Idegesen lehúztam a ruhámat,és az asztalra néztem.A Landontól kapott karkötőm ott hevert a dobozban.Majd egy gondolatra feltettem,és elindultam,hogy szembesüljek a legnagyobb rémálmommal.
Landon és Calum,az asztalok mellett beszélgettek,nem...veszekedtek valamin.Remek.
Gyorsan odasiettem,és mindkettőjüket elhúztam,egészen ki,ahol a tenger csendesen hullámzott.

-Nem hiszlek el titeket.Itt vagyunk az esküvőn,aminek a szüleinkről kellene szólnia,ti pedig veszekedtek?Mint két óvodás.-fogtam a fejem.
-Csak...Nem értem.-idegeskedett Cal.
-Tetszik a karkötőd Kels.-mosolygott magabiztosan Landon.
Annyi ideig nem is láttam,hogy majdnem elfelejtettem,milyen érzéseket tud kihozni belőlem.
Vörös fejjel zökkentem vissza a valóságba.
-Én ezt nem tudom végigcsinálni,választanod kell.
-Miről beszélsz?-értetlenkedett Landon.
-Fejezd be...-morogtam Calumra.
-Miért?Amúgy is tudja,hogy szereted.Csak hogy ő nem tudja neked megadni,amit én...
-Calum!Csönd.Legjobb barátok vagytok,komolyan miattam összevesztek?

-Nem értem,mi van.-mondta Landon,Calum pedig szomorúan elment.
Sóhajtva beletúrtam a hajamba...Nagy levegőt vettem.Ezt a napot nem ronthatják el.
-Nagyon tetszik a karkötő.Köszönöm...-fordultam Landonhoz,aki mosolyogva közelebb lépett.Cselekedetére pedig a szívem gyorsabban vert.
-Örülök,hogy tetszik.Tudok is egy-két módot,ahogy megköszönheted.
Komoly szemekkel nézett rám,én pedig ott helyben elolvadtam.
-Milyen az iskola?-tereltem a témát.
-Nagyon jó,hamar befogadtak,és a csajok pedig imádnak...
-Ki hitte volna?-forgattam a szemem.
Hangosan felnevetett,majd elkomolyodott.
-Egyikük sem olyan fontos,mint te.

Néztem a távolba,és azon gondolkoztam,hogyan válaszolhatnék erre.
-Landon...Mi lesz most velünk?-kérdeztem.
-Mi lenne?Azt mondtad,örülsz,hogy elmegyek.
-Nem úgy értettem.
-Mondd,mit akarsz?-simogatta meg a kezem,én pedig körbenéztem,majd összekulcsoltam az ujjainkat.
-Szeretlek.-mondtam.
Felcsillant a szeme,és közelebb hajolt,hogy megcsókoljon,de eltoltam.
-Itt ne.
-Akkor menjünk máshova.-nevetett,majd maga után húzott.

Nemsokára újra az öltözőben találtam magam,ahonnan néhány perce idegesen léptem ki.Most pedig hagytam,hogy Landon az ajtóhoz lökjön,és kezeimet lefogva megcsókoljon.De úgy igazán.
Elvesztem az érzelmeink kibontakozásában.Nem tudtam,de szükségem van rá.
Aztán eszembe jutott Calum.Akit csak úgy hagytam elmenni korábban.
-Itt vagy?Olyan,mintha máshol járnál.-suttogta ajkaimra.
-Igen,csak...Nem tudom,mit csináljak.

A szemét forgatva leült a kanapéra.
-Szereted Calumot?
-Igen.Nem tudom.Mindig is szerettem,nem múlik csak úgy el.-ültem le mellé.
-Hát,valamelyikünket jobban szeretsz.
-Miért mondja ezt mindenki?Summer,te...-kérdeztem a plafont bámulva.
-Válaszd azt,akivel akarsz lenni.Akinek a neve hallatán gyorsabban ver a szíved,és jó érzést vált ki belőled.Akivel menne a...-itt pedig elkezdett a kezével mutogatni.
-Hülye.-löktem el nevetve.-Hogy működhetne ez köztünk?-kérdeztem.

Idegesen beletúrt a hajába.
-Arra gondoltam,hogy...Eljöhetnél velem.Washingtonba.
-Mi?
Teljesen ledöbbentem.
-Az egyetem,ahol vagyok,egyben egy gimnázium is.Rydell...középiskola és egyetem.
-És...Azt akarod,hogy...-motyogtam össze-vissza.
-Persze.Nincs már sok hátra a suliból neked sem,utána pedig tudnál ott egyetemre járni,az egyik legjobb egyetem Washingtonban.Fényes jövő elé néznél.
-És apu...
-Belemenne.Már felhoztam neki,persze abban az esetben,ha te is.
-Landon!Ez...hihetetlen.-fogtam a fejem.

-Együttlehetnénk anélkül,hogy szétválasztanának.
-De a szüleink...Mindig haza kellene jönnünk az ünnepeken,és sokszor lennénk velük,nem tudom,bírnék-e hazudni nekik.
-Kitalálunk valamit.Egyenlőre dönts.-puszilta meg a homlokom,majd megsimította a hajam,és magamra hagyott.
Be kell vallanom,ez a legkevesebb,amire számítottam.Tényleg jól hangzik,hogy egy teljesen másik országban tanuljak,és Landonnal legyek.Vajon ezen az úton kellene haladnom?
Mielőtt ezt eldöntöm,mindenképp meg kell keresnem Calumot.

Kirohantam,végig a termen,ahol a ceremónia lesz.Rengeteg vendégbe ütköztem,de Calum sehol nem volt.
Majd kiszúrtam,Summerrel beszélgetett.
-Cal!Beszélhetnénk?Fontos!-kiáltottam oda.
Hátrafordult,majd elindult felém.
-Persze.Menjünk az öltözőbe.
Én pedig a szememet forgatva indultam el az öltözőbe.Megint.A mai napon harmadjára.Lehet ez a nap ennél is furcsább?
A válasz:igen.