Miért nem lehetett az angolt valami mással helyettesíteni? Miért pont tesi?

A testnevelés tanár egyre ferdébb szemekkel néz rám az óra átülése végett,miközben mindig valami csípős beszólással illet, hogy még véletlenül se érezzem magam ennél jobban.

A telefonomon görgettem le a közösségioldalak unalmas, a figyelmemet nem lekötő posztjait, mikor pedig, az óra vége felé felkaptam a fejem a nevemre, a labda már homlokon talált.

Összeesküdött volna ellenem a világ?

Csak had menjek már haza...

-Élsz még?-szólt ide valaki, én azonban csak tágra nyitottam a szemeimet, amikben éreztem, hogy kezdenek felgyülemleni könnycseppeim.És bár nem vagyok a jelenetet rendező, teremből kifutó féle ember, most felpattanva a padról kirúgtam az ajtót. Becsörtetve az öltözőbe összeszedtem a cuccaim és fejet vesztve menekültem az iskolából.

Épp akkor gurult be. A kapuban ott állt. Ott állt az a fekete autó, aminek a tulajdonosára mostanában a legtöbbet számíthattam. Amint bepattantam az ülésre a fiú nyakába borultam és elsírtam magam. Mindenért.

Nem kérdezte meg, hogy mi a bajom. Valószínűleg tisztában volt vele,hogy hogyha megnyugszom és el akarom mondani, még akkor is elfogom, ha őt ez egyátalán nem érdekli,így meglepődve simította a kezét a hátamra, miközben benyomta az elakadásjelzőt.

Ezalatt a pár hét alatt már profira fejlesztettem a hangnélküli sírásom, így csak rázkódó vállal markoltam egyre szorosabban a puha pulcsija háta részét.

Elegem van.

Persze ezt nem mondhatom ki hangosan is... Túl egyértelmű lenne, hogy mire is készülök.

Ohh... Ma még jön Rák is kémiázni...Majd utána.

Nii-chan Haruval lesz,így egyedül leszek otthon. Megint. Mostmár nem hívhatom át sem Arisa-t, sem Chise-t, sem Hana-t... Hanabi-t. Kei szintúgy kilőve, a fiúkkal pedig mostanában nem beszéltem. Nobu-val például fogalmam sincs, mi lehet.

Mindegy is.

A könnyeim nem sokkal később teljesen elapadtak, amin szinte már meg sem lepődtem.A csapból nem folyik ennyi víz, pár nap leforgása alatt.

-Jobban vagy?-tolt kicsit hátrébb a vállamnál fogva Sho, én pedig óvatosan bólintottam.

-Köszönöm. És bocsánat-törölgettem meg az arcomat,miközben hátradőltem az ülésen,Sho pedig csak bólintva egyet elindult az autóval.

Nem sokkal később megállt a házunk előtt, de tudtam, hogy nem fog feljönni, mert délutáni órái vannak.

-Hé... Sho.

-Hm?

-Szeretlek,remélem tudod...

-Mi ez így hirtelen?

-Csak mondtam-vontam vállat, majd kitártam a kezeimet-Ölelés?

-Gyanús vagy...-vont közelebb magához,majd nem sokára el is engedett.

-M-miért?

-[Név]... Mit tervezel?

-Hát... Tomo jön át kémiázni, aztán még nemtom...-vágtam zsebre az összeszorított ökleim.

-Biztos?

-Biztos.

-[Név]?

-Most megyek. Köszi, mindent.

-Felfoglak hívni. Este. Holnap reggel, pedig érted jövök-vetett rám jelentősség teljes pillantást,miközben én kiszálltam a kocsiból.

-Rendben...

-Ha nem veszed fel, nem érdekel hány óra, én rádtörök....

Ahogy beléptem az ajtón, levágtam a táskám, majd a cipőm és leültem a kanapéra.

Olyan szívesen beszélgetnék most akármiről is anyával...