Üveges szemmel lesi a Holdat a kis róka,
Szívét -lelkét mély titkok hada nyomja.
Feszíti, cibálja a számtalan mi lett volna, ha...?
Azonban még mindig arcán ragyog az álarca!

Ám nem egy erdei maszkabálba készül,
Messze nem, csupán fejében sose el nem évül
Társainak, az ő háta mögött elsutogott kritikus szózata:
"Ez egy undorító korcs csupán, nem is igazi róka!"

Taszította már őt is saját maga,
Meg is jelent a sötét gondolatok hada!
Kirekesztett volt ő a többiek között mindig is,
Hiszen az ereiben félig farkas vér csörgedezik.

Bántották evégett a társai szóval s tettel,
Sokszor már csak tűrte könnyes tekintettel.
Mérges bogyók tudta ugyan hol teremnek,
Mégse engedett ennek a sötét kísértésnek.

Fogta hát a lelke rengeteg  törött szilánkját,
S felkereste  az itt élők utolsó mentsvárát.
Az erdei tündér figyelmesen hallgatta a szavait
Majd egy üstbe dobálta varázsnövények hadait.

Miután elkészült a mesebeli főzet,
Bele is öntötte a tündérke
Egy fényes rókafej forma edénybe.
Majd intőn néz a róka szemébe.

"Tud meg aprócska lény, hatalmas erőt hordoz eme eszköz,
S majd téged is rettenetesen magához köt.
Azért, hogy a többiekhez hasonló légy,
Önmagad  egy részének elrejtése a bér.

A szívedből kér majd  egy darabot
Cserébe, hogy te megkapd a hasznot!
A lelkedből tép ki egy részt,
S ennek hála többé már nem félsz!

Olyan leszel majd, mint a többiek,
Majd semmiben se különböztek,
De ennek áraként elveszted mi téged egyedivé
Tesz, azt, amit minden földit varázsol különlegesé."

A róka merengve nézte a bölcs tündért,
Agyában elképzelte azonban már a filmet
Ahogy őtet majd a többiek fogadják
S mind ahányan csak vannak barátnak akarják .

Így felelt hát a kicsiny róka
"Tedd rám a maszkot ,ohh tündér !
Eme árat rém könnyedén megfizetem én !
Hisz kinek is kellenék én , a selejtes róka !"

A tündér nem szól egy szót sem többet ,
Csupán rá helyezi az elkészült jelmezt.
A róka azonnal nagy vidáman el is rohan,
A tündér meg csak néz utána szomorúan.

A többi róka valóban örömmel fogadja,
Valóban eltűnt az összes eddigi hibája .
Szinte mindenki szívesen játszik már vele ,
Észre se veszi s  biza eltűnt a lénye.

A régi barátok ,akik önmagáért szerették,
Érzik , hogy a kis róka eszét elvették.
Mókus és nyúl egykori pajtasuk elől  rettegve rohan,
Ahogy az szemében gonosz szikrákkal feléjük suhan.

Esténként azonban a kis róka nem tud aludni,
Túl sok dolog van ,amit meg kell bánni .
Eszébe ötlik újra és újra a sok rossz ,amit
Megtett csakis az álarca miatt.

Telnek a hónapok s íme itt is vagyunk ,
Egyre szörnyebb a mi kis róka barátunk .
Teteivel újra és újra  bántja egykori társait,
Most már igazi rókaként tengeti a napjait.

Esténként mégis üres szemmel lesi a Holdat a kis róka ,
Szívét -lelkét  még mélyebb titkok hada nyomja.
Feszíti , cibálja a számtalan mi lett volna, ha...?
Ennek ellenére is még mindig arcán ragyog az álarca .