A következő,akivel beszélnem kellett,az Landon,de nem tudtam rávenni magam.
Túl sok minden történt köztünk,és talán az lesz a legjobb,ha egy időre hanyagoljuk egymást.Legalább az esküvőig.
Mivel már elmúlt éjfél,úgy döntöttem,a bálra nem megyek vissza.Hiába készültünk erre már év eleje óta,túl sok volt ez az este.
Inkább az ágyamban feküdtem,és hamarosan elaludtam.

[...]

Másnap pedig teljesen egyedül keltem.Azt hiszem,ezt elrontottam.Mert ahogy felkeltem,az első dolog,ami a kezembe akadt,egy kis kitépett lapra írt üzenet:
Kelsey...
Sosem gondoltam volna,hogy ilyen levelet kell hátrahagynom rád.Tudom,hogy sok mindent elbasztam,de ha visszamehetnék az időben,nem csinálnám máshogy:ugyanúgy megcsókolnálak,majd magamévá tennélek.Mert hosszú idő óta te vagy az egyetlen,aki rendes érzéseket vált ki belőlem.A szüleink helyzetétől független:szeretlek.És sosem foglak nem szeretni.
Mert az elmúlt hónapok életem legjobb időszakához kötődnek:és ez akkor kezdődött,amikor beköltöztetek a házba.
Talán igazad van,és távolságot kell tartanunk.De mi van,ha nem megy?
Nem tudok nem rád gondolni,vagy a közös emlékeinkre.Nem hittem volna,hogy az elválás ilyen nehéz lesz.
Nem akartalak reggel felkelteni,de hagytam neked egy kis ajándékot.Nemsokára újra találkozunk...
Landon

Teljesen lefagytam.Landon azt mondta,szeret?Engem?
Ezt rendesen elbaltáztam.
Amikor az éjjeliszekrényemre néztem,egy kis dobozt találtam rajta.
"Kelseynek"
Könnyeimmel küszködve nyitottam ki.
Egy karkötő volt benne,de nem akármilyen.Ugyanaz a fehérarany medál volt rajta,mint anyu nyakláncán.
És akkor éreztem,hogy valami nagyon fáj ott legbelül.
Bárcsak normálisan elköszöntem volna tőle.Meg kellett volna beszélnünk a kapcsolatunk.Szeretem.

-Most mit csináljak?-suttogtam magam elé,és azon gondolkoztam,bárcsak itt lenne anyu.
Majd remegő kézzel a telefonomhoz kaptam,és felhívtam Summert.Itt az ideje kibeszélnem magamból mindent.

[...]

Riley és Summer együtt érzően hallgatták végig a történetem.
-Oh szívem...-simogatta a vállam Sum.
-Wow...Nem tudom,mit mondjak.Ezeknek a dolgoknak a felét nem is tudtam.
-Szörnyű embernek hiszel Riley?-sóhajtottam.
-Dehogy.Mi több,ez egy hatalmas love story.Együtt kellene lennetek.
-Tudod,hogy nem lehet.-piszkáltam a karkötőmet.
-Semmi mód nincs rá?Azt nem hiszem.
-Nem csak ránk gondolok,mi van a szüleinkkel?
-A szüleitek boldognak akarnak látni,és nem is vagytok vérszerinti testvérek.Szerintem elfogadnák.
-Te megőrültél?-nevettem fel.

-Arra koncentrálj,hogy az esküvőn a lehető legjobban nézz ki.Le kell nyűgöznöd.-fogta maga elé Summer a ruhám,majd előkelően lépkedni kezdett vele.
-Mi van Calummal?Szeretem...
-Nem szerethetsz két embert ugyanúgy.Te tudod,kihez húz a szíved...
-És ha nem tudom?Csak mindkettőt szeretem.
-Persze imádom Calumot,ne érts félre,de te meg Landon tökéletesek lennétek együtt.Annyi mindent átéltetek,nagyon jól ismeritek egymást...Én Landonra szavazok.-vonta meg a vállát Riley.
-És te Sum?-néztem a legjobb barátnőmre.
-Ez egy nehéz helyzet.Bármennyire is jók lennétek Landonnal,nem hiszem,hogy a szüleitek ezt érdemlik.Calum pedig remek srác és bárki szerencsés lenne mellette.Nekem ez a véleményem,de a végső döntés a tied.-mosolygott szomorúan.

Majd az elkövetkezendő két hétben csak a két fiún kattogott az agyam.Tényleg választanom kell köztük,de mindketten a világot jelentik nekem.Hogy adjam magam oda teljesen valamelyiknek,ha a másik nélkül csak egy fél ember vagyok?
Landonnal és Calummal sem beszéltem,leginkább apuéknak segítettem szervezni,és a barátaimmal lógtam.A suliban már nem hajtottak annyira,mivel lassan itt a nyár,így nem igen kaptam leckét,vagy bármit,ami délután lekötne.
Az éjszakáimat pedig a két fiú közt vacillálva töltöttem.Mindegy mit csinálok,valaki akkor is szomorú lesz.És a legrosszabb,hogy nekem kell összetörnöm egy szívet...

És nagyon gyorsan eljött az esküvő.Egy tükör előtt álltam,és megigazítottam magam.A szemem előtt még mindig a választásom lebegett.
-Landon!-hallottam Ana kiáltását kintről,én pedig nagyot sóhajtva felkészítettem magam erre a napra.Akkor hát,lássuk...