A reggel első napsugarai vidáman nyaldosták az iskola pepita csempéit, miközben több száz diák próbált épségben eljutni az osztályáig, majd ott meghúzni magát a szünetben, ugyanis hamarosan itt a bankett. Ami azt jelenti, hogy mi tizenegyedikesek próbálunk mindent beleadni egy csodálatos és emlékezetes buli szervezésébe, amin aztán a végzősök totál részegre isszák magukat és összetörik a kocsijukat, vagy egymást, a szünet előtt. Minden évben ez megy. A bankett előtt mindenki próbálja túlélni az utolsó napokat, miközben a ballagó osztályok kiélvezik a maradék együtt töltött időt, mert tulajdonképpen a következő tanévtől az útjaik elágaznak. Más egyetemre mennek, új barátokra tesznek szert ezzel a régieket hanyagolva, vagy  várandósak lesznek egy idegentől és egy gyerekkel a nyakukon próbálnak munkát találni, hogy normális életet tudjanak biztosítani a picinek.

-Hét nap van bankettig és ti még sehol se vagytok!-sipította a tornaterem közepén toporzékolva az angol tanárnő.-Rakjátok már azokat a szalagokat az Isten szerelmére! Hogy nektek mindenért könyörögni kell...

-Elnézést tanárnő, hogy megszakítom ezt a...ezt, de elfogytak a szalagok-vakargatta a tarkóját Brad a földön pihenő dobozokra pillantva, amik üresek voltak. A tanárnő jégkék íriszeit idegesen vezette a papírdobozokra, aztán vett egy mély levegőt és az orrnyergét masszírozva elkezdett járkálni.

-Ez kattant!-jegyezte meg halkan Pete, mire páran hangosan felröhögtek.

-Mi olyan nevetséges? Osszátok meg velem is, had nevessek! Gyerünk!-dobbantott a lábával. Annyira bírtam volna, ha kitörik a tűzpiros tűsarkújának sarka...

-Folytathatnánk? Haza szeretnék ma még menni-forgatta a szemét Justin nem törődve a tanárnő gyilkos pillantásaival. Le se tagadhattuk volna, hogy halálra untuk magunkat, ez pedig még jobban felforralta a nő agyvizét. Szerintem legszívesebben már hozzánk vágta volna a dobozokat és felakasztott volna minket dekorációnak.

-Tudjátok mit? Oldjátok meg egyedül én nem segítek nektek! Hálátlan népség!-morogta az orra alatt, miközben egy rakéta gyorsaságával száguldott el mellettem és csapta be maga után az ajtót. Az osztály kilencven százaléka boldogan vette fel a táskáját és követte a tanárnő példáját, minek hatására nagyokat pislogtam Petere, aki felvont szemöldökkel nézett körbe.

-Ugye te is nem szeretnél elmenni? Mert akkor nekem kell zárnom és a portás nő nem bír engem-ingatta a fejét egy halvány mosollyal, mire elnevettem magam.

-Most mi lesz?-kérdeztem figyelmen kívül hagyva az előbbi szavait.

-Fogalmam sincs!-ingatta a fejét.-Lépjünk le mi is?

-Pete!-forgattam a szemem.-Meg kell csinálnunk! Szükségem van a jobb jegyre angolból és neked sem ártana, nem?

-Ennél feljebb már nem kerekíthetné az átlagom igazából..

-Kérlek! Én nem szeretném ezt egyedül megcsinálni-néztem körbe a tornateremben. A dobozok szanaszét hevertek, a legtöbb szalag pedig igénytelenül lógott a falon.-Nem tudok háromszáz lufit felfújni egyedül.

-Jó legyen, maradok veled-adta be a derekát egy hatalmas sóhaj kíséretében.-De akkor egy óra alatt próbáljuk meg felrakni ezeket a szarokat, holnap pedig egy nagy véghajrával befejezünk mindent. Oké?

-Nekem tökéletes!-bólintottam egy hatalmas vigyorral, aztán sarkon fordultam és az egyik létra felé vettem az irány azzal a céllal, hogy rekordidő alatt befejezzük a díszítést.

📖📚📖

Fél hatkor léptem ki az iskola ajtaján olyan fáradtan, mint aki még soha életében nem aludt. Egy óra alatt nem sikerült megigazítanunk a szalagokat tekintve, hogy négyszer estem le a létráról és a második esésemnél már csillagokat is láttam. A tüdőmet megtöltöttem friss oxigénnel hátha ettől éberebb leszek, de nem így lett. Fáradtan kocogtam le azon a három lépcsőfokon, majd a kapu felé vettem az irányt. Amint az utcára értem elővettem a telefonom és a fülhallgatóm a táskámból. Rita és Liam For you-ja üvöltött a fülemben, miközben hazafele tartottam, amikor megállt mellettem egy ismerős fekete autó. A zenét leállítva fordultam az irányába, majd halványam elmosolyodtam Shawn mosolygó arcát látva.

-Neked még nem mondták, hogy veszélyes fülhallgatóval zenét hallgatni az utcán?-kérdezte felvont szemöldökkel.

-Neked is szia!-forgattam a szemem, majd álmosan a hajamba túrtam.-Tudod mi jutott eszembe?

-Na mi?-kérdezett vissza kíváncsian, mire elvigyorodtam.

-Elvihetnél mondjuk az utca végéig, mert hulla vagyok és nem akarok beleborulni az egyik bokorba-biggyesztettem le a szám egy szemközti, kisebb bokorra mutatva.

-Szállj be!-intett a fejével. Egy halvány mosollyal az arcomon bepattantam, majd a táskámat a lábamhoz ledobtam és bekötöttem magam.-Minek kötöd be magad másfél perces útra?

-Te azt akarod, hogy meghaljak?-szaladt a szemöldököm a homlokom közepéig. Neki sem volt más reakciója, ugyanis döbbenten kapta rám a fejét, aztán szólásra nyitotta a száját.

-Shh inkább maradj csendben!-mosolyodott el, majd közelebb hajolt, ezzel megszüntetve a köztünk lévő távolságot, és megcsókolt. Egyik kezét a derekamra csúsztatta, míg másikkal az arcomat cirógatta. Az idilli és romantikus pillanatot aztán az ébresztőórám fülsüketítő rikácsolása törte meg.

-Neked miért van beállítva ébresztő háromnegyed hétre?-köszörülte meg a torkát, miután beindította a motort és az útra hajtott.

-Nem tudom-ingattam a fejem.-Fáradt vagyok és elegem van. Az angol tanárnő otthagyott minket őt pedig követte mindenki, kivéve én és Pete. Ketten díszítettünk egészen idáig és tele van a hócipőm. Már csak nyarat szeretnék és rengeteg alvást.

-És végeztetek?-sandított rám én pedig megráztam a fejem.

-Egy párszor leestem a létráról, Pete pedig félt, hogy kinyírom magam, ezért abbahagytuk. Konkrétan sajog mindenem-folytattam a panaszkodást. Soha nem szerettem a bajaimról beszélni, de valljuk be, néha jól esik.

-Kérsz rá gyógy puszit?-pillantott rám egy hatalmas vigyorral az arcán. Mindazok ellenére, hogy a szemem égett és valószínűleg olyan látványt nyújtottam mint egy betépett lajhár, az arcom lángba borult és éreztem, ahogy fokozatosan veszi át a paradicsom árnyalatát.

-Jesszus de meleg van itt...-kezdtem magam legyezni, miközben akaratom ellenére is elnevettem magam a béna színészi játékomon.

-Ez egy kedves felajánlás volt, te pedig többet képzelsz a dologba?!-kérdezte tetetett felháborodottsággal.-Én csak felajánlottam az én gyógyító hatású puszim te meg már egy újabb Szürke ötven árnyalatát forgatsz a fejedben.

-Végül is, egy Grey már meg van-mutattam magamra nevetve, mire hitetlenkedve kapta rám a fejét.

-Te láttad a filmet?-állította le a motort az utcánk végén, én pedig kicsatoltam a biztonsági övet.

-Igen! Tudod melyik a kedvenc jelenetem?-fordultam felé.

-Még kedvenc jeleneted is van?-pislogott rám döbbenten én pedig nehezen bírtam ki, hogy ne röhögjem el magam.

-Amikor próbálják lerázni az őket üldöző pasast azzal a jó kocsival-emlékeztem vissza a szóban forgó jelenetre mosolyogva.

-Ugye tudod, hogy annak mi volt a vége?-vonta fel a szemöldökét vigyorogva.

-Jesszus, inkább megyek. Holnap találkozunk! Szeretlek!-adtam egy gyors csókot a szájára, majd megsem várva a válaszát kipattantam a kocsiból és gyors léptekkel haza indultam.

📖📚📖

Miután hazaértem és kellőképpen tele ettem magam a nappaliban ülve bámultam a Spongyabob egyik részét. Félig már aludtam, amikor anya ordított az emeletről, aminek hatására szinte szívinfarktust kaptam. Miután realizáltam, hogy most tényleg fel kell mennem, nehezen feltápászkodtam a kanapéról és a lépcső fokaival megküzdve felbotorkáltam.

-Igen?-léptem be a szobámba a szememet dörzsölve. Anya a telefonommal a kezében vigyorgott rám, nekem pedig ráncba szaladt a szemöldököm.

-Ki az a Shawn?-kérdezte izgatottann mire a szememből rögtön kiszökött az álom. A szívem olyan hirtelen és gyorsan kezdett kalapálni, hogy attól féltem kiugrik a helyéről, a szemeim szinte kipattantak a végtagjaim pedig kocsonyaszerű remegésbe kezdtek.

-Tessék?-próbáltam normális hangon beszélni, de a valószínűleg olyan látványt nyújtottam, mint aki most szabadult a Démonok közöttből.

-Ki az a Shawn? Osztálytársad? Esetleg barátod?-vonta fel kíváncsian a szemöldökét, miközben a szeme szüntelen csillogása utalt arra, hogy mennyire izgalomba hozta ez a téma.

-Csak egy haver-legyintettem. Annyira be voltam feszülve, hogy még ez a mozdulat is nehezen ment. Hiába tudtam azt, hogy anya nem Shawnra gondol, én akkor is teljesen leblokkoltam.

-És a haverod szívecskékkel ír?-lengette meg a kezében tartott készüléket. Szívesen megkérdeztem volna, hogy miért olvasgatja az üzeneteimet, de a hülye telefonom kivillan ha valaki ír és mivel anya valószínűleg itt takarított, látta és elolvasta.

-Aha!-válaszoltam egereket megszégyenítően vékony hangon.-Ma már idegeneknek is küldünk szíveket.

-Hát oké!-sóhajtott, aztán letette a telefonom az ágyamra és újra rám emelte barna szemeit.-De ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz? Részese szeretnék lenni az életednek Kicsim..-mosolyodott el halványan. Anya szavai futótűzként hatottak rám. Régóta nem mondok el neki semmit és most ő kér meg rá, hogy nyissak felé...talán pont ez miatt eredt meg a nyelvem még mielőtt átgondolhattam volna.

-Jó Shawn nem csak a haverom, igazából Shawnt te is ismered és én is és én nagyon szeretem és szerintem ő is engem és Úristen mennyiszer mondom, hogy és, de ez annyira szar. Félek, mert nem szabadna elmondanom és félek a reakciódtól, de ez a bizonyos Shawn az a Shawn, aki könyveket adott neked és akivel itt kávéztál. Anya én szerelmes vagyok az irodalom tanáromba!