Ráhajtottam a fejem a vállára.Megvárta,ameddig egyenletesen tudok levegőt venni.
-Szóval kislány...Miért ő?
Értetlenkedve néztem fel rá.
-Féltékeny vagy?
-Nem.-nevetett.-Csak nem értem.
-Mert ő elvonja a figyelmemet.
-Kiről?Rólam?-kérdezte komolyan.
-Egy kicsit mindenről.
Nem mondhattam ki,hogy róla.Az elég szarul hangzott volna.
-Lehet egy kérdésem?
Aprót bólintottam.Kezeit a derekam mellett a falnál támasztotta,ahogy beszéltünk.
-Akkor is őt választanád,ha a szüleink nem ismernék egymást?

Kérdése váratlanul ért,láttam rajta,hogy komolyan érdekli a téma.
-Akkor mi sem ismernénk egymást.Soha nem kezdtünk volna el beszélni.
-A kérdésre válaszolj.
Nagyot sóhajtottam.
-Nem tudom.
Elmosolyodott,majd megcsókolt.
Ez volt az első olyan csókunk,amit tényleg az érzelmeink irányítottak.Szenvedélyesen,mégis gyengéden csókolt,nyelvével végignyalta az alsó ajkamat.
Aztán nyelve találkozott az enyémmel.Finoman a derekamra vezette egyik kezét,másikkal pedig a hajamba túrt.

-Landon,Kelsey...Kész vagytok?-kopogott be Ana,amire egyből szétrebbentünk.
-Megyünk.-kiáltottam ki.-Ezt meg fogjuk beszélni!-mutattam fel fenyítően az ujjamat.
-Persze.-röhögött ki Landon.

[...]

Az étterem nagyon puccos volt,ezért örültem,hogy normálisan kiöltöztem.
Persze Landon nem túlozta el:Egy szürke ing,középig begombolva és egy szaggatott nadrág.
Apuék nagyon szépen festettek egymás mellett,és ahogy rájuk néztem,a bűntudat egyre mélyebben szippantott magába.
Landonnal szemben foglaltam helyet,apu mellett.
Kikértük az ételt,és elkezdtünk beszélgetni.Normális családnak tűntünk,mint egy anyuka és apuka gyerekeikkel.
Persze a hosszú terítő miatt senki sem vette észre,hogy a magas sarkúm orrával Landon lábát simogattam,felizgatva a fantáziáját.
Ha már ő mindig szívat,akkor én miért ne?
Idegesen rám nézett,utalva,hogy hagyjam abba.

Visszamosolyogtam rá.Élveztem,ahogy reagált.
-Nagyon sokat jelent nekem,hogy így együtt vagyunk.-mosolygott Ana.-Örülök,hogy megismertelek titeket.
Könny szökött a szemébe.
-Bocsánat,csak a férjem után ez egy áldás...
Próbálta visszafolytani a sírást.Ránéztem Landonra,és nem tetszett,amit láttam.
Mert most először láttam rajta,hogy neki is van gyengepontja.Hogy ő is sebezhető.Hogy neki is vannak érzései.
Az arca unottnak tűnt,de látszott rajta,hogy bárhol szívesebben lenne,mint itt velünk.

-Arra,hogy már fél éve vagyunk együtt.-emeltem fel a poharam,hogy eltereljem a témát.
Felemeltük a poharakat,majd belekortyoltunk a pezsgőbe.
Mindannyiunk más tekintettel nézett az italra.
-És van még valami...-mondta izgatottan Ana.
Mosolyogva néztem rájuk.
-Szerintem mindketten tudjátok,hogy nem ok nélkül vagyunk ma este itt.
Értetlenkedve  figyeltem,hogy mi sül ki ebből.

-Tudjátok,hogy mennyire fontos nekünk,hogy jó legyen a kapcsolatunk.Mert tényleg egy család vagyunk...
Landon megrúgta a lábamat.Idegesen néztem rá.
-...És szeretnénk tényleg egy család lenni.-folytatta apu.
-Nem teljesen értem,miről van szó.-mondtam kínosan nevetve.

Majd Anastasia megmutatta a kezét.
Nem tudtam,mit nézzek rajta.Aztán megértettem.Nem az ujjait mutatja,hanem az eddig számomra fel sem tűnő gyűrűt.
-Eljegyeztük egymást.
Az információ olyan gyorsan jött,hogy egy pillanatra lefagytam.Tudom,hogy anyu már rég meghalt,de ez nekem akkor is sok volt.
-Elnézést,ki kell mennem.-álltam fel,majd az étterem elé mentem.

Nem tudtam,mit kezdjek az előbb hallottakkal.
Néhány perc után (ami óráknak tűnt) apu sétált mellém.
Ketten néztük az utat,néma csendben.
-Haragszol?-kérdezte.
-Nem.Csak hirtelen jött.
-Tudom.Kelsey,tudod,hogy anyád volt életem szerelme,és minden nap jobban belehalok a hiányába,de...Kaptam egy lehetőséget,hogy megint boldog legyek.-fordult felém.
Letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Hiányzik.-fúrtam a vállába a fejem,és megszorítottam a nyakláncot,amit akkor vettem le a nyakából,amikor utoljára láttam.
-Nekem is.Minden nap minden percében.-szorított magához.

Bárcsak itt lenne velünk.Néha elgondolkozok,mit is mondana,ha látna minket.
Eszembe jut,hogyan morogna,amiért nem pakoltunk el magunk után vagy amiért rossz jegyet kaptam,aztán a kedvenc ebédemmel várna otthon.
Azt akarná,hogy boldog legyen apa.Ahogy én is.
De egy kérdés mégis felemészt belülről:Mi lesz velem?...

Tudom nagyon eltűntem,de nagyon ráálltam a tanulásra.Viszont mostmár próbálok gyakrabban jelentkezni.Egyértelműen be fogom fejezni ezt a történetet,senki ne ijedjen meg.Köszönöm,hogy itt vagytok!❤️