"Mikor felkeltem ismerős szobában voltam, viszont nem volt túl kellemes a tudat, hogy tudom, hogy pontosan hol is vagyok..."

Mikor felkeltem sajnos az ismerős, vörös franciaágy fogadott, ami a szintén vörös falu szobában volt. Amikor feleszméltem, hogy hol is vagyok, megpróbáltam kikászálódni az ágyból viszont észre vettem,  a jobb csuklómon egy bilincset, ami az ágytámlához van rögzítve. Próbáltam lefeszegetni a csuklómról és a támláról is, viszont egyikről sem tudtam, mivel még mindig nagyon gyenge vagyok.

Próbálkozásaim közepette meghallottam, hogy jön valaki a folyoson és nem sokra rá be is nyitott az illető. Szerintem sokatokat nem lepem meg, ha a jó öreg Yamát fogom mondani, hogy ő jött be azon az ajtón. Mikor tünetesebben megnéztem, jó sok érzelem volt a tekintetében. Első sorban a harag, a félelem és talán...boldogság?...

-Na végre, hogy felkeltél! Ezek szerint még mindig szeretsz egy teljes napot átaludni egy kis mozgás miatt.-mondta gúnyosan és önelégülten.
-Én legalább kipihent vagyok, nem úgy mint egyesek.- nézek rá bosszúsan.-Mert gondolom nem véletlenül vannak a szemed alatt azok a fekete foltok.-mondtam egy pimasz mosoly kíséretében.
-Hallgass el! Ez csak is miattad van!-ordítja le a fejem, de pár másodpercre rá csak döbbent és vörös fejjel áll előttem.

-Miattam?-kérdeztem döbbenten.-Nem mondta senki, hogy hozz vissza.
-Végülis...tálalj ki mindent Lucifernek rólam és a tetteimről.
-Ja..., hogy csak ezért hozattál vissza.-kérdeztem az előző megszólalására utalva.
-Igen! Csak ezért.-nézett félre.
-Értem én.~-mondtam, hogy tovább húzzam az agyát.
-Akkor jól van. Ezek szerint nem vagy gyenge elméjű, ha megérted.-vágott vissza ő is.

Ezen párbeszédek után kínos csend állt be közénk. Egyikünk sem tudta, hogy mit mondjon a másiknak. Csak néztük a másikat, hátha tudd a másikunk mondani valamit. Ahogy néztem sötét barna haját, mind a ketten meghallottunk egy eget rengető ricsajt és, hogy valaki Yama nevét kiabálja.

-Jaj...várj. Emlékszel még mit mondtál alig 5 perce, hogy azért hoztál vissza, hogy nehogy kitálaljak az öcsémnek?-mosolodtam el önelégülten.- Hát...attól tartok ezzel elkéstél.-mondta továbbra is mosolyogva, sőt inkább ezt már vigyornak lehetne mondani.
-Tessék?!?-kérdezte riadtan.
-Most komolyan te ilyen naiv voltál? Hány nap is telt el az óta? 5-6?-kérdeztem értetlenül amire ő csak mérgesen összehúzta a szemöldökét és elkezdett fel-alá járkálni a szobában.

Pár másodperc múlva az íróasztalára pillantott. Követtem a tekintetét és megláttam én is,hogy ő mit nézett. A jól ismert nyakörv a medállal ott feküdt az asztalon. Yama vissza pillantott rám, majd a nyakörvre és már nyúlt is érte. Felvette és elkezdett vele felém közeledni. Én próbáltam ellenkezni, de még mindig harmatgyenge vagyok hozzá képest, ezért fel is tette a nyakörvet, majd meg is nyomta a medált, ami ugyan úgy mint múltkor vörösen izzott fel.  

Most jobban bírtam, mint legutóbb, mivel most nem ájultam el, de így is rettenetes volt, hogy éreztem, ahogyan a csontjaim ripityára tőrnek. Így már ismételten farkasként feküdtem az ágyon.

Kihasználta a pillanatnyi bódultságomat és összekötötte a számat valami rongyal, vagy nem is tudom, hogy mivel. Megfogta a nyakörvemet és a szekrénye felé kezdett vezetni. Kinyitotta a titkos ajtót és gyorsan levitt a lépcsőn. Őszintén szólva annyira kábult voltam, hogy szinte fel sem fogtam, hogy mi történik körülöttem.