2 hónappal később:

- Siess Jungkook, mert el fogok késni. Mr.Seo elmondta, hogy ha megint kések, akkor ennyi volt. Pedig még csak két napja dolgozom ott. Gyerünk már. - kopogtattam körmeimmel a fürdőszoba ajtaján.

- Ha siettetsz, azzal nem mész sokra. Még van fél óránk odaérni. Én vagyok késésbe inkább az iskolából. - dörmögte, mire szemet forgatva ültem le, a fürdőszoba elé.

Pár perccel később végre megjelent, zakót viselve, fekete lakkcipővel. Haja be volt zselézve, így még jobban nézett ki. Eltátott szájjal figyeltem őt, mire egy magabiztos mosoly jelent meg az arcán.

- Mehetünk - csapta össze tenyereit. - Hahó Jimin. Csukd már be a szád. - simított végig államon.

- Menjünk, mert elkésünk! - pattantam fel, majd a magamra kapkodtam a kabátom, a cipőm és a sálam.

Idegesen vártam ismét Jungkookra a kocsija mellett, de úgy tűnt eléggé ráérős ma reggel, hiszen sehol sem láttam. Már vissza akartam menni érte, de ekkor szerencsére megjelent.

- Mi lesz ma a suliban, hogy ennyire kiöltöztél? - szálltam be mellé a kocsiba.

- Valamilyen ünnepség. Jól kell, hogy kinézzek! - pillantott rám, amolyan csábos fejjel, mire nevetve néztem ki az ablakon.

Negyed óra múlva már a kis cukrászda előtt voltunk, ami olyan sok emléket őriz. Mondhatni ez a hely hozott minket össze. Gondolataim kavarognak, akárhányszor belépek oda. Most, hogy itt dolgozom, meg kellene szoknom, hogy ne vigyorogjak egész nap, mint a tejbetök, mert vannak emberek, akik furán néznek rám emiatt.

- Vigyázz magadra, majd jövök érted - adott egy apró csókot a számra.

- Vigyázz a lányokkal. Túl helyes vagy így. - mosolyogtam, mire vállat vont.

- Nem nagyon érdekel senki, aki nem te vagy - paskolta meg a térdem, mire egy bólintás kíséretében kiszálltam az autóból.

- Üdvözlöm Taehyungot - mondtam utoljára, majd fürge léptekkel indultam a cukrászdába, ami még zárva volt.

Nyitás előtt fel kell mindig mosni, az asztalokat le kell törölni, ki kell helyezni a cukrokat, szalvétákat, poharakat az asztalokhoz. Igazából szerettem ezt csinálni, hiszen jobb, mintha valami fizikai munkát kellett volna végeznem!

- Jóreggelt - köszöntem mosolyogva, ahogy beléptem a kis épületbe.

- Szia Jimin. Még mindig nem értem, hogy vagy ilyen vidám, ilyen korán. - köszönt a pult mögül Dara.

- Én sem fejtettem még meg - hallottam meg magam mögül Yeri hangját, aki utánam érkezett.

- Szia - mosolyogtam a munkatársamra nézve.

- Készen álltok egy izgalmas napra? - könyökölt unottan a pultra Lisa, mire két hatalmas igent kapott válaszul.

Ha azt vesszük, hármunk közül Lisa a legkülönlegesebb. Ő nem nevet olyan sokat, csúnyán beszél és a vendégeket sem szereti, sőt az embereket sem. Egyszer, ha talán lesz merszem, akkor majd megkérdezem tőle, hogy miért itt dolgozik akkor. Yeri egy nagyon életvidám lány, aki otthagyta az iskolát szintúgy, mint én. Én vagyok az egyetlen fiú itt, de szerintem nem nagyon tűnök ki, a két lány közül.

[...]

- Elmosogattam - kiáltottam el magam, amikor már zárva volt a bolt.

Nagy hajtás volt ma, hiszen jön a szép idő, az emberek kimozdulnak otthonról, a gyerekek pedig elkezdenek fagyizókba és sütizőkbe járni.

- Akkor holnap találkozunk - integetett Yeri, mire egy mosoly kíséretében mentem az öltözőbe átöltözni.

Miután sikeresen végeztem, felhívtam Jungkookot, hogy jöhet értem. A cukrászda előtti kis padon vártam rá. Hallgattam a madarak csiripelését és a tavaszi szellő olyan megnyugtató volt. Nagyon szeretem a tavaszt, a virágok illatát is, szóval elüldögéltem volna még egy darabig, azon a padon.

- Nem jössz? - hallottam meg Jungkookot, mire feleszméltem bambulásomból.

- Jajj, de - ráztam meg a fejem, majd sietős léptekkel bevágódtam mellé a kocsiba.

- Mizu? - köszöntött egy apró csókkal.

- Nem sok. Eléggé húzós napom volt. Veled? - dőltem hátra.

- Elvoltam. Üdvözöl Taehyung. Amúgy van egy meglepetésem számodra. - pillantott rám.

- Meglepetés? Nekem? - ráncoltam össze szemöldökeimet.

- Igen, de majd otthon meglátod - mosolygott és az út hátralevő részén meg sem szólalt.

Nagyon nem szeretem a meglepetéseket, ezért a hasam görcsölt, ráztam a lábam és a szám szélét harapdáltam, hiszen úrrá lett rajtam az izgulás. Amikor végre odaérkeztünk Jungkook házához, idegesen álltam a bejárati ajtó előtt és vártam, hogy végre kinyissa az ajtót.

- Ideges vagy? - nevetett fel.

- Csak egy kicsit. Nagyon utálom a meglepetéseket, de ezt te is tudod! - nyitotta ki az ajtót.

- Maradj itt! - állított meg a bejárat előtt.

- Jó, de siess! - vetettem le a kabátom.

- Nagyon sietek - mosolygott.

Pár perc múlva lépteket hallottam meg, de arra nem számítottam, hogy nem Jungkook jön felém. Eltátottam számat, ahogy megpillantottam apát, teljesen életnagyságban magam előtt. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mit kellene csináljak, ezért kitágult szemekkel figyeltem őt. Megfürödhetett, hiszen haja nem állt össze vissza, sőt szakálla sem volt már. Inget viselt és egy fekete nadrágot, de ezt leszámítva irtó sovány volt.

- Már meg sem ölelsz? - suttogta, mire egy határozott mozdulattál átszeltem a közöttünk lévő helyet és karjaiba borultam.

Azt hiszem eddig bírtam ki, hogy ne sírjam el magam, ugyanis éreztem, hogy apa teste is rázkódik. De, hogy kerül ide? Kiengedték volna? De csak három hónapot volt bent.

- Annyira sajnálok mindent Jimin - szorított erősen.

- Úgy hiányoztál - motyogtam, mit sem törődve szavaival.

- Te is nekem fiam - hajolt el tőlem, majd szemeimbe nézett.

- Hogy kerülsz ide? - pislogtam nagyokat, hiszen még mindig nehezemre esett elhinni, hogy itt áll előttem.

- Van egy őrangyalom - mosolyodott el, mire összeráncoltam szemöldökeim.

- Ki?

- Én - hallottam meg Jungkook hangját a hátam mögül.

- Mi? - néztem értetlenül, hol apára, hol Jungkookra.

- Visszavontam a feljelentésem. Igazából ma nem ünnepség volt a suliba, hanem egy tárgyalás. Jisungnak nem kell visszamennie a börtönbe. - lépett közelebb Jungkook, mire éreztem, hogy szédülni kezdek.

- Azt hiszem én most leülök - siettem oda a kanapéhoz és szinte ráestem.

- Jól vagy? - siettek oda mindketten.

- Igen, csak ez olyan hihetetlen. Annyira köszönöm Jungkook. - pillantottam barátomra, aki csak elmosolyodott.

- Nem kell megköszönnöd. Hozok valami innit. Mit kértek? - kérdezte Jungkook.

- Egy kávét kaphatok? - kérdezte apa.

- Én is azt kérek! - vágtam rá.

- Akkor mindjárt hozom - tűnt el a konyhába, így kettesbe maradtam apával.

- Te továbbra is itt fogsz lakni? - kérdezte tőlem.

- Azt hiszem igen. Megszoktam már, ezt a helyet. Mármint, ha nem baj.

- Nem az. Én valószínűleg visszaköltözök a házunkba. Remélem Boram és Kris végre hazacuccolnak. - nevetett fel.

- Biztos vagyok benne - pillantottam rá.

- Fura három hónap után beszélgetni. Annyi mindent tudnék mondani neked, de fogalmam sincs, hogy hol kezdjem.

- Szerintem ne mondj semmit. Ez majd szépen lassan alakulni fog. Vagyis remélem, hogy alakulni fog. - tördeltem ujjaimat.

- Akkor csak annyit mondok, hogy meg fogok változni. Pszichológushoz fogok járni, hogy újra a régi legyek és megjavuljak. Soha többet nem foglak téged bántani Jimin. Ezt megígérem neked. - mosolyodott el, mire felpattantam a kanapéról és ismét szoros ölelésbe vontam.