Tyler kimerülve bámult kifelé az ablakon. Egyre élettelenebbül sötétedő szemeiben minden olyan opálosan verődött vissza. Úgy érezte a kegyetlen világ egyre erősebben láncolja magához. Istentelenül fáradt és elhagyott volt, kissé céltalannak is látszott a férfi szemeiben. A fiú kezén még látszottak a vérvétel lila szúrás nyomai, mintha még mindig csuklóin érezte volna a kórházi karszalag éles szélét, épp annak nyomát masszírozta akkor is. Próbált felejteni, mely meglepően jól alakult, alig derengett benne valami a tegnap előtti napról. Dr. Limens megköszörülte a torkát, de tudta, hogy ezzel sosem lesz képes a kis páciens figyelmét teljesen felhívnia magára.

- Emlékszel még, mi ellen tiltakoztál Tyler? - tette fel a kezdő kérdést.

- Igen. Apa el akart vinni a temetőbe. - Tyler ezt még könnyedén vette. Úgy sem volt túlzottan makacskodós kedvében, a vörös szemű is aludt abban a pillanatban sikerült elcsendesíteni, feküdt a sötétben. De mintha várt volna valamire.

A férfi bólintott.

- És mit gondolsz, mi volt a pánikrohamod kiváltó oka pontosan? - folytatta a doktor. A fiú arca itt megrezdült, rászorított addig gyengéden szorongatott kezére. Valamit erősen próbált visszafojtani az éjszínű homályba.

- Akármit is gondol ne mondja ki! Én csak... - Tyler ajkai egy pillanatra résnyire nyitva remegtek meg. Dr. Limens türelmesen várt.

- Nem akartam látni anyát. Anya sírját - nyögte végül ki és még erősebben markolni kezdte csuklóját. Még mindig az ablakon keresztül figyelte a felhők puha sodródását az égen, de ez most nem igazán segített megnyugodnia.

Dr. Limes jegyzetelt.

- Rendben van Tyler. Nem fogok most akkor erről többet kérdezni.

- Ne tegye! - vágta rá ingerülten, szinte azonnal a fiú. Lábai enyhén megremegtek. A férfi bólintott, neki már ez is nagy előrelépésnek számított.

- Esetleg van valami, amit el szeretnél mondani?

- Sárga - suttogta maga elé alig hallhatóan. 

- Tessék? - vonta fel szemöldökeit a pszichiáter.

- Semmi, semmi - rázta meg a fejét Tyler. Csak eszébe jutott valami fontos.

- Szóval semmit nem szeretnél elmondani?

Tyler felsóhajtott.

- Én... én úgy érzem belülről szétesem, pedig szerintem nem így kéne lennie. Szerintem jobban kéne lennem, de egyre jobban őrültnek érzem magam - vallotta be végül a fiú és kissé félénken tekintett a férfi felé. Minél több mindent árult el Dr. Limens-nek, annál sebezhetőbbnek érzete magát. A doktor kellemesen meglepve vette fel Tyler bizonytalan szemeivel a kontaktus, úgy érezte új áttörést értek el. Elismerően mosolyodott el.

Tyler íriszeit mintha a bizalmatlanság egyre sötétebbre festette volna. Olyan volt, akár egy vad kutya, nem bízott az emberekben, legalábbis nem mindegyikben.

- Nem akarsz róla többet beszélni, igaz? - Dr. Limens ezúttal is megértő volt. Tyler bólintott, még nem állt készen mindenről beszélni. 

Tyler hiába érezte magát jól, tudta, hogy valami viszont egyre jobban a mélybe húzza és megrémítette az is, hogy nem tudta mi az, ami a vörös szeműt ilyen bőkezűen táplálja. Nem szabadott volna, ő sose tette volna önszántából, mert ha túl sokat kap, az étvágya csak egyre hatalmasabb lesz. Annyira, hogy a végén őt is élve felfalja majd. A friss vér színében lángoló szempár egyre élesebben égette a fáradt lelket. Meg kellett ezt állítani, de nem tudta hogyan és már így is olyan kimerült volt. Talán eljött az ideje, hogy ő kerüljön a nagyvilág rémült szemei elé. Tyler már alig bírta, visszafogni. 

Talán valami nagyobb baj van velem.

xxx

 Josh borostyános szemeiben is ott volt valami puha, halovány sárga, melyet Tyler nem teljesen tudott megmagyarázni, olyan különös érzései támadtak tőle. A békének meleg szellemei ostromozták őrült, viharos lelkét azoktól a bogaraktól. Tyler ajkaira akkor már hosszú idő után először egy aprócska mosoly szaladt. Csak éppen ráröppent, mint a nyár első pillangója, majd el is illant a nehéz zivatar illatától megrémülve.

- Szóval azt mondtad apukádnak, hogy megnyugtat, ha az erdőben lehetsz? - kérdezte Josh és megkezdte a sárga ragasztószalagot. Tyler bólintott egy határozottat. A vörös hajú letépett foga segítségével egy darab szalagot és Tyler fekete pólóval fedett vállára nyomta azt.

- Már egész szépen gyógyulnak a sebeid - húzta kedves mosolyra púderszín ajkait Josh és újabb ragasztóval jutalmazta a másik szabad vállát. 

- Látok sárágát a szemeidben Josh - mondta csendesen Tyler egy kis némaság után. Josh erre maga mellé tette a szigszalagot. 

- De az csak te vagy, csak te látod. Ha úgy érzed szükséged van erre - mondta csendesen, édes hangján és Tyler arcára simította egyik kezét, melybe a barna hajú fiú úgy dörgölőzött, akár egy kölyök macska.

- Úgy érzem néha, mintha mérgeznél Josh.... Azt hiszem te hizlalod a vörös szeműt. De túl sok sárga van benned, ami mégis az ellenkezőjét mondja - mesélte összezavarodottan Tyler. Josh elmosolyodott és abban a pillanatban, mintha íriszei helyén napraforgók kezdték volna bontogatni citrom szirmaikat. Tyler úgy érezte teljesen elszédül, édes maszlag volt csupán a faház falai helyén.

- Csókolt már meg valaki Ty? 

Tyler megszeppentve rázta a fejét és mikor Josh egyre közelebb kezdett hajolni hozzá, ő erősen szorította össze szemeit. A vörös hajú fiú, vattacukor ajkai egy apró puszit hagytak csak Tyler mályva száján. Josh gyorsan el is hajolt, tenyeréből is kiengedte az akkor már vérrózsás arcú Tylert, aki azonnal kezei közé temette lángoló arcát. Kisfiús zavarában nem mert sehová sem nézni, ez volt élete legelső csókja.

- Ty - szólította meg őt Josh.

- Josh - suttogta, de még mindig nem engedte el arcát.

- Nézz rám Ty! - hízelgett Josh és Tyler egyik csuklójára simított ujjait. Édesanyján kívül még nem nagyon érintette meg  más ilyen puhán és törődően. Tyler lassan elemelte kezeit és kissé megremegett, ahogy ismét a másik szemeivel találkozott. 

- Sajnálom, hogy én nem vagyok sárga - mondta szomorúan Tyler és hirtelen ölelte magához a másikat. Arcát a zöldes pulcsijába rejtette ezúttal. 

- Ez hülyeség. Senki sem születik annak, és nekem már úgy sincs szükségem rá - mormogta a másik hajába Josh. Tyler békésen szívta magába Josh illatát, azonban valamit még mindig nem érzett a helyén. 

xxx

 Az egész házban feketeség fészkelt. Már egész sötét volt, mikor Tyler hazaért. Tudta, hogy apja még munkában van, így ráérősen dobta le táskáját az előszobában, amely hangosan koppant a hideg csempén. Sötét alakja a konyha pultnál lassított, felkapott valamit a felületről és akkor már sietősen vett irányt a mosdó felé. Minden mozdulata olyan rutinos volt, csak tudta, hogy oda lesznek készítve a pohár víz mellé. Mintha minden lépését árnyak figyelték volna. Tyler felcsapta a villanyt a fehér helységben és magára zárta az ajtót. A kék és sárga pirulákat azonnal a mosdókagylóba dobta és megeresztette a vizet. Figyelte egy ideig, ahogy csak a sárga pirula kezd feloldódni és ekkor uralkodott el rajta valami ismeretlen érzelem, mintha egy pillanatra átvette volna a hatalmat. A sárga lassan elolvadt és semmivé lett. Tyler szédülni kezdett, így megkapaszkodott a kagyló szélében, arra támaszkodott. Lehunyta a szemeit egy pillanatra és mikor kinyitotta akkor vette csak észre, hogy a fehér felületen fekete folyadék tör utat a lefolyó felé, mint a szurok. Tyler orrához kapott.

- Ne - suttogta rémülten. Felkapta a fejét, hogy a tükörbe nézhessen. Ujjai hirtelen szorítottak a csúszós felületre. Nem lehet. Szemei akár a friss vér, pezsegtek a mogyoró helyett, orrából fekete árnyak törtek utat maguknak. Tyler torka és gyomra összeszűkült. 

A vörös szemű, túl hatalmas lett. Nehéz visszafogni. 

Elmosolyodott.

- Nem tarthatsz elzárva örökre. De ha a bogyóidat sem veszed be akkor már bele is egyezel, hogy átvegyem néha a gyeplőt - hangja tompa volt és mély, akár egy téli éjszaka. Bár igaz tényekkel állította szembe Tylert.

- Nem akarom, hogy a részem legyél többé. Tűnj el! - kiáltott, de erőtlenül és elfojtottan tudta csak kiereszteni magából. Rosszallóan megrázta a fejét és fekete kezeit a tükörhöz ütötte. Egyre erősebb volt.

- A részed vagyok te idióta, nem élősködő, nem tudsz csak úgy kiirtani. Vagy úgy gondoltad Josh majd megteszi? - mosolya gúnyosba fordult. Tyler dühösen dőlt előrébb.

- Ne nevettess kölyök. Inkább használd az emlékeződet - rázta meg ismét rosszallóan sápadt arcát. Tylert kirázta a hideg és arcának vonásai egy pillanatra elernyedtek.

- Nem tudsz te semmit! Tűnj el innen! Tűnj el belőlem! - ordított tiltakozón a fiú. A vörös szemű elvigyorodott. Tyler ingerülten és nagy lendülettel a tükörre ütött, ami berepedt a keze nyomán, forró vére pedig megeredt. Túl gyenge volt, hogy uralkodjon felette. Elgyengült, mintha ő lett volna a démon a vörös szemű testében.

- Tyler! - apja hangja fordította a vérvöröset ismét barnává. Tyler így levegőhöz jutott. Lihegve nézett körbe. A tükörre saját kezének bíbor vérével volt felírva, a szörnynek a fejében minden gondolata.

"Josh nem sárga"

- Tyler nyisd ki az ajtót!