Heeey❤

Szeretném a véleményeteket kérni ezzel a kis történettel kapcsolatban. Az iskolánk suliújságába írtam, csak nincs merszem addig elküldeni, míg nem kapok pozitív kritikát, avagy süllyeszteni gépem mélyére, mint totális katasztrófát, amennyiben a vélemények a nem tetszés felé hajlanak.
A téma: morbilitás a mesékben (felmerül a kérdés, vajon a mesék alapból gyerekeknek íródtak, netalántán felnőttek szórakoztatásaképpen kerültek papírra?)
Ó, és légy szíves, írjatok hozzá illő címeket, mert az soha nem volt az erősségem. :-)

Vajon mi történik a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” után?
A téboly nyűve lassan, szívósan fúrta át magát a lány tudatán. Fogalma sem volt, mikor romlott el minden, talán azon a reggelen, mikor férje bemutatta őt gyerekkori barátainak, és elkezdődtek a hallucinációk.
Még így, az évek leforgásával is képtelen elfogadni, teljesen beletörődni abba, mi rebbenő, tengerkék tekintete elé tárul. Minden olyan kaotikusnak hat, úgy érzi, a féreg apránként valóban kieszi az egész agyát, ellopva azt, ami számára a legfontosabb. A józan ész és ítélőkészség.
Robi, a férje ezúttal is későig dolgozik. A lány előre retteg az éjszakától, s hiába sír, könyörög keservesen, hajthatatlan kedvese szívét nem tudja meghatni eme hamis szavakkal. Robi soha nem hitt neki. Úgy kezelte az alig húsz évest, mint egy manipulatív, számító kis csitrit, ki agyafúrtan kikalkulálja, mit, miképp, emellett mikor kell mondania ahhoz, végül az ő akarata teljesüljön. Meg sem fordult az ilyen veszekedésekkor fejében egyszer sem, ezzel milyen következményt vonhat tette után – pedig ha sejtette volna...
Idejét kivárva száll le a sötét, mintha ezzel is szándékosan kínozná a beesett arcú lányt, kiélvezné rettegését. A rozoga konyhai széken kuporog, körmeit a szálkás asztal fafelületébe vájja. Mellkasa szaporán emelkedik fel – le, szíve dübörgése leginkább a zakatoló vonathoz hasonlít. Csapzottan ringatja magát, a haja homlokára tapad, szemébe lóg. Kicserepesedett, sebes ajkain alig kivehetően mormol valamit, ahogy az ajtót szuggerálja. Hiába zárja kulcsra, úgy is bejönnek. Inkább kezébe veszi az alkoholos poharat, nagyot húz belőle.
Elsőként Medve érkezik meg, szokásához híven, köszönés nélkül máris a Robi által felaggatott szekrényhez lép, méz után epekedve. A lány jól tudja, mi fog következni, amennyiben nem kapja meg, amit akar. Számtalanszor fordult már elő, az abszurdul sárga színű állat kezet emelt rá, és megütötte.
Ez csak álom, egy ostoba álom – hajtogatja magában, azonban addig nem jut el, némi valóságalapot is tulajdonítson a szavaknak, egy újabb vendéggel, kísérteties alakkal bővül a helyiség.
Tigris, aki különösképp narancsszínű, fekete csíkokkal tarkítva, ahogy mindig is tette, önmagával veszekedik, saját nyakára kulcsolja merev ujjat. A doktorok azt állítják, hosszas pszichotikus kezelésekkel, gyógyszerek szedésével ki tudják őt gyógyítani betegségéből. Disszociatív személyiségzavar. Jóllehet, Robi és Tigris próbáltak ellene tenni már régebben is, a benne lakozó Oroszlán túl erős, nem hagyja szabad akarathoz jutni, mikor pedig Párduc kerül hatalomra, az állat szemében fellobban valami, amit a lány gyilkolási vágynak tudna be.
Ajkait egy komor vonallá préseli, érzi, ahogy az izzadságtól hátára tapad a hálóinge. Agyában vészesen kutat egy indokért, ami segítségével elhitethetné velük, sürgős dolga van odakinn, és megszökhetne.
Megérkezik Nyúl, kezében rakatnyi alkoholos üveget egyensúlyozva, amit levág az asztalra, mire a lány összerezzen. Mellette meglepő könnyedséggel ott szökell a kisebb Kenguru, szájában egy cigarettaszállal, és megkínálja a szobában tartózkodókat egy – egy slukkal. Öngyújtót tartva eléjük, lángra lobbantja a szál végét.
Borzongás fut végig gerince mentén, majd, mintegy vakító fénycsóva, remény villan benne, kiutat lát az alagútból. Robi barátai mind kisietnek a kert porában jajveszékelő, belső démonjaival küzdő Malachoz.
Ekkor érkezik el a pillanat. A házassága, az élete, a racionális gondolkodása, nos, lássuk be, mindent elemésztett a nyű. Gondolkodás nélkül az egyik fiókhoz ugrik, kikapja belőle a legélesebbnek tűnő kést, és felfekszik az asztalra. Csuklójához érinti a hideg pengét, maró fagyás lesz úrrá egész testében. Megpróbálva normalizálni légzését, engedi az első könnycseppet kibuggyanni.
Majd valami szöget üt fejében.
Felkönyököl arra a cseppnyi időre, míg fogai közé szorítva nem tépi ki az egyik, Nyúl által hozott szesz dugóját, a frissen szerzett sérülésére önti, szinte locsolja, nem sajnálja a drága italt. Feje visszahanyatlik, ahogy érzi, testéből kifut az élet, s egy utolsó meghitt pillanatra, mikor nem az ég elméjében, az őrület kergette vesztébe, az ereiben száguldó sebes adrenalinhullámtól melegség tölti el, ahogy ökrökre lehunyja hosszú pilláit, nyugtató, biztonságos sötétség borul szeme világára.