Hatalmas mosollyal az arcomon lépdeltem oda Amie és Olivia társaságához. A nap ezer ágával ontotta magából a forróságot, de ez sem tudta elvenni a diákok kedvét, hiszen a mai napon mindenki az évzáró ünnepség miatt kelt korán. Az osztály kissé szétszóródva helyezkedett el az iskola udvarán vegyülve a többi évfolyammal.

-Tetszik a ruhád!-mondtam Olivianak, aki egy hatalmas vigyorral ugrott rám és szorított magához. Miközben a csontos kezével majdnem megfújtott, én kiszedtem szőke tincseit az arcomból és a számból.

-Jajj csajok én elérzékenyültem!-bontakozott ki az ölelésből, de az egyik kezével továbbra is ölelte a vállam.-Szeptemberben megkezdjük az utolsó évünket és hiányozni fogtok. Nem akarlak titeket elhagyni!

-Azért ne haladj ilyen gyorsan Olivia, még augusztus sincs, szerencsére-tette hozzá Amie egy halvány mosollyal az arcán.-Meg amúgy is...mi tartani fogjuk a kapcsolatot, legalábbis általam nem szabadultok se tőlem, se egymástól.

-Most mondanám, hogy menjünk közösen egyetemre, de ti túl komoly szakmát szeretnétek űzni. Én szörf oktató leszek-tettem csípőre a kezem, miközben a kék égboltra emelve a tekintetem, elvigyorodtam.

-Nos, akkor el kell innen költöznöd, de megyünk veled-vonta meg a vállát Amie.-Tudjátok én mi leszek? Anime tervező!

-Ez jó ötlet! Tehetséges vagy rajzolásban, szóval sokra vinnéd-mosolyodott el Olivia.-Én pedig virágkötő leszek.

-Nem énekesnő?-vontam fel a szemöldököm. Olivia is tudja, hogy kár lenne elpocsékolnia a tehetségét, de azt mondta, hogy meggondolta magát és normális életet szeretne.

-Imádok énekelni, de ha híres lennék és turnéznom kellene én három állomás után megunnám-húzta el a száját, de aztán ismét jó kedve lett.-Egyébként Mike és én elmegyünk együtt nyaralni.

-Olivia, ha nekem a végzős évünk előtt teherbe esel én nem tudom mit csinálok veled...

-Én akarok a babakocsival futni tesi órán-vágtam Amie szavába egy hatalmas vigyorral az arcomon.-Plusz történelem órán szívesen dajkálom, mert arra soha nem figyelek.

-Irodalmon átpasszolnánk Mr.Mendesnek...gondoljatok bele milyen aranyos lenne, ha egy babával a kezében tartaná meg az órát-mondta mosolyogva Olivia, az én állatkertem pedig életre kelt. Mindazok ellenére, hogy az elefántok port kavarva rohantak, a hangyák kétségbeesett menekülésbe kezdtek és a pillangók a szárnyaikkal verdesve repkedtek én csak egy halvány mosollyal próbáltam nem túl nagy feltűnést kelteni.

-Hát itt van a három grácia is!-állt meg mellettünk Pete öltönyben, mire mind a hárman összenéztünk, majd nevetésben törtünk ki.

-Esküvőd lesz?-kérdezte Amie még mindig nevetve. Pete csak egy hatalmas vigyorral a lány háta mögé mutatott, ahol Brad állt ugyanolyan öltönyben, mint amilyet Pete viselt. Amie arcára egy pillanat erejéig ráfagyott a mosoly, de aztán sikkantott egyet és a fiú nyakába ugrott.

-Most mondjátok azt, hogy nem áll jól-simított végig a zakóján vigyorogva.

-Te mondod, vagy én?-nézett a szemembe tetetett komolysággal Olivia.

-Nem is tudom..-sóhajtottam és a hatás kedvéért az államat dörzsölve vettem szemügyre Pete ruháját.-Egyebként nem olyan rossz, mondjuk azért kicsit túlzás, nem? De egy temetésre kiváló darab!

-Ezért nyáron nem írok vissza egyikőtöknek sem!-fonta keresztbe karját mellkasa előtt, majd a fejét elfordítva duzzogni kezdett.

-Azért elég nehéz lenne Pete nemlétező válaszai nélkül élni...végül is mi még egy szót sem beszélgettünk egymással a neten, szóval...-ingatta a fejét Olivia, én pedig halkan felnevettem.

-Igaza van. Bocsi Pete! Tök jól nézel ki, de nem kezdhetjük a beszélgetést bókokkal, mert elszállsz-mutattam az égboltra.

-Kétszázhúsz felett észre sem veszed, hogy elhagyod a valóságot-bólogatott Olivia, de aztán nem bírta tovább és olyan hangosan kitört belőle a nevetés, hogy a körülöttünk állók nagyra nyílt szemmel fordultak felénk, attól félve, hogy a nyerítő lány lóvá változik.

-Anyám!-motyogta nagyokat pislogva Pete, de aztán ő is elmosolyodott.-Néha azon gondolkozom, hogy mi lett veletek. Kilencedikben még olyan csendesek és félénkek voltatok, most meg lejárattok mindenki előtt.

-Kikérem magamnak, én most is csendes vagyok, legalábbis az osztályban-tettem hozzá egy vállvonás kíséretében.

Még váltottunk pár szót, de aztán kénytelenek voltunk abbahagyni a cseverészést, ugyanis az igazgató egy mappával a kezében a mikrofonállványhoz lépett, majd megkocogtatva azt, beleszólt.

-Tisztelt Diákok, Tanárok és az a pár szülő, aki elvétve lézeng itt a tömegben...-nézett körbe lábujjhegyre állva, de aztán folytatta.-Üdvözlöm önöket a 2018/19 tanévet lezáró ünnepségen! A 187 tanítási napra visszatekintve úgy értékelem, ismét magunk mögött hagytunk egy nagyon munkás évet, a sok feladat, rendezvény, tanítás-tanulási folyamat ismét örömmel és elégedettséggel töltheti el szívünket, ebben a tanévben is mindent megtettünk azért, hogy fejlődjünk, eredményekhez jussunk. Paul Griffin szavaival élve " Semmi sem tart örökké. Ez tudományos tény. A dolgok megtörténnek, majd véget érnek, és soha nem kapjuk vissza őket."..bár tudom, hogy ez a név a legtöbbötöknek nem mond semmit.

-Jesszusom!-hajtotta le a fejét a mellettem álló Olivia. A tekintetemet vissza vezettem az igazgatóra, majd a tőle nem messze álló Shawnra néztem, aki unottan meredt a mikrofon mögött álló, megállás nélkül csak beszélő férfira. Mindazok ellenére, hogy fekete nadrág, fehér póló és egy fekete dzseki volt rajta, túl jól nézett ki, amire rátett még egy lapáttal az is, hogy a haja tökéletesen beállítva meredezett az ég felé. Mint aki megérezte, hogy őt nézem, felém fordítottam a fejét, majd egy halvány mosollyal biccentett. Hogy ne nézzenek az emberek hülyének én is hasonlóan cselekedtem, majd ismét az igazgatónak szenteltem minden figyelmem.

-Szóval azt hiszem eljött a kedvenc részetek. A 2018/19-es tanévet lezárom, kellemes nyári szünetet gyerekek!-mosolyodott el, miközben becsukta a mappáját. Néhány végzős hangos fütyülésbe és ujjongásba kezdett, amit betudtam annak, hogy valószínűleg boldogok, amiért nem kell többet az igazgató beszédét hallgatniuk.

📖📚📖

A kissé kihalt folyosón végig sétálva köszöntem pár ismerősnek, majd a szekrényem előtt megálltam és kinyitottam. Amint a szemem elé tárult, hogy milyen katasztrofális helyzetet keltettem az év alatt, elnevettem magam. A "mintha bomba robbant volna" kifejezés ide kevés volt. A vállamról levettem az iskolatáskám és elkezdtem kipakolni mindent egyenesen a táskába. Mondanom sem kell, hogy találtam pár furcsa dolgot: volt bent egy penészes szendvics, amit inkább gyorsan belecsempésztem a mellettem lévő szekrénybe. Még egy képet is találtam a füzetjeim alatt a matektanárnőről, mire elkerekedett szemmel néztem körbe, hátha valaki csak reakcióvideót készít rólam, de nem így volt.

-Hát, jó pihenést!-mondtam a képen vigyorgó nőnek, majd beledobtam a táskámba.

-Te egy képpel kommunikálsz?-lépett mellém Shawn, mire ijedtemben megugrottam.

-Tudsz mondani nála jobb társaságot?-utaltam a táskámban pihenő fotóra.

-Hát mondjuk a neve kezdőbetűje S és a vége N..-vonta meg a vállát egy halvány mosollyal. Még bedobtam pár dolgot a táskámba, aztán utoljára becsaptam a szekrényajtót és vigyorogva Shawnra néztem.

-Elhiszed, hogy vége van?-vettem fel a táskám, miközben levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra.

-Neked, de nekem nincs. Nyáron is be kell néha járnom, szóval nem-tette zsebre a kezét. Próbáltam együtt érző lenni, de egyszerűen lehetetlen volt, szóval válasz helyett csak megpaskoltam a vállát és kikerülve őt, elléptem mellette.

-Hazaérek és egész délután Taki Takira fogok aludni-vázoltam fel a terveimet.

-Arra hogy tudsz aludni?-kérdezte, miközben a telefonján pötyögni kezdett valamit, majd a füléhez emelte.

-Amikor kicsi voltam Tokio Hoteles dalokra kellett elaludnom, mert a szomszéd egész nap azokat hallgatta max hangerőn..

-Hello Charlie!-köszönt bele a telefonba, az elkövetkezendő fél órában pedig megállás nélkül beszélgettek és nevetgéltek miközben én megnyitottam az Angry Birds nevű játékot és próbáltam elütni az időt.

Amikor aztán végre beindította a motort és kikanyarodott az utcára, vigyorogva fordultam felé, hogy megkérdezzem mik a tervei az elkövetkezendő két hónapra.

-El fogsz utazni valahová több hétre?-tettem fel kertelés nélkül, miközben felé fordultam és próbáltam kényelmesen elhelyezkedni úgy, hogy ne rúgjam ki a műszerfalat.

-Nos lehet, hogy olyan embernek tűnök, aki minden napját pontos tervek szerint éli meg, de ez nem így van, szóval fogalmam sincs-vonta meg végül a vállát nemtörődöm stílusban.

-Értem én..nemlétező naptár, kitalált programokkal. Ismerős-kezdtem bólogatni, majd a fülem mögé tűrtem egy kósza hajtincset, de aztán a hajamat nézve gondolkozni kezdtem. Nem ártana meglátogatnom a fodrászt...

-De gondolom azért örülsz, hogy itt a vakáció-sandított rám mosolyogva.-Túléltem veletek ezt az évet, Jesszusom!

-Jár a keksz! Büszke vagyok magunkra, hogy nem csináltunk ki idén senkit, ez nem is olyan rossz érzés. Tavaly úgy köszönt el tőlünk Mrs.Montgomery, hogy lead minket, de nem tette meg.

-Hát biztos megbánta minekután fejbe dobtad a labdával-nevette el magát halkan..

-Tényleg! De régen volt már-döntöttem a fejem az ülésnek.-Csoda, hogy nem utált meg utána.

-Mi lesz velem nélküled?-pillantott rám, nekem pedig ráncba szaladt a homlokom, de aztán rájöttem, hogy az utolsó évre utal.

-Nyugalom-válaszoltam nevetve.-Idén nem is voltunk kirándulni. Basszus, erre csak most jövök rá. Nem mintha az elmúlt három évben voltunk volna bármikor is...

-Egyébként te mit tervezel a nyárra?-váltott témát szigorúan az úton tartva a tekintetét.

-Sosincs tervem nyárra, de anya el akar menni nyagyiékhoz. Ott még internet sincs-tettem hozzá hitetlenkedve.-Mit fogok én ott csinálni?

-Adok könyvet, ha szeretnéd...-kezdte, de félbeszakítottam.

-Nem szeretek olvasni-ingattam a fejem. Az olvasás puszta gondolatától is kirázott a hideg. Jöhet nekem bárki azzal a baromsággal, hogy minden nap olvasol valamit, én a könyveket akkor sem szeretem.

-És ha csempészek az összes százas oldalszámhoz egy képet magamról ösztönzés céljából?-vigyorodott el.

-Mi az, hogy minden százas oldalszámhoz? Hány oldalas az a könyv?-nyíltak nagyra a szemeim.

-Reménytelen vagy!-ingatta a fejét nevetve, majd az utcánkba bekanyarodva leparkolt.

-Ez most elengedem a fülem mellett-csatoltam ki magam és vettem az ölembe a táskám.

-További kellemes délutánt Honey-mosolyodott el.-Holnap ráérsz gondolom, szóval holnap találkozunk.

-Imádom, hogy nem megkérdezed, hanem eldöntöd, de egyébként ráérek. Ha rólad van szó, akkor mindig ráérek, kivéve most, mert éhen halok, szóval...

-Szeretlek!-simította kezét az arcomra, majd közelebb hajolva megcsókolt.

-Szeretlek!-mosolyodtam el, majd kilöktem az autó ajtaját és kipattantam a járműből.

Miközben hazafele tartottam végig vigyorogtam. Nem aggódtam amiatt, hogy őrültnek néznek az emberek, mert valószínűleg már megszokták. És ez az érzés annyira megnyugtató volt...mármint nem az, hogy őrültnek néznek a szomszédok, hanem hogy per pillanat nem aggódtam semmi miatt. Az iskolának vége, nem kell már leckét írnom és tanulnom a nem várt dolgozatokra. Anya elmondta apának ezt az egészet, aki több órás sokk után észhez tért és elmondta, hogy meg kell ismernie jobban Shawnt, aminek az lett a vége, hogy elmentek együtt egy hokimeccsre. És az miatt sem aggódtam, hogy mit tartogat ez a nyár, mert nyitott voltam mindenre. Elveszni az erdőben éjszaka közepén? Úszni egy cápákkal teli vízben? Horrormaratont tartani a lányokkal? Belerobbanni a nyárba egy szerelemmel? Miért ne? Hiszen a nyár arról szól, hogy új élményeket szerezzünk és jobban megismerjük egymást. Észre se vettem, de tervezgetni kezdtem a nyaram, hiszen most volt miért. Igazából észre se vettem, de az egész életemet megváltoztatta egyetlen ember pusztán azzal, hogy belépett az osztály ajtaján mondván, hogy ő az új irodalomtanárunk. Annyi dráma, komédia és romantika szorult az elmúlt hónapokban az életembe, hogy egy film nem lenne elég az egész bemutatásához. Kaptam egy olyan embert, akiből egy fél nekem nem elég és napról napra, egyre jobban azon vagyok, hogy megismerjem. Hogy felfedezzem minden apró szegletének titkát, hogy meglássam fényének legsötétebb oldalát és hogy aztán elvesszek a feneketlen óceánjában. Mert tudom, hogy ő az én holdfényem. A sötét időkben is reményt nyújt számomra és segít, amikor nem tudom, hogy hogyan tovább. Ő számomra az esernyő, amely a legnagyobb viharban is elszántan védelmez. A víz mely megmenti az életem, amikor kiszáradva fekszem a padlón. És ő számomra a levegő, mert képtelen lennék nélküle létezni. Ő tökéletesen rossz nekem és a sok titkolózás ellenére is mellette maradok, mert ha ez a titok nem lenne, az életem még mindig ugyan abban a monoton és unalmas körforgásban ragadva menne tovább. De nem így lett, hála az irodalom tanáromnak, aki megmutatta, hogy még léteznek olyan szerelmek, melyekről Shakespeare is írt, és hogy két embert nem választhatnak el puszta szabályok, de még a törvény sem, ha ez a két ember szereti egymást. És mi mindennél jobban szerettük egymást a kezdetek óta.

my beautiful angels...
elérkeztünk az utolsó részhez
nem szeretnék ide ódákat írni, mert majd pár nap múlva felteszem az epilógust és oda szeretném majd kiírni magamból azt, amit érzek.
ne haragudjatok meg rám nagyon, amiért lezárom honey és shawn történetét ❤
ha valakiben maradtak elvarratlan szálak, vagy csak szeretne valamit kérdezni bármivel kapcsolatban, az most megteheti, mert a következő részben minden kérdésre válaszolok! kérdezzetek bátran, bármiről! ♡
nagyon szeretlek titeket, ezt soha ne feledjétek el!

(kérlek titeket ezt pedig nézzétek meg, ha van időtök❤)