Hogy hogy indult a csütörtök reggelem? Szarul. Az egész reggelem úgy elvolt cseszve, ahogy. Kezdődött azzal, hogy a telefonom lemerült, ezáltal nem ébresztett én pedig kivételesen nem keltem fel. Aztán nyolc előtt pár perccel felébredtem...bár ne tettem volna. Ugyanis a telefonom, miután feltettem töltőre, egyből jelezte, hogy Amie kivételesen nem messengeren írt, ebből pedig tudtam jól, hogy valami sürgős témával zaklatott hajnal tájékán. Ám legrosszabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy eme téma főszereplője Shawn lesz és a doktornéni.

Miután vagy ötször átolvastam az üzeneteit, próbáltam lenyugtatni a szívem, ami ismét őrült tempót diktált. Egyszerre voltam mérges és csalódott. Az egyik részem hitt abban, hogy Amie elnézett valamit, de a másik forrt a dühtől és folyamatosan trágár szavakkal illettem Leshát. Féltékeny voltam. Életemben először igazán féltékeny voltam és rájöttem, hogy ez az érzés, mindennél rosszabb.

Körülbelül tíz perc után idegesen kapkodtam magamra a ruháimat és szinte rohantam az iskolába. Annyi adrenalin dolgozott bennem, hogy percek alatt odaértem az épülethez és dühösen trappoltam fel a lépcsőn. Utáltam azt, hogy még ilyenkor is iskolába kell menni, utáltam a telefonom, utáltam Leshát és utáltam azt a tényt, hogy az első órám irodalom egy olyan személlyel, akit abban a pillanatban meg akartam ütni.

Az osztályunk ajtaja előtt vettem egy mély levegőt és minden erőmet összegyűjtve kopogtam az ajtón, majd benyitottam a terembe. A srácok egy emberként kapták felém a fejüket és páran hitetlenkedve meredtek rám, ugyanis abszolút nem szokásom a késés.

-Elnézést a késésért!-morogtam az orrom alatt, miközben felsem nézve a helyemre mentem. Éreztem magamon Shawn tekintetét, de ignoráltam.

-Mi van veled?-kérdezte Amie kicsit hangosabban a kelleténél, aminek hála páran kíváncsian kapták felénk a fejüket.

-A táskám meg egy jó adag fáradtság-vontam vállat lazán, majd ledobtam az említett tárgyat a földre és kinyitottam az irodalom füzetem.

-Furcsa vagy-jegyezte meg Pete az arcomat fürkészve, mire megforgattam a szemem.

-Ámen!-támasztottam meg a fejem a kézfejemen és unottan a táblára néztem. Shawn egy ideig meredten bámult a szemembe, de miután rájött, hogy ezzel nem ér el semmit folytatta tovább az órát, ami amúgy halál unalmas volt. Ha az ember mérges a tanárjára, akkor az adott ember órája szarabb, mint általában. Vagy eddig is ilyenek voltak az órák, csak én voltam benne abban a hülye rózsaszín felhőben.

Az óra végét jelző csengő hangosan szántott végig az osztályon, mire páran, köztük én is, boldogan dobáltam a tanszereimet a táskámba, majd a többiek között elvegyülve megindultam az ajtó felé. Már majdnem elértem a küszöböt, amikor Shawn megszólalt.

-Honey, maradj egy percre légyszíves-ült az asztalánál a naplóba írogatva. Karbatett kezekkel mentem hozzá közelebb és felvont szemöldökkel néztem le rá.

-Nem írok be késést, de elmondanád, hogy mi a baj?-kérdezte ő is felvont szemöldökkel. Egy hatalmas sóhajtás után magamra erőltettem a tipikus "minden rendben" vigyorom, majd válaszoltam.

-Írja be nyugodtam a késést, nem fogok miatta bőgni-vontam meg a vállam. Egy ideig zavartan nézett, majd megrázta a fejét.

-Honey, látom, hogy baj van...

-Nem nincs, rosszul látja-vágtam a szavába kissé flegmán. Semmi kedvem nem volt jópofizni vele, ahhoz pedig még inkább nem, hogy elmondjam neki és elkezdjen magyarázkodni.

-Kurvára idegesít ez a magázás, szóval kérlek fejezd be-mondta kicsit halkabban. Egy kissé meglepődtem a száját elhagyó trágár szón, de aztán akaratom ellenére elmosolyodtam.

-Elnézést tanárúr, de nekem sietnem kell órára, ami a másodikon lesz. További kellemes napot!-biccentettem egy aprót, sarkon fordultam és megsem várva a válaszát, kimentem a teremből. A folyosón aztán megálltam Amie és Olivia mellett, akik a szekrényeknek dőlve vártak rám.

-Sziasztok!-néztem felváltva a két barátnőmre, akik szűkített szemmel mértek végig, majd egymásra néztek.-Jesszus, mintha valami klisés filmben lennénk.

-Mit akart Mr.Handsome?-szólalt meg először Amie. Na most találj ki valami jó hazugságot Honey.

-Csak elmondta, hogy nem ír be hiányzónak, mert beértem óra felére-válaszoltam pár másodpercnyi gondolkodás után. Végül is, én az igazat mondtam.

-És miért késtél?-szaladt ráncba Olivia homloka. Vajon megbeszélték előre, hogy melyikük mit kérdez, vagy csak improvizálnak?

-Nem szólt az ébresztőm. Még valami?-pislogtam nagyokat mosolyogva. Amie Oliviara pillantott, majd megrázta a fejét.-Akkor irány a töri!

📖📚📖

Az utolsó órám után, ami tesi volt, boldogan léptem be az öltözőbe és ültem le a padra. Miközben a többi lány éppen azt vitatta meg, hogy Mrs.Montgomery megint milyen bunkó volt, én csendben átöltöztem és szenvedtem egy sort a cipőfűzömmel, ami úgy összegabalyodott, mintha földöntúli erők csomózták volna össze.

-Megvárjunk?-állt meg előttem Amie a tornazsákját lóbálva. Válasz helyett csak egy apró mosollyal ingattam a fejem jelezve, hogy erre semmi szükség, majd felvettem a másik cipőmet is és összeszedtem a tornaruhám, amit aztán behajítottam a fekete tornazsákomba. Miután mindennel kész lettem utolsóként és egyben egyedül kiléptem az öltöző ajtaján és a telefonom értesítéseit olvasgatva indultam el a folyosón.

"Shawn:Tudom, hogy nem beszélsz velem, de Ms.Cooper üzeni, hogy utolsó órád után menj a könyvtárba."

Miután elolvastam Shawn üzenetét megtorpantam és elgondolkoztam azon, hogy kifussak az épületből, mintha nem kaptam volna meg az üzenetet, vagy menjek be a könyvtárba. Végül aztán az utóbbi mellett döntöttem és elindultam a könyvtárhoz. Semmi kedvem nem volt ehhez, főleg mert azt se tudom, hogy mit akar tőlem a tanárnő.

A hatalmas barna ajtót belöktem magam előtt, majd  megláttam azt a rengeteg polcot roskadásig megpakolva könyvekkel és elfogott a hányinger. Nem csak azért, mert nem szeretek olvasni, hanem mert az a tipikus régi könyv szag uralkodott minden négyzetcentiméteren. Kissé tanácstalanul lépdeltem beljebb a sorok közé a tanárnőt keresve, amikor megláttam az irodalom tanáromat.

-Most ez komoly?-motyogtam, miközben néztem, ahogy egy halvány mosollyal sétál felém.-Te hazudtál? Basszus, de hülye vagyok! Miért üzenne pont tőled a tanárnő?!

-Igazából nem gondoltam, hogy be fogod venni, de itt vagy...

-Nem önszántamból-fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt és egy piros könyvre vezettem a tekintetem.

-Figyelj Honey, látom hogy van valami baj, de ha nem mondod el, akkor nem fogom megérteni, hogy miért viselkedsz így. Mert tudod ez így megy: beszélünk róla és megpróbáljuk megoldani. De ha te nem beszélsz, az én hangom mitsem ér-mutatott magára a fejét ingatva.

-Jó igazad van!-sóhajtottam, majd újra a szemébe néztem és vettem egy mély levegőt.-Légy őszinte, oké?

-Őszinteség nélkül nehéz lenne megoldani-felelte én pedig bólintottam.

-Van valami közöd Leshához?-tettem fel a kérdést kertelés nélkül, miközben az arcát fürkésztem, de arról csak az értetlenség és meglepettség tükröződött.

-Tessék? Tudod jól, hogy miért nem érdekel Lesha, akkor ez hogy jön ide?-vonta fel a szemöldökét. Már éppen szólásra nyitottam a szám, amikor ismét megszólalt.-Csak nem láttál tegnap vele?

-Én nem, de tudod, csiripelték a madarak.

-És te hittél azoknak a bolond madaraknak?-nevette el magát.

-Te most lebolondoztad az egyik legjobb barátnőm?! Jesszus...amúgy meg ne kanyarodj el az eredeti témától. Akkor miért ölelgetted meg romantikáztál vele?

-Csak nem féltékeny vagy Honey?-köszörülte meg a torkát, majd keresztbe fonta karját a mellkasa előtt és elvigyorodott.

-Nos te hogy reagálnál ha például én és mondjuk Pete a parkolóban enyelegnénk?-válaszoltam kérdésre kérdéssel.

-Hát az tény, hogy nem kezdenélek magázni, de megértelek. A példád hatásos volt-forgatta a szemét, aztán ellépett mellettem és a sorok között kezdett sétálgatni.

-Szóval akkor bocsánatot kérsz?-eredtem a nyomába elfojtott vigyorral az arcomon.

-Ha te is-sandított rám a válla felett.

-Én miért kérnék bocsánatot? Neked kell, nem nekem!-mutattam rá, amikor megállt az egyik polcnál és szembe fordult velem.

-Rendben akkor ne haragudj, így megfelel?-vonta fel a szemöldökét játékosan, aztán a könyveket kezdte tanulmányozni. Pár perc után levett egy fehér bőrkötésű könyvet, amin hatalmas betűkkel az állt, hogy "Rómeó & Júlia".

-Hogyan jellemeznéd Rómeó és Júlia történetét?

-Pont úgy, mint a miénket. Tiltott mégis gyönyörű. De ez most hogy jön ide?-szaladt ráncba a homlokom és közelebb léptem hozzá.

-Csak kíváncsi voltam-vont vállat, aztán visszahelyezte a többi közé és felém fordult.-Ma itt leszek egészen hétig a könyvtárban, nem szeretnél maradni? A lélek se jár már ide...

-Hát azt hiszem nincs mára programom-gondolkoztam el látványosan, aztán elnevettem magam.

-Szerintem ezen régi, eszméletlen történeteknek legszebb ereje kötetében rejlik-mondta. Egy ideig zavarodottan néztem rá és próbáltam megfejteni, vagy rájönni, hogy ezt mégis miért mondta, amikor közelebb hajolt és halkabban folytatta.

-Ha a rejlik szót elvesszük onnan, akkor a mondat többi részének kezdőbetűjéből kijön az, hogy szeretlek. Én csak próbálok filmbe illően titokzatos lenni, de nem jön össze-nevette el magát én pedig elmosolyodtam azon, hogy hogy lehet ennyire cuki. Mindazok ellenére, hogy pár órája még utáltam, egészen hétig ott voltam vele a könyvtárban beszélgetve minden értelmetlen dologról és azt hiszem ennél jobb délutáni programom még nem igazán volt.

hi my angels! ♡
nagyon szépen köszönöm a több mint 100K megtekintést, hihetetlen!
csak azt szeretném mondani, hogy ígérem, a thank u next hamarosan frissül, ugyanakkor imagine címen találtok egy új könyvemet a többi között, nézzetek bele.
szeretlek titeket! 💜