy egyetemre.Múltkor mondta,hogy felvették.El kell utaznia intézni néhány papírmunkát,és utána hivatalosan is oda jár.Nagyon fog hiányozni a legjobb spanom...

Szóhoz sem jutottam.A gondolatainkba merülve néztünk egymásra,némán.
-Kels.Minden rendben?
-Persze csak...Ez sok volt.
-Megértem.
-Nem lenne baj,ha hazamennék?Nem érzem jól magam...-sóhajtottam fel.
-Hazaviszlek.No para.

[...]

A hallottaktól idegesen szálltam ki a kocsiból,és indultam el a hatalmas ház felé.
Calum mögöttem jött,majd egyszer csak maga felé fordított.
-Köszönöm a mai napot Cal.
-Bármikor.De tudnom kell...Meg leszel egyedül?Mert nem hagynálak csak úgy itt,ha azt mondod,hogy jól jönne most egy barát...-fogta meg a derekam.
-Azt hiszen,jól esne most egy kis egyedüllét.Nem tudom elhinni,hogy nekem nem szól erről.Pedig lett volna ideje...

Szorosan átölelt,én pedig beszívtam az illatát.
-Hívj,ha bármi van...
-Köszönök mindent.-pusziltam meg az arcát.
De ő ezzel nem elégedett meg,így magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt.
Miután elengedett,kábultan figyeltem,ahogyan visszaül az autóba,és integetve elhajt.

Vadul dobogó szívvel indultam befelé.Csak azt nem tudom,hogy a szívemet melyik fiú zaklatta ennyire fel...