Mindenki megterített magának és elkezdtünk enni,nem foglalkozva,az időközben az osztályba betalált takarítónénivel.Mikor látta,hogy még itt vagyunk inkább átment gondolom egy másik osztályba.Kei tüsszentett egyet én pedig rákaptam a tekintetem.

-Nem vagyok olyan gyenge,hogy megfázzak ennyitől,menj előszőr fürdeni nyugodtan-utánoztam a fiú hangját.

-Nem vagyok megfázva.

-Akkor miért vagy tiszta takony?

-Allergia...

-Kire vagy allergiás?

-Haru-ra.

-Hé!

-Ahha,gondolom.

-Én ennyitől nem fázok meg...

Amikor az utolsó kortyot is megittam az üdítőmből felálltam az asztaloktól.

-Elmegyek az autómatához,kell valakinek valami?-néztem körbe.

-Nem...Teli vagyok.

-Te miért mész?-nézett fel rám Kei.

-Valami ihatóért.

-Nem kérsz kólát?-nyújtotta a poharát.

-Nem,köszi,elég volt ennyi kóla mára.Így sem fogok tudni aludni.

-Ha rajtam múlik nem is fogsz-a fiúk összenéztek,majd kitört a hangos röhögés.

-Nah,jó,mindjárt jövök,addig röhögjétek ki magatokat,mert utána,amelyik nevetni mer,annak pofonokat osztok-néztem végig a társaságon,majd megindultam a folyosón az autómata felé.Bedobtam a pénzt,majd kiválasztottam a Cappy-t és vártam.Vártam,vártam,de semmi...Már azon voltam,hogy hagyom az egészet a picsába,amikor megjelent Nobu.

-Szia [Név]!-integetett nekem mosolyogva-Mi járatban?

-Szarakszik és nem adja ki a Cappy-met...-fordultam a gép felé.

-Már megint?-vágott rá egyet oldalról,majd kiszedte az üdítőt-Tessék.Sokszor megesik,szóval csak szólj,rájöttem a technikájára-vigyorgott rám.

-Ha az a technikája,hogy szétvered a gépet...De,te vagy az én megmentőm.Köszi szépen,majd valahogy meghálálom.

-Nem kell,szóra sem érdemes.Viszont...

-Hm?-kaptam rá a fejemet.

-Legközelebb ne ilyen láthatóan szívd ki szegény Kei nyakát,mert eléggé feltűnő volt-előszőr nem esett le mivan,meglepődtem,aztán rájöttem,hogy valószínűleg az öltözőben vették észre a kosár edzés előtt,majd,hogy ne csak álljak ott,mint egy fasz,meg is szólaltam.

-Amíg nem vetkőzik nem lehet látni-rántottam vállat.

-Nem is vártam tőled mást-nevette el magát-Nah,nekem most mennem kell.Majd még biztos,hogy találkozunk.Addig is...Sayonara kicsi [Név].

-Nem is vagyok kicsi!

-Akkor törpe-fordult hátra,majd egy vigyorral az arcán tovább ment.Ch...Mintha Kei-t hallanám.

Visszaindultam,az osztályba,majd mikor kinyitottam az ajtót,megláttam Kei-t,ahogy Haru-t fogja az ingénél.

-Engedd már el szegény gyereket...Mit csinált már megint?

-Megette a fagyidat,mondván,biztos azért hagytad itt,mert úgy sem kéred,és ezzel titokba jelezted neki,hogy nyugodtan megeheti.

-Visszaszívom az előzőt.Fojtsd meg...

-Na de [Név]!Én bíztam benned!Milyen társ vagy te?Pedig már végre találtam valakit,aki ad nekem a kajájából.Emlékszel még,amikor együtt ettünk csokit az osztálykiránduláson?Vagy amikor megengedted,hogy beleigyak a forró csokidba tesin,tudod,amikor neked nem kellett tesizned...És például most,amikor adtál a sült krumplidból.Olyan finom volt!-kezdte el a műsírását-A te kajáid mindig finomabbak,mint az enyémek...Ezért örülök,hogy azért halhatok,meg,mert hé ne pakoljatok már!Hozzátok beszélek baszki!

-Ni-chan,ma nem megyek haza.

-Rendben.Legyek jófej és megkérdezzem,hogy haza vigyem-e a táskád?

-Hé!Valaki figyeljen mááár!Hahó!

-Jah,nem bánnám.Mondtam már,hogy szeretlek?

-Ezt nem hiszem el...Egyszerűen hihetetlenek vagytok!Valaki!Légyszi figyeljen már rám!

-Sziasztok-köszöntem el a lányoktól,a suli kapujában,majd megindultam Kei-vel az ellenkező irányba.

-Mit kezdett el mondani Haru?

-Kit érdekel?Mindig dumál valamit...-rántottam vállat.

✨✨✨

-Álmos vagyok...-ült fel az ágyban a szőke,majd ledobta a pólóját[TALÁLTAM KÉPET!!!😍😍😍Igen,ezen fangörcsölök tegnap óta xdd]

-Nem akarsz most már aludni?-nyitotta ki az egyik szemét a mellettem fekvő fiú.

-Hova tűnt az a "Ha rajtam múlik nem is fogsz aludni" szöveg-mélyítettem a hangom.

-De hajnali fél 2 van.

-Aludj nyugodtan nagy papi.

-Tudod ki a nagy papi?-támaszkodott felém,mire a telefon kijelzőjéről ráemeltem a tekintetemet.

-Az aki fél 2-kor már aludni akar.Tényleg,te kit húztál?El is felejtettem megkérdezni.

-Nem mondom meg-temette az arcát a párnájába.

-Miért nem?Én is elmondom,ha te is.

-De nem érdekel kit húztál.

-Pedig ha tudnád,egyből érdekelne a dolog,majd veszek neki valamijó kis puccos ajándékot,aztán kész.

-Miért kit húztál?

-Bocs,nem mondom meg,nem szabad,mert annak úgy semmi értelme.

-Elmész te a-

-Hova menjek Drágám?

-Aludni...

-De nem tudok...Megmondtam,hogy így is sok volt az a kóla.

-Kezdésnek talán letehetnéd a telefonodat,mert ahogy a pofámba világít én sem tudnék aludni.

-Attól még nem fogok tudni aludni-raktam le a telefont,majd nyakig betakaróztam.

-Ha becsukod a szemed és csendben maradsz,előbb-utóbb csak sikerül.

-Inkább utóbb.

-Shhh.

-Te engem ne csititgass,mert fejbe váglak.

-Felérsz egyáltalán idáig törpe?

-Fel-puszilam meg az arcát,mire a fiú,csak elmosolyodva közelebb húzott magához.Még beszélgettünk egy kicsit,majd Kei nem sokkal később bealudt mellettem.Ugyan megpróbáltam aludni,de nem nagyon jött össze,ezért a plafont kezdtem el bámulni.Milyen szép fehér,eddig észre sem vettem...Vajon eddig is itt volt?Nah jó,abbahagyom...Nem szeretem,hogy ha valaki olyannal alszok egy szobában aki hamarabb bealszik,mint én.Mondjuk,azt sem,mikor én alszok el előbb,szóval...Csak vártam a csodát,hogy elaludjak,de nem tudtam.

-Nem-erre a fiúra kaptam a fejem.

-Kei?Nem úgy volt,hogy alszol?-nem válaszolt,újra csend lett,majd megint meghallottam magam mellett beszélni-Nem vagy vicces...-forgattam meg a szemeim,de választ megint nem kaptam.Elkezdett nyöszörögni és valamikor itt esett le,hogy valószínűleg nincs ébren.Jó,szegény biztos csak álmában beszél,csak abbahagyja...Egyre többet morgott vagy nem tudom mit csinált.Minden egyes kiadott hangjára megugrottam egy kicsit.Aztán eszembe jutott Honoka,nála is így kezdődött.Fáradt volt,majd elkezdett nyöszörögni és értelmetlen dolgokat hadoválni.

Ne,ne,ne,ne bármit csak álmába ne beszéljen!Kiráz tőle a hideg.Próbáltam elterelni a figyelmemet valamivel.Megpróbáltam aludni is,de nem nagyon akart összejönni.Mondjuk számíthattam volna rá hogy ha alszok valakivel,nem nagyon lehet  el kerülni az ilyen eseteket,de...Nem vagyok én még erre felkészülve!Megint valami össze függéstelen szavakat motyogott,így jobban hozzábújtam.Leszorítottam a szemeim.Nah persze,mintha az olyan sokat segítene.Ismét el kezdett nyöszörögni.

-Csak légyszi,hagyd abba...-sóhajtottam a még mindig összeszorított szemeimmel.Nem akarom ugyan azt megint.Elég volt egyszer átélni.Most még egy ember sincs itt,akinek szólni tudnék...Se a lányok,se Ni-chan,se anya,se senki.A telefonomért akartam nyúlni hátha az Instagram segít,de a fiú olyan erősen szorított,hogy megmozdulni sem bírtam,nemhogy a telefont elvenni az éjjeli szekrényről.Rámtört a pánikroham.Elkezdtem remegni,ahogy eszembe jutottak azok a réges-régi emlékek.Nem akarom!Már a sírás folytogatott,szipogtam össze-vissza abban bízva,hogy csak hagyja abba.De nem.Folytatta,egyre hangosabban beszélt mindenféle hülyeségről.Azt nem értettem mit mondott,mert érthetetlen dolgokat dobált egymás után,majd megint elkezdett nyöszörögni.Már rendesen remegtem,amikor sírva fakadtam.A fiú megurott mellettem.Már csak ez hiányzott még jobban elkezdtem bömbölni.

-[Név]...-ne,ne,ne,ne-Hé!-rázta meg a vállam.Fent van?Csak a nyakába borulva sírtam tovább,majd mikor valamennyire lenyugodtam újra megszólalt-Mi a baj?

-Semmi.

-A semmiért nem szoktak az emberek sírni.

-Beszélsz...

-Bocs,hogy segíteni próbálok.

-Nem,úgy!Beszélsz,tudod álmodban...

-És?

-Azt hittem,hogy,te is...

-Nem értem mit mondasz,hogy ha közben sírsz.Nyugodj meg.Nincs semmi baj.Nem is lesz.Itt vagyok.Fent vagyok.Nyugodj meg.Minden rendben lesz.Oké?-csak bólintottam egyet,majd megpróbáltam összeszedni a gondolataimat-Szóval...Miért sírsz?

-Hát...Érdekel?

-Ha nem érdekelne nem kérdeztem volna-ráncolta a homlokát.

-Kiskoromban...Olyan 4-5 éves lehettem.Húsvét környékén ott aludtam az ovis barátnőmnél.Már napközben is mondta,hogy fáradt,ezért hamar elmentünk aludni.Éjszaka arra keltem fel,hogy kiszállt melőllem az ágyból és kiment a konyhába valamiért.Amikor visszaért,ugye megkérdeztem,hogy hol volt,az anyukája adott neki lázcsillapítót,mert eléggé meleg volt a homloka,de épp,hogy hőemelkedése volt csak.Az anyukája mondta neki,hogy ne jöjjön vissza hozzám,mert én is elkapom a megfázását,de Honoka a makacsságáról volt híres és azt mondta,hogy ha már azért jöttem,hogy nála aludjak,akkor az úgy is lesz.Mind a ketten visszaaludtunk,majd az éjszaka közepén arra keltem fel,hogy nyöszörög és motyog mellettem,előszőr még vissza aludtam,majd mikor fura hangokat adott ki újra felkeltem.Olyan hangja volt,mintha bent akadna a hangja a szó felénél,komolyan,mintha megállítanál egy videót és folyamatosan ugyan oda visszatekernéd.A szemei ki voltak nyitva,de felakadtak neki,csak a szeme fehérjét láttam.Rázkódott mellettem az ágyban.Mondanom sem kell,hogy mennyire bepánikoltam...Felsikítottam és kiordibáltam a szüleinek az ajtón,hogy baj van és jöjjenek.Azonnal megjelentek mind ketten az anyukája is teljesen kétségbe esett,az apukája,pedig hívta a mentőket,akik miközben elindultak,mondták,hogy mit tegyenek a kislánnyal.Szerintem ha az apukája épp nincs otthon vagy dolgozik... Nem tudom mi lett volna.Az anyukájába is ő tartotta a lelket,telefonált a mentős csajjal és közben még engem is nyugtatgatott.Egy nagy gombóc volt a torkomban,nem bírtam megszólalni sem.Csak némán folytak a könnyeim.Kiderült,hogy lázgörcsöt kapott.Honoka-t és az anyukáját bevitték mentővel a korházba,az apukája,pedig egy nagyobb táskába cuccokat dobált,és nekem is mondta,hogy szedjem össze a sajátom,mert akkor lesz a legnyugottabb,ha otthon vagyok a szüleimmel.Szóval hazavitt és nagyjából felvázolta az akkor még együtt lévő szüleimnek a helyzetet és bement a korházba Honoká-ék után.Mondanom sem kell,hogy a szüleim,ugyan megpróbálták elterelni a figyelmem és megpróbáltak velem beszélgetni,de annyira a sokk hatása alatt voltam,hogy nem bírtam még otthon sem megszólalni.Mivan akkor,hogy ha nem kelek fel rá vagy nem kapcsolok időben?Még mindig látom magam előtt azt az aranyos,életvidám kislányt rendesen rázkódni és hallom azt a fura hangot.Hála az égnek nem lett semmi baja,de ezt én egy olyan nagy traumaként éltem meg,hogy a mai napig emlékszem rá.Nem nagyon szerettem elmenni osztálykirándulásokra sem,mert féltem,hogy mivan ha megint megtörténik?Hiába voltam hulla fáradt virrasztottam,hogy ha bármi van,egyből tudjak szólni.Igaz,az ovi utolsó évében jártunk már,és azt tudni kell rólam,hogy a délutáni alvások voltak a kedvenceim,de ezentúl ott sem mertem aludni.Tudod mennyire megijedtem?Előszőr arra panaszkodtál,hogy fáradt vagy,tüsszögtél is párszor,majd elkezdtál álmodban dumálni és nyöszörögni...Most még embernek sem tudtam volna szólni,tuti bepánikoltam volna és-Kei eddig csak csendben hallgatta mit hadarok,de a mondatom közepén hirtelen megcsókólt.

-Nincs semmi baj-suttogta az ajkaimra,miközben neki döntötte a homlokát az enyémnek.A szemeit csukva tartotta...Biztos fáradt én meg felkeltettem az éjszaka közepén egy ilyen faszsággal...De paraszt vagyok-Min rágódsz?

-Semmin...

-Túl csendben vagy.Azért...Ez aranyos.

-Mivan?

-Hogy elmondtad mitől félsz,persze mindenki fél valamitől,de nem gondoltam volna,hogy te is.

-Anyumtól is fosok rendesen-nevettem el magam fancsali képet vágva.

-Én attól félek,hogy elveszítelek-suttogott a nyakamba.Ch..Tudja,hogy az a gyengepontom.

-Ne nyalizz.

-Nyáron is ez lett volna a válaszom,hiába voltál rám totálisan kiakadva.

-Elismerem.Szép mentés volt...-néztem fel a plafonra.