Sziasztok. Nos, elég régóta nem jelentkeztem itt, sajnálom. (Remélem, azért valakinek hiányoztam.) ❤

Igazából az utóbbi majdnem egy hónapom abból állt, hogy végigszenvedtem a heteket, vártam a hétvégét, hogy aludhassak, de valahogy soha nem jártam sikerrel. Írtam, sorozatoztam – Teen Wolf és Shadowhunters!!💘 –, tanultam, mint a jó gyerek... vagyis nem, mert jegylezárás volt, és sítúrán voltam.

Azon felül, hogy a második napon többet ültem a havon, mint álltam a léceken, ki merem jelenteni, a végére egészen belejöttem. Ami a legjobb az egészben: az osztályunk végre összeszokott valamennyire, s talán négy év múlva sírni fogunk az elváláskor. Mindenesetre nem vagyunk olyan idegenek egymás számára, ahogy az szeptemberben elvárható volt. A közös hülyüléseket, szívatásokat, kártyázásokat soha nem felejtem el... a pótágyunkat, ahol mintegy foglalásképpen mindig le volt fixálva, hogy a fiúk oda jönnek hülyülni, persze, végül leszakadt. Emlékezni fogok a kék – zöld, helyenként lila foltjaimra, arra, hogy nem hagytuk reggel aludni a tanárokat, mert állításuk szerint dobogtunk, hajnalban... az igazgatót, akit megszállt a démon, a zenéket, hogyan próbáltak megtanítani pókerezni (csak az ötös értékű fehér korongot gyűjtsétek, és cseréljetek el bátran a százasra egy darabot!😂😂), a nyakzsibbadásra reggelente, arra, hogyan kellett felhangosítani a zenét, ahányszor valami pletyka akadt kivesézésre, a borulásokra, a zuhanyzóban való csoportos sírásra, a visszaesésre és végleges tovább lépésre, az esti síelésekre, a cipőre, ami belerepült a szalonnára, a szekrényre, amibe fellógatták a kolbászt, a minket kajából kizabáló srácokra, hogy bezártak a kisüzletbe, a fiúk példaképére... mindenre. Csak azt tudom mondani, ha megismételhetném, és visszamehetnék az időben, semmit sem változtatnék. Mert, ha akadtak is negatívumok, mind – mind eltörpülnek a sok jóval szemben, ami velünk történt. És úgy vagyok vele, ezeket át kellett élnünk, hogy meglássuk a szivárványt az esőn túl. Várom az osztálykirándulást!

Apropó, sorozatok. Fáj realizálni, hogy bizony a Teen Wolf a forgatás utolsó évadához érkezett, emellett már az epizódok felét kiadták. Sok pozitívumot fel tudnák sorakoztatni egymás mellett, mint például a Stydia páros kiteljesedtét, vagy Theo változását (jóllehet, két részben szerepelnek együtt, de én fangirlhöz híven shippelem őt Liammel🤔❤) , ezzel szemben, ami hiányzott, a mi örök szarkasztikus Stilesunk volt. Sokszor voltam könnyekhez közeli állapotban, de még a legvégén sem tudtam igazán sírni, mert a szereplők jellemükhez híven viccel próbálták oldani a szituációkat, amin pedig nevetnem kellett – érdekes egy látványt nyújthattam... de hogy a legeslegutolsó percekben szem nem marad szárazom, az is biztos.😭 Senki ne aggódjon! Meg van Jeff címe, ez a pillanat egyhamar nem következhet be!

És a másik szerelmem, a Shadowhunters. Nem is tudom, miért néztem meg az első részt, talán, mert annyiszor belebotlottam már a nevébe, illetve éppen filmszűkében voltam, de rákattintottam... Az első pillanattól kezdve megfogott... nos, Matthew Dadario... és köztudott, ha egy filmben/ sorozatban egy helyes fiú játszik, már az ráveszi a lányok 90% - át, hogy végignézze/ szenvedje a játékidőt. Az elején hiányoltam azt a lélegzetelállító befejezést, viszont azt kell mondjam, szépen belejöttek. Egyre inkább magával ragadtak az események, a szereplők, köröm rágva vártam az új megjelenéseket, a fordítások feltöltését...

... imádom, de nem Teen Wolf.

A sorozataim mind – mind máshogy foglalnak helyet a szívemben. Leírhatatlanok, mégis, annyira intenzív érzés kerít hatalmába, mikor nézhetem. Boldog vagyok.

Jóbarátok, Dr. Csont, Teen Wolf, My mad fat diary, Shadowhunters – annak sorjában, hogyan nőttem fel, s tettek azzá, aki vagyok. 💕

A mai hét leforgásával megfogalmazódott bennem egy kérdés: vajon az összes tornatanár szadista? Minden bizonnyal. A miénk örömmel szeret kínozni bennünket: miután egy csapat bevadult lány amerikai focizott (kérem a legjobb futónak járó díjat!), teli karmolásokkal befejezve a meccset, sántítva, a fél osztály fájós térdének örömére még levezetésképpen guggolásra és a hasizomgyakorlatokra kárhoztatott. Kösz – kösz.😂

Így a végére arra gondoltam, játszhatnánk – már, amennyire érdekel titeket. A célja az lenne, hogy én elkezdem, írok egy mondatot, ti pedig folytatva egy összefüggő történetet alkothatnátok, sorozatos utalásokkal (zárójelbe beírva a címét). 🤗

=> Borongós őszi reggel volt, Stiles éppen nagyot ásítva fordult át a másik oldalára, mikor is megérezte, hogy valaki nézi, s mikor kinyitotta a szemét ott állt előtte... (Teen Wolf, mi más lol😂)