Szinte leestem a lépcsőről annyira futottam a konyhába, ugyanis anya felüvöltött, hogy azonnal jöjjek le én pedig szinte szívinfarktust kaptam. Amint beléptem a konyhába felkészültem a rengeteg vér látványára, de ehelyett anya tett le az asztalra egy tányér rántottát.

-Mi? Én azt hittem, hogy mindjárt elvérzel-mutattam rá. Döbbenten kapta rám a fejét, de aztán megvonta a vállát és megszólalt.

-Egyél egy kicsit-bökött a fejével a gőzölgő rántottára.

-Nem szoktam reggelizni, mert nem vagyok éhes reggelente. Na jó de, de nincs időm még enni is, de most tényleg nem kell. De mi van veled? Nem szoktál reggelente tüsténkedni.

-Szabadnapom van, vagyis ma van időm mindenre-vigyorodott el.

-Ó így már más. Anya, mondta kedden az irodalom tanárom, hogy felhívtad. Minek?-vontam fel a szemöldököm. Anya egy ideig a plafont bámulta és látszólag próbált visszaemlékezni a pár nappal ezelőtt történtekre. Mondjuk én is nagyon észben vagyok, ha csak ma kérdezem meg.

-Megköszönni neki, hogy ilyen figyelmes. Azt hiszem a többi tanárod nem hozott volna haza, szóval légy hálás neki-bökött rám a fakanállal, mire egy darab rántotta a ruhámra esett. Anya halkan felnevetett, aztán törlőkendővel leszedte.

-Kell neked tojásos fakanállal hadonászni-sóhajtottam, aztán felvettem a táskám és a kabátom, majd elköszöntem anyától és elindultam az iskolába.

A fák halkan susogtak a reggeli köd árnyékában, miközben én szapora léptekkel igyekeztem az iskolába. A járda hatalmas tócsái tavat képeztek a kisebb élőlényeknek, amiket próbáltam kikerülni. A csípős levegőnek köszönhetően az orrom olyan piros volt, mint egy paradicsom és a kabáton az államig fel volt cipzározva. Az ősz vége olyan zord, akárcsak pár ember, akiknek a szürke hangulatú napokban még rosszabb a kedvük. Nincs semmi szín a kihalt utcákon csakis a halott természet nyomai üdvözölnek mindenhol, ahová nézünk.

Az iskola pár lépcsőfokán felkocogtam, aztán bementem az épületbe, ahol sokkal melegebb volt. Szinte éreztem, ahogy az orrom visszanyeri eredeti színét és a megdermedt porcikáim lassan kiolvadnak. Az osztályig vezető utat a kabátom lehámozásával töltöttem, amit felakasztottam az osztályban lévő fogason és odavánszorogtam a helyemhez, ahol Amie ült a telefonját nyomkodva. Érkezésemre rám kapta a fejét és piros ajkait egy barátságos mosolyra húzta. A gesztust viszonozva ültem le a székemre, aztán elővettem a francia felszerelésem. A francia az a nyelv, amit imádok mégsem tudom megtanulni. A kiejtése a mai napig nem megy, olyan akcentusom van, amivel leszégyeníteném az amerikaiakat.

-Bonjour!-fordult hátra mosolyogva Pete. Nem igaz, hogy még ezt is ilyen tökéletese ki tudja ejteni.

-Verőfényes reggelt Pete!-mosolyodtam el. Nevetve előre fordult, aztán elmerült a telefonjában én pedig Amie-re néztem, akinek tekintete már lyukat égetett az oldalamba. Nem volt ideje megszólalni, ugyanis a francia tanárnőnk jött be az osztályba, aki elmondta, hogy a mai tanóra helyett kimegyünk leveleket gyűjteni.

Amióta kijöttünk nem érzem a lábam. Nagyon hideg van és még a szél is fúj. Nem is értem, hogy milyen leveleket szeretne, amikor már alig vannak a földön, hiszen mindet. Egy barna hajtincset a fülem mögé tűrtem, de az megmakacsolta magát és újra kitette magát a szél játékának. Egy nagy sóhajtást követően lehajoltam egy magányosan heverő barna levélért és a másik kettő közé tettem.

📖📚📖

-Pfú ha még egyszer ki kell mennem a hidegre és sulit váltok-jegyeztem meg, miközben az utolsó pulcsimat is felvettem. Még mindig fázom pedig rajtam van három meleg pulóver. De ezzel nem csak én voltam egyedül, mert szinte az egész osztály kabátban ült. Kivéve Pete és Brad. Ők egy szál pólóban ökörködtek előttünk. Én rájuk nézek és megfagyok basszus. Pár perc múlva Mr.Mendes lépett be az osztályba, aztán nagyra nyílt szemekkel nézett körbe.

-Pingvin találkozó van, vagy mi?-vonta fel a szemöldökét és letette a könyveit az asztalra-Vegyetek elő egy lapot.

-Csak szivat ugye?-fordult felém kétségbeesetten Amie.

-Annyira tudtam, hogy ő is az a tipikus tanár, aki nem jelenti be a dogákat-mondtam miközben elővettem egy írólapot. Visszanéztem a tanárra, aki pont engem nézett. Lehet, hogy hallotta, amit mondtam? Úristen Honey, miért nem tudod befogni?

Annak ellenére, hogy mindenki arra számított, hogy nehéz kérdéseket kapunk, csak öt egyszerű kérdést tett fel, aztán belekezdtünk az órába. Fogalmam sincs, hogy miért, de nagyon gázul éreztem magam.

-Pete kérlek olvasd fel az oldal tetején található idézetet-pillantott a fiúra, aki bólintott.

-Kockáztatunk kell. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen, Paulo Coelho.

-Erről kinek mi a véleménye? Mi ugrott be először nektek a rövidke idézet kapcsán?-dőlt neki a tanári asztalnak és karba tette a kezét a mellkasa előtt.

-Nos...talán a szerelem?-szólalt meg az osztály legokosabb tanulója félénken. Mr.Mendes halványan bólintott, aztán elkezdett a padsorok között járkálni.

-William bácsi szavaival élve, az igazi szerelem útja egyszer sem sima. Az ember nagyon sok megpróbáltatáson megy keresztül egy másik ember mellett. Az már másik kérdés, hogy ezt képes leszel elviselni vagy sem. Ha feladod, akkor nyilván nem az az ember az igazi, de ha kitartasz és küzdesz a társadért, akkor minden akadály legyőzhető és semmi sem lehetetlen.

-Elolvadtam..-motyogta mosolyogva Amie.

-Ki érezte már azt, hogy mindennél jobban szeret egy lányt, vagy fiút?-kíváncsiskodott Mr.Mendes, mire Brad felkiáltott.

-Én! Szeretlek Amie!-fordult hátra a már paradicsom vörös lányhoz.

-Úristen!-kezdett el Pete röhögni.

-Ez nagyon szép volt Brad!-tette a vállára a kezét Mr.Mendes, aztán újra sétálgatni kezdett. Szerintem kilométerhiánya van.

-Köszönöm tanárúr én csak azt mondtam, ami a szívemben van...

-"Kicsit" túljátszod-rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. Brad és Amie felháborodva néztek rám, a többiek pedig nevetni kezdtek. m

-Az biztos, hogy ha a Rómeó és Júliát a suliban színpadra viszik, akkor ihatod azt a mérget-vigyorodott el Pete.

-A Rómeó mérget ivott?-kérdezte Olivia nagyra nyílt szemekkel. Hirtelen olyan furcsa volt, hogy óra közben így beszélgetünk, hogy elkezdtem nevetni annyira, hogy már a könnyem is folyt.

-Nagyon furcsák vagytok ma gyerekek-jegyezte meg Mr.Mendes, aztán megállt előttem és szűkített szemekkel rám nézett.

-Elnézést tanárúr!-törölgettem a könnyeim. Elképzelem, hogy milyen vörös fejem van és ettől még jobban nevetnem kell.

-Mit szívtál Honey?-tette a vállamra a kezét Amie.

-Neem, én jól vagyok-vettem egy mély levegőt, aztán kifújtam és hátra dőltem a székben.
Az óra további része némileg békésen telt. Mármint nem kezdtem el megint röhögni, mert nem akartam a folyosón ülni, amiért Mr.Mendes kiküldött.

📖📚📖

A szemerkélő esőben sétáltam haza és próbáltam nem odafagyni az úthoz. Azt hiszem soha nem volt még ilyen hideg, mint ezekben a napokban. Én nem is értem, hogy szegény vadon élő állatok hogy nem fagynak meg.
A lábaimat szaporán szedtem a szürke járdán, ami hasonlított az én hangulatomhoz. Fáradt voltam és sírni tudtam volna, ha arra gondoltam, hogy még tanulnom is kell. Mr.Mendes egy dolgozat lavinát indított. Nem elég, hogy még kémiából is írtunk, de angolból és történelemből is megszivattak minket, elég keményen.

A bejárati ajtót szinte feltéptem és azonnal megcsapott a jóleső, meleg levegő. Lehámoztam magamról a kabátom, aztán a konyhába léptem, ugyanis anya ott sürgött-forgott, mintha vendégeket várna.

-Szia anya!-nyitottam ki a hűtő ajtaját, aztán kivettem egy banánt és vigyorogva leültem az egyik székre.

-Szia Honey! Milyen volt az iskola?-törölte meg a homlokát, aztán visszafordult a tűzhelyhez, amin a hagyma pirult.

-Hát...szar?!-találtam meg a legmegfelelőbb szót.

-Csak nem dolgozatot írtatok?-nézett rám a válla felett én pedig bólintottam.

-Négyet. Meghaltam és kikészültem. Nyári szünetet akarok!

-Ha jól emlékszem még augusztusban azt ecsetelted, hogy mennyire várod az iskolát-kuncogott halkan.

-Anya, az augusztusban volt. Azóta megjött az eszem és nyarat szeretnék-mondtam, majd felálltam a székről és kidobtam a kukába a banán héját. Váltottam pár szót anyával, aztán felmentem a szobámba és ahelyett, hogy azonnal beletemetkeztem volna a tanulásba, telefonozni kezdtem.

Nem vagyok a közösségi oldalak hű látogatója sem pedig a like király, de most sokkal nagyobb mókának tűnt, mint a biológia magolása. A legtöbb ismerősöm alig posztol, de van pár, akik egy nap feltöltenek vagy negyven idézetes képet, amiből már elegem van. Hiába görgetem a hírfolyamot, csakis szöveggel teli képeket látok.

Már éppen ki akartam lépni az alkalmazásból, amikor kicsippant a telefonom és jelezte, hogy valaki ismerősnek jelölt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes lennék ekkorára kinyitni a szemeimet, mint most, de annyira meglepett, hogy az irodalom tanárom bejelölt, hogy szerintem beütött az agyhalál.

Nem akartam a törlés gombra kattintani, mert az gonosz lenne, plusz lehet, hogy megharagudna és direkt rontana a jegyeimen. Na jó Honey, semelyik tanár sem ilyen. Kis vacillálás után rányomtam a megerősítés gombra, aztán ledobtam a telefonom magam mellé és az ölembe vettem az irodalom tankönyvem.

Akkora erővel lapoztam fel, csoda, hogy nem szakadtak ki a lapjai. Amint megtaláltam a keresett oldalt egy nagyot sóhajtottam, aztán elterültem az ágyamon és fekve kezdtem el tanulni. Soha nem voltam a szorgos diákok egyike. A házimat mindig megcsináltam, de nem magoltam be mindent centiről centire. Inkább leugrom az Eiffel torony tetejéről egy zacskó ropival. Élni is szeretnék az pedig tanulás közben lehetetlen. Nem szeretnék úgy visszaemlékezni a tinédzser koromra, hogy végig tanultam a hétvégéket és olyan voltam, mint egy antiszociális.

A telefonom olyan hirtelen és hangosan csippant ki, hogy a tankönyvem kiesett a kezemből és mivel feküdtem, ezért a fejemre esett. Kissé idegesen vettem le a biológia tankönyvem, amivel közelebb kerültünk egymáshoz, mint terveztem, majd a telefonomért nyúltam és feloldottam.

Shawn Mendes reagált a profilképedre:😂.

Nagyra nyílt szemekkel olvastam el újra és újra ezt az egy sort. Most tényleg beröhögőfejezte a képem? Az irodalom tanárom? Hát én elásom magam a Marson.

Egy idióta vigyorral mentem fel a profiljára, aztán én is ugyan így reagáltam a profilképére. Ez nem számít flörtölésnek, ugye? Jesszusom Honey, te egy idióta vagy! Jó, de végülis kölcsön kenyér visszajár, nem?

"Shawn Mendes:Szervusz Honey! Köszönöm, hogy visszajelöltél! További csodás estét!☺"

Ugrott fel a chat ablak én pedig szívinfarktust kaptam. Megköszöni, hogy visszajelöltem? Ez most komoly? Erre én most mit írjak vissza? Küldök egy like jelet, az a tuti.

when raindrops fell down from the sky
the day i published the new part
najó ez annyira rímelt elsírom magam😂
HAPPY SWEETENER DAY TO YOU!
Aa meghaltam, főleg amikor elindítottam a r.e.m-et.
WAKE UP, WAKE UP, WAKE UP
(No I don't want..does this end?)
nadee..remélem elnyerte a tetszéseteket a rész☻♡