A tavaszi szünetemet a jól betervezett lustálkodás tette ki. Egész nap nem csináltam semmit. Nagyi minden percben azt akarta, hogy végre kimozduljak vele a vasárnapi misére, de egyszerűen nem volt kedvem ahhoz a hatalmas fényhez, ami kint volt, plusz nem vagyok annyira hívő, hogy másfél órán keresztül a reverendás hapsi prédikálását hallgassam. Ehelyett viszont énekeltem Hozierrel azt a tömérdek áment a Take me to church-ben. Szerintem ez bőven elegendő egy mise helyett.

A szünet utáni első tanítási nap szerdára esett. A szerdákat pedig utálom. Az órarendem ezen napja csupa utálatos tantárgyakból áll ki:matek, földrajz, fizika, testnevelés, kémia, irodalom és történelem. Azt hiszem ennél jobban már nem tudtak volna minket megszivatni.

Az iskolatáskámmal a vállamon léptem át a küszöböt, majd az éledező természettel körülvéve, elindultam az iskolába. Hihetetlenül jó érzés, hogy a következő szünet már a nyári lesz. Igaz még túl kell élni ezt a pár hónapot, de ez már gyerekjáték.
A portásnak köszönve szaladtam a lépcső irányába, a fokokat kettesével szedve jutottam fel az osztályomig. Amint beértem levágódtam a helyemre és a mellettem ülő Amiere pillantottam, aki egy fekete színessel segített rá az anime figura sötét hajára. Mindig meglep, hogy milyen szépen rajzol. Nekem a pálcika ember is kihívás.

-Szia!-köszöntem neki halkan és az asztalra dobtam a matek füzetem. Amie mosolyogva vezette rám a tekintetét, majd megszólalt.

-Hali Honey! Hogy vagy?-kérdezte szokatlanul vidáman, miközben becsukta a füzetét.

-Ez költői kérdés volt?-vontam fel a szemöldököm.-Hogy telt a szünet?

-Jól-mosolyodott el, majd lopva Brad hátára pillantott-Végig ezzel a barommal voltam. Tudod, hogy mennyire szeretem? Olyan cuki és figyelmes. Ajj Honey, olyan jó lenne, ha neked is lenne pasid és akkor megértenél.

-Hát arra még várhatsz-nevettem fel erőltetetten. Ohh Amie, ha tudnád, hogy a kedvenc tanárodba vagyok szerelmes....

-Pete sem került hozzád közelebb?-kérdezte halkabbra véve a hangját. Válasz helyett csak az előttem ülő fiú hátára pillantottam, majd megráztam a fejem.

Pete a három év alatt semennyire sem került hozzám közel. Az utóbbi pár hónapban barátok lettünk, de már nem szoktunk beszélgetni. Mind a ketten más világ vagyunk, valószínűleg ezért nem tudtuk fent tartani azt a szokatlan barátságunkat és ezért lettünk újra csak osztálytársak.

Az első pár óra némileg hamar eltelt. Szerencsére a tanárok figyelemmel voltak arra, hogy most volt szünet és valószínűleg a diákok nem éppen tanulással töltötték azt a pár napot. Ugyan még hátra volt egy irodalom és egy töri, de bízom benne, hogy semelyik tanár sem szeretne minket megszivatni. Soha nem értettem, hogy ez miért jó nekik. Biztos vagyok benne, hogy nem azért csinálják, mert velük is ugyan ezt játszotta el a tanárjuk...vagy ha mégis ezért utálják a diákokat, akkor romlott lelkű, rossz emberek.

Az irodalom óra előtti szünetből még volt három perc, ezért gyorsan bekapcsoltam a mobilnetemet és visszaírtam anyának, aki messengeren írt, hogy ma apa készíti a vacsit, szóval menjek be a pékségbe és vegyek dugikaját. Az tény, hogy apa csapnivaló szakács. Vagy túl sós az étel, vagy sótlan. Vagy elégeti, vagy nyers marad. Soha nem találja meg az arany középutat, ezáltal anya csak ritkán engedi a konyha közelébe. Tavaly annyi ideig pirította a hagymát, hogy az lángra kapott és felgyújtotta vele a konyharuhát. Akkor apa saját magától döntött úgy, hogy ön-és közveszélyes, ha a konyhában van.

Az óra elejét jelző csengő fülsüketítő hangja végiszántott az iskolán, ezzel ösztökélve a diákokat, hogy menjenek vissza az osztáyukba. Unottan csúsztattam vissza a telefonom a táskámba, majd karbatett kézzel vártam a mi imádott irodalom tanárunkat, akit ma még nem is láttam, szóval fogalmam sincs, hogy milyen kedvében van.
Az ajtó másodpercek töredéke alatt nyílt ki, majd lépett be rajta Shawn. A szokásos fekete nadrág mellé most csak egy egyszerű szürke pólót vett fel, az arcán pedig egy kedves mosoly terült el, miközben végigvezette tekintetét az osztályon.

-Nos sziasztok! Hogy telt a szünet?-vonta fel a szemöldökét. Mivel a többi tanárt nem érdekelte, hogy milyen volt az elmúlt pár nap, ezért a szokatlan kérdés hallatán sokunk arcára mosoly ült ki.

-Jól!-kiabálta Brad. Tény és való, hogy Brad a legaktívabb az irodalom órákon. Szerintem néha el is feledkezik arról, hogy ez egy tanóra.

-És miért volt ilyen jó?-érdeklődött Shawn. Az osztály fele nevetni kezdett, Amie pedig a padra hajtotta a fejét.

-Hát az nem publikus, de sokat voltam az én szerelmemmel!-fordult hátra a lányhoz, akinek az arca ismét a paradicsom árnyalatában pompázott.

-Rendben Brad, örülök, hogy ilyen eseménydús volt a szüneted! Szeretné még valaki pár szóval jellemezni a szünetet, vagy belecsaphatunk a közepébe?-kerülte meg a tanári asztalt, majd leült a székre és kinyitotta a naplót. Miért ült le? Soha nem ül le! És miért nyitotta ki a naplót? Ugye nem fog feleltetni?

-Nos arra gondoltam, hogy ma felelünk egyet az elmúlt órán megnézett Rómeó és Júliából-bökte ki, mire nagyra nyílt szemmel meredtem rá, már amennyire láttam Pete hátától.

-Honey, gyere felelj egyet!-intett a fejével, miközben halványan mosolygott. Megilletődve pislogtam rá, miközben felálltam a székről és az asztalához lépdeltem. Most komolyan engem akar feleltetni abból a musicalből, amit nem is néztem? Majdnem bealudtam órán és semmire sem emlékszem. Lopva az osztályra pillantottam, majd megnyugodva tapasztaltam, hogy a legtöbben a telefonjukra vannak tapadva.

-Nos Honey, kérdezzek, vagy mesélsz?-dőlt hátra a székében.

-Kérdezzen-válaszoltam unottan, miközben a szememmel szikrákat szórtam rá. Tudtam, hogy jól szórakozik ezen a helyzeten, hiszen úgy csillogott a szeme, mint egy kisgyereknek, aki megkapta a már régóta kinézett játékautót.

-Rendben!-köszörülte meg a torkát-Hogyan halt meg Rómeó?

-Mérget ivott, azt hiszem-válaszoltam bizonytalanul. A művel kapcsolatosan csak nagyon alap dolgokat tudok.

-Igen. Miért lett kétszeres gyilkos Rómeó?-kérdezte. Mi ez a sok Rómeós kérdés?

-Hát mert megölte magát meg azt a Tybaltot-mondtam a pulcsim ujját bizergálva.

-Hogyan halt meg Mercutio?

-Az meg ki a...-motyogtam az asztal sarkát bámulva.-Hát megölte valaki.

-És ki volt az a valaki?-tört ki belőle a nevetést.

-Valaki-vontam meg a vállam. Fogalmam sem volt arról, hogy ki ölte meg. Abban sem voltam biztos, hogy valaki megölte, lehet, hogy balesetet szenvedett, vagy ő is öngyilkos lett.

-Előbb említetted a nevét.

-Jesszus, arra sem emlékszem, hogy mit mondtam-pislogtam nagyokat és imádkoztam egy isteni fényért, ami megvilágosít.

-T betűvel kezdődik a neve-adott egy kis segítséget, miközben barna szemével az arcomat fürkészte.

-Tybalt?!

-Kérdezed, vagy mondod?-jelent meg a szokásos félmosoly az arcán. A sablon tanár duma hallatán megforgattam a szemem.

-Mondom-bólintottam magabiztosan.

-Rendben, még egy kérdés, aztán végeztünk. A történetben elhangzott egy nagyon fontos mondat. "Mosom kezeim"..ezt ki mondta?-kérdezte, mire ráncba szaladt a homlokom.

-Ez nem is a Rómeóban volt.

-Rendben Honey, ötös-firkantotta be a naplóba a jegyet. Most szórakozik velem?-Csak azért kérdeztem ezt, hogy tudjam, tényleg elolvastad a sztorit.

-Aha, köszönöm!-kezdtem el bólogatni, majd visszamentem a padomhoz és leültem a helyemre.

📖📚📖

Az utolsó óra végét jelző csengő megváltás volt tekintve, hogy nem szeretem a történelem órákat sem pedig a tanárt. A felszerelésemet belesöpörtem a táskámba, majd a vállamra kaptam és kimentem a teremből, ugyanis már csak én voltam bent. Kivételesen nem a lépcső felé vettem az irányt, hanem a kávéautomatához léptem. A szememmel végig pásztáztam a kínálatot, miközben bedobtam az érmémet, amit nem vett be.

-Persze, te is szórakozz velem!-mondtam idegesen abban reménykedve, hogy senki sem látja, ahogy egy automatával kezdek veszekedni. Az érmét újra bedobtam, de az megint csak kijött én pedig egy nagy sóhajtás után levettem a táskám és a pénztárcám után kezdtem kutatni. Már éppen vettem volna ki, amikor valaki megállt mellettem és bedobott egy érmét. Azt hittem, hogy az a valaki beelőzött és gyorsan kiveszi azt, ami neki kell, de csak Shawn vigyorgott le rám.

-Meghívlak!-vonta meg a vállát és az automatára pillantott, ami szüntelen a "válasszon italt" szöveget írta ki. A pénztárcámat szorongatva álltam fel és felé nyújtottam azt az érmét, amit taszított a gép.

-Szerinted most ettől gazdagabb leszek?-bökött a fejével a kezemben tartott pénzre.-Némasági fogadalmat kötöttél? Mert kezdem úgy érezni magam, mintha egy pantomimhoz beszélnék. Csak mutogatsz és nézel.

-Esetleg meséljek még neked a halállal végződő szerelmi drámáról?-nyomtam meg a "vaniliás shake" feliratú gombot.

-Mély nyomot hagyott benned ez a felelés?-kérdezte nevetve, majd halkabban folytatta-Figyelj Honey, kevés jegyed volt. Ezért ne haragudj rám, jó?-biggyesztette le a száját. A kis aula kongott az ürességtől, a nevetésem hatására mégis visszhangozni kezdett.

-Nem haragszom, nyugi!-vettem ki a meleg italt a gépből, majd a táskámat a vállamra kapva elindultam a kijárat felé. Shawn mögöttem pár méterrel sétált, majd kedvesen köszönt a portásnak. Miután kiértünk a suliból mellém kocogott és nevetve megszólalt.

-Imádom ezt a nőt-ingatta a fejét még mindig nevetve-Utál visszaköszönni, de nem akar bunkó lenni, ezért mindig olyan fejet vág, mint akinek húzzák a fogát.

-Tudod Shawn, nem mindenki szeret téged-kortyoltam bele a gőzölgő shake-be, mire felháborodottan meredt rám.

-Mondjuk ez igaz-vonta meg a vállát aztán elkezdett zsonglőrködni a slusszkulccsal.-Több hónapig tanultam zsonglőrködni, mára kezdő profinak mondanám magam.

-Kezdő profi?-kérdeztem vissza nevetve, majd a kukába hajítottam az üres poharat-Nem néznek rád furcsán, mert engem fuvarozol mindig?

-Nem. Timothy három diákot szokott elhozni a suliba, majd vissza, szóval már meg sem lepődnek ezeken. De ha mégis, akkor valószínűleg a hátam mögött beszélnek róla.-nyitotta ki nekem az ajtót én pedig mosolyogva pattantam be a melegnek nem mondható autóba. Shawn ráérős tempóban megkerülte az autót és bepattant a vezető oldalra.

-Hogy éred el, hogy ilyen jó illat legyen itt?-néztem körbe az autóba.-Plusz férfi vagy, miért van ilyen rend? Ez furcsa, de tök jó.

-Akkor inkább ne nyisd ki a kesztyűtartót-indította be a motort nevetve, majd kikanyarodott a parkolóból.

-Shawn miért vagy ilyen ara...

- Oh, why’d you have to be so cuteeee? It’s impossible to ignore youuu ah-vágott a szavamba, miközben elvékonyított hangon, furcsa arckifejezéssel énekelt.

-Neee!-visítottam.-Tetszik?

-Nem! Én csak meghallgattam, mert elküldted és leírtad vagy tízszer, hogy hallgassam meg. Nem tehetek róla, hogy a fejembe kúszott.

-Pedig lehetne a közös dalunk-dőltem vissza az ülésre mosolyogva.

-Hát de ne ez legyen az-tiltakozott a fejét ingatva.

-Akkor legyen Justin...

-Ha nekem azt mondod, hogy Bieber, akkor kiugrok az autóból-szólt közbe.-Meg amúgy is, ez a közös dal dolog túl nyálas.

-Mintha te nem lennél nyálas-forgattam meg a szemem.

-Jó, de azért ennyire nem vagyok az.

-De én szeretnék közös dalt-mondtam magabiztosan egy bólintás kíséretében a nagyobb hatás elérésének céljából.

-Jó, akkor legyen az All of me, az aranyos dal-felelte nevetve én pedig mosolyogva bólogatni kezdtem. A pillanat, amikor egy sima dal sokkal nagyobb jelentőséget kap az életedben pusztán pár szó miatt. S ez a pár szó az egész napos rossz kedvedet az egekig emeli.